Tolnai Népújság, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2011-03-06 / 10. szám

12 2011. MÁRCIUS 6., VASÁRNAP SZTORI & APRÓHIRDETÉS Schäfer Katalin tizenegy éve kezdett hastáncolni. A kairói világbajnokságon második lett, mesterta­nárként pedig Isztambul­tól Torontóig utazik. Az általa tervezett ruhákat azokban az arab orszá­gokban is keresik, ahol a hastánc hagyomány. Fábos Erika Schäfer Katalin hatéves kora óta táncol. Balettozott, jazzbaletto- zott, s 18 évesen úgy gondolta, a tánc a hobbija lesz. Aztán elment egy hastánckurzusra és a tánc lett az élete. „Rögtön éreztem, hogy ez va­lami más - mondja. - Teljesen el­bűvölt, szinte beszippantott ez a kultúra. Elkezdtem versenyek­re, fesztiválokra járni, külföldre is, és rájöttem, hogy a hastánc mennyi mindent jelent.” Az Ahlan Wa Sahlan Kairóban a keleti táncok legnagyobb fesz­tiválja a világon. Ez a világbaj­nokság is, ha hastáncról van szó. Schäfer Katalin 2005-ben szóló­ban második lett, az Art of Ori­ent tánccsoporttal pedig meg­nyerte a versenyt. Azóta profi táncosokkal alakított egy csa­patot, amelyben koreográfus­ként is dolgozik. Arab néptáncot mutatnak be táncszínházi pro­dukciókban: libanoni, szíriai és szaúdi forrásokból merítve. „A néptánccsoport tulajdon­képpen adta magát. Egyiptom ugyanis valóban az igazi nagy­hatalom, ha a hastáncról van szó, de nem az egyetlen olyan ország, ahol létezik ez a tánc. Tö­rökországban vagy Görögor­szágban is megtaláljuk az alap­jait, ráadásul nemcsak nők, fér­fiak is táncolják. Az csak európai ember számára bizarr, hogy egy férfi így mozgatja a csípőjét tánc közben. Szóval nemcsak a moz­dulatok, a zenei motívumok, a ritmusok is nagyon keverednek az arab világban. Éppen ezért, ha valaki igazán jól akar has­táncolni, nagyon kell ismernie ezt a kultúrát, a különböző tra­dicionális zenék mélységeit. A hastánc ugyanis sokkal több, mint amit általában hastáncként tanítanak és sokkal több, mint egy egyszerű mozgás. Ahhoz pe­dig, hogy ezt valaki közvetíteni tudja, hogy valóban tartalma le­gyen annak, amit csinál, ahhoz együtt kell tudni élni a zenével és érteni kell azt.” Ahogy minden tánc, a hastánc is önkifejezés, ezért sokat elárul arról, aki táncolja, sőt talán a leg­többet a táncok közül. Néhány mozdülat után kiderül, hogy va­laki csak tökéletesen elsajátítot­ta a kötelező alapokat vagy való­ban befelé figyel és a saját nőies­ségét táncolja ki magából, mint ahogy az is, gyönyörködtetni akar, csábítani vagy egyszerűen csak szórakoztatni. Az, hogy ez J egy nőnek mennyire megy, nem- I Schäfer Katalin saját tervezésű ruháiban táncol Keleti tánc- Egyiptomból ezt A Fülledt hangulatú, eredetileg törzsi táncot tö­rök, görög és arab területen is járják, de bölcsője Egyip­tom. Eredetileg a vallásos szertartások, később a folklór része lett, nők és férfiak is be­mutatták egymásnak. A has­tánc aztán az 1930-as évek­ben került színpadra és in­dult világhódító útjára. az elnevezés is ebből az időből származik: egy té­ves amerikai fordítás eredménye, amely arra utal, hogy a táncosok hasa legtöbbször ki­látszik a ruháikból. Az eredeti neve azon­ban Raks Sarky, azt jelenti keleti tánc, és a tradíció szerint teljesen zárt ruhák­ban is ropták. Va­lójában a hastánc közben a mozdu­latok többsége térdből és csípő­ből indul, a hasi mozdulatok ezeknél sokkal kisebb szere­pet játsza­nak. csak az egyéniségétől függ, de a saját kultúrája is komolyan befo­lyásolja. Schäfer Katalin azt mondja, majdnem biztosan meg tudja ál­lapítani a hastáncból, hogy vala­ki honnan jött. Az orosz lányok például színpadias mozdulatok­kal, nagyon „kifele” táncolnak, az amerikaiak látványos kellé­keket használnak, a japánok pe­dig hastáncban is fegyelmezet­tek, még a mimikát is igyekeznek pon­tosan úgy elsajátí­tani, ahogy az okta­tótól látják. A ma­gyar lányok ellenben nagyon te­hetségesek, gyorsan tanulnak és többnyire nagyon ösztönösen táncolnak. „Ahhoz, hogy valaki olyan hastáncot mutasson be, ami nemcsak könnyed szórakozta­tás, de tényleg élményt jelent, tisztában kell lennie a saját női energiáival, komoly öntudattal és testtudattal kell rendelkeznie. Ennek nagy része ösztön, amit megtanítani nem lehet, legfel­jebb segíteni abban, hogy egy nő merje kifejezni és megmutatni magát. Ez persze nem kitárulko­zás, a hastánc egyik lényege ép­pen a titokzatosság." A hastánc, mielőtt színpadra került, termékenységi tánc volt, néhány mozdulatát kifejezetten a szülési fájdalmak mérséklésére „találták ki” évszázadokkal ez­előtt. A hastáncot ugyanis gyó­gyító erejű mozgásnak is tartot­ták, nem is érdemtelenül. „Érke­zett már hozzám táncolni olyan tanítvány, akit reumatológus kül­dött, hogy megerősítse a hátízma- it és a gerinc melletti izmokat, ezeket ugyanis tényleg nagyon jól edzi a hastánc. Arról pedig, hogy a női egészség szempontjából mennyire kedvező ez a mozgás, nagyon hosszan tudnék mesélni. Volt, akinek a ciklusát »állította be« szabályosra, holott addig csak gyógyszerekkel si­került. De öt kisbá- bánk is van, akik az­után születtek, hogy az édesanyjuk kife­jezetten termékenységi problé­mák miatt jött el táncolni. Ez per­sze csak a járulékos haszon, amúgy egy nagyon jó mozgás, ami közben szórakoztat, jókedv­re derít és feltölt női energiával.” Schäfer Katalin nevét nem­csak táncosként és mestertanár­ként ismerik a világban, hanem arról is, hogy hastáncruhákat készít. Ez is teljesen kézenfekvő volt, hiszen eredeti végzettsége szerint ruhatervező-mérnök. Eleinte persze csak saját magá­nak talált ki ruhákat, aztán Nieto Mercédesznek készített egy fel­lépőruhát, amelynek akkora lett a sikere, hogy egyre-másra ér­keztek a megrendelések. Tavaly már elkészítette első saját kol­lekcióját, amelyet több arab or­szágban is forgalmaznak, de To­kióban és Reykjavíkban például már van olyan bolt, ahol csak az ő ruháit árusítják. ■ A jó táncos ismeri saját női energiáit. ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN ADÓSSÁGGAL, végrehajtással (kilakoltatás­sal) terhelt ingatlanok kezelése, kiváltása banki, jogi háttérrel. T.: 06-30/954-9092 •28696* * FAJSZ0N, horgásztó mellett félkomfortos lakóház 1,2 M Ft-ért eladó. 06-78/678-962-------- *28701* s KÉT szoba komfortos utcai házrész nagy pincével, vállalkozásra alkalmas, Újpesten eladó; 06-20/970-4337------------------------------------------------------------------------ *28708* KI SKÖRÖS Öregszőlőn lakóház udvarral és 44 m-es melléképülettel eladó. Csere is ér­dekel. T.: 06-20/466-4053------------------------------------------------------------------------ *28725* _________JÁRMŰ_________ AD ÓSSÁGGAL terhelt nagy értékű gépjármű­vet keresek partnerek részére hitelátválla­lással. T.: 06-30/954-9092-------------------------------------------------------------- *28697* 3 TENGELYES billenős pótkocsi eladó. 06-30/ 266-5555------;--------*28722* GÉ PEK BLOKKFŰTŐMŰ gázmotorral, 130 kW-os el­adó. Hétvégén is! 06-20/972-6425------------------------------------------------------------------------ *28728* EL ADÓ: hidraulikus élhajlító 100/3000 1 250000 Ft; lemezollógép 2500/16 1550 000 Ft; IPTE Alexáddá gyártmányú su­gárfúrógép, karkinyúlás 1400 mm; menet­vágásra is: 595000 Ft; lemezlecsévélő; Soyer csaphegesztő, átmérő 22 mm; gyökö- lők-élgyalu; hegesztőgépek, 8 fejes Multi­head Weigher adagoló mérleg 2 800 000 Ft; vertikális, élelmiszer-ipari csomagológép 0,5-3 kg-ig 1900000 Ft; CEIA gyártmányú, élelmiszer-ipari fémdetektor 1800000 Ft; karamell-cukor gyártó és csomagoló gép­sor; híddaruk 10 tonnás, 5 tonnás, forgóda­ru 3,2 tonnás; 20 tonnás elektromágneses emelőhiba; futómacskák, görgős-pályák; frekvenciaváltók; hajtóművek; dezintegrá- tor; hidraulikus tápegységek; papírbálázó­prés; légtartály; szivattyúk; ventilátorok; in­dító ellenállások; Holz-Her faipari csiszoló 320000; Sandingmaster csiszológép 320000; Fladder csiszoló 2900000 Ft; Fra- vol élmaró 390000 Ft. Hétvégén is. www.telkesgep.hu ; 06-20/972-6425---------------------------------,-------------------------------------- *28728* HW 8011 lejárt mü.-val vennék. I: 06-20/ 972-7145--------------------------r—---------------*— ------------- *28724* KU LTIVÁT0R eladó. 06-20/942-1631------------------------------------------ . -28715* T-1 50 Rába motorral + eke, tárcsa, kombi- nátor, MTZ-80 motor, Rába-180 motor el­adó. 06-20/9582-449--------------------------------------------------------------------------*28718* ÚJ GÖDÖRFÚRÓ eladó. T.: 06-20/949-5747---------------------------------------------- *28723* 2X 18 leveles V tárcsa, Hesston körbálázó el­adó, cserélhető E-303-ra vagy növendék­borjúkra. 06-30/206-3033.----------------------------------------------------------------- »28726* 206 m!-es raktárépület bontott állapotban (13xl6><7 m), Case homlokrakodógép, Rá­ba gabonás bili. pót (3 tengelyes) és 2 ten­gelyes fixes ea. 1:06-20/957-6118 (Hatvan) *28712* MEZŐGAZDASÁG AKÁCCSEMETE eladó Pest megyében Ceglé­den, 40 cm 8 Ft/db. 06-30/259-2289-------7---------------------------------------------------------------*28721* BO RÁSZATI cég eladó. (Akár telephellyel is.) T.: 06-20/311-6372------------------------------------------------------------------------ *28673* BÚZÁT és kukoricát vennék min. 25 tonná­tól. 06-30/891-4214-------------------------------$--------------------------------------- *28730* «FERTÖDI za matos gyökeres málnatő utánvéttel is. Ár: 180 Ft/tő. T.: 06-35/384- 940 —---------------------------------—.................- *28713* KÖ RBÁLÁS hálókőtésű, színben tárolt 125 cm magas szársértővel roppantott szárú, jó minőségű lucernaszéna, valamint zabszal­ma, lucernaszalma eladó, felrakva Kiskun­halason. GK Pillangó II. fokú tavaszi zab fémzárolt vetőmag csávázottan és csávázás nélkül is, 50 kg/PP zsákokban kapható. Ér­deklődni: 06-77/421-353, 06-30/326-3782---------------------------------------------- *28705* KUKORICADARA CGF szállítva: 06-30/370- 0207--------------------------—--------------------------------------- *28727* KU KORICÁT, búzát keresek 25 tonnától. I: 06-30/954-9092----------------------------- *28698* KÜ LÖNLEGES növénymag-katalógus! 06-94/ 352-552-------------------------- _ ------------- — - - *28491* a L UCERNAMAG, vörösheremag eladó; 06-30/967-2072------------------------------------------------------------------------ *28621* MADÁRRIASZTÓ „músas". Ára: 15000 Ft. Tel.: 06-30/946-7970; www.madarriaszto.hu ............................ *28547* SZ ARVASMARHA és sertés részére kukorica CGF por és nedves takarmány eladó. 06-30/ 475-7597------------------------------------------------------------------------ *28710* TAKARMÁNYBORSÓ eladó Kiskunhalason. 06-30/269-2703------------------------------------------------------------------------ *28711* ÁLLÁST KÍNÁL ÁLLATGONDOZÓT keresek! 06-70/276- 1724-------------------------------------■----------------------------------- *28720* a BEDOLGOZÁS szerződéssel! Fajátékok ki­egészítő munkái! Tájékoztatás válaszboríté­kért: V.R. munkaszervező 8532 Marcaltő, Bem út 5.------------------------------------------------------------------------ *28683* KE RESKEDELMI cég területi képviselőket ke­res azonnali kezdéssel. Feltétel: jogosítvány, jó komrpunikációs készség. Kínálunk: 100 ezer Ft + magas jutalék, mobil, céges autó. Személyes tájékoztatás: 2011:03.07. (hét­fő), 9 óra, Kaposvár, Kaposszentjakabi Műv. Ház, Pécsi u. 126. Telefonos tájékoztatás nincs!-----------------------------------------------------­------------------ *28709* KE RESKEDELMI cég területi képviselőket ke­res azonnali kezdéssel. Feltétel: jogosítvány, jó kommunikációs készség. Kínálunk: 100 ezer Ft + magas jutalék, mobil, céges autó. Személyes tájékoztatás: 2011.03.07. (hét­fő) 15 óra, Pécsvárad, Fülep Lajos Műv. Köz­pont, Kossuth L. u. 31. Telefonos tájékozta­tás nincs!-----;------------------------------------------------------------------- *28709* MA GAS keresettel munkatársakat keresek nem ügynöki munkára, fix+jutalék. 06-30/ 520-4512------------------------------------------------------------------------ *28514* » OTTHON végezhető dísztárgyak készítése faanyagból. Válaszborítékért tájékoztatom. 06-20/231-8524----------*-------------------------------------------------------:----- *28706* ÁL LÁST KERES SZAKÁCS nagy tapasztalattal állást keres Bp.-en. Józan életű, nemdohányzó. 06-30/ 414-1560----------------------------------------------- ------------ *28687* TÁ RSKERESÉS ROMANTIKUS, leszázalékolt 44 éves, házias lány vagyok. Keresek független, házias, ká­ros szenvedélyektől mentes fiatalembert, aki idővel hozzám költözne egy életre! Meg­értő, csak komoly, 44 évestől 54 évesig, Szabolcs megyéből. Kaland kizárva! T.: 06-30/811-0940--------------------------------------- -------------------- »28704* SZOL GÁLTATÁS S ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 06-20/ 374-7956-------.--------------------------*28483* SZ URKOS kémények gépi marása, javítá­sa, bélelés, szerelt kémény. 06-30/395- 6362 *28656* ELTŰNNEK A KÁRTEVŐK A FALBÓL IS! Egér, patkány vagy hangya okoz problémát? Szétrágják a szigetelést és az elektromos vezetékeket? Megdézsmálják a raktárkészletet? Van MEGOLDÁS: PEST-X elektromagnetikus és ultrahangos riasztó Garantáltan távol tartja az: ■ egeret ■ patkányt ■ hangyát ■ denevért 3 hét alatt a hatásfok 90-95%-os! RENDKÍVÜLI AKCIÓ! „1-et fizet, 2-t vihet" akció 2011. március 7-17. HARP'S Kereskedelmi és Szolgáltató Kft 5000 Szolnok, József Attila u. 38.1/8. Tel./fax: 06 (56) 410-916 Mobil: 06 (20) 942-6380 E-mail: harps@harps.hu www.harps.hu A termék postai utánvéttel is megrendelhető! ________PÉNZPIAC________ AD ÓSSÁGGAL, végrehajtással terhelt cégek kezelése, adásvétele, szécsényi kártya és banki finanszírozás intézése. T.: 06-30/ 954-9092------------------------- - ----------*28695* ÁLLAT 8 BERNÁTHEGYI kiskutyák eladók. 06-30/ 341-9310; www.lavinakutato.hu-----------------------------------------------------»----------------- *28691* BI CH0N kiskutyák eladók. Tel: 06-70/418- 5379 FAJTATISZTA német juhászkutya sétáltató gazdinak társa lenne. T.: 06-78/422-845 *28717* * VILLANYPÁSZTOR, ebör, kutya riasztó­kiképző, kártevőriasztó. Utánvéttel is! Elektra Start Szaküzlet, Berhida, Szabadság tér 5. www.villanypasztorok.hu ; 06-30/214- 7677, 06-30/307-1437 T./f.: 06-88/454- 914 __________VEGYES__________ ÁL LAGÁTÓL függően hegesztőgépeket, dina­mókat, ponthegesztőket, trafókat, villany- motorokat veszek. 06-20/270-4684----------------------------------------------------•-------------------- *28729* EL ADÓ új, 5,5 mm-es, alsókaros, távcsöves légpuska éjszakai lézerirányzékkal 12 000 Ft-ért Tel.: 06-20/330-1773 ‘ A TOILETTE NETT® MEGOLDÁS MINDEN ESETRE! BIDÉT ÁTALAKÍTÁS NÉLKÜL TÖBBFÉLE KIVITELBEN! INTEREX KFT. www.interex.nu interex@interex.hu KERESSE A FÜRDŐSZOBA SZAKÜZLETEKBEN! GABONATÁROLÓ siló eladó, 500 köbméte­res, KS-6,7 típus. Hétvégén is! 06-20/972- 6425--------------------------------:--------------------------------------- *28728* KE REKES kukák eladók. 06-70/433-2379 ....................... *28719* RÉ GI karos kávégépeket és targoncatöltő­ket veszek. T: 06-20/534-5158------------------------------------------------------------------------*28729* «TEXTIL porzsák minden porszívóhoz és takarítógéphez. +36-20/585-3524------------ *28493* VÖRÖS BÁRÓ motoros repülőgépmodell fél­kész és 75-76 számig bontatlan csomagok­kal eladó. 06-30/978-9527--------------- *28457* _______EGÉSZSÉG_______ * H ÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 06-70/ 537-6682---------------------------------------- — *28478* * POTENCIANÖVELÖ, növényi eredetű, 6 kapszula 5000 Ft-ért. Tel.: 06-20/585- 3524------------------------------------------------------------------------ *28494* RUHÁZAT «HASZNÁLT holland és német ruha, kedvező feltételekkel házhoz szállítva is, eladó! 06-30/413-0147 *28476* «MINŐSÉGI bontatlan zsákos és bálás, gyerek-felnőtt angol-holland használt ruhák már 180 Ft/kg-tól. Akció! Felnőttbála ren­delése esetén +1 db ajándék! Ingyenes ki­szállítás. Tel.: 06-20/323-0212; www. hollandruha.neet.hu-------------------------------------------------------------------— *28467* AP RÓ­HIRDETÉSEK felvétele telefonon: 06-1 488-5644 és faxon: 06-1 488-5669 4 * r Keeses mozdulatokba sűrített nőiesség hastánc Élmény, szórakozás, mozgás, önkifejezés és gyógyítás - mindez belefér a táncművészeibe

Next

/
Oldalképek
Tartalom