Tolnai Népújság, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-11 / 109. szám

KORKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. MÁJUS 11., SZERDA Szabó Réka (balról) környezetmérnök és a három diák - Aissame Afrouss, Antoine Lafont és Ugo Robert - Tőzsér Béla társaságában Vizsgálják az alga hasznát felhasználás Az üzemanyagtól a kozmetikumon át a süteményig Vélemények egy útpadka legyalulásáról tolna Mindkét félnek igaza van a maga szempontjából, egyetér­tés még sincs. Egy útpadkáról van szó. Tolnai olvasónk, Tóth Klára kereste meg lapunkat az­zal, hogy a Mező utcában, az ön- kormányzat emberei, az ott élők megkérdezése nélkül legyalul­ták a gondozott füvet az út két széléről. Egysávos a betoncsík, ha jön egy kocsi szembe, le kell húzódni a padkára. Eddig ezzel nem volt baj, de most, ha esik az eső, csupa sár lesz az út széle, mert a füvet eltüntették. A polgármesteri hivatal fő­munkatársa, Jenvay László a té­ma kapcsán elmondta: túl ma­gas volt a füves padka, ezért nyúltak hozzá. A kitérő autók­nak fel kellett rá ugratni, ugyan­akkor a csapadékvíz lefolyását is gátolta. Nem az út menti árok­ba jutott az esővíz, hanem hosz- szában indult meg a burkolaton, illetve annak szélein. Itt-ott alá- mosások, télen felfagyások ke­letkeztek. Ezért szánták rá ma­gukat erre a vízlevezetést segítő munkára. Lévén az út közterü­let, lakossági hozzájárulásra nem volt szükség. ■ W. G. Jöttek, láttak, visszajönnének a német diákok tolna A Stutensee-ből, Tolna németországi partnertelepülé­séről érkezett egyik kis vendég­diák olyan jól érezte magát Tol­nán, hogy jelezte, októberben, a stutensee-i önkormányzati de­legáció esedékes tolnai látogatá­sakor ő visszajönne Tolnára. Ez is jelzi, hogy remekül érezték magukat a stutensee-i általános iskolás cserediákok, akik a múlt héten töltöttek felejthetet­len napokat a városban. Mint azt Himmel Józsefné tolnai pe­dagógus elmondta, a tíz, 5-6. osztályos vendégtanulónak szí­nes, változatos programot állí­tottak össze. Részt vettek tan­órákon, vetélkedőkön, kirándul­tak a Gemenci erdőben, Pécs környékén, kipróbálták a Mecsextrém parkot, kajakoztak a tolnai holtágon. A vendégek tolnai ötödikesek családjainál laktak. Az évek óta tartó csere- kapcsolat keretében jövőre a tervek szerint tolnai gyerekek utaznak Stutensee-be. ■ S. K. Algahasznosítással kap­csolatos kutatásokat vé­gez három Franciaország­ból érkezett diák. A szek­szárdi cégvezető, Tőzsér Béla 2006 óta vezet klí­mavédelmi szakmai gya­korlatokat. Wessely Gábor Közeleg az algafagylalt szezonja. De még nem Magyarországon. Tőzsér Béla szerint Thaiföld jár az élen az alga sokrétű felhasz­nálásában. De Franciaország sincs lemaradva. Sőt Szekszárd se, ha az ötleteket tekintjük, s nem a megvalósítást. A mikroal- ga energetikai, kozmetikai és Négy vizsgált járműből három­nál talált valamilyen hiányossá­got az adóhivatal. A vámhatóság járőrei pedig hét járműből ötnél állapítottak meg jövedéki jogsér­tést. A Tavaszi Akció során szál­lító járműveket ellenőriztek az Mó-os autópálya dunaszent- györgyi pihenőjében, de azt is vizsgálták, hogy a sofőrök be vannak-e jelentve a társadalom- biztosítási pénztárhoz - tájékoz­gasztronómiai hasznosításával foglalkozó cég vezetője, a szek­szárdi ötletgazda, Tőzsér Béla minden évben vezet nyári gya­korlatot francia egyetemisták­nak. Most hárman érkeztek hoz­zá, három hónapra, Nantes-ből. Algaszaporítási kí­sérleteket végeznek, ellátogatnak külön­böző energia-előállí­tó cégekhez, szenny­vízkezelő telephe­lyekre. Ketten hosszabb időt töl­tenek két Somogy megyei szál­lodában, ahol az algahasznosí­tás részleteit dolgozzák ki a tu­rizmusban. Energiát állítanak elő belőle, használják a well- nessben, a masszázsnál, bőr­ápoló szereket és reumás beteg­tatta lapunkat Mózsik Szilvia, a NAV Tolna Megyei Adóigazgató­ságának sajtosa. Egy esetben megállapították, hogy a sofőrt feketén foglalkoz­tatták, emiatt az érintett céget 1 millió forintig terjedő mulasztá­si bírsággal, illetve a tevékenysé­gének 12 napos felfüggesztésé­vel sújtják. A második esetben a sofőr egyszerűsített foglalkozta­tását nem jelentették be az adó­ségek kezelésére alkalmas pa­kolásokat készítenek, sőt algás aprósüteményeket is kínálnak majd a szállóvendégeknek. A három harmadéves egyete­mista közül kettő - Antoine Lafont és Ugo Robert - „valódi” francia, évfolyamtársuk, Aissame Afrouss pe­dig marokkói. Ő nuk­leáris energetikai, bioenergetikai, kör­nyezet-egészségügyi és klímavédelmi kérdésekkel is foglalkozik. Szeremé majd hazájá­ban hasznosítani a francia- és ma­gyarországi tapasztalatait. A szekszárdi tesztlaboratóri­umban nagy a nyüzsgés. Tanul­mányozzák a fotoszintézist, és az algák klímagázokkal szembeni vi­hatósághoz, emiatt félmillió fo­rintig terjedő mulasztási bírság­gal büntethetik a munkáltatót. A harmadik sofőrnél pedig a tár­sadalombiztosítási bejelentőla­pot késedelmesen nyújtották be, emiatt szintén 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírságot álla­píthatnak meg. A vámosok eredményei: egy esetben 300 szál cigarettát, 4 esetben pedig 8 liter nem adó­selkedésél Tőzsér Béla és munka­társa, Szabó Réka környezetmér­nök irányítja a diákok mindenna­pi tevékenységét. Szén-dioxidból és más fűtőgázokból, algák segít­ségével, hasznos anyagok állítha- I tók elő. Például algadízel. Senki sem lehet próféta a maga hazájában. Tőzsér Béla sajnálkoz­va konstatálja, hogy Franciaor­szágból 2006 óta küldenek hozzá egyetemistákat gyakorlatra, de a magyar felsőoktatásból még konkrét felkérést nem kapott. Szekszárdon is lenne mit tenni a bioenergetika, a klímavédelem te­rén - a fűtőműnél, a szennyvízte­lepen -, ám egyelőre - megítélé­se szerint - látszólagos tevékeny­ségeket folytató civilszervezetek viszik el az erre fordítható pénzt. zott szeszt találtak. A hétből három esetben külföldi volt az elkövető. A pénzügyőrök öt esetben gyorsított eljárással, a helyszínen zárták le az ügyet, és kiszabtak 115 000 forint bír­ságot. Az adóhivatal és a jövedéki osztály vizsgálatát az Autópálya Rendőrség, és a Nemzeti Közle­kedési Hatóság munkatársai is segítették. ■ M. I. Havasi Ernő vehette át a vándorkupát bonyhád A tóban megbúvó pikkelyeseken kívül ezúttal is mindenki jól érezte magát a Bonyhádi Dolgozók Sporthor­gász Egyesülete (BDSHE) által szervezett házi horgászverse­nyen a napokban. Mivel saját vízterülettel nem rendelkez­nek, de a Városi Horgász Egye­sülettel kitűnő a kapcsolatuk, a Tőzeg-tavakon tarthatták a megmérettetést. Összesen huszonnyolc fel­nőtt, két ifjúsági és nyolc gyer­mek horgász mérte össze tudá­sát. A felnőtteknél négy, a má­sik két kategóriában egyaránt három óra volt a versenyidő. A sorsolt helyekről egy bottal zaj­ló versengésen a fiatalabb kor­osztály csak úszós készséget, míg a felnőttek fenekező mód­szert is alkalmazhattak. A felnőtteknél Havasi Ernő bizonyult a legjobbnak 5950 gramm fogással. Őt Havasi Ernőné és Rab Zsolt követte a dobogón. Az ifjúsági kategóriá­ban Kincses Tamás 1910 gram­mos fogásával végzett az élen. Bacher Noémi lett az ezüstér­■ Kövesi Bence fair play díjat kapott, mert áten­gedte a győzelmet Noé­minek. mes. A gyermekek mezőnyében holtverseny alakult ki Borbáth Bernadett, valamint Kövesi Bence között. Mindketten 1240 grammos összefogással büsz­kélkedhettek. Sőt, a súly mel­lett a kifogott uszonyosok da­rabszáma, de még a fajtája is megegyezett. Végül Bence sportszerűen átengedte az első helyet hölgy vetélytársának. A gerjeni fiú nemes cselekedetét a szervezők fair play díjjal jutal­mazták. Mindezek mellett különdíjat kapott a legnagyobb, valamint a legtöbb halat szákba terelő pecás. Előbbi Döme Szabolcs­nak járt, aki egy 3180 grammos pontyot emelt partra. Gungl Ta­más sem unatkozott a verse­nyen, hiszen ő százhatvanhá­rom darab pikkelyes kifogásá­val érdemelte ki a különdíjat. A Schoner János sporttárs által alapított Domolykó-vándor- kupát - amelyet az a versenyző érdemel ki, aki súly és darab­szám szerint a legeredménye­sebbnek bizonyul - Havasi Er­nő vehette át az idei megméret­tetés után. ■ N. H. Négyből háromnál volt hiányosság ellenőrzés Jelentős pénzbírsággal sújthatják az adóellenőrök a mulasztókat ■ Jó lenne, ha a magyar egye­temek is ér­deklődnének. Ok az örökifjú néptáncosok múlt Bézi Sándor tanítványai adtak egymásnak randevút Bázisóvoda címre pályáznak vöröskereszt Illeszkedik az óvodai neveléshez a program Paks Az örökifjú táncos, együt­tes alapító, a Paks Kultúrájáért díjjal elsőként jutalmazott Bézi Sándor tanítványai adtak egy­másnak nemrég randevút a Pre- látusban. Bézi Sándor kezdemé­nyezésére több mint ötven évvel ezelőtt létrejött Vak Bottyán Gimnázium táncegyüttes né­hány tagja az iskola alapításá­nak ötvenedik évfordulóján újra „összeállt” létrehozva az Örökif­jú Néptánc Együttest. A csoport a hatvanadik jubileumon is tán­colt, de már a mester nélkül, mert ő 2005-ben, hetvenévesen meghalt. Tanítványai közül több tucatnyian összegyűltek nosztal­giázni, sőt az örökifjú hölgyek táncra is perdültek. ■ V. T. Nosztalgiázni jöttek össze a tánccsoport egykori tagjai Tolna megyéből elsőként jelent­kezett a Magyar Ifjúsági Vöröske­reszt Bázisóvoda Programjába a szekszárdi Wunderland Kinder­garten. Az országos program cél­ja a vöröskeresztes mozgalom ér­tékeinek, tevékenységének meg­ismertetése az óvodai közösségek­kel. Simon Attiláné óvodavezető elmondta, eddig is nagy figyelmet fordítottak a karitatív tevékeny­ségre, az egészségfejlesztésre, eh­hez illeszkedik a Vöröskereszt programja is. A cím gyakorlatban azt is jelenti, hogy a csatlakozó óvodákban foglalkozásokat tarta­nak a Vöröskeresztről, előadáso­kat tartanak a kapcsolódó egész­ségnevelő témákban, gyűjtéseket szerveznek. ■ H. É. Simon Attiláné adta át a pályázatot Gulyás Katalin megyei igazgatónak

Next

/
Oldalképek
Tartalom