Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-20 / 168. szám

2 A kritériumok miatt megerősítették a döntést bátaszék A banki kritériu­moknak megfelelően meg­erősítette a képviselő-testü­let a város folyószámlahi­tel-keretére vonatkozó dön­tését. Mórocz Zoltán pénz­ügyi irodavezető elmondta, hogy 150 millió forint lesz az a keret, amelyhez az ön- kormányzat átmeneti pénz­hiány esetén hozzányúlhat. A július végén lejáró tava­lyi szerződésben szereplő összeg 180 millió forint volt. (he) Megmentik a volt bőrgyár emblémáit siMONTORNYA Sokáig kérdé­ses volt az egykori bőrgyár épületén elhelyezett felirat, és a gyár 200 éves évfordu­lójára készített mozaikból kirakott embléma sorsa. A napokban megkezdték re­noválni ezt a két emléket is Tóthné Unghy Ilona, a Si- montornya Múltjáért Alapít­vány elnöke hathatós közbe­járására. A Metalmax Kft., az épület tulajdonosa hozzá­járult, hogy az embléma a helyén maradjon, míg a fel­iratot gondosan leszerelik és a Helytörténeti Ház bőr­gyári kiállításán őrzik to­vább. (vl) Felújították az Álmodozók szoborcsoportot dombóvár Befejezte .Álmo­dozók” című szoborcsoport­jának felújítását Varga Gá­bor, Dombóváron élő kera­mikus, így a kompozíció is­mét ép állapotában fogadja látogatókat a helytörténeti múzeum kertjében. A rend­betételt az önkormányzat is támogatta, (he) Az Álmodozók szoborcsoport Paksot is népszerűsítik az erőmű támogatásával PAKS. ordas A kalocsai kis­térségbe tartozó Ordason tartott a Paksi Atomerőmű Zrt. támogatásával road- show-t a paksi Fortuna Rá­dió. A rendezvényen a Cairo együttes, Giorgio, Barbee és a paksi Csülag Show Tánc­egyesület csapata lépett fel. A következő helyszín Úszód lesz augusztu5 14-én, majd Dunaföldváron és Pakson ál­lomásozik a Fortuna road­show. (vt) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Dombóvár ügynökségvezetőjét: Lösch Ferenc 20/969-20-15 Továbbiak a TEOLhu hírportálon DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. JÚLIUS 20., SZERDA i 1 IMM »WÄfilÄÄÄÄ Bogdán Barbara nagycsoportos óvodás a fóliasátorban szemléli a megtermelt növényeket. A kis képen ovisok és 9. osztályosok együtt a kertben Kertészkednek a gyerekek nevelés Mezőgazdasági ismereteket tanulnak a gyulaji fiatalok Mintát adhat a gyulaji is­kola és az önkormányzat közösen kidolgozott prog­ramja, amely nemcsak megtanítja a gyerekeket zöldséget termelni, ha­nem hosszú távon a mun­kára is neveli őket. Rácz Tibor gyulaj Egy olyan programot dol­gozott ki Lacza Zoltánné iskola- igazgató, amely minden gyulaji számára hasznos lehet. A Sors­fordító-Sorsformáló program adta az ötletet, hogy egy évvel ezelőtt egy olyan évfolyam indul­jon a helyi általános iskolában, ahol a középiskolai oktatásból valamilyen okból kiszorult diák­korú fiatalok mezőgazdasági és háztartási alapismereteket ta­nulhatnak.- Több mint húsz gyerek zár­ta az évet az évfolyamban - mondta az igazgató. - Télen el­méletben, tavasztól pedig gya­korlatban is megtanulták, ho­gyan kell zöldségeket termelni, kertet gondozni. Saját parcellát kapott minden diák, amit maguk műveltek, s a megtermelt zöldsé­geket haza is vihették. A vető­magokat az önkormányzat adta. A program a településnek azért is hasznos, mert eddig parlagon fekvő földterületeket vontunk művelés alá, amellett a fiatalok tudásukat a későbbiekben is ka­matoztathatják. Fontos az is, hogy az esetleg csellengő tiné­dzsereket újra bevontuk az okta­tásba, s hasznos ismereteket sze­reztek. Mivel úgy tapasztalták, ötle­tük bevált és érdeklődésre tart számot, továbbfejlesztik a prog­ramot, s már az óvodától elkezd­ve oktatják a háztartási alapis­mereteket és a kertművelés alap­jait, egészen az általános iskola végéig. így a felmenő rendszer­nek köszönhetően előbb-utóbb minden gyulaji fiatal tisztában lesz azzal, kertjének gondozásá­val hogyan segíthet magán, javít­hat életkörülményein.