Tolnai Népújság, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2011-05-29 / 21. szám

9 2011. MÁJUS 29., VASÁRNAP XIV. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM JL ÉLETMÓD, MŰVÉSZBEJÁRÓ, REJTVÉNY, MOZAIK a városban is a legjobb Pérez súlyos balesete a Monacói Nagydíj időmérőjén A mexikói Sergio Pérez súlyos balesetet szenvedett. Agyrázkódás gyanújával kórházba szállították, s csak a verseny napján derül ki, indulhat-e. Vettel forma-1 Sergio Sebastian Vettel indulhat ismét az élről a már csü­törtökön megkezdődött edzések legjobbjaként. Szombaton előbb Nico Rosberg, majd Sergio Pérez szenvedett balesetet - utóbi járt rosszabbul. Méhes Károly Bár csak egy hete volt az előző verseny, a Spanyol Nagydíj, még­is sok minden történt azóta. Ez főképp a Ferrarit érinti, mivel a silány eredmények miatt lemon­dott Aldo Costa, a 150 Italia főter­vezője. Érdekes, hogy a nagy- nagy Ferrari-sikerek angol és dél-afrikai mérnökök keze mun­kája nyomán születtek, de épp 2010-ben büszkélkedett azzal Montezemolo elnök, hogy ma­napság már „mindenki megint olaszul beszél Maranellóban”. Nos, az egyik olasz ezek szerint már megbukott, és megújulást megint egy brittől, a McLarentől átcsábított Pat Frytól várják Domenicaliék. Erre, csodák csodája, a három szabadedzésből kettőt Alonso nyert meg! Den spanyol teljesítményének szenzációját azonban mindkét nap felülírták a balesetek. Monte- Carlo erről híres: itt nincs kegye­lem. Aki csak egy picit hibázik, valamivel később lép a fékre vagy csúszik meg, az egy pillanat alatt a korlátban találja magát. Első­ként Michael Schumacher járt így a Ste. Devote-ban, az ötszörös Monaco-győztes nem éppen meg­győzően kezdte ezt a hétvégét. A legnehezebb falatnak az alagút utáni lejtő bizonyult, itt ugyanis majdnem 300-ra felgyorsulnak az autók, de rögtön jön a sikán, amit be kellene venni... Most Liuzzi és Petrov hibázott, ám a legnagyobb bukást Nico Rosberg produkálta: már az alagút után elfékezte magát, mi­re a Merci pingponglabdaként vágódott egyik korláttól a mási­kig. Szerencsére a németnek semmi baja nem történt, de a Mercedes-garázsban elfelejthet­ték az ebédet a fiúk: eszeveszett munkával álltak neki dolgozni az autó újjáépítésén. így aztán a Q1 kezdetén Ros­berg és Liuzzi még csak nézeget­te, hogy a versenygépüket hasz­nálhatóvá tudják-e tenni a szere­lők. A nagy nevek viselői eleinte lágy gumikkal próbálkoztak, nyil­ván spórolni akartak a Pirelli ál­tal első alkalommal kínált szu­perlágy gumival. Button állt az élen, majd Hamilton, aztán Vettel, de Button visszament az élre. Trultí, a 2004-es nyertes szépen tartotta magát a középmezőny­ben. Elsőre Alonso csak 4. időt futott, amikor a félidőben Rosberg el tudta hagyni a Mercedes-bok- szot, és rögvest egy 5. helyet sze­dett össze, igaz, szuperlággyal. Ezzel a gumival jól teljesített Buemi és a sauberes Pérez is. Végül a McLarenek maradtak élen, Hamilton, Vettel megelége­dett a 3. hellyel, Alonso pedig nem tudott tovább tündökölni. A távozók: Kovalainen, Trulli, Alguersuari, Glock, d'Ambrosio és a két egyáltalán el sem indult HRT: Karthikeyan és Liuzzi. A második etapban a Mercede­sek kezdtek, de nem túl jól, megint Hamilton villantott, 1,14.275-tel. Már mindenki szuperlágyat használt, egyedül Massával próbálták ki, hogy a lágy is elég lenne-e - hát nem, mert ezzel csak 1,5 másodperc­cel lassabb időt ért el, mint az él­lovas. Az viszont meglepetés volt, hogy a szuperlágyak bírták a tempót, és nem csupán egy-egy gyors kört lehetett velük menni. Végül Mássá is futott egy 1,14.6- os kört a szuperlággyal, míg a 7-10. helyekért irgalmatlan csa­ta bontakozott ki a Renault-k és a Williamsek között. Végül két újonc, Pastor Maldonado és Pérez jutott be a Top 10-be, és elbukott Petrov, Barrichello, Kobajasi, di Resta, Sutit, Heidfeld és Buemi. Lehet mondani, hogy a Renault-k sze­replése volt eddig a legnagyobb csalódás, és bizony az is, hogy Pérez simán verte az új sztár­ként kezelt Kobajaslt. A Q3-at Schumacher kezdte egy 1,15.0-val, de Button 1,13.9- cel megadta az alaphangot, mire Vettel 1,13.586-ot tudott. 2.26 perccel a vége előtt jött a hideg zuhany: az alagút után Sergio Pérez belevágódott a fal­ba, ripityára törve a Säubert. Hosszú időbe telt, míg a mexikó­it kiszedték a roncsból, aki a jelek szerint nem szenvedett súlyos sé­rüléseket, tán a lábával történt va­lami. De még helyre kellett állítani a biztonsági területet is, ami szintén nem kétperces akció volt. Fél négy után kerülhetett sor a röpke folytatásra, Hamilton igyekezett, mert nem volt még mért ideje, de mint kiderült, ez a kis idő nem volt jó semmire. A pole hatalmas előnnyel Vettelé lett újból. Másodszor is győzelem Szlovákia ellen kosárlabda Az egy hét múlva kezdődő Európa-baj- noki pótselejtezőre készülő női válogatott akárcsak pénteken, szombaton is nyert Szlovákia már biztos Eb-résztvevő együttese el­len Sopronban. Magyaror- szág-Szlovákia 77-70. Alberto Contador túljár a nehezén és a hegyeken kerékpár A fehérorosz Vaszilij Kirjienka nyerte a Giro d’Italia 20. szakaszát, míg összetettben a három­szoros Tour de France- győztes, a Girón 2008-ban bajnok spanyol Alberto Contador megtartotta elő­nyét. Ez volt az idei viadal utolsó hegyi szakasza. Karakas Hedvig ötödik lett Moszkvában cselgáncs Az 57 kg-ban szereplő Karakas Hedvig az ötödik helyen végzett az olimpiai kvalifikációs Vi­lágkupa-sorozat moszkvai állomásán. A nap további négy magyarja, Burján László (60 kg), Cserno- viczki Éva (48), Baczkó Ber­nadett (63) és Gáspár Esz­ter (63) helyezetlenül zárt. Csökkentették az elnökség létszámát torna Az eddigi 11 fős he­lyett új, héttagú elnökséget alakítottak a Magyar Torna Szövetség éves közgyűlésén. Az eseményen az elnöki te­endőket január óta ellátó Magyar Zoltán javaslatára alakították ki az új vezető testületet, melynek a régi­ből Borbély Attila és Bán Teodóra maradt a tagja, s hozzájuk csatlakozott az év elejétől már elnökhelyette­sekként dolgozó Sörös Fe­renc és Mosóczi László, il­letve Szabóné Pákozdi Éva és Zentai György. A legjobbak rajtsorrendje 1. SOR: Sebastian vettel (német, Red Bull) JENSON BUTTON (brit, McLaren) 2. SOR: MARK WEBBER (ausztrál, Red Bull) FERNANDO ALONSO (spanyol, Ferrari) 3. SOR: MICHAEL SCHUMACHER (né­. met, Mercedes) felipe