Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-05 / 155. szám
2011. JULIUS 5 , KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG RIPORT 5 halászünnep Az országban már csak egyetlen helyen őrzik a Péter-Pál napjához kötődő hagyományt a Dunánál. Hatalmas szabadságot, egyben erős kötöttséget jelent a természetes vízi halászat KOSZORÚT HÚZOn A PONTY Az ünneplők a Csuka nevű halasbárkáról nézik, amint dr. Rappay József elhelyezi a koszorút a Duna vizén, egyben útjára engedi a pontyot Füstölt, olajos keszegfiié, olívabogyó- és lilahagy- ma-koszorúval övezve. A Dunán úszó emlékkoszorú, amit egy ponty húz. Halak koszorúval a halászok ünnepén, a Dunán. Steinbach Zsolt Bár a halászat kifejezetten csendes tevékenységként, a halászok meg inkább halk szavú, mint hangos emberekként élnek a köztudatban, azon a délelőttön a halásztanyán mégis ezerrel szólt a szintetizátor, a szaxofon, no meg az Isten véled, édes Piroskám. Nem kellett sokat várnunk az érkezőpálinkára sem, már a házigazdák első gesztusaiból tudható volt: a vendéglátásban nem lesz hiba, aznap ott - a sofőrök kivételével - ember nem maradhat szárazon. És nem csak azért, mert a Duna partján voltunk. De ott voltunk, mégpedig Érsek- csanád alatt, a szekszárdi Duna- híd és Baja között, a gemenci részen. Itt, a rezéti holtág által körülölelt Veránka-szigettel átellenben, a folyó keleti oldalán található az érsekcsanádi Gemenc-Hal Kft. központi tanyája, ahol immár hatodik éve rendezik meg a Péter- Pál napi halászünnepeL A háromtagú kft ügyvezetője, Molnár Zoltán az idei alkalomra bő harmincfős vendégsereget hívott össze: halász, erdész, gátőr, horgász, lelkész, polgármester, jegyző, mindenféle vízi emberek, barátok találhatók a társaságban, köztük a mi hattagú, Tolna megyei különítményünk is, az akkor még kinevezése előtt egy nappal álló Tolna megyei főállatorvos vezetésével. Az apropó, mint már fentebb említettük, Péter-Pál napja, amelyhez nemcsak az aratás kezdete kapcsolódik, hanem a halászünnep is. (Szent Péter révén, aki, mint tudható, halász volt, még Jézus-tanítvány előtti korában.)- Sajnos ezt az ünnepet, tudomásom szerint, az országban már sehol nem tartják meg. A halászszakma is egyre zsugorodik, ezért is nagyon jó dolog, hogy itt életben tartják ezt a hagyományt - kommentálta az eseményt az egyik meghívott, Károly Gábor, a tatai mezőgazdasági középiskola nyugalmazott halászati oktatója, aki az érsekcsanádi halászok közül is többeket tanított. A tanár úr kollégájával egy Nepomuki Szent Jánost ábrázoló faragványképet hozott ajándékba, amelyet Gál Jenő, érsekcsanádi plébános áldott meg. Mert hiába volt Szent Péter egykoron halász, a halászok - valamint a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok - védőszentje, egyben a gyó- nási titok mártírja, mégiscsak Nepomuki Szent János. Jenő atya egy 2009-ben felállított kopjafát is megáldott. Három éve a kft. egyik halásza, Csíki Attila éppen a halászünnep napján szenvedett halálos £ autóbalesetet. Az ő emlékére ál- | lították a kopjafát, és rá is emlé- s keztek, amikor dr. Rappay Jó- t zsef, ma már Tolna megyei fő- J állatorvos, csónakból egy koszo- § rút helyezett el a Duna vizén. Méghozzá egy olyan koszorút, amit egy élő ponty hátúszójához kötöttek egy hosszabb zsinórral. A koszorúszalagon az állt: aki megtalálja ezt a halat, jelentkezzen a Csanádi halászoknál. Az ünnepen volt egy másik koszorúzás is. Ebben az esetben füstölt, olajos dunai keszegfiiét övezett összevágott nyers lila- hagyma- és olajbogyó-koszorú. Ez volt az ünnepi