Tolnai Népújság, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-02 / 128. szám
2011. JÚNIUS 2., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG Ismét Blatter a FIFA elnöke Zürich Változtatnának a korrupciógyanús döntési rendszeren Bohózat, ami a FIFA-ban folyik - mondják többen is a korrupciós vádak kapcsán. Joseph Blatter azonban minden botrányt túlél, így újra elnök lett Új szolgáltatás új feltételekkel használható NEM TUDOM HASZNÁLNI Olvasónk évekkel ezelőtt vásárolt egy szótárt, amelyhez a számítógépen megjelenítő program is tartozott a vele együtt megvehető CD-n. A hölgy folyamatosan használta a CD-t, de az egy idő óta nem működik. Olvasónk a számítógépével időközben áttért egy másik operációs rendszerre, amely- lyel a CD-n lévő szolgáltatásokat nem éri el (ilyen például a szótár folyamatos frissítése). Felkereste a kiadót, ahol azt mondták neki: vegye meg újra a szótárt az új CD-vel, ami kompatibilis levélírónk operációs rendszerével. Mielőtt az ember megvásárol egy ilyen, CD-n elérhető szolgáltatást, mindig tájékozódjon, kompatibilis-e a meglévő operációs rendszerével. Olvasónk kicserélte számítógépén ezt a rendszert, tehát nincs min csodálkozni. Amikor hasonló szoftvert vásárol valaki, tájékozódnia kell, milyen rendszerkövetelmények mellett működik a termék. Ez fel van tüntetve a borítón, amit vásárlás előtt a fogyasztónak meg kell tekintenie. Persze itt évek teltek el a vásárlástól számítva. Közben természetesen a kiadó is újított, és a szótár legutóbbi kiadása már kompatibilis lenne olvasónk operációs rendszerével. A gyártónál a hölgy próbált is alkudozni, mondván, neki már megvan a szótár, tegyék lehetővé, hogy csak a hozzá tartozó legutóbbi CD-t kelljen megvásárolnia. A gyártó azonban közölte: csak a szótárral együtt adja el a CD-t, teljes áron. Ez nem vall okos üzlet- politikára, hiszen olvasónk kaphatott volna méltányos kedvezményt. Mindamellett a másik fél jogszerűen járt el. ■ Rados Virág KÉRJÜK, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu Immár negyedik ciklusát kezdi Joseph Blatter a Nemzetközi Labdarúgószövetség élén, miután tegnap újraválasztották. Az elmúlt időszak döntéseit korrupció gyanúja árnyékolta be, de a jövőben átláthatóbb döntést ígér az elnök. Andó Patrik Ismét Joseph Blattért választották a Nemzetközi Labdarúgószövetség (FIFA) elnökévé tegnap a világszervezet 61. tisztújító kongresszusán. A 208 küldött közül 203-an szavaztak, 186-an Blatterre. A döntés viszonylag könnyen megszületett: csak az 1998 óta a vezető tisztséget betöltő, negyedik elnöki ciklusára készülő svájci szakemberre lehetett szavazni. Az újraválasztás azonban számos eddigi FIFA- döntésnek megfelelően hagyományosan botrányos előzmények után zajlott le. A régi-új elnöknek a múlt hétig még kihívója is akadt a katari és az ázsiai szövetség irányítója, Mohamed bin Hammam személyében, ám az ő működését a FIFA etikai bizottsága felfüggesztette. A vád szerint Hammam 40 ezer dollárt fizetett egy szavazatért a CON- CACAF-zóna (Észak- és Közép- Amerika, karibi térség) képviselőinek még május elején, hogy őt támogassák az elnökválasztáson. Ez történt Jack Warnerrel, a FIFA alelnökével és egyben a CONCACAF-zóna vezetőjével is. Erre Warner felmutatta, Jérome Valcke FIFA-főtitkár levelét, amelyben az állt, hogy Katar megvásárolta a 2022-es vébé rendezési jogát. A 2018-as oroszországi és a 2022-es katari világbajnoksággal kapcsolatos korrupciógyanú már a tavaly decemberi eredményhirdetéskor is felmerült. Akkor a Sunday Times a tahiti és a nigériai küldöttekről bizonyította be egy „lebuktató akció” során, hogy korábban pénzt fogadtak el azért, hogy a vb-helyszí- nek kiválasztásakor az adott országokra szavazzanak. Október végén az etikai bizottság egy másik vizsgálatot is indított, mert azt feltételezték, hogy megállapodtak a szavazatcseréről a 2022-re pályázó katariak és a 2018-ra kandidáló spanyol-portugál szervezők, azonban bizonyítékot nem találtak. Warner azóta Blattért is gyanúba keverte: azt állította, hogy a FIFA elnöke számítógépeket, projektorokat és egymillió dollárt adott a CONCACAF-zóna elnökségének anélkül, hogy a FIFA pénzügyi bizottsága engedélyezte volna. A vasárnapi meghallgatáson Blattért tisztázták a felmerült vádak alól. Az ellenlábas eltávolítása után megnyílt az út Blatter számára a megválasztás előtt, igaz, az angol szövetség még tett egy kísérletet a halasztásra, mondván: tekintettel a körülményekre, tegyék későbbre az elnökválasztást. Az újraválasztott Blatter beszédében már reformokat emlegetett. Szerinte túl nagy hatalom összpontosul azon néhány ember kefében, akik a végrehajtó bizottságot alkotják. Célszerűnek tartotta, ha valamennyi tag- szövetség szavazhatna arról, ki legyen a világverseny házigazdája. Ha