Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-23 / 171. szám
SPORT SZOLGÁLTATÁS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. JÚLIUS 23., SZOMBAT Csoportelső Kemény-fiúk vízilabda A játék még nem az igazi, de az eredmények jönnek Madaras Norbert (világos sapkában) három gólt szerzett a spanyolok elleni győztes csoportmérkőzésen HÍRSÁV Baján játszik edzőmeccset a Bonyhád és a Bölcske labdarúgás Szombaton felkészülési mérkőzésen a Paksi FC II Cegléden lép pályára (11). A Tolle UFC Szekszárd a Híd SC-t fogadja (9.30). A Bonyhád VLC a Bajai LSE vendége lesz (9.30), míg a Bölcske szintén a Bács-Kis- kun megyei alakulattal játszik 11 órától. A Bátaszék 17.30-tól a megye egyes Ma- jos csapatát látja vendégül. Finn és lengyel bírók vezetnek a paksiaknak labdarúgás Az UEFA elkészítette az Európa-liga következő fordulójának játékvezetői küldéseit, így megvan, hogy kik működnek közre a Paks Hearts elleni meccsein. A jövő hét csütörtöki székesfehérvári első találkozót a finn Mattias Gestranius vezeti, az augusztus 4-i skóciai visszavágón a rutinos lengyel Robert Malek sípol. Bóján KrkicazASRoma együtteséhez szerződött labdarúgás Több hete húzódó tárgyalások után végül sikeresen megegyezett az olasz élvonalbeli labdarúgóbajnokságban szereplő AS Roma és a spanyol bajnok FC Barcelona Bóján Krkic szerződtetéséről. A „farkasok" tizenkétmillió euróért viszik a 20 éves futballistát. Továbbiak a TEOLhu hírportálon A magyar férfi vízilabdaválogatott megnyerte csoportját, miután pénteken egy góllal legyőzte Spanyolországot, így egyenes ágon bejutott a negyeddöntőbe a sanghaji vizes világbajnokságon. TN-összeállítás Kemény Dénes csapata, mely nyitótalálkozóján legyőzte Montenegrót, majd később Kazahsztánt is, jövő kedden, magyar idő szerint 8 órától az Egyesült Álla- mok-Kanada találkozó győztesével mérkőzik az elődöntőért. EREDMÉNY, A-CSOPORT, A 3., UTOLSÓ FORDULÓBAN: MAGYAROR SZÁG-SPANYOLORSZÁG 12-11 (5-5, 4-3, 2-1,1-2). A magyar góldobók: Hárai, Madaras 3-3, Biros 2, Varga Dénes, Kiss G., Szívós, Hosnyánszky 1-1. „Nyolc éve találták ki ezt a rendszert, azóta mindig meg- § nyertük a csoportot, és plusz pi- 3 henőnaphoz jutottunk - nyilat- J kozta Kemény Dénes. - Most I sincs ez másként, ez a legfontosabb. Mind a három mérkőzésnek vannak tanulságai, azokat levonjuk, így megyünk tovább. Teljesítményünket tekintve van még hova fejlődni, de ez nem baj. A probléma az lenne, ha ez a produkció lenne a maximum a csapattól.” „Az első két negyedben sokat hibáztunk hátul, a spanyolok ezt kihasználták, ezért lett ilyen szoros a találkozó. Biztosan visszanézzük videón, igyekszünk kijavítani ezeket, mert a folytatásban muszáj javulnunk” - vélekedett a spanyolok elleni összecsapást követően Kiss Gergely. A mérkőzés egyik, ha nem a legjobb magyar játékosa, Hárai Balázs is a hátsó hibákra hívta fel a figyelmet, de szerinte az a lényeg, hogy mindig több gólt lőjünk, mint riválisunk. „Hátul borzasztó dolgokat követtünk el, finoman fogalmazva nem könnyítettük meg Viktor dolgát... De ha elöl minden mécsesén több gólt szerzünk, akkor a végén senki sem lesz szomorú. Persze, mindenképpen javítani kell a védekezésünkön! Én köszönöm, jól vagyok, jobban éreztem magam fizikailag és lelkileg is, mint az első két meccsen - de úgy érzem, van még bennem.” Ma 9.30 órától a női csapat Ausztráliával csap össze. Mégis összejön egy Erdei-Pascal csata a WBC kihívói címéért A WBC (Bokszvilágtanács) eli- minációs tornát írt ki félnehézsúlyban a következő első számú kihívói pozíció betöltéséért. A súlycsoport jelenlegi címvédője a szervezetnél Bemard Hopkins, aki legközelebb október 15-én, a jelenlegi kötelező kihívó, Chad Dawson ellen teszi kockára a vb- övét. A fightnews.com szerint az „egyik ágon” Chris Henry és Ismayl Syllakh küzdhet meg egymással, míg lean Pascal ellenfele Erdei Zsolt lehet. A két győztes küzdhetne meg az első számú kihívói pozíció betöltéséért. Pascalnak december 17-ére van lekötve meccse legközelebb, így ha hinni lehet a hírt az elsők között közlő fightnews.com-nak, a haiti-kanadai bunyós Erdei Zsolttal bokszol az év végén. ■ NB l-es foci: a hétvégi műsor A LABDARÚGÓ OTP BANK LIGA 2. FORDULÓJÁNAK PROGRAMJA, ÉS A tévés közvetítések. Szombat: Vasas-Pécsi MFC 17.30 (sportl), Haladás-Bp. Honvéd 19, Lom- bard-Pápa-BFC-Siófok 19, Győri ETO-Újpest 20 (sportl). Vasárnap: Videoton-MVM Paks 16 (ml), Ferencváros-Diósgyőr 18 (sportl), Kecskemét-Kaposvári Rákóczi 19. A Zalaegerszeg-Debreceni VSC-TEVA mérkőzés lapzárta után ért véget. ■ TRAFFIPAX SZOMBAT Időpont Helyszín 09.00-10.00 6-os főút paksi szakasza 09.00-11.00 Dombóvár, Gyöngyvirág krt. 09.00-11.30 Zomba 09.00-12.00 M6-0S autópálya északi szakasz, jobb pályatest 10.00-11.50 65-ös főút, Regszemcse 11.00-13.00 Dombóvár, Hunyadi tér 13.00-18.00 M6-os autópálya északi szakasz, bal pályatest 13.10-15.10 65-ös főút, Tamási 14.00-16.00 Dombóvár, Fő u. 14.30-17.00 Hőgyész 15.30-16.20 65-ös főút, Hőgyész 16.50-17.40 65-ös főút, Zomba 17.00-18.00 Paks 18.00-19.00 65-ös főút, 1-5 km VASÁRNAP Időpont Helyszín 09.00-10.00 Bonyhád, Kossuth L. u. 09.00-10.25 M6-os autópálya jobb pályatest: sárközi pihenő 09.00-11.00 Dombóvár, Hunyadi tér 09.00-11.00 6-os főút dunaföldvári szakasza 10.30-11.30 Bonyhád, Bacsó B. u. 10.35-11.50 M6-os autópálya jobb pályatest: geresdi pihenő 13.00-15.00 Dombóvár, Köztársaság u. 13.00-15.00 Dunaföldvár lakott területe 13.00-18.00 M6-os autópálya északi szakasz, bal pályatest 13.10-14.30 M6-os autópálya jobb pályatest: „A”-„C” alagutak között 14.00-15.30 Bonyhád, Rákóczi u. 14.40-16.40 M6-os autópálya bal pályatest: geresdi pihenő 15.00-18.00 Dombóvár, Bajcsy u. 16.00-17.30 Bonyhád, Móra F. u. Rákóczi u. felől érkezők 17.00-19.00 M6-os autópálya bal pályatest: sárközi pihenő 17.00-19.00 6-os főút, 98-110 km HIRDETÉS Tájékoztatás a Telenor hálózatfejlesztési munkálatairól A Telenor elindította a legkiterjedtebb hazai hálózatfejlesztési projektet annak érdekében, hogy hosszú távon is a legmodernebb szolgáltatásokat nyújthassa előfizetői részére, A fejlesztés eredményeként a jelenleginél is gyorsabb adatforgalmat biztosító, jobb minőségű hálózat áll majd ügyfeleink rendelkezésére, A Telenor Magyarország Zrt, ezúton tájékoztatja előfizetőit, hogy az új hálózat kiépítésével járó munkálatok során mobil rádiótelefon szolgáltatását az elektronikus hírközlésről szóló 2003, évi C. tv, (Eht.) 136, § (1) bekezdés a) pontja alapján 2011, augusztus 1. és szeptember 9, között keddenként, szerdánként, illetve csütörtökönként a hajnali és reggeli órákban részlegesen szünetelteti. így az alább feisorott megyék térképen ábrázolt területeit ellátó bázisállomások részleges kieséssel üzemelnek a fenti időszakban: Baranya, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala A hálózatfejlesztéssel járó munkálatok időzítésekor a Telenor kiemelt figyelmet fordított arra, hogy az ezzel járó fennakadások a lehető legkevesebb előfizetőt érintsék. A hálózatfejlesztési projekttel, illetve a fenti tájékoztatással kapcsolatos kérdéseivel kérjük, forduljon bizalommal telefonos ügyfélszolgálatunkhoz: 1220, +36 20 200 0000 (a szám hívása a Telenor magyarországi hálózatába irányuló hívás díjával azonos), f% telenor A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. Címünk: Szekszárd, Liszt F. tér 3.