Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-09 / 159. szám

3 2011. JÚLIUS 9., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR Ha erősen húzzák, feladja akciónap Felvették a kesztyűt a völgységiek a parlagfű ellen A závodi Nagy Natália (középen) vezette a lelkes környezetvédőkből álló csapatot a pénteki akclónapon A képgalériát keresse a TE0L.hu hírportálon Hőségriadó idején hőségriadó. Az öreg kocs­mabútoroknak nem gond a folyadékbevitel. És annak a kérésnek is szívesen eleget tesznek, hogy húzódjanak fedett helyre. Az UV-sugár- zást mind a négy évszakban kerülik. nyári szabadságolások. Nem mindenütt, nem min­denkinek jelentik a gondta­lanság idejét. A cégek több­sége már annyit karcsúsí­tott és racionalizált, hogy el­jutott a minimális létszám­hoz. Ha valaki hiányzik, a többiekre szinte elviselhe­tetlen teher hárul. ez A helyzet a kórházakban is. Nincs elég orvos, nincs elég ágy, csúsznak a műté­tek, dagad a várólista. Sok diplomást adunk Európának. Utcaseprőket havi 130 ezer forintért keresnek Pesten és Győrött. A kezdő orvos bére is annyi. Itthon. Németor­szágban 750 ezernek, az USA-ban egymillió forint­nak megfelelő fizetéssel kezdhetik a pályát. Nem csoda, ha minden ötödik végzős külföldre szerződik. rendbe kéne tenni a dolgo­kat. A felnőttképzésben is. Miközben az oktatási intéz­mények állandó anyagi problémákkal küzdenek, a másik oldalon nagybani pénzvadászat folyik. Tanfo­lyamok, OKI-s és egyéb kép­zések szervezésére speciali­zálódott vállalkozók össze­kacsintanak a reménybeli targoncakezelőkkel, pedikű­rösökkel, vagyonőrökkel, és tandíjért, vizsgadíjért papírt adnak. Természetesen tisz­telet a kivételnek, azoknak a mesterembereknek, akik a szakmai tapasztalatok át­adásán buzgólkodnak. hőségriadó. Sokak számá­ra emlékezetes napok ezek. A közmédiumoknál is. Ala­posan lefaragják a létszá­mot. Kétszer ötszáz ember elbocsátásáról szólnak a hí­rek. A korábbiak egymillió új munkahely teremtését ígérték. Szikrázó napsütés, remek hangulat, elszánt környe­zetvédők - így lehetne jel­lemezni a Völgységi Több­célú Kistérségi Társulás által szervezett závodi parlagfű-mentesítési ak­ciónapot. Vízin Balázs závod - Húzzátok erősebben, előbb-utóbb úgy is feladják! A biztató szavak akár egy testneve­lő tanártól is származhattak vol­na, aki a lurkókat éppen a kötél­húzásra ösztönzi az órán. Ez esetben azonban Nagy Natália, a Váradi Antal Értékmentő Egye­sület elnöke hintette el őket a závodi patakparton állva. Azt a közel harminc önkéntest agitál­ta a gyomnövények kihúzására, akik részt vettek a Völgységi Többcélú Kistérségi Társulás ál­tal szervezett parlagfű-mente­sítési napon pénteken. A mun­kakedvre nem lehetett panasz. A tikkasztó hőség ellenére szor­gosan tépkedték a gyomot a résztvevők. Ottjártunkkor éppen a Petőfi utca sarkát tisztították meg a parlagfűtől. Nemcsak he­lyi, hanem a kistérség többi tele­püléséről érkezett környezetvé­dők is kesztyűt húztak.- Szívből örülök a kezdeménye­zésnek, szerintem több, ehhez ha­sonlót is tető alá lehetne hozni év közben - mondta lapunknak a csapat egyik legfiatalabb tagja, a závodi Borbandi Petra. - Úgy vé­lem, jól haladunk, bár nincs ösz- szehasonlítási alapom, mert elő­ször veszek részt üyenen - tette hozzá a Petőfi utcai hídon állva. Miközben Petra visszahúzta a kesztyűjét, hogy újra felvegye a „harcot” a gyommal, László Attila falugondnok is megérkezett az árokpartra. - Pörgősen indult a napom: én készítettem elő a parlagfűszedéshez szükséges esz­közöket. Öröm látni, hogy ennyi­szász János polgármester üdvözölte köszöntőjében a Völgységi Többcélú Kistérsé­gi Társulás kezdeményezé­sét. Elmondta, Závodon két ember végzi júliustól a parlagfű-mentesítést. Öröm­mel ecsetelte, hogy a telepü­en szívügyüknek tekintik környe­zetük megóvását - ecsetelte Atti­la a szorgoskodó önkéntesekre pillantva. Azt is megtudtuk tőle, hogy Závodon nagy hangsúlyt fektetnek a köz- és a zöldterületek tisztán tartására. Az elmúlt öt év­ben több motoros fű­kaszát és kézi szer­számokat tudtak vá­sárolni pályázati se­gítséggel. - Persze a tárgyi feltételek ön­magában még kevésnek bizonyul­nak, ha azokhoz elszántság nem társul. Szerencsére nálunk ke­resztezik egymást az utak - tette hozzá Attila. Darabos Orsolya, a kistérségi társulás munkaszervezet-veze­tője is felvette a kesztyűt a gyom lés nem sorolható a legfert& zöttebb területek közé, ennek ellenére nagy hangsúlyt fek­tetnek a gyomnövény irtásá­ra. Igaz, a külterületeken azért akad munka bőven, ezért is fogadta lelkesedéssel a programot. ellen. Az árokpartról fellépve ki­fejtette, a Völgységi Többcélú Kistérségi Társulás júniusban si­keresen szerepelt a Nemzetgaz­dasági Minisztérium meghívá­sos pályázatán, amelyen a par­lagfű által legfertőzöttebb kistér­ségeknek nyújtottak segítő kezet a döntés­hozók. A völgységiek 7 840 360 forintot nyertek. A támoga­tást munkabérre, an­nak járulékaira és védőfelszere­lésekre használhatják fel. Tizen­öt település - Aparhant, Báta- apáti, Bonyhád, Grábóc, Győré, Izmény, Kakasd, Kisdorog, Kisvejke, Lengyel, Mórágy, Mőcsény, Mucsfa, Tevel, Závod - csatlakozott a kistérségből a pályázathoz. A program révén július elsejétől augusztus 31-ig 44 személy foglalkoztatására nyílik lehetőség, napi hat órá­ban. A program részeként ren­dezték meg az akciónapot, amelynek helyszínéül szándéko­san egy kistelepülést választot­tak. Az eseményt Szász lános závodi polgármester köszöntője nyitotta meg, majd Läufer Éva népegészségügyi szakember tar­tott tájékoztatót a parlagfűről. Závod nem a legfertőzöttebb terület ■ Komoly támo­gatást nyer­tek a prog­ramra. Biztosították a mözsi diákok iskolába jutását Két keréken erednek Rákóczi nyomába évforduló Megkoszorúzták a nagyságos fejedelem brigadérosának emlékhelyét tolna-mözs Megállapodást köt a tolnai önkormányzat a Ge­menc Volánnal a mözsi felső ta­gozatos tanulók menetrend sze­rinti autóbusszal történő bejá­rásával kapcsolatban. A mözsi iskolában megszűnik a felső ta­gozat, az érintett diákok a két tolnai iskolában folytatják ta­nulmányaikat. A jelenlegi me­netrend alapján a mözsi gyere­kek biztonsággal be tudnak ér­ni a tanítás kezdetére a tolnai is­kolákba, illetve visszafelé is rendszeresen közlekednek a buszok. A Volán vállalta, hogy ezen a vonalon menetrend mó­dosítást csak az önkormányzat kezdeményezésére, illetve egyet­értésével hajt végre. ■ S. K. szekszárd Háromszáz éve zárult le a szatmári békével a n. Rákóczi Ferenc vezette, 1703-tól 1711-ig tartó szabadságharc. Az évfordu­ló alkalmából döntött úgy Hidvégi-Üstös Pál, hogy kerékpár­ral járja be itthon és a határokon túl azokat az emlékhelyeket, me­lyek a nagyságos fejedelemhez köthetők. A váci acélembemek is nevezett, hosszútávsportoló első­ként Törökországba, Rodostóba utazott, n. Rákóczi Ferenc halálá­nak színhelyére. Innen - illetve Borsiból, a fejedelem szülőhelyé­ről - hozott magával nyolc platán­fát, elültetve azokat olyan telepü­léseken, melyeken az 1700-as évek elején nagyobb csata, avagy országgyűlés zajlott. Dr. Haag Éva és a kerekesek Béri Balogh Ádám szekszárdi emlékhelyénél A 3100 kilométer hosszúságú­ra tervezett út újabb állomása­ként Hidvégi-Üstös Pál tegnap délután - Tokár Károly kárpátal­jai, aknaszlatinai illetőségű tár­sával együtt - Szekszárdra kere­kezett be. A város határában fog­ták el 1710. október 28-án a feje­delem híres brigadérosát, Béri Balogh Ádámot, akit aztán ké­sőbb a császáriak kivégeztek. Az emlékhelyet dr. Haag Éva alpol­gármesterrel együtt koszorúz- ták meg a kerekesek, akik ez­után Kölesd felé vették útjukat. Nem véletlenül, hiszen itt 1708. szeptember 2-án Béri Balogh Ádám egy főként rác lovasokból álló császári oszlopot semmisí­tett meg. ■ Sz. Á. A hivatali ceremóniákért ezután sem kell fizetni bonyhád Továbbra is ingye­nesek Bonyhádon a hivatali helyiségben a munkaidőn kí­vüli - hétvégi - házasságköté­sek. Viszont a hivatalon és egyben munkaidőn kívülie­kért 30 ezer forintot kell fizet­ni ezután. Erről a legutóbbi ülésükön határoztak a város­vezetők. lanuár elsejétől új törvény hatalmazza fel az ön- kormányzatokat, hogy helyi rendeletet alkossanak a hiva­tali helyiségen, illetve hivatali munkaidőn kívüli anyaköny­vi események engedélyezésé­nek szabályairól, díjairól, (vb) Az élmezőnyben végeztek a szekszárdi kadarkák Budapest A szekszárdi Mé­száros Borház 2009-es, az Aranyfürt 2008-as és a Bodri Pince 2009-es bora kiemel­kedően szerepelt a III. Meg­hívásos kadarka borverse­nyen. A szervezők egyike, a Kunsági Borvidék hegyköz­ségi titkára, Keresztes lózsef elmondta, idén 25 bor közül választották ki a legjobbakat a Vajdahunyadvárban. A leg­magasabb pontszámot (89) a szerémi Maurer Oszkár bora nyerte el, de a Mészáros Bor­ház csak egy ponttal maradt le az első helyről, (mi) Gyulafehérváron fújja az Alisca Brass Band SZEKSZÁRD, GYULAFEHÉRVÁR Most lép fel először Erdély­ben az Alisca Brass Band. A nagy múltú szekszárdi fúvós- zenekar egyesületi elnöke, Baumann Péter elmondta: ad­tak már koncertet Németor­szágban, Franciaországban, Ausztriában, Svájcban és az egykori Jugoszlávia területén. Álba megyébe - mely Tolna megye partnere - most utaz­nak először. Szombaton és va­sárnap lép közönség elé a 28 zenész Kovács Zsolt vezényle­tével. Egy gyulafehérvári fúvószenekari fesztiválon vesznek részt, (wg) Baumann Péter egyesületi elnök Új partnertelepülése lehet Nagymányoknak nagylányok Zetelakáról, Reichelsheimból és Jablon- kából érkezett delegáció Nagymányokra. A vendégek pénteken több helyi vállalko­zóhoz is ellátogattak Kari Béla polgármester vezetésével. A bányában a külszíni fejtést vették szemügyre. Ma délután a sportcsarnokban tartott ün­nepségen szándéknyilatkoza­tot kötnek a völgységiek lablonkával a partnervárosi kapcsolat felvételéről. A má­sik két településsel megerősí­tik megállapodásukat, (vb) Továbbiak a TEOLhu hírportálon

Next

/
Oldalképek
Tartalom