ez tényleg így történik, akkor a jövőben a FIFA 208 tagja a jövőben egyenlő jogokkal és egy-egy szavazattal rendelkezne az eddig 24 tagú végrehajtó bizottsággal szemben, így nagyobb valószínűséggel kerülhetők el a folyamatosan napvilágra kerülő gyanús ügyek. Az EB-t aggasztják a korrupciós vádak „a FIFA körül kialakult helyzet komoly aggodalommal tölt el minket, fair playt akarunk a pályán és azon kívül is” - jelentette ki Androulla Vassiliou, az Európai Bizottság (EB) sportért felelős biztosa. A két szervezet között az elmúlt időszakban fagyos a viszony a közvetítési jogok értékesítése kapcsán kialakult nézeteltérés miatt. A szponzorok közül az Emirates légitársaság csalódottságának adott hangot, szerintük a sportág érdeke, hogy a helyzetet minél előbb megoldják. Az Adidas szerint az egymást követő korrupciós vádak nem vetnek jó fényt a futballra és magára a szervezetre. A Coca-Cola aggasztónak és a sportág számára károsnak nevezte az ügyet. 7 Orbán az alacsony adózás híve Magyarország mindig az alacsony adózás híve lesz, és nem akarja, hogy az adórendszereket európai szinten harmonizálják - jelentette ki Orbán Viktor Dublinban Enda Kenny ír kormányfővel folytatott tárgyalása után. A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az alacsony adók versenyt generálnak, és az unió gazdaságának szüksége van erre a belső versenyre. Kétmillióan vásárolnak vasárnaponként A magyarok 48 százaléka, 1,9 millió család vásárol vasárnap, és alkalmanként átlagosan 12,5-15 ezer forintot költ el e napokon - derül ki a TNS Hoffmann piackutató és tanácsadó cég felméréséből. A vasárnap is vásárlók csaknem 60 százaléka - vagyis mintegy 650-850 ezer ember - nehezményezné, ha a boltok zárva tartanának a hét utolsó napján. Nabucco-projekt: küszöbön az aláírás június 8-ÁN írják alá a törökországi Kayseri városban a Nabucco gázvezetékberuházás projekttámogatási megállapodásait a tranzitországok kormányainak a képviselői; a magyar aláíró Fellegi Tamás fejlesztési miniszter lesz. A megállapodások védelmet biztosítanak a Nabucco gázvezetéknek az esetleges megkülönböztető jogszabályi változásokkal szemben. Fellegi június 8-án ír alá Jobb éve lehet a borágazatnak hegyközségek A májusi fagykárok rontották az idei terméskilátásokat Évi félmillió hiányzik a nyugodt időskorból Az idei év a borágazat számára várhatóan jobb lesz, mint a tavalyi, de a terméskilátásokról bővebb információt még nem lehet adni, mivel a szüretig még sok idő van hátra - mondta tegnap a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára. Horváth Csaba szerint a múlt év decemberi, illetve az idei májusi fagyok mintegy ezer hektáron károsították a szőlőültetvényekét. Ez pedig máris rontotta az idei terméskilátásokat. A múlt év viszont kifejezetten rossz volt a magyar borágazat számára, a pincékbe a szokásos bormennyiségnek mintegy a fele, 1,6 millió hektoliter került. A szakember elmondta, a múlt évben igen kevés szőlő termett, ezért a felvásárlási árak - relatíve - magasak voltak: a fehérszőlő esetében 100-120 forint, míg a kékszőlő esetén 200 forint körül. A magyar szőlőből - a kevesebb termés miatt - jelentős mennyiség került a környező országokba is, mivel több szomszédos ország felvásárlói is megjelentek a magyar piacon vevőként. A kevesebb bormennyiség miatt az ágazat árbevétele is csökkent. A szokásos 90 milliárd forintos éves árbevétel tavaly 60-70 milliárd forintra esett vissza a becslések szerint. ■ A tavalyi rossz év után sokkal jobb lehet az idei szőlőtermés Magyarországon az éves egyéni nyugdíjhiány 532 ezer forint lesz - vagyis ekkora összeg fog hiányozni a 2011 és 2051 között nyugállományba vonulók tisztességes megélhetéséhez szükséges időskori ellátásából a jelenleg várható nyugdíjak alapján - áll az Aviva Életbiztosító felmérésében. Az OECD által nemrég elfogadott irányelv szerint a nyugdíjba vonulást megelőző átlagos jövedelem 70 százalékának megfelelő havi bevételre van szüksége minden nyugdíjba vonulónak: ez az az összeg, amelyből a gyerekek felnevelése és a hitelek törlesztése után még tisztességes módon meg lehet élni. Ezt az ősz- szeget azonban az állami nyugdíjrendszer önmagában Magyar- országon sem képes biztosítani, a különbözet a már említett évi 532 ezer forint. Magyarországon a lakosság csaknem háromnegyede véli úgy, hogy a nyugdíja nem lesz elég megszokott élet- színvonalának fenntartásához, ám a kutatás szerint még mindig kevesebb mint negyede kezdett el nyugdíjcélra takarékoskodni. A rendszeres takarékoskodás helyett a lakosság többsége arra számít, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozhat (74 százalék), nyugdíját külön munkával egészítheti majd ki (64 százalék), illetve ingatianvagyoná- ból fedezheti a különbözetet (43 százalék). ■