előétel, de lehetett fogyasztani frissen sütött keszeget, süllőt, vagy éppen lángost is. Főételként kecskepörköltet kínáltak, végül négyféle rétes nyomatékosította a gyomrokban is, hogy a halászok azért tudnak élni. Persze az ő hétköznapjaik sem ilyenek. Egyre kevesebb a hivatásos, főállású, természetes vízi halász. Ahhoz, hogy ebből a foglalkozásból meg lehessen élni, a vízzel együtt kell élni. - Ez egyrészt hatalmas szabadságot jelent, hiszen a vízen, a természetben mozoghat az ember. Ugyanakkor erős kötöttséggel is jár ez az életforma: állandóan figyelni kell a vízállást, hiszen a vízszint változásától függ a fogás, ehhez kell igazodnia a halásznak - magyarázta Madarasi Sándor, a kft. egyik tagja. - Kis víznél azt hiszi az ember, hogy nincs is hal a vízben. Valamikor három-négy napig ki sem érdemes menni. Amikor viszont jön az áradás, szinte érthetetlen, honnan kerülnek elő a halak - avatott be a folyó hallgató mélyének egyik rejtélyébe. Amúgy a Csanádi halászok főleg varsával dolgoznak a hozzájuk tartozó 13 kilométeres Duna- szakaszon, illetve a folyóhoz kapcsolódó holtágakban húzóhálót használnak. A zsákmány nagyjából kétharmada keszegféle, ami azonban korántsem értéktelen áru: a horgászegyesületek például odavannak a dévérért, különösen a nagyobb, kiló feletti példányokért. A kft. a környező boltoknak is szállít, és a telep alatt, a Dunán ringó Csuka nevű, akár 200 mázsa halat is tárolni képes halasbárkájáról is árusít. A jellegzetes dunai halízt azonban nem mindenki kedveli, így a természetes vízi halászattal foglalkozó dunai kft. Tisza környéki tógazdasági pontyokat is árul... Halat eladni azonban állítólag még Baja környékén sem mindig könnyű, ahol pedig az emberek az országos átlag legalább tízszeresét fogyasztják halból. Molnár Zoltán szerint nagy gond, hogy a velük szomszédos Tolna megyei Duna-szakaszon a kishalászok olcsón jutnak engedély■ „Halat eladni állítólag még Baja környékén sem mindig könnyű.” hez, és ellenőrzés hiányában adómentesen, korlátlanul árulhatják a halat, potom pénzért. Molnár Zoltán egyébként 1982- ban végzett Tatán. Azóta egy cégnél dolgozik, amelynek csak a neve változott: bajai htsz.-ről Rezét Kft.-re, majd Gemeno-Hal Kft.-re, utóbbinak 12 éve ő a főnöke. Szerinte még mindig sok hal van a Dunában, már, ha elég magas a vízállás. Igaz, idén ez nem mondható el. Tavaly viszont rengeteg ivadék termett, mint mondta, ha nem lennének a halpusztító kárókatonák (kormoránok), akkor most hemzsegnének a kishalak. Ehhez annyit fűzött hozzá: baj, ha a természetvédelmet is az irodából akarják irányítani, és nem hallgatják meg azokat, akik mindig kint vannak a terepen. Bár bizonyos dolgok bosszantják, a kft. főnöke azért nem egy megkeseredett ember. Életöröme a füttyögetéses nótázásbán, de az ínyesmesterségben is megnyilvánul. Különleges halételeket is szokott készíteni, baráti körben, fesztiválokon, főzőversenyeken. Néhány éve például a sióagárdi országos halfőző versenyen harcsapacallal nyert első díjat. A „koszorús” keszegfiié is az ő remeke. Szélesebb körben is ismertté válhatnának ezek a különlegességek, akár úgy is, hogy a Csanádi halászünnep a mostani baráti összejövetelből nyilvános rendezvénnyé, jó értelemben vett attrakcióvá válna, akár egy új helyszínen. Felső Róbert, Érsekcsanád polgármestere azt mondta, az ön- kormányzat ehhez partner lenne, de semmiképpen nem akarják úgymond lenyúlni az eseményt. Amelynek jövője csakis a helyi halászokon múlik. Az öreg halász minisztereknek is főzött- SZERETTEM EZT AZ ÉLETET, a hideget, a