Tolnai Népújság, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-02 / 77. szám
2011. ÁPRILIS 2., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG HÉTVÉGE Katonakirályok, művészetpártolók és világálmodók egy előadásban Értékmentő fotókat várnak honismeret Az országos ifjúsági akadémia idén Tamásiban lesz A porosz Hohenzollem-dinasztia a XVm. század kezdetétől a XX. század elejéig jelentős, sőt, kiemelkedő szerepet játszott az európai történelemben. Ezt erősítette meg Vitári Zsolt előadása, mely a napokban várta az érdeklődőket Szekszárdon, a Wosinsky Mór múzeum könyvtártermében. A PTE történésze a közönség elé vetítette azt a színes kort, melyet mások mellett a királyságalapító I. Frigyes (1688-1713), a katonakirály I. Frigyes Vilmos (1713-1740), avagy a hadszíntereken kiemelkedő tehetséget mutató - de emellett művészetpártoló - Nagy Frigyes (1740-1786) neve fémjelez. A német egység megteremtése, a császárság kikiáltása ugyancsak a Hohenzollem I. Vilmos királysága alatt történt meg. A katasztrófa II. Vilmos (1888-1918) idején következett be: a császár közreműködésével 1914-ben világháború robbant ki, a németek 1918-ban vereséget szenvedtek, az uralkodó pedig elmenekült és lemondott trónjáról. ■ Sz. Á. Önfejlesztő szakmai napot rendeztek Paks Önfejlesztő szakmai napot rendezett a Vak Bottyán Gimnázium az Önfejlesztő Iskolák Egyesületének alapító tagjaként azzal a céllal, hogy az oktatási intézmények folyamatos szakmai fejlődését és az egymás közötti tapasztalatcserét elősegítse. A szakmai napra a kistérségből és a megyehatáron túlról hívták óvodák, általános és középiskolák képviselőit. A program keretében dr. Gyarmathy Éva, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa „A tehetség azonosítása különleges személyisége alapján” címmel tartott előadást. A délutáni szekcióülések keretében a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusai, Borosné Ring Mária és Lisztmajerné Fritz Mariann osztotta meg az origami segítségével történő betűtanítás tapasztalatait kollégáival. Szabó Klára, a Vak Bottyán Gimnázium igazgatóhelyettese a tehetség- gondozásról tartott tájékoztatót egy másik csoportban. ■ V. T. Otthonismereti fotópályázat, ifjúsági honismereti akadémia, helytörténettel kapcsolatos tanulmányi kirándulások. A fiatalok is bekapcsolódnak a honismereti mozgalomba, megyénkben is. Wessely Gábor A Tolna Megyei Honismereti Egyesület otthonismereti fotópályázatot hirdet középiskolások részére. Kaczián János egyesületi elnök tájékoztatása szerint a tanulóktól azt várják, hogy saját lakóhelyük értékeit örökítsék meg fényképeken. A pályamű- veket május 30-ig kell elküldeni az egyesülethez, digitális formában. Márciusban élénk volt a honismereti munka országszerte. Bél Mátyás születésnapját, március 24-ét a honismeret napjaként ünnepük hazánkban. Díjat is neveztek el róla, amit Tolna megyéből eddig ketten kapták meg: dr. Kolta László és dr. Szilágyi Mihály. A honismereti egyesület megyei programjairól lapunk a múlt héten beszámolt. Bonyhádon és Szekszárdon is tartottak előadásokat, vetélkedőket, középiskolások részvételével. Az iskolák csapatai tanulmányi kirándulást Kaczián János, a Tolna Megyei Honismereti Egyesület elnöke a fiatalok bekapcsolódásában bízik is tettek a reformkor nagyjainak emlékhelyeire: Szedres-Hídja- pusztára, Bonyhádra és