Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-02 / 153. szám
2011. JÚLIUS 2., SZOMBAT 7 KÖZÉLET Zászlóátadás tokajival varsó Tusk szerint hibátlanul láttuk el az uniós elnökséget Orbán Viktor megköszönte a lengyel kormányfőnek, hogy mindig támogatta őt munkájában. Donald Tusk szerint sajátos elnökségi duót alkottak. Strauss-Kahnt szabadon engedték New Yorkban Óvadék nélkül megszüntette tegnap a bíróság Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezetőjének a házi őrizetét. A New York-i ügyészség másfél hónappal azután fogadta el a védelem erre irányuló kérelmét, hogy a francia férfit nemi erőszak kísérletének gyanúja miatt az amerikai hatóságok letartóztatták. Strauss-Kahnt váratlanul rendelték be péntekre a bíróságra, meghallgatását eredetileg július 18-ra tűzték ki. Az ügyészek ugyanis megkérdőjelezték az őt szexuális bűncselekménnyel vádoló szobalány vallomásának több pontját, ezért kerülhetett sor a házi őrizet felülvizsgálatára. A bíróság ugyanakkor úgy határozott, a francia férfi az úti okmányait nem kaphatja vissza, ami azt jelenti, hogy nem térhet vissza a hazájába, a vele szembeni büntetőügy folytatódik. A The New York Times már a döntés előtt megírta, hogy a Strauss-Kahn elleni, állítólagos szexuális zaklatással kapcsolatos vád összeomlani látszik. A nyomozóhatóságok komoly hézagokat találtak a Strauss-Kahnt vádoló szobalány vallomásában. Noha a törvényszéki orvosi vizsgálat egyértelmű bizonyítékot talált arra, hogy szexuális kapcsolat volt Strauss-Kahn és a szobalány között, az ügyészek a vád alapjául szolgáló vallomás jó részét nem tartják hitelesnek, a szobalány - a lapnak nyilatkozó illetékesek szerint - többször is hazudott. ■ Összeomolhat a volt IMF-vezór elleni vád, mivel a szobalány többször is hazudott. A szállodai szobalány telefon- beszélgetést folytatott a Strauss- Khannal történt találkozása napján egy bebörtönzött férfival, amelynek során megvitatta annak lehetőségét, hogy milyen haszonnal járna, ha a vádat emelne ellene. A beszélgetést lehallgatták és rögzítették. A nyomozók megtudták, hogy a férfit már korábban letartóztatták, mert 200 kilogramm marihuána volt a birtokában. A szobalány helyzetét nehezíti, hogy állítólag kábítószer-kereskedelemben és pénzmosásban is részt vett. ■ Orbán Viktor tegnap Varsóban átadta az európai uniós elnökséget jelképező zászlót és stafétabotot Donald Tusknak, a soros elnöki teendőket Magyar- országtól átvevő Lengyel- ország kormányfőjének. Éber Sándor „Magyar barátaink nagyon nehéz időszakban gyakorlatilag hibátlanul látták el az elnökséget” - hangoztatta tegnap Varsóban a lengyel miniszterelnök. Donald Tusk arra emlékeztetett, hogy Orbán Viktor első hivatalos külföldi látogatása a 2010-es választási győzelmet követően Varsóba vezetett. „Most azért jött Varsóba, hogy átadja az EU- elnökséget hat hónapi nagyon nehéz munka után” - mondta a lengyel miniszterelnök. Tusk szívből gratulált a magyar elnökség sikeréhez, amely „nemcsak a magyarokat, hanem a lengyeleket is elégedettséggel és büszkeséggel töltheti el”. Méltatta a magyar elnökség hatalmas munkáját, amellyel elősegítette, hogy Horvátország lezárja az EU- csatlakozási tárgyalásokat. „A csatlakozási szerződés aláírásának dicsősége a lengyel elnökség időszakára esik, de a lengyelek emlékezni fognak a magyarokra azon a napon” - ígérte meg Túsk. A kormányfő annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Lengyelország számíthat Magyarország segítségére a lengyel elnökségi fél év alatt. Kijelentette, hogy a lengyel-magyar együttműködés a magyar elnökség alatt különösen jó volt, sajátos elnökségi duót alkottak. Orbán Viktor Tusknak átadta az európai uniós elnökséget jelképező zászlót és stafétabotot, de más ajándékokat is cseréltek. Orbán átnyújtotta a magyar elnökség ajándékát, egy tízÚteres tölgyfahordót tokaji szamorodnival megtöltve, amit Tusk egy díszkard átnyújtásával viszon- zott, és utalt a két nép barátságát megörökítő versre, amely szerint „magyar és lengyel együtt harcol és együtt issza borát”. A miniszterelnöki hivatalban rendezett sajtótájékoztató rendkívül jó hangulatban zajlott le, a két miniszterelnök tegezte egymást és tréfálkozott A magyar kormányfő a fél éves magyar elnökség három eredményét emelte ki, amelyekre Magyarország különösen büszke lehet: az EU-csatlakozási tárgyalások lezárását Horvátországgal, a romastratégia elfogadását, és az előrehaladást a gazdasági kormányzás megteremtése felé. Orbán köszönetét mondott Tusknak, hogy mindig támogatta őt munkájában. „Ennek nagy jelentősége van, mert a két ország Közép-Európa becsületéért is dolgozik - hangsúlyozta. Orbán szerint Lengyelországnak kiváló esélyei vannak arra, hogy jól lássa el a feladatot, mert az országnak és személy szerint miniszterelnökének is rendkívül magas az elismertsége az unióban. A magyar kormányfő úgy vélte, hogy a gazdasági válságból való kilábalás és a növekedés motorja a következő években Kö- zép-Európában lesz, ahol már a válság előtt is nagyobb volt a gazdasági növekedés, mint az unió régi tagországaiban. Orbán kijelentette, hogy ma a világon korszakváltás történik, és ilyen körülmények között radikálisan felértékelődik, megnő a politikai vezetők szerepe. Ezért Lengyelországnak a fél éves elnökségi időszakban sokkal fontosabb szerepe lesz. „Ez egyrészt félelmetes, másrészt viszont izgalmas” - vélte a miniszterelnök. Házi őrizetbe helyezték az egykori NBH-vezetőt A fővárosi bíróság Katonai Tanácsa házi őrizetbe helyezte pénteken a Nemzet- biztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját. Galambos Lajost kémkedéssel gyanúsítják, korábban vesztegetés miatt tartottak nála házkutatást. Az előzetes letartóztatásra vonatkozó ügyészségi indítványt a bíróság elutasította, mert a gyanút a bíróság nem találta teljes mértékben megalapozottnak. Elítélték a minszki nagykövet elleni támadást a fehérorosz külügymi- nisztérium szóvivője tagadta, hogy országának bármi köze lenne ahhoz az interneten megjelent videóhoz, amelynek célja a minszki magyar nagykövet feleségének, s rajta keresztül a dip- lomatának a lejáratása. | Andrej Szavinih Minszkben kijelentette, hogy elítélik a videó készítőinek és megrendelőinek a tetteit, akárkik legyenek is. Elhunyt Petrovics Emil rövid, súlyos betegség után csütörtök este elhunyt Petrovics EmU kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző. A Magyar Állami Operaház volt főzeneigazgatóját életének 82. évében érte a halál. Zeneszerzői munkásságáért 1966-ban és 2006-ban megkapta a Kossuth-díjat, két alkalommal ismerték el Erkel-díjjal (1960, 1963), érdemes művész (1975) és kiváló művész (1982). Petrovics Emil 82 évet élt Optimizmust visznek Európába „a lengyelek büszkén vállalják az elnökséggel járó feladatokat, ráadásul - tekintve, hogy Lengyelország jelenleg