- A Máltai Szeretetszolgálat segített, hogy a programunkat még egy fokozattal tovább fej­lesszük - folytatta Lacza Zoltán­né. - Hárommillió forintos meg­hívásos pályázaton vettünk részt, amelynek köszönhetően minden érdeklődő megtanulhat­ja, milyen zöldségféléket lehet termeszteni a kertben, s hogyan lehet azokat hasznosítani. Emel­lett az egészséges életmódra ne­velés is része a pályázatnak. A falubelieknek egy mestersza­kács mutatja meg, hogyan lehet egészséges ételeket főzni azok­ból a javakból, amit a konyha­kertben megtermelnek. Nem kapcsolódik szorosan ehhez a té­mához, de része a projektnek egy baba-mama klub is. A dombóvári kistérségben több település is hasonló mezőgazda- sági programmal próbál segíteni a rászoruló családokon. Csikós- tőttősön az önkormányzat és a német kisebbségi önkormányzat közösen vetőmagot, szerszámot vásárolt 18 szegény családnak. Ahhoz is segítséget kapnak, hogy a megtermelt javakat el tudják raktározni télire, a befőzéshez és a tartósítószerek vásárlásához öt­ezer forint támogatást ad a telepü­lés, amellett a programot sikerrel teljesítők még ősszel tízezer fo­rint jutalomra is számíthatnak, feltéve ha lakókörnyezetüket is tisztán, rendben tartják. Döbrö- közön az önkormányzat által to­vább foglalkoztatott - korábban a Sorsfordító-Sorsformáló prog­ramban részt vevő - emberek ál­tal megtermelt zöldségeket a he­lyi piacon árusítják, így mindig friss, finom paprikát, paradicso­mot, hagymát és burgonyát ve­hetnek a helyiek, és utazniuk sem kell érte. Nem maradhat polgármester, ha jogerős az ítélet dombóvár Amennyiben a Leg­felsőbb Bíróság helybenhagyja a Pécsi ítélőtábla ítéletét, vagyis ha jogerőssé válna Szabó Lo- ránd két év három évre felfüg­gesztett börtönbüntetése,akkor összeférhetetlenség miatt nem folytathatja polgármesteri mun­káját. Ezt lapunk kérdésére mondta el dr. Gábor Ferenc, a város jegyzője. Mint korábban hírt adtunk ró­la, Szabó Lorándot, Dombóvár polgármesterét június 30-án ho­zott ítéletében a Pécsi ítélőtábla bűnösnek mondta ki hivatali visszaélés és különösen nagy ér­tékre (210 millió forint) folytató­lagosan elkövetett sikkasztás bűntettében. A jegyző ismertette, hogy a polgármesteri tisztség ellátásá­nak egyes kérdéseiről és az ön- kormányzati képviselők tiszte­letdíjáról szóló 1994. évi LXTV. törvényt úgy módosította a jog­alkotó, hogy 2010. december 24- tői hatályon kívül helyezte azon rendelkezését, miszerint a pol­gármesternek a tisztségével ösz- szefüggő bűncselekménye mi­att, a büntetőjogi felelősség jog­erős megállapításával, az ítélet jogerőre emelkedésének napjá­val megszűnik a polgármesteri tisztsége. Viszont a helyi önkor­mányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben 2011. január 1- jétől az összeférhetetlenség sza­bályai között szerepel az az új rendelkezés, amely kimondja: összeférhetetlenség miatt meg kell szüntetni annak a polgár- mesternek a megbízatását, akit bűntett miatt jogerősen szabad­ságvesztésre ítéltek. A helyi ön- kormányzatokról szóló törvény szerint a polgármester az