mássá (brazil, Ferrari) 4. SOR: LEWIS HAMILTON (brit, McLaren) nico rosberg (német, Mer­cedes) Djokovicsot nem lehet megállítani salakon sem tenisz A férfiaknál meglepetések nélkül menetelnek a legjobbak előre Regő-MAFC Teniszkupa tizennegyedszer Idei 40. mérkőzését is megnyer­te a világelsőségre törő Novak Djokovics: a szerb teniszező négy játszmában bizonyult jobbnak az argentin Juan Martín del Potró- nál (6:3,3:6,6:3,6:2), s ezzel be­jutott a legjobb 16 közé a francia nyílt bajnokságon, a Roland Garroson. A találkozó még pén­teken kezdődött, de sötétedés mi­att 1-1-es játszmaállásnál félbe­szakadt. A szombati folytatásban Djokovics simán nyerte a győze­lemhez szükséges további két szettet. A nyolcaddöntőben a ha­zai színeket képviselő Richard Gasquet vár majd rá. Az ötszörös győztes, címvédő Rafael Nadalnak 100 percre volt szüksége ahhoz, hogy bejusson a Djokovics továbbra Is veretlen következő fordulóba, a nyolcad- döntőbe. A spanyol világranglista­vezető három játszmában, össze­sen mindössze négy gémet áten­gedve diadalmaskodott a selejte­zőből indult horvát Antonio Veic felett (6:1,6:3,6:0). Bár megsérült, így is kiszenvedte a győzelmet a negyedik helyen kiemelt brit Andy Murray, aki 2 óra 7 perc alatt kerekedett felül a német Michael Berreren (6:2,6:3,6:2). A svájci éljátékos más területekre vágyik patty schnyder azt követően, hogy kedden az 1. fordulóban vesztett és kiesett, szombaton bejelentette visszavonulását a versenysporttól. A svájciak 32 esztendős kiválósága azzal in­dokolt, hogy most már más te­rületeken is szeretné kipróbál­ni magát. A világranglistán jelenleg az öh'enötödik helyen álló játé­kos, akinek legjobb pozíciója a 2005-ös 7. helyezés volt, a négy nagy Grand Slam-torna közül az Ausztrál Openen ju­tott a legtovább, méghozzá 2004-ben, amikor elődöntős volt A hölgyeknél a hatodik helyen kiemelt kínai Li Na két játszmá­ban, percek alatt megadásra késztette 99.-ként rangsorolt ro­mán Sorana Cirsteát. Li mellett hasonlóan gyorsan a 4. fordulóba lépett a negyedikként kiemelt fe­hérorosz Viktorija Azarenka is, aki öt játékot „engedélyezett” az olasz Roberta Vincinek. A kilen­cedik helyen kiemelt, cseh Petra Kvitova, aki a hét elején Ara Grétát búcsúztatta, az amerikai Vania Kingen is túllépett, egy szo­rosabb, és egy sima játszmában (6:4,6:2). Ismét győzött a régi ön­magától messzire került Marija Sarapova. Az egykori világrang­lista-vezető ugyancsak két szett­ben verte meg a kínai Csent. ■ A politikai, gazdasági, média- és sportélet, valamint a művészvi­lág ismert egyéniségei vettek részt tegnap a 14. alkalommal megrendezett Regő-MAFC Kupa páros teniszversenyen, amely a hagyományokhoz hűen a Műegyetem Hauszmann Ala­jos utcai sporttelepén zajlott le. A két politikai oldal teniszsze­rető jeles politikusai, többek közt 10 jelenlegi, illetve exmi- niszter, valamint több ismert személyiség is indult a viada­lon. Például Stumpf István, Fa- zakas Szabolcs, Szilvásy György, B. Tóth László, Hájos László, Györgyi Kálmán. A versenyt a Justin István-Számszira Mi­hály páros nyerte. ■ > » i i / r

Next

/
Oldalképek
Tartalom