Lengyelbe. Első helyen a bonyhádi Perczel Mór Szakközépiskola diákjai végeztek: Ferger Jolán, Forray Erzsébet és Heidinger Annamária. Jutalmul ők vehetnek részt az idén Tolna megyében megrendezendő XVI. országos ifjúsági honismereti akadémián. Ezt Tamásiban, a Vályi Péter Szakképző Iskolában tartják meg az év második felében. Megyei honismereti találkozó is lesz, mégpedig szeptember 24-én, Dombóváron. Ott találnak gazdára az idei Egyed An- tal-díjak. Ebből az elismerésből minden évben kettőt adnak át, az értékmentő és hagyomány- ápoló tevékenységben jeleskedő személyeknek, illetve közösségeknek. Közösséget formál a helyi borverseny hangulat A nyaralótulajdonosok és a helyiek egy vidám estét töltöttek együtt kisszékely Immáron 26. alkalommal megtartott borverseny talán inkább borbarát-találkozónak nevezhető, hiszen az eseménynek egyúttal közösségformáló ereje is volt - jelentette ki Keresztes László polgármester. Az üdülőfaluban ez az esemény évről évre nemcsak a nedűk minősítéséről szól, hanem arról is, hogy a helyiek és a hétvégi házak tulajdonosai egy keüemes estét töltenek el együtt. A nyaralótulajdonosok többsége sokat tesz a faluért, amely cserébe be is fogadta őket. A borversenyre 39 mintát neveztek be: 18 vörös-, 15 fehér- és 6 rozébort. A szakmai zsűri elnöke, Krausza János elmondta, kritikái elsősorban a gyenge évjáratnak szólnak. A helyi csoport fergeteges bemutatója zárta a 26. borversenyt Egyúttal felhívta a figyelmet a bor kezelésére, a tisztaságra, a higiénia fontosságára. Négy, meglepően jó vörösbort aranyérmesnek minősítettek: Bodó István, Horváth Péterné, Isztl János és a német Achim Eitele nedűje érdemelte ki a címet. Fehérbor kategóriában Bereczki Imre és Bodó Béla bora lett aranyérmes, míg a rozék között egy ezüstérmeset találtak, melynek gazdája Tóth György. Az est folyamán többször is fellépő, simontornyai, aranyminősítésű citerazenekar ezúttal is dalra, táncra késztette a találkozó részvevőit. Az est fénypontjaként a kisszékelyi ének- és tánccsoport a Lelkes házaspár vezetésével mutatta be fergeteges műsorát ■ V. L. Sebestyén, aki csillag volt Ha Kurd jeles szülöttei nem is érik egymást a lexikonban, akadt azért köztük különleges, mint a színészként, majd színigazgatóként egyaránt jeleskedő Sebestyén Géza, akinek történeteiből Bárdi Ödön Thália mosolya című könyvéből szemezgetünk. Elsőként a cím magyarázatául... „Stern bácsi, Sebestyén Géza édesapja a fiával akart beszélni, aki akkor a Városi Színház igazgatója volt. Bement hát a színházba. Schaffer, a szigorú portás azonban útját állta, és megkérdezte, mit óhajt? - Sebestyén igazgatóval akarok beszélni. - Talán mondaná, hogy igazgató úrral. - Nézze, barátom, én ismertem őt, amikor sem igazgató, sem, úr, de még csak Sebestyén, sem volt..." Kedves az a történet, mikor a Városi Színházat bérelte, igazgatta, s így kénytelen volt minden protekcióst felvenni. „A szervezkedő igazgatónál a szezon megnyitása előtt Ripka polgármester megkérdezte: - Nos, rendbe van-e már a társulat? A mindig szellemes igazgató így felelt: - Már minden párt képviselve van mél- tóságos uram. Most még csak néhány színész kellene... De az alpogármester dilettánst prote- zsáló érdeklődésére már kifakadt: - A főváros urai véletlenül sem udvarolnának egy tehetséges színésznőnek?" ■ Dr. Töttős Gábor HAJDAN Április másodikán 135 éve, 1876-ban született Pillich Ferenc, Simontornya gyógyszerésze, rovargyűjtő. 