Tolnai Népújság, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-09 / 57. szám
2011. MÁRCIUS 9., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 INTERJÚ interjú Mayer Mihály püspök a Hír TV-ben beszélt az egyházmegyével kapcsolatos vádakról, lemondásáról, az állítólagos „ügyekről”, s arról is, hogyan tölti mindennapjait „NEM KÖNNYŰ STAFÉTABOTOT ADTAM" Pécs Interjút adott a Hír TV Célpont című műsorának Mayer Mihály püspök, aki a közelmúltban távozott a pécsi egyházmegye éléről. Alább az interjú szerkesztett, rövidített változatát közöljük. M. B.- Ön húsz éven át irányította a pécsi püspökséget, majd januárban kezdeményezte felmentését Miért?- A felmentésem már decemberben, sőt előtte is szóba került Úgy gondoltam, ha olyan óriási kihívásoknak és médiakihívásoknak van kitéve az ember, mint én, akkor nem hadakozhat egyedül, úgyis alulmarad. Mikor ez a médiaháború egy személy ellen irányul, akkor egyenesen arról beszélhetünk, hogy ez médialincse- lés. Feltették már többen is nekem a kérdést, hogy megvéd-e az egyház? El szoktam mondani, hogy tessék elolvasni a szentek életét Nem azt akarom ezzel mondani, hogy én már szent vagyok, de a szentek életében sohasem arról beszélnek, milyen kegyeüen volt valamelyik császár, vagy milyen kegyetlen volt valamelyik uralkodó, müyen volt egy diktátor az egyházzal szemben, hanem mindig arról beszélnek, hogy az a személy, aki kihívások között volt, megőriztem a hitét, az emberségét- Nem lett volna egyszerűbb, ha püspökként tudja megvédeni magát? /- Elméletben ez igaz. De a papságomat nem lehet levakarni rólam, a püspökséget nem lehet levakarni rólam. Ezt most azért mondom ilyen csúnya szóval, mert volt, akinek már elmagyaráztam, hogy én püspöki funkciókat tovább végzek, papi munkát tovább végzek, csak a kormányzásról mondtam le, annak terhét adtam át valaki másnak. Tudom, hogy akinek átadtam, nem köny- nyű stafétabotot adtam. Azzal, hogy nyugdíjba mentem, nem tűntem el. Ugye azt szokták mondani, hogy a püspök mellén van egy kereszt. Most ugyan rajtam nincs, de a hátán lévő kereszt sokkal nehezebb, mint ami elöl van.- Megkeresték már az egyházmegyével kapcsolatos nyomozást végző hivatalos szervek?- Nem, én is annyit tudok, amit a média ír. És itt szeretném feltenni a kérdést, hogy van-e egy püspöknek személyiségi joga, vagy egy püspököt lehet-e bármikor, bármivel vádolni, bármivel rágalmazni, vagy van-e személyi méltósága. Ezt a személyi méltóságot becsülik-e, vagy ha valaki bedob valamit a köztudatba azzal, hogy bizonyítékaim nincsenek, de információim vannak, ez elég alapé, hogy valaki ellen eljárjanak?- A vádak között konkrét dolgok is elhangzottak, akár a szociális otthonok gazdálkodásával, akár uniós projektek lehívásával kapcsolatban, illetve az egyházmegye autóflottájával összefüggésben.- Eddig nem hallottam arról, hogy a szociális otthonaink ne működtek volna helyesen, megfelelően. Iskoláinkat mindig ellenőrizték, nem találtak hibát Az autók,A katolikus egyházban mindenért a püspök felel” - mondta Mayer Mihály lemondott pécsi püspök a tegnap esti televíziós interjúban kai kapcsolatban lehet mondani, hogy német segítséggel vettem egy BMW-t, de hát hány embernek van még BMW-je? Cserháti püspök úrtól egy Mercedest örököltem, azt senki nem kifogásolta.- Százhúsz autóból álló flottája volt az egyházmegyének, miközben csak nyolcvan pap szolgált a püspökség területén. Azt állítják, illetve azt vizsgálja a nyomozóhatóság, hogy bizonyos autókkal, kihasználva, hogy az egyházmegye adó-, illetve áfamentesen tud külföldről behozni kocsikat, az Ön munkatársai üzleteltek.- Ezt bizonyítani kellene, erről én nem tudok. Azt, hogy kaphatott az egyházban a papságon kívül más is autót, aki nem mint pap dolgozott, de dolgozott a püspökségen, ezt nem zárom ki. Miért nem várják meg, amíg ez lerendeződik, és kiderül, hogy hol volt a hiba, vagy hol volt a bűn? A média nem adta meg nekünk az ártatlanság vélelmét- Mi volt a munkamegosztás Ön és a gazdasági főigazgató, Wolf Gyula között?