meleget, a szúnyogokat, a hajók által vetett hullámokat, mert ezek is a halászatszépségéhez tartoznak - mesélte a nyolcvanéves Mojzes Imre, a legöregebb halász, aki egykor ezen a Duna- szakaszon dolgozott. Úgy emlékszik, hogy az ő idejében még több volt a hal a Dunában, mint most, de „a halász akkor is a keszegből élt”. Rengeteg helyen megfordult az országban, óriási ismeretségi kört alakított ki, sok - így mondta - huncutságban is benne volt. Halat borra mindig lehetett cserélni, mulatni is igencsak szeretett. a híres Sobri Jóskával kezdte a halfőzést, sok nagy embert megismert, minisztereknek is főzött halat, tizenkét éve pedig Tatára jár főzni fiával, az ottani halünnepre. Az öreg halász ma már nehezebben mozog, de a jókedvét nem veszítette el. - Jó életem volt - mondta mosolyogva. A világ minden tájékán találni Jaszenovics-Steig-tányért mesterség Tolna megyében az Alsónyéken élő házaspárnál régebb óta talán senki nem foglalkozik a fazekassággal alsónyék Jaszenovicséknál minden a házaspár szakmájáról, a fazekasságról árulkodik. A falakon szorosan egymás mellett díszes tányérok, a sarokban kerámia kézmosó tál kancsóval, az asztalon saját készítésű bortartó-mé- csestartó kombináció. Kincseiket nemrég a nagyközönség is láthatta az alsónyéki könyvtárban. Pünkösdkor árulkodó címmel - 20 éve Alsónyéken és 45 éve a szakmában - nyílt kiállításuk.- Nagy munka volt mindent átpakolni, majd ismét haza - árulta el Jaszenovics Géza. Nem csoda, legalább 1000 darabot számláló gyűjteményről van szó. De ennek a sokszorosa, dísz-és használati tárgyak kerültek ki a kezeik közül. - A világ minden tájékán találni a tányérjainkból - mondta a népi iparművész. Jaszenovics Géza ottjártunkor is éppen nagy munkában volt. A bajai halünnepre készítette a halastányérokat, korsókat, tálakat. Ezek nélkül szinte már meg sem rendezik az eseményt, idén már 19. alkalommal vesznek rajta részt. De kerámiáik ugyanilyen kelendőek a busójáráson is, főleg a külföldiek körében. A hazai piacon azonban már kevésbé van rá kereslet. - Sajnos már az ünnepek sem számítnak, pedig a Háziipari Szövetkezetbe régen százszámra vitték a termékeinket - szólt hozzá Jaszenovicsné Steig Ágnes is a beszélgetéshez. Jaszenovics Géza és Jaszenovicsné Steig Ágnes: a kétszemélyes műhely Kettejük közül egyébként ő az, aki régebb óta foglalkozik a mesterséggel, és 1965 óta népi iparművész. A feljegyzések alapján pedig felmenői 1768-ban kezdtek fazekassággal foglalkozni. Ráadásul a Steig család hozta be Tolna megyébe a habán stílust, amely- lyel a sárközi mellett ma is alkot a házaspár. Ebbe a nagy múltú családba nősült be Jaszenovics Géza. így nem volt mese, szobafestői végzettsége ellenére megtanulta a fazekasságot, és 1968-ban ő is megszerezte a népi iparművész címet Mostanra pedig már azt vallja: munkája a hobbijává vált, és ha unatkozik, akkor is a korong mögé ül. A műhely persze kétszemélyes, a munkamegosztás szerint többnyire a férj felel az agyagozásért, a feleség pedig festi az elkészült tárgyakat. A sárközieket írókával, a habánt ecsettel. A házaspár soha nem is foglalkozott mással élete során, csak a fazekassággal. Alsónyékre is azért költöztek húsz évvel ezelőtt Szekszárdról, mert itt találtak megfelelő kertes házat, ahol a műhelyüket is ki tudták alakítani. És a megyében náluk régebben talán senki nem űzi ezt a mesterséget. A hosszú családi hagyomány megszakadni látszik. Sem két gyermekük - egy fiú és egy lány -, sem pedig hét unokájuk között nincs, aki a fazekas mesterséget választotta volna. ■ Hanoi E. ♦
