Tolnai Népújság, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-21 / 66. szám
2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. MÁRCIUS 21., HÉTFŐ SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE mmmmmmMmMmmmmmmmmmmmmmmimmmmmmmmmmmmmmmMMmnmmMfflmmmmmwmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Téikergetők a tájházban Bár a mohácsi busójárás már lezajlott, de Rosta Endre busómaszk faragó népi iparművész jóvoltából a decsi Sárközi Tájházba látogatók újra megcsodálhatják az ijesztő álarcokat. Sőt, élethű busófigurákat, cséphadarót, kereplőt és kolompot is hozott magával az alkotó. A március 31-ig látható kiállítást Begovácz Rózsa néprajzkutató ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, a jó hangulatról pedig ifjabb Tövisháti András gondoskodott, aki kecskedudán játszott. A megjelenteket Baloghné Medgyesi Zsuzsanna, Decs alpolgármestere is köszöntötte Képgaléria: TEOL-hu Tiszta vizet a vödörbe! pályázat Vita van arról, miért veszítette el a megrendelést HÍRSÁV Az iskoláé az elsőbbség, de a civileknek is jut ozöra Az idei költségvetés közel 50 százalékát, 199 millió forintot fordítja az ön- kormányzat az általános iskola működtetésére. A civil szervezeteknek 1,5 millió forint jut. A legnagyobb ősz- szeget, óOO ezer forintot a sportkörnek szavaztak meg, emellett Ozora vállalja a pálya karbantartását és az öltözők víz- és villanyköltségeit. A polgárőrség 250 ezer forint, a polgári védelem, a sóstói gyermektábor, az Ozorai Fiatalokért Alapítvány kap még 50-100 ezer forint közötti támogatást, (vl) A héten is várják a véradók jelentkezését tolna megye A héten is számít a véradók jelentkezésére a Magyar Vöröskereszt Tolna megyei szervezete. Hétfőn a szekszárdi véradó állomáson 8 és 17, kedden a tamási Vöröskereszt székházban 8.30 és 15.30, szerdán Szek- szárdon a régi Rózsa-kollégiumban 13 és 17, csütörtökön a bölcskei egészségházban 8.30 és 11.30, majd a mado- csai gyermekorvosi rendelőben 12.30 és 15, pénteken a szekszárdi Tesco áruházban 14.30 és 17 óra között jelentkezhetnek. Dombóváron kedden és csütörtökön a véradó állomáson várják a donorokat 7.30-tól 14 óráig, (hé) Ma Szekszárdon van véradás TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Szekszárd és Tolna ügynökségvezetőit: Szekszárd: Szabóné Rózsás Éva __________20/561-03-09_______ To lna: Stephaich Tamás 20/460-63-55 Továbbiak a TEOLhu hírportálon Politikai természetű vita alakult ki a tisztítószerek beszállításáról Tolnán. A szembenálló felek álláspontjának bemutatásával úgymond tiszta vizet kívántunk önteni a felmosóvödörbe. Steinbach Zsolt tolna Politikai hovatartozása miatt veszített el egy önkormányzati megrendelést - állítja Krekó György, akinek vállalkozása éveken át, 2010 végéig szállította a tisztítószereket a város intézményeinek. A vállalkozó 2006 előtt három ciklusban is MSZP-s képviselő volt a tolnai testületben. A beszállítót minden évben nyílt pályázaton választották ki. A tavalyi pályázaton is Krekó György adta a legolcsóbb árajánlatot. A képviselő-testület viszont decemberi ülésén érvénytelenné nyilvánította a pályázati eljárást. Az önkormányzat ezután új, immár meghívásos pályázatot írt ki, Krekó Györgyöt viszont nem hívták meg. Mint az erről döntő testületi ülésen elhangzott, az új eljárás nyertes ajánlata olcsóbb volt, mint az eredeti. Krekó György szerint ez nem igaz, mivel a második kiírás tartalma más volt, mint az első, a testületi ülésen pedig a győztes pályázat hiánypótlás előtti ajánlatát ismertették, nem pedig a hiánypótlás utáni, magasabb összegűt. Állítása szerint az ő eredeti ajánlata a második pályázatban is a legolcsóbb lett volna, ezt bizonyítani is tudja. A vállalkozó szerint a polgár- mester akaratának megfelelően alakultak a dolgok. Krekó György a 2010-es önkormányzati választásokon is indult, szocialista jelöltként. A helyi MSZP pedig a kampányban élesen kritizálta a Tolnát 2006 óta irányító dr. Sümegi Zoltán polgármestert. Krekó György szerint az ő vállalkozásának kizárásával torolta ezt meg a városvezető, hogy még véletlenül se nyerhessen. Hozzátette: a megrendelés elvesztése miatt egy alkalmazottját el kellett küldenie. Dr. Sümegi Zoltán szerint az igaz, hogy Krekó György hosszú ideig volt beszállítója a városnak. Hozzátette: talán túl hosszú ideig is, hiszen ezen időszak nagy része alatt egyben képviselő is volt. Azt pedig furcsállja, ha döntéshozóként a saját vállalkozásukkal kötnek szerződést a képviselők. A városvezető elmondta: tavalyig a pályázatoknál nem súlyozták a termékek mennyiségét. így például hiába olcsó az ajánlatban mondjuk a vízkőoldó, amiből csak néhány darab fogy, ha a WC-papír drága, amelyből viszont rengeteg kell. Emiatt felmérték, hogy tavaly az egyes termékekből mennyi fogyott. - Mivel a mennyiségek először pontatlanul kerültek meghatározásra, indokolt volt az első pályázat érvénytelenítése - magyarázta a polgármester. Mint kiemelte: a második, meghívásos pályázatra meghívandók köréről nem ő, hanem a pénzügyi és jogi bizottság döntött. A benyújtott pályázatok közül pedig a testület a legjobbat fogadta el. Szerinte utólag bárki mondhatja azt, hogy az övé kedvezőbb lett volna.- A pályázati kiírásban természetesen nem volt bírálati szempont a politikai hovatartozás - fogalmazott a városvezető, aki úgy vélte: megtorlásról már csak azért sem lehetett szó, mert Krekó György 2006-ban is MSZP-s színekben indult a választásokon, ennek ellenére azután többször is kötöttek vele szerződést. Dr. Sümegi Zoltán közölte: - 2006 óta nem divat a tolnai testületben, hogy a „magunkfajtákat” hozzuk helyzetbe. Ez éppúgy igaz a beszállítói szerződésekre, mint a kitüntető díjak elbírálására. Ismét pályáznak a faddi holtág életre keltésére fadd Újra pályázik a faddi ön- kormányzat a faddi holtág revi- talizációjára, életre keltésére. A képviselő-testület legutóbbi ülésén döntött erről. Fadd már tavaly is megpróbált támogatást elnyerni ugyanezen célra, de akkor elutasították a pályázatot, mivel az illetékes állami vagyonkezelő szervezet nem adta meg a pályázathoz szükséges tulajdonosi hozzájárulást. Idén ismét kiírták ezt a pályázatot, Fü- löp János polgármester pedig, immár egy másik állami szervezettől, ígéretet kapott a tulajdonosi hozzájárulás megadására. Mivel a faddiak pályázati anyaga már tavaly elkészült, ráadásul százszázalékos támogatású lehetőségről van szó, mindenképpen célszerűnek tartják a pályázaton való ismételt indulást. Siker esetén egy biológiai módszerrel, baktériumok közreműködésével csökkenteni lehetne a holtágban az iszap tömegét. A pályázatban ezen kívül eszközbeszerzésre is van forrás, így a tervek szerint a támogatás elnyerése esetén egy hínár- és nádvágó gépet is be tudnának szerezni. ■ S. K. Hatszeles gatyát is szemlélhetnek az érdeklődők Medina Megnyílt a medinai helytörténeti és hagyományőrző egyesület által újjászervezett és újjárendezett honismereti állandó kiállítás az egykori közös iskolában - tájékoztatta lapunkat Konrád László, az egyesület elnöke. A tárlat az elmúlt száz esztendő használati tárgyait mutatja be, az anyag kb. százhetven darabból áll. A falakon a korszak fényképes emlékeiből, valamint jellegzetes ruházatából látható válogatás, közöttük a „beliner” kendővel, az „ümög- gel” és a „hatszeles” - kendervászonból szőtt, napon fehérített - gatyával. A kiállítást Ka- czián János, a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület elnöke ajánlotta a közönség figyelmébe. A múlt heti honismereti tárlatnyitót Szabóné Gáncs Tünde gyönyörű énekével és férje, Szabó József virtuóz citerajátékéval színesítette. ■ Zs. S. ■ A politikai hovatartozás nem volt bírálati szempont. Idén kevesebb pénz jut a civil szervezeteknek is Üresen áll az iskola, másként hasznosítanák Még jobban felkészítik a polgárőröket feladataikra sióagárd A szűkülő források miatt idén kevesebb önkormányzati támogatás jut a sióagárdi civil szervezeteknek is. Háry János polgármester elmondta: a tavalyi 2 millió helyett 1 millió 705 ezer forintot kapnak az egyesületek. Változás, hogy idén a támogatást konkrét célhoz kötik. A legnagyobb tétel a sportegyesületé, a labdarúgók a 910 ezer forintot felszerelésekre, a bajnoksággal összefüggő díjakra, költségekre fordíthatják. A hagyományőrző egyesület 472 ezer forintot használhat fel zenekari díjra, ruhákra, utazásra és az aratónap rendezési költségeire. A harmadik legnagyobb támogatást a polgárőrök kapták, 98 ezer forintot üzemanyagra, telefonköltségre, a megyei szervezet tagdíjára. A nyugdíjasegyesület és a Fecske Bábcsoport 80- 80 ezer forintot kap a községtől, előbbi a regionális találkozón való részvételre és a falunapi vendéglátásra, utóbbi bábkészítésre, pólóvásárlásra és az országos versenyen való részvételre. A horgászegyesület 50 ezer forintot fordíthat gyerektábor rendezésére, míg a Lányok Asszonyok Klubja 15 ezer forintot anyagvásárlásra. A leány vári borbarátok nem kapnak támogatást, mert nem számoltak el a tavalyiról. ■ K. S. ■ A legtöbb pénzt a sportegyesület kapja. fácánkert Lassan három éve, hogy bezárt a fácánkerti iskola, miután a lecsökkent gyermeklétszám miatt az önkormányzat nem tudta vállalni az intézmény fenntartását. Azóta az épület üresen áll, pontosabban a helyi nyugdíjasklub tartja ott összejöveteleit. Orbán Zsolt polgármester elmondta, hogy az iskola esetleges újranyitására nincs esély, emiatt a település vezetése másfajta hasznosítási lehetőségeket keres az épületnek. A polgármester azt is közölte, hogy ötletként felmerült: esetleg valamilyen szálláshelyet lehetne kialakítani az ingatlanban. Konkrétumok azonban egyelőre nincsenek. ■ S. Zs. Orbán Zsolt polgármester Erre az évre az országos polgárőr szövetség a teljes polgárőri állomány részére előírta az oktatást és a tudásfelmérést - tájékoztatott Sipőcz György, a megyei polgárőr szövetség elnökségi tagja, aki a Szekszárdi Rendőr- kapitányság illetékességi területéhez tartozó polgárőrségek oktatásáért felelős. Szekszárd térségében elsőként Tolnán tartottak foglalkozást februárban, 40 tolnai és faddi polgárőr részére. Március 12-én Kölesden volt felkészítés 50 kölesdi, tengelici, medinai, szedresi és kistormási polgárőrnek. Március 26-án, e hét szombaton pedig Decsen lesz képzési program, amelyre 80- 100 embert várnak, Szekszárd- ról, Bátaszékről és a környékbeli településekről. Ezenkívül is lesz még egy alkalom, azoknak, akik a korábbiakról lemaradtak. Sipőcz György elmondta, hogy a programokon rendőri vezetők, egészségügyi szakemberek tartanak előadásokat polgárőri szakmai kérdésekről, elsősegély-nyújtási ismeretekről, a rendőrség és a polgárőrség tevékenységének összehangolásáról, jogszabálymódosításokról, a baleset-megelőzéssel kapcsolatban. A négy-öt órás foglalkozások végén a tanultakról tesztlapokat töltenek ki a polgárőrök. ■ H. T. ■ E hét szombaton Decsen lesz képzés. * ■A k