össze­férhetetlenségi okot az összefér­hetetlenségi ok felmerülésétől számított 30 napon belül köteles megszüntetni. A polgármester köteles továbbá a bűnösségét megállapító jogerős ítéletről tá­jékoztatni a képviselő-testületet, a helyi választási bizottságot és a helyi önkormányzatok törvé­nyességi ellenőrzéséért felelős szervet Ha a polgármester e kötele­zettségének nem tett eleget, a képviselő-testület bármely kép­viselő indítványára határozattal megállapítja az összeférhetet­lenség alapjául szolgáló körül­mények fennállását, valamint kimondhatja az összeférhetet­lenséget, emelte ki dr. Gábor Fe­renc. ■ R. T. Új segítség lehet a támogatott nyúltenyésztés FEHÉRVÁRI TAMÁS, a munka­ügyi központ dombóvári ki- rendeltségének igazgatója kérdésünkre elmondta, a hosszú távú közfoglalkozta­tás részeként új szociális föld­program indul a közeljövőben főleg a bérpótló jutattásban részesülő munkanélküliek számára. Még nem tudta megmondani, hogyan, mikor és mennyi pénzt szán erre az állam, a program még kidol­gozás alatt van. A június végi adatok szerint a kistérség te­lepülésein élő 2545 munka- nélküliből 821 ember része­sül a 28 500forintos bérpótló juttatásban. Ők lehetnek a célközönsége az Ormánság­ban elindított új programnak, amelynek lényege, hogy a rá­szorulók nyulakat tenyészt­hetnek, három anyát és egy bakot kapnak, és kedvezmé­nyesen vehetik a tápot. Valóra válhat a döbrököziek régóta dédelgetett álma tájház Sikerült megvenni a kiszemelt épületet, amely az építész szerint kifogástalan állapotú döbrököz Megvalósult a döbrö­köziek régóta dédelgetett álma: kialakíthatják a helyi tájházat az egyik épületben, amit hosszú vá­rakozás után megvásároltak. A közelmúltban tartott képviselő- testületi ülésen döntöttek úgy a község vezetői, hogy a község anyagi nehézségei ellenére meg­veszik a falu központjában fekvő házat. Már régóta szerettek volna egy tájházat létrehozni, amely bemu­tathatná a település tárgyi és szel­lemi örökségét, néprajzát, hagyo­mányait. Olyan épületet keresett az önkormányzat erre a célra, amely a falu központjában he­lyezkedik el, valamint stílusában tükrözi e táj építészeti jegyeit Szi­É 2 Szili Lajosné polgármester a leendő döbröközi tájház előtt li Lajosné polgármesternek sike­rült megállapodnia a talán egyet­len tájháznak alkalmas épület tu­lajdonosával, aki a közelmúltban örökölte meg az épületet. Előzőleg a képvise­lő-testület egy épí­tésszel együtt megte­kintette az ingatlant. A vályogtéglából épült ház mondhatni kifogástalan, fel­ázásmentes, száraz állapotban van. Sebrek Csaba építész szerint még kétszáz évig biztosan állni fog, ha a falak aláázását megelő­zik. Amit lehetőleg még az idén el kell végezni az épületen, az a tető átrakása, a csatorna megjavítása. A Döbröközi Hagyományőrző Alapítvány vezetője, Andikné Schmidt Mária is ezt az épületet tekintette a legalkalmasabbnak a célra. Most az ő feladatuk lesz a tájház funkciójának megfele­lően a felújítás és a berendezés megszervezése. A település honlapján közzétett informáci­ók szerint az oszlo­pos tornácú házban gyönyörű rakott tűzhely, nyitott kémény, kővel kirakott pince is van. Már tervezik egy kemence építését is a leendő tájház udva­rára, amely teret egybe lehet nyitni majd a művelődési ház udvarával, így egy új, faluképet meghatározó, kulturális intéz­mény-komplexum jöhet létre. ■ Rácz T. ■ Egybenyitják majd a két ud­vart. X i 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom