Tolnai Népújság, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-12 / 60. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. MÁRCIUS 12., CSÜTÖRTÖK KORKÉP Nyugdíjasként is fontos Bohli Antal számára a területfejlesztés Pro Régió díjban részesült Bohli Antal, a Tolna Megyei Mérnöki Ka­mara elnöke. Az elismerést márci­us 10-én Budapesten, a BM köz­ponti épületében vette át dr. Pin­tér Sándor belügyminisztertől. Az oklevéllel és pénzjutalom­mal járó díj a terület- és regioná­lis fejlesztés, a térségi és kistérsé­gi együttműködés előmozdítása, a társadalom, a gazdaság és a kör­nyezet összehangolt fejlesztése terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek, illetve szerve­zetek részére adományozható.- Bár már három éve nyugdíjas vagyok, korábban évtizedet foglal­koztam a megyei önkormányzat­nál a területfejlesztéssel - nyilat­kozta lapunknak a Szekszárdon élő kitüntetett. - Jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy munkámról nem feledkeztek meg, azt ma is értékelik. Egyébként a megyei mérnöki kamara elnökeként most is részese vagyok a területfejlesz­tésnek: úgy, mint a regionális fej­lesztési ügynökség monitoringbi- zottságának tagja. ■ Sz. Á. Rabok legyünk vagy szabadok? ünnep Az I. Béla gimnázium tanulói adtak műsort a szekszárdi börtönben A szekszárdi büntetés­végrehajtási intézet ve­zetői és fogvatartottjai egyaránt fontosnak tart­ják, hogy megemlékezze­nek a nemzeti, valamint vallási ünnepekről. így tegnap március 15-e volt soron. Hanoi Erzsébet szekszárd „Esküszünk, eskü­szünk, hogy rabok tovább nem leszünk” - visszhangozták a szekszárdi büntetés-végrehaj­tási intézet falai tegnap dél­előtt. Megnyugtatásul: nem börtönlázadásról van szó, ha­nem a magnóból szóltak Pető­fi Sándor ismert sorai a fogva- tartottak számára tartott ünne­pi megemlékezésen. Az I. Béla gimnázium 11 di­ákja adott március 15-i mű­sort a börtön, nagyjából negy­ven-fős közönsége előtt. Ugyan nem ez az első eset, A képgalériát keresse a TEOLhu hírportálon Az I. Béla gimnázium diákjainak műsora a fogvatartottaknak és a vendégeknek is nagy élmény volt HIRDETÉS hogy középiskolások járnak a falakon belül, de először volt rá példa, hogy ez a korosztály sze­repelt ott - árulta el Deli Zoltán bv. hadnagy. A szekszárdi börtönben egyébként nagy hangsúlyt fek­tetnek rá, hogy valamennyi nemzeti és vallási ünnepet mél­tó módon megünnepeljenek. Ezeket az intézet Balázsi Zoltán református lelkésszel együtt­működve szervezi időről időre. A kezdeményezés nem egyolda­lú, hiszen a fogvatartottak ré­széről is nagy az igény a kultu­rális rendezvények iránt. Az pe­dig, hogy ezt most az I. Béla gimnázium tanulói mutatták be, a rendszeres intézetlátoga­tási program része. A hadnagy elmondta, hogy így próbálják kicsit megismertetni ezt az el­zárt világot. Az biztos, hogy kezdetben a kapu előtt még bizonytalanul to- porgó diákok kifelé már moso­lyogva, egy élménnyel gazdagab­ban távoztak. Nem nyílt meg a patika, pedig egy éve elkészült Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. azonnali munkakezdéssel munkatársakat keres az alábbi munkakörbe TOLNA-Mözs - Miért „váltották le” a korábbi mözsi alpolgármes­tert? - ez és számos más, a mözsieket foglalkoztató kérdés is felmerült a csütörtök este, a mözsi művelődési házban ren­dezett, majdnem telt házas la­kossági fórumon. A fent említett téma előzmé­nye: Szabó Imre, aki az előző cik­lusban alpolgármester volt, most a mözsi településrészi önkor­mányzat elnöke lett. Dr. Sümegi Zoltán polgármester elmondta: bár ő a mostani ciklus ele­jén is jelölte Szabó Imrét alpolgármes­ternek, a képviselő- testület erre a posztra nem vá­lasztotta meg, viszont a mözsi te­lepülésrészi önkormányzat elnö­kének igen. Később pedig, hogy mégse maradjon Mözs alpolgár­mester nélkül, úgynevezett kül­sős alpolgármestert választott a testület, Herczig Lászlóné sze­mélyében. - Nincs szó leváltás­ról - mondta a polgármester. Ennél a kérdésnél gyakorlati­asabb témák is terítékre kerül­tek a fórumon, például, hogy mi­ért nem nyílt még meg az egy éve elkészült mözsi patika. A polgármester azt mondta, hogy a közlekedési hatóság hozzájáru­lására várnak, bízik benne, hogy heteken belül megnyithat a gyógyszertár, amelynek egyéb­ként hosszú ideig a vezetőjét sem sikerült megtalálni. ■ Hosszú távon nem marad meg az iskola felső tagozata Milyen beruházások lesznek idén Mözsön? Erre a kérdésre a polgármester azt felelte: olyan beruházási intenzitást, mint az elmúlt négy évben, nem tud ígérni, a tervekből vissza kell venni, mivel vannak anyagi ne­hézségei a városnak. Útépítés idén az egész településen nem várható, járdaépítés viszont lesz. Mi lesz a mözsi iskolával? Ezzel kapcsolatban a városvezető vilá­gossá tette: a mözsi felső tagozat hosszú távon nem marad meg, mert a városban három fel­ső tagozat gazdasági­lag fenntarthatatlan. Az önkormányzat to­vábbra sem mond le arról, hogy egy központba, a Wosinsky utcai kibővítendő iskolaépületbe vonják össze a három felső tagozatot El­dőlt, hogy az erre korábban be­nyújtott pályázat nem nyert, vi­szont újabb pályázati lehetőség van a láthatáron, amelyen indul a város, és remélhetőleg nyer is. Herczig Lászlóné ennek kapcsán jelezte: a három felső tagozatot a takarékosság miatt ősztől két isko­lába kell összevonni. Ő mindent meg fog tenni azért, hogy az egyik iskola a mözsi legyen. Szabó Imre, a fórum szervező­je bejelentette: a korábbi hírek­kel ellentétben mégsem kell be­zárni a teleházat, annak felügye­letét közmunkás révén látják el, ezzel a megoldással is teljesíthe­tő a költségmegtakarítás. ■ S. K. Otthonismereti pályázat középiskolás fotósoknak szekszárd Otthonismereti pá­lyázatot hirdetett a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egye­sület középiskolás diákok számá­ra. Minden Tolna megyei telepü­lésnek van épített öröksége. Ez lehet templom, iskola, malom, szobor, ipartörténeti emlék. A pá­lyázatra bármilyen technikával készült fotót be lehet küldeni, az építmény vagy felirat megneve­zésével. A pályamunkákat az info@tolnaho.hu címre lehet be­küldeni május 30-ig. ■ 1.1. Területgazda Feladatok: A kijelölt működési területén a működő vezeték- hálózat ellenőrzés alatt tartása, felügyelete, a szükséges hálózati beavatkozások megtervezése, előkészítése, valamint a veszélyes munkavégzés, hálózati beavatkozások helyszíni felügyelete, fogyasztói csatlakozások műszaki átvétele. Hálózati fejlesztési és karbantartási tervjavaslatok készítése, a munkák követése, a hálózaton dolgozó külső vállalkozók munkájának ellenőrzése. Hálózat változások adatainak, dokumentumainak összegyűjtése továbbítása. Adatszolgáltatás, ügyfél-tájékoztatás, közműnyilat­kozatok kiadása. Feltételek: • Felsőfokú (erősáramú villamos) végzettség, 3 év szakmai tapasztalattal, • B kategóriájú gépjárművezetői engedély • Felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek. Követelmények: • Műszaki ellenőri tanfolyam • FÁM ellenőri képesítés • SAP rendszerek ismerete • Iparágon belül megszerzett gyakorlat Személyes kompetenciák: • Önállóság • Megbízhatóság • Precíz, és gyors munkavégzés • Kiváló kapcsolattartási, és együttműködési készség • Jó munkaszervezési képesség Amit nyújtani tudunk: • Érdekes, változatos munkakör • Versenyképes jövedelem • Széleskörű juttatási csomag (Cafeteria rendszer,teljesítményértékelési rendszer) • Jó hangulatú csapat Várjuk jelentkezését! Jelentkezési határidő: 2011. március 20. Munkavégzés helye: Szekszárd, Dunaújváros Elvárásaink: A munkakör betöltése erkölcsi bizonyítványhoz kötött. Kérjük, hogy az önéletrajzában jelöljön meg egy vagy több referenciaszemélyt névvel és telefonos elérhetőséggel! Pályázatát, elektronikusan a pozíciószámra hivatkozva a www.eon-hungaria.com/karrier/ állásajánlatok/aktuálís állásajánlatok oldalon várjuk: a K0000003535 pozíciószámon. A munkakörrel kapcsolatban további információt ad: E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. Berecz Gábor Tel: 74/505-790 Hálózat A legkedvezőbb feltételeket itt találja a kadarka Ami Villánynak a portugieser, az Szekszárdnak a kadarka. Bár az ültetvények mennyisége nem indokolja ezt a kijelentést, mert az előző rendszer nagyüzemi koncepciója következtében a 90-es évek végére erősen háttérbe szo­rult ez a fajta. A rendszerváltás után a szekszárdiak ismét nagy lehetőséget láttak a kadarkában, és ma már nagy gonddal kezelik régi és új ültevényeiket. A kadarka fajtajegyeinek egye­disége karakteresen megkülön­bözteti a csapból is folyó világfaj­táktól, így a borfogyasztók újdon­ságokra és különlegességekre éhes része egyre nagyobb érdek­lődést mutat iránta. A szekszárdi­ak úgy gondolják, saját borvidé­kük talaja, éghajlati adottságai és borászaik szürkeállománya a leg­kedvezőbb feltételeket teremti a kadarka kiteljesítésére. Több év­vel ezelőtt szelekció indult el a Pécsi Borászati Kutatóintézet és a Heimann Családi Birtok segítsé­gével, amelynek ma már kézzel­fogható eredményeit élvezhetjük, így képesek vagyunk a legjobb kiónok kiválasztására. A Szekszárdi Borászok Céhé­nek március 8-án tartott fajtakós­tolóján 25 termelő 33 kadarkája került terítékre. A résztvevők meg­állapították, hogy a fajta egyedisé­gét jelentő savharmónia, fűszeres­ség, kedvesség és „jól ihatóság” je­gyeit megőrző technológiát kell használni. Takler Ferencet idézve: „A kadarkát ne vigyük be a világ­fajták utcájába, mert ott csak vesz­tes lehet.” Magyarul, ahol a ro­bosztusság, nagy test, tanninok, fa játszanak szerepet, ott a kadar­kának nem teremhet babér az er­re alkalmasabb cabernet-vel és merlot-val szemben. A szekszárdiak szeretnék, ha a magyar borásztársadalom egy­ségre jutna ebben a kérdésben, mert a jelenlegi helyzet a fogya- tót téveszti meg és az joggal te­szi fel a kérdést: Most akkor me­lyik az igazi kadarka? ■ Eszterbauer János, Szekszárdi Borászok Céhe A 1 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom