Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-01 / 152. szám

2 Szorosabbra fűzték a baráti viszonyukat kakasd Radiborban járt a te­lepülés képviselő-testülete Bányai Károly polgármester vezetésével. A hattagú dele­gáció háromnapos látogatá­sának apropója a két éve lét­rejött testvértelepülési vi­szony megerősítése volt. A kakasdiak resztvettek Alois Andritzki szorb pap boldog­gá avatásán, és Bautzenben is jártak. Júliusban a völgy- ségi falu látja vendégül a Radiborból érkező 14-15 éves focistákat és kísérőiket, (vb) Új helyen segítenek ezentúl a családoknak bonyháo Július elsejétől új helyen fogadja ügyfeleit a Családsegítő Központ. A Széchenyi általános iskolá­ból a Perczel utcai - Szélka- kasos - óvoda épületébe köl­töztek. Ezáltal karnyújtás­nyira kerültek a Gondozási Központhoz, amely a szom­szédos épületben működik. Utóbbi munkatársai társa­dalmi munkában kifestették az óvodában használt helyi­ségek falait - mondta Varga Gyöngyvér, a Gondozási Központ igazgatója, (vb) Varga Gyöngyvér igazgató Belekóstoltak a lurkók az indiai kultúrába KisvEJKE Remek élmények­kel tértek haza somogy- vámosi kirándulásukról a Máj sukár juma (Egy szebb világ) tanoda növendékei. Összesen 30 lurkó és 5 pe­dagógus vette szemügyre a Krisna-völgyet. A fiatalok az ottani kultúrába is bepillant­hattak, indiai jellegű étele­ket kóstolhattak. Megnézték a Beseda-tónál lévő arborétu­mot, ahol több száz növény­különlegesség látható, (vb) Újabb testvére lesz a vőIgységi falunak kakasd Új testvértelepülése lesz a völgységi községnek: a szlovákiai Deákival kötnek megállapodást július 9-én. A részletekről a napokban tanácskoztak Kakasdon. A megbeszélésre négytagú küldöttség érkezett a Felvi­dékről. A vendégek megis­merkedtek a falu jellegzetes­ségeivel, történetével. Több éve ápol szoros kapcsolatot a két település. A barátságu­kat papíron is megerősítik az ottani falunapon, (vb) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Bonyhád ügynökségvezetőjét: Varga Imre 06-30/317-0407 Továbbiak a TEOLhu hírportálon BONYHÁD ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. JÚLIUS 1., PÉNTEK tehetségek tolnából Sándor Qiaomin szépen ejti a szavakat Határtalan a kitartása Sándor Qiaomin nyerte idén a Kazinczy szépkiejtési verseny megyei döntőjét gimnáziumi kategóriában A kínai gyökerekkel ren­delkező Sándor Qiaomin sokoldalú fiatal tehetség. Megnyerte idén a Kazin­czy szépkiejtési verseny megyei döntőjét gimná­ziumi kategóriában, és színjátszásban is ottho­nosan mozog. Vizin Balázs bonyhád - Gyermekkoromban nem volt olyan ínycsiklandó sü­temény, amivel a szüleim ej tud­tak volna csábítani a televízió elől akkor, amikor zenés-táncos mű­sort adtak. Szentül meg voltam győződve arról, hogy énekes, vagy táncos babérokra kell tör­nöm - mondta Sándor Qiaomin. Az édesanyja révén kínai gyöke­rekkel rendelkező lány hozzátet­te, az évek alatt egyre többen ba­rátkoztak meg a környezetében keresztnevével, de vannak, akik az apukájától kapott becenevén: Amikának szólítják. A jelenleg a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban ta­nuló lányban aztán másként kör­vonalazódtak a komolyabb el­képzelések a jövőt illetően. Gyönkre járt általános iskolába, ahol egy szempillantás alatt ba­rátságot kötött a történelemmel. Olyannyira, hogy akkoriban ré­gész szeretett volna lenni. - A kutatás a mai napig közel áll hoz­zám, sőt, kacérkodtam a gondo­lattal, hogy a történelemmel ta­nuljak tovább valamelyik egyete­men. Aztán erről is letettem, és pillanatnyilag az utolsó verzió a jogi pálya - fűzte hozzá a csinos fiatal hölgy. Bár a történelem és a muzsika kedves a szívének, en­nek ellenére az irodalomban és a színjátszásban értei ez idáig ki­magasló sikereket. Több Tolna megyei szavalóversenyen állha­tott már fel a dobogóra. Idén már­ciusban ő formálta a legszebben a szavakat a Kazinczy Ferenc szépkiejtési verseny megyei dön­tőjében, s ezáltal ő képviselhette Tolnát az országos tudáspróbán Győrött. - Felejthetetlen élmé­nyekkel és hasznos tanácsokkal gazdagodva tértem haza a Rába- parti településről. Annak ellené­re, hogy a bírálóbizottság tagjai nem delegáltak a Kazinczy-ér- mesek mezőnyébe, nem csüg­gedtem, a tapasztaltakat alapul véve jövőre ismét megméretem magamat - ecsetelte terveit Ami­ka. Elszántság és lendületesség érződött szavain. A színjátszásra terelve a be­szélgetést felcsillant a szeme az egyébként szakadáti ifjúnak. Szeret a barátaival lenni, velük szívesen lép közönség elé is. -1 Azért kedvelem a színjátszást, mert jó közösségben lehetek, és eközben hasznosan töltöm el az időmet. Az mindegy, hogy a keszthelyi Helikonon, vagy ép­pen a bonyhádi művelődési köz­pontban lépünk fel a társaim­mal, a lényeg, hogy produkci­ónkkal örömet szerezzünk a publikumnak - hangsúlyozta. Amika nemcsak a színpadon, hanem a mikrofon előtt is ma­gabiztos. A bonyhádi gimnázi­umban rendszerint számítanak rá tanárai az iskolai műsorok levezénylésében. - Gyermek­ként nem szerettem, ha rám szegeződtek a tekintetek, bár a származásom miatt óhatatla­nul is kitűntem a társaim kö­zül. Ez most már nincs így, va­lószínűleg azért, mert megta­nultam együttélni ezzel, és nem fordítok rá nagy figyelmet. Sőt, bizonyos esetekben előnyömre válik, ha kitűnök a többiek kö­zül - mondta a tehetséges di­áklány. Azt is megtudtuk tőle, hogy bár az édesanyja sokat mesél neki a kínai kultúráról, a jövő­ben néhány évet szeretne az ázsiai országban tölteni. - Lete­lepedni nem akarok, mert Ma­gyarországon érzem teljesnek az életem - zárta Amika. Névjegy Sándor qiaomin 1993. de­cember 6-án született Szek- szárdon. Gyönkre járt általá­nos iskolába. Jelenleg a bony­hádi Petőfi Sándor Evangéli­kus Gimnáziumban tanul. Szeptemberben a 11. osztályt kezdi meg. Édesapja Sándor Pál, édesanyja Sándomé Wu Qiaomin. Szabadidejét szíve­sen tölti olvasással, zenehall­gatással. A focilabdát is el& szeretettel terelgeti a szaka­dáti barátaival Több városi és megyei szavalóversenyen állhatott fel a dobogóra. Lesz címere Grábócnak, és új körjegyzőséghez is csatlakozott grábóc A napokban tartotta so­ros ülését a település képviselő­testülete. Összesen kilenc napi­rendi pontot vettek nagyító alá a döntéshozók, mindegyiket támo­gatták szavazataikkal. Az előter­jesztések között szerepelt a gyer­mekvédelmi feladatokról és a csa­ládsegítő szolgálat tevékenységé­ről szóló beszámoló. Ugyancsak elfogadta a grémium a bonyhádi körjegyzőségről szóló megállapo­dást, amely a ami nappal alakult meg. Bonyhád, Izmény, Kisvejke, Kismányok és Váralja mellett két új település csatlakozott ehhez: Mőcsény és Grábóc. Takács Lász­ló grábóci polgármestertől azt is megtudtuk, hogy az ülésen a köz­ség címeréről is döntöttek, ame­lyet korábban a helyiek is véle­ményezhettek. Ugyanis eddig nem volt ilyen jelképe a telepü­lésnek. Arról is határoztak a ta­gok, hogy a jövőben egy Grábó- cért emlékérmet alapítanának, amellyel azok tevékenységét ju­talmaznák, akik példaként állít­hatók társaik elé. ■ V. B. Megcélozták és idén is eltalálták a kupafordulót bonyhád A nyolc állomásos ko­rongvadász Magyar Kupa IV. for­dulója a bonyhádi lőtéren lesz, jú­lius 23-án. - Örömmel tölt el, hogy a Magyar Korongvadász Szövetség idén is bizalmat szava­zott nekünk, ami azt is bizonyít­ja, hogy az elmúlt öt évben - ami­óta helyet adunk az eseménynek - elégedettek voltak velünk a szervezők - ecsetelte Dobondi Ist­ván, a rendező Bonyhádi Sportlö­vész Klub elnöke. Hozzátette, a sportág iránt elkötelezettek fegy­verei addig sem hevernek a szek­rények mélyén. A közelmúltban Nyári Kupa elnevezéssel szervez­tek egy 100 korongos országos tudáspróbát a völgységi lőtéren. A senior I. kategóriában a keszt­helyi Kőfalvi László végzett az élen 95 találattal. A vadászok ver­senyét a fővárosból érkezett Dómján Gábor nyerte meg 83 si­keres lövéssel. Míg az idősebb versenyzőket felvonultató szekci­óban a mikebudai Dobos József találta el a legtöbb korongot, ő is éppen 83-at. ■ B. V. Tető alá hozták a tervet eredmény Az összefogás cserepei fedik a volt istállót izmény - Örömmel tölt el, hogy egy nemes cél érdekében példát­lan összefogásról tettek tanúbi­zonyságot az Izményről elszár­mazottak és a jelenleg itt élők - ecsetelte Kelemen Ferenc. A tele­pülés polgármestere elmondta, a polgármesteri hivatal mögötti - korábban istállóként szolgáló épület - rendbetételét többen szívügyüknek tekintették, ennek köszönhetően már az utolsó si­mításoknál járnak. Az épület fel­újítása számításaik szerint meg­közelítette volna a hárommillió forintot. Mivel azonban a legtöbb feladatot társadalmi munkával oldották meg, ezért az csak közel 250 ezer forintot vitt el az önkor­mányzat amúgy is szerény költ­Kelemen Ferenc polgármester ségvetéséből. Pályázati támoga­tás híján, önerőből finanszíroz­ták a beruházást. Az épület rendbehozatalának tavaly decemberben álltak neki a lelkes segítőkkel. Jelenleg a te­tő cserepezését végzik, amely kedvező feltételek mellett a hét­végére elkészülhet. A tetőfedés­ben a Völgység-Hegyhát Taka­rékszövetkezet is segítő kezet nyújtott a községnek. Ugyanis a györei pénzintézeti fiókról leke­rült cserepeket odaadták az izményieknek, akik ezekkel az épület felét be tudják fedni. A fel­újított építményben egy falu-, vagy egy istállómúzeumot kí­vánnak létrehozni a közeljövő­ben. ■ Vizin B. Kalandozók A bonyhádi művelődési ház „Kultúrával a közösségekért, kö­zösségekkel a kultúráért’’ programja jóvoltából a kalandklubosok az év­közi foglalkozásokon túl három kiránduláson is részt vehettek. Március­ban a Kecskeméti Planetáriumba látogattak a sajátos nevelési igényű gyermekek és szüleik. Májusban Egerbe kalandoztak (képünkön), június­ban pedig Budapesten a Természettudományi Múzeum Dinókertjét, illet­ve a Sokszínű élet című kiállítást tekintették meg * k *

Next

/
Oldalképek
Tartalom