115 éve, 1896-ban írták: „Gaupmann Antal simontornyai lakos kéménytoldat a szél irányítására nevű találmányára szabadalmat nyert”. 75 éve, 1936-ban hunyt el Kurd jeles szülötte, Sebestyén Géza színész, színigazgató. 65 éve, 1946- ban meghalt Tamási fia, Kelen Béla röntgenológus professzor, szakíró. Ápriüs harmadikén 130 éve, 1881-ben Újlaki István gerjeni iskola- alapító tanító írt tanítványáról, Petőfi Sándorról, aki neki köszönhette írásformáját. A Budapesti Szemlében megjelent Györköny fia, Tolnai Lajos elbeszélése, A várdombi szent edények. Újra a régi vezetőségre voksoltak a kör tagjai KÖNYVAJÁNLÓ bonyhád Megtartotta éves közgyűlését a bonyhádi Székely Kör, melyen a csoport vezetője, Bíró Sándorné beszámolt a 2010-ben végzett szakmai munkáról és a pénzügyi helyzetről. A tájékoztatót a résztvevők egyhangúlag elfogadták. A vezető a tavalyi év legemlékezetesebb eredményének tekintette a budapesti Vass Lajos Kárpát-medencei népdalverseny döntőjében elért nagydíjat. Ezenkívül még kilenc jelentős fellépést emelt ki, s összességében sikeresnek tartotta a Székely Kör szemszögéből a 2Ö10-es évet. Ezt követően az időszerű választáson a tagság ismét a régi vezetőségnek szavazott bizalmat az elkövetkező öt évre. Igazolva ezzel, hogy megfelelően látták el feladatukat. Szó esett az idei évre vonatkozó tervekről és a költségvetésről is. A kör működését továbbra is pályázatok útján biztosítják, a tagdíjak csak jelképes összeget tesznek ki. Egyetlen támogatójuk a Völgység- Hegyhát Takarékszövetkezet. A tisztségében megerősített Bíróné elmondta, már próbálnak a május 8-ai budapesti fellépésükre. A bukovinai székelyek hazatelepítésének 70. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen csillantják meg tudásukat. De a jubileumi ünnepségre is készülnek, ugyanis idén 20 éves a népdalcsoport. ■ I. H. Füzetlapok a medinai kis kastély históriájából A középkori szláv nyelvben Medina - Mede - neve mézlelőhelyet jelentett. A birtok 1498 előtt a fehérvári keresztesek konvent- jének házi leltárában szerepel, 1510-től pedig a Györgyi Bodó család tulajdona. A település határában - írja Fényes Elek 1836- ban - szép kastély található, vélhetően Pauer Antal fóldesúr építtette fel. Erről az épületről, illetve a hozzá köthető személyekről szól dr. Töttős Gábor főiskolai docens, helytörténész most megjelent kiadványa. A medinai kis kastély históriája című összegzés évszázadokon át kalauzolva az olvasót | a XVI. század végétől, Eörsy Pé- £ tér hős kapitánytól kezdve a XIX. századi reformer, Bezerédj István alakján át a 2002-ben Tiranában elhunyt Apponyi Geraldin albán exkirálynéig. A kiadványban szó esik a község egyik fontos jeüegzetességé- ről, jelesül arról, hogy a délszláv- szerb - népességnek Tolna megyében egyedül Medinán maradt meg csoportja. A szerző méltatja azt a Deszancsics Arzén medinai pópát is, aki az 1848/49-es szabadságharcban nem a császáriakat, hanem a magyarokat segítette. 1888-as halálakor Arany Antal lelkész ezt írta róla: „adjon Isten a magyarországi szerb egyházaknak több üyen nemes hazafi jellemű s magyar érzelmű papokat, mint Deszancsics Arzén volt.” ■ Sz. Á. A medinai kastély épületéről, illetve a hozzá köthető személyekről szól dr. Töttős Gábor kiadványa r < i 4