Tolnai Népújság, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-24 / 69. szám

I 17AI f végleg teszámol a jó Kislányos képpel, dögös és számító tanár­nőt alakít a Bad Teacherben. Miközben a diáksereget próbálja megregulázni, elcsavarja fiatal kollégája fejét. A filmben Justin Timberíake játssza Diaz sze­relmét, akivel hosszú ideig a valóságban is együtt járt OLVASTAM RACZ TIBOR Bréking nyúz Linda fogairól néhány napot ismét hazánk­ban tölt Zimány Linda, és természetesen ezt a pár órát sem bírja ki szépülés, szé­pítkezés nélkül, egészen pontosan fogat fehéríttet az egyik fogklinikán. Ezt is hír­ként próbálják feltüntetni a marketingmenedzserek, hív­ják az eget rengető ese­ményre a tévéstábokat, új­ságírókat. először tisztázni kellene, ki is az a Zimány Linda. Ami­kor megkérdeztem kollégá­imtól, egyikük megkérdezte: - Csak nem vele levelezel? Miután utánanéztem a neten, ki is a hölgy, kiderült, ő az a menyecske, aki tini korában azzal hívta fel ma­gára a figyelmet, hogy sze­rinte úgy néz ki, mint Britney Spears, aki egy ame­rikai énekes. Meglepetésem­re a Wikipédia, az internetes lexikon is készített egy oldalt róla, amelyben az is szere­pel, hogy először 2008-ban meztelenkedett férfimagazin­ban, és járt egy Kefir nevű fazonnal, a kapcsolat viszont megsavanyodott hamar. hazánk bővelkedik sztárok­ban, celebekben, így van dolga a médiának. Főleg, hogy a politikai életünk is egyre inkább hasonlít a ki­beszélő- vagy valóságshow- műsorokhoz. Az átlagember meg csak annyit mond erre: csókolom, megszakadhatok? Na, nem a röhögéstől... GAZDIT KERESÜNK Állatmenhelyen élő ebeknek szeretnénk lapunk hasábjain, il­letve a TE0L.hu hírportálon ke­resztül új otthont találni. Közöl­jük a szerető gazdára váró ebek fényképeit. Ha úgy érzi, felelős­séget tud vállalni egy gondosko­dásra szoruló jószágért, segí­tünk, hogy egymásra találjanak. BONYHÁDI GYEPMESTERI TELEP BONYHÁD, MIKES UTCA 3. TEL: 06-30/609-8719. WWWALLATOK.INFO/KIRA www.bonyhadikutyusok.blog spot.com. BORZAS BLÖKI: kistestű, fiatal pumi keverék jellegű kan kutyus. Forgalmas út mentén kóborolt napokig. Szőre elhanyagolt állapotban volt. Kicsit megnyírtuk, amennyire lehetett. Egy kozme­tika után gyönyörű kutyus lesz. Ősi jelképeket festett meg gránátalma Cs. Vasváry Ibolya képeiből nyílt kiállítás Szekszárdon A Szent József Iskolaközpont furulyakórusa is fellépett a megnyitón. Mögöttük a tárlat egyik képe, egy népviseletbe öltözött leány szekszárd A szerelem, a termé­kenység és a bőség ősi jelképe, no meg persze sárközi hímzés­minta. Ez lenne mind a Gránát­alma, így nem véletlenül kapta Cs. Vasváry Ibolya tegnap nyílt kiállítása sem ezt a címet. Decsi-Kiss János, a kiállítás­sorozat szerkesztője elmondta, hogy elsősorban népviseleti mo­tívumok határozzák meg a tárlat képeit. Hol önmagukban jelen­nek meg, hol pedig egy-egy port­rén tűnnek föl. A képeken látha­tó motívumok pedig Minorics Jánosné népviseleti bemutatójá­nak köszönhetően testet is öltöt­tek. A megjelentek ugyanis élő­ben láthatták, amint sárközi népviseletbe öltöztetnek egy le­ányt. A megnyitón közreműkö­dött még Dimin Evelin és Vivien. A testvérek népdalokat énekel­tek, valamint fellépett az iskola furulyakórusa, valamint Guld Csenge és Kovács Gergő vers­mondók. A sárközi jellegzetességek mellett azonban afrikai vonáso­kat viselő képek is helyet kaptak a kiállításon. Ezeket a portrékat, tájképeket Cs. Vasváry Ibolya kontinensen tett utazása ihlette. Ahogy Decsi-Kiss János mondta, finom karakterérzék, hiteles áb­rázolás jellemzi a művészt. A nagyjából húsz olajfest­mény és akvarell május 18-ig lát­ható a Szent József Iskolaköz­pontban. ■ H. E. kos (Ili. 21—IV. 20.). Úgy érzi, hogy magánélete teljesen rendben van, mégis valami feszültség van lelkében. Próbálja az okot megkeresni, és utána rendbe teheti a dolgot. bika (IV.21-V.20.). Ma hatalmas le­hetőségekre talál. Ne tétováz­zon, gyorsan éljen velük. Sem­mit se szalasszon el, legyen na­gyon figyelmes. Valaki azon­ban irigyli sikerét. ikrek (V.21—VI.21.). Fontos dönté­sében hallgassa meg annak a véleményét, akiben a legjob­ban bízik. Aztán határozzon a saját belátása szerint. rák (VI.22-VII.22.). Elfeledkezett va­lamiről, ami fontos lehet a pénz­ügyek tekintetében. Még nem HOROSZKÓP késő, gyorsan intézze el! Leter­heltsége most kisebb, végére járhat rendezetlen ügyeinek. oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). Új érdek­lődési kör érezteti hatását. Elő­adásokat tart, tanít, esetleg döntőbíróként szerepel egy családi ügyben. Többször is le­hetőséget kap nyilvános sze­replésre. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Megtalálja a választ, a megoldást egy sze­mélyes problémájára. Ha egy kapcsolatnak vége szakad, ez annyit jelent, hogy nem tudta kiállni az idők próbáját. mérleg (IX.24-X.23.). A család­jával érezheti magát biztonság­ban, és a tőlük kapott bátorítás megszilárdíthatja a jellemét. A gyerekek összekötik a házastár­sakat, ez azonban nem az a vi­szony, amelynek köze lehet a szerelemhez. skorpió (X. 24-XI. 22.). Szerelme csak lassan akar előrehaladni kapcsolatukban. Rá kell jönnie, okosabb, ha türelemmel van, és hajlandó várni. nyilas (Xl.23-Xll.21.). Egy otthoni probléma megoldásához ne ad­jon esélyt az érzelmileg sze­gény rokonoknak. Óvja fizikai és mentális egészségét. bak (XII. 22-1.20.). Legyen óvatos és megfontolt, mert ha hibát vét, akkor tovább romlik a helyzet. Partnerével kiegyensúlyozott a viszonyuk, szerelemben egy­másra találnak. vízöntő (1.21-11.20.). Nagyszerűen alakulnak dolgai, ügyei rende­zettek, anyagi téren sincs sem­mi gond. Kellően nyugodt és megfontolt. A kétséges helyze­tet is saját javára képes fordíta­ni. halak (II. 21-111.20.), Valaki akarat­lanul megsérti, és ettől rossz érzése van. Jobb tisztázni a dol­got, mint sérelmeket gyűjteni. Este kapcsolódjon ki egy izgalmas, romantikus olvas­mánnyal. Biztosra mentek, tegnap égették el a kiszebábot váraua Éppen itt volt az ideje, hogy a falu ovisai elégessék a ki­szebábot, és vele együtt minden rosszat, ugyanis ennek eddig pont az szabott gátat, hogy vala­mi nyavalya vette sorra a kicsi­ket. Most már azonban nem volt kegyelem. Minden gyerkőc egyénileg is elégetett egy-egy papírbábut, de hogy biztosan sikerüljön a kelle­metlen dolgok és a tél, a hideg el­űzése, egy nagyméretű bábut is tűzre vetettek az óvoda udvarán Pukli Eszter óvodavezető és Katóné Kaposvári Erika óvónő irányítása mellett. A gyerekek ezután hangszeres kísérettel énekeltek, és körbetáncolták a lángoló alakot. ■ H. E. Szerető- A férjed még sohasem ka­pott rajta?- Soha. Mihelyt gyanakodni kezd valakire, nekem már más a szeretőm. Cukros bácsi- Képzeld, ez a csinos kis nővérke minden nap fel­megy a cukros bácsihoz...- Ezt komolyan mondod?- Igen. Ő adja be neki az in­zulint. Súrolókefe- Jean, miért hadonászik az­zal a súrolókefével?- Az őrület határát súrolom, uram. Lánykérés A fiú megkéri szíve válasz­tottjának a kezét.- Aztán van elég pénze? - kérdi az apa.- Félreértett, uram, nem megvenni akarom a lányát, hanem elvenni. Sterilizáltatás Férfi az orvosnak:- Doktor úr, arra gondoltam, hogy sterilizáltatnom kelle­ne magamat.- De, uram, ez nagyon súlyos döntés. Megkérdezte már er­ről a feleségét és a gyereke­it?- Igen, 16:3 arányban helyes­lik. TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke március 23-án: O Fellegi Tamás: „Paks biztonságos!” & Önt is várják, ha közéjük tartozott & A rendőrök már lestek a sötétben érkező Fordra O Gellei Imre szerint Hollandiának is van gyenge pontja 0 Papírbetonból készít karkötőt Krisztina TE0L.hu SKANDINÁV LOTTO Érzékeny húrok érintése rongyképek Utak és emlékek Keresztes Zsuzsa szemével GÉPI húzás; ^ ^ 4 tolna A lélek és a hárfa érzé­keny húrjait is megérintették a tegnapi tolnai kiállításmegnyitó szereplői. Lönhárd Ferenc, a Bár­ka Művészeti Szalon elnöke a szokottnál is líraibb szavaival fő­ként az alkotó kivételes érzé­kenységét méltatta. Ehhez adott zenei aláfestést a kiállító művész unokája hárfajátékával. A fősze­replő a Budapesten élő neves rongyképész, keramikus, Ke­resztes Zsuzsa volt, aki a Tolna megyei közönség előtt sem isme­retlen. A művész ezúttal az Utak és emlékek című, rongyképek­ből álló kiállítását hozta el a tol­nai lovardában levő kiállító­terembe. Alkotásai április 15-ig láthatók. ■ S. K. A képgalériát keresse a TEOLhu hírportálon KÉZI HÚZÁS: NYEREMÉNYEK A 12. játékhéten nem volt telitalálat. A 65 darab hatta- lálatos nyereménye egyen­ként 256 035 forint. Az ötö­sökért 6495, a négyesekért pedig 1225 forintot fizet a I Szerencsejáték Zrt. Az unokája hárfázott a Lönhárd Ferenc mellett ülő Keresztes Zsuzsának

Next

/
Oldalképek
Tartalom