Európa legoptimistább országa - remélhetőleg egy kis optimizmust visznek Európába az elnökség alatt” - mondta az ATV-ben a budapesti lengyel nagykövet Roman Kowalski a lengyel elnökség céljai között a gazdasági növekedést, a biztonságot a nyitottságot valamint a folytonosságot emelte ki Kifejtette, a biztonság minden szempontból értendő, ide tartozik az energiabiztonság, az élelmiszer-biztonság és a határok biztonsága is. A nyitottság elsősorban az unió bővítését (Horvátország csatlakozását), illetve a Keleti Partnerség szomszédpolitikáját jelenti. A folytonosságról azt mondta, a magyarok nagyon fontos témákat vállaltak, amiket akarva-akaratlanul folytatni kell. Ezek között említette a kohéziós politika megtartását, a közös agrárpolitikát, mely a lengyeleknek és a magyaroknak egyaránt fontos. Azonos érdekek és értékek transzatlanti hét Kövér: Európa és Amerika természetes szövetségesek Semjén: Nemzeti érdek, hogy Kínával üzleteljünk „Európa csak transzatlanti keretben járulhat hozzá a világ békés fejlődéséhez, és mivel Európa és az Egyesült Államok érdekei és értékei azonosak, természetes szövetségesei egymásnak” - mondta tegnap Kövér László a Transzatlanti Törvényhozó Dialógus (TLD) találkozóján a Parlamentben. Az Egyesült Államok Kongresszusa és az Európai Parlament közötti intézményes együttműködés, a TLD célja, hogy fokozza a párbeszédet az európai és az amerikai szövetségi törvényhozó testületek között. A házelnök szerint Európát és az Egyesült Államokat közös gyökereik együttműködésre kötelezik. „Ugyan a világpiacon versenytársai egymásnak, de ez jobb teljesítményre sarkallja őket” - hangoztatta Kövér. Szerinte a szoros transzatlanti kapcsolatokat bizonyítják az elmúlt hét eseményei is. Megemlékeztek Tom Lantosról és Ronald Reaganról, akiknek személye is összeköti a két térséget. „Biztos vagyok abban, hogy az Európai Parlament többsége támogatni fogja Horvátország uniós csatlakozását” - hangoztatta a TLD társelnöke. Elmar Brok német néppárti európai | parlamenti képviselő szerint 3 csütörtökön Brüsszelben meg- | születik a döntés, hogy Horvát- S ország két év múlva beléphet az £ Európai Unióba. ■ Elmar Brok a horvát csatlakozás esélyeit latolgatta Kövér László előtt „Akkor tudunk Kínával emberi jogi szempontból érdemi párbeszédet folytatni, ha komoly kapcsolataink vannak” - mondta Semjén Zsolt tegnap a köztelevízióban. A miniszterelnök-helyettes a kínai kormányfő látogatását és a Reagan-szobor avatását összegezve úgy fogalmazott: az emberi jogok melletti elkötelezettség, és az, hogy ebben nincs megalkuvás, ténykérdés, főként Magyarország számára. Semjén szerint azonban a vüágpolitikai realitásokat és a magyar nemzeti érdeket egyaránt figyelembe kell venni. „Magyarországnak az a nemzeti érdeke, hogy Kínával üzleteljen, mert aki nem üzletel Kínával, az nincs a világgazdaság színpadán” - hangoztatta a KDNP-s honatya. Hangsúlyozta, hogy magyar emberek százainak, ezreinek a munkahelyéről van szó. Felidézte, hogy amikor tavaly augusztusban Pe- kingben járt, ragaszkodott ahhoz, hogy a Rómához hű katolikus egyház szentmiséjére el tudjon menni, és a kínai miniszterelnök előtt szóba hozta a kínai katolikus egyház helyzetét és a tibeti kérdést. Semjén hangsúlyozta, hogy Kína területi integritását minden körülmények között el kell ismerni, Tibet kérdésében az autonómia a járható út, erről folytattak megbeszéléseket. ■ >