- A katolikus egyházban mindenért a püspök felel. Hogy kinek mi volt a felelőssége, ezt majd megállapítják a vizsgálatok. Wolf Gyula még szekszárdi plébános koromban káplánom is volt. Hogy mikor találkoztam vele először? Kispap korában. Soha nem vettem észre, hogy Wolf Gyula az egyházmegye pénzét saját célra használta volna fel vagy eltette volna, vagy elrakta volna. Ha voltak problémák a gazdálkodásban, most, a vizsgálatok során majd kiderül.- Meggyőződése, hogy az egyházmegye gazdálkodása teljesen áttekinthető volt, és nem történtek visszaélések? A Vatikán vizsgálta a gazdasági működést?- A Szentszék sohasem vizsgált gazdasági dolgokat, nem történt semmiféle gazdasági ellenőrzés sem a Vatikán, sem más részéről.- Kinek lenne erre jogosultsága?- Nekem, mint megyés püspöknek.- De ki ellenőrizheti Önöket vagy az Önök gazdasági működését a magyar hivatalos szerveken túl?- A hivatalos magyar szerveken kívül senki, mert minden egyházmegye önálló.- Önt ki kereste meg azzal, hogy itt bármilyen probléma van?- Ezt a nevet nem mondom ki. Mindenki tudja, de én nem mondom ki.- Nagyon sok nagyberuházása volt az egyházmegyének, részben uniós források felhasználásával. A nyomozóhatóság azt is vizsgálhatja, hogy ezeket a pénzeket nem arra költötték, amire szánták.- A nyomozóhatóság azt vizsgálja, amivel vádolják az embert, de egyetlenegy pályázati elszámolásban sem volt hiba, és mindenütt elszámoltunk.- Tehát azt állítja, hogy nem voltak fiktív számlák, hamis bizonylatok?- Nem tudok ilyenekről.- Fedezetként, adományként ajánlották fel ingatlanjaikat azok, akiket elláttak a szociális intézményekben. Volt arról tudomása, hogy később ezeket az ingatlanokat a püspökség olyan személyeknek értékesítette, akik közel álltak Wolf Gyulához?- Erről nem tudok. Azt, hogy felajánlottak, akik bementek? Ha nem volt örökösük, vagy nekünk ajánlják fel, vagy a magyar államnak ajánlják fel.- Állítólag áron alul értékesítették ezeket az ingatlanokat.- Ilyenekről nem tudok.- Ha már ingatlanügyekről beszélünk, felvetődik a kérdés, hogy a karmeliták miért költöztek Magyarszék határába, egy rendházba. Ők féhnilliárd forintért vásárolták ezt az ingatlant, és a feljelentők azt állítják, hogy Ön és Wolf Gyula szorgalmazták, hogy ebbe az ingatlanba költözzenek, miközben ez a rendház nem ér többet 200- 300 millió forintnál.- Mindaz, amit ezzel kapcsolatban mondanak, hamis állítás, sze- menszedett hazugság. Azt kellene mondani, hogy az a személy, aki szerint 250 milliót ér, az készítette az 500 millióról a dolgot, hogy annyit ér.- Ő volt az értékbecslő?- Azt mondja, rosszul emlékezett, én nem akarok ebbe belemenni. Azt mondom, hazugság. Mayer Mihály Wolf Gyulával (jobbra) egy korábbi templomszentelésen- Azzal is vádolják Önöket, hogy bizonyos pénzeket visszakértek a Gaudium Nostrum alapítvány részére. Beruházásonként tizenöt százalék visszaosztásról beszélnek.- Hát, beszélnek, de van-e alapja, ez a kérdés, én nem tudok ilyenről.- Az úgynevezett szexuális zaklatás ügyén csámcsogott leginkább a média. Mi állhat ennek a hátterében? Azt mondják, hogy Wolf Gyula olyan eml ereknek tett kedvezményeket, akik közeli kapcsolatban állt vele.- Ezt bizonyítani kellene. Senkit nem akarok rágalmazni, ezért nem is szólok ehhez hozzá. Tessék bizonyítani!- Arról is szólnak hírek, hogy az Ön szobáját bepoloskáztatták az alkalmazottai.- Ezt is bizonyítani kellene.- Ön nem tapasztalt ilyet?- Nem.- Nem igaz, hogy a teraszon vagy az erkélyen beszélt meg bizalmas dolgokat, mert sejtette, hogy a szobában, ahol a mindennapjait tölti, megfigyelik, lehallgatják?- Ez Cserháti püspök úr idejében így volt, de altkor az államiak rakták be a poloskát, és amikor én ezt leellenőriztettem, azt mondták, hogy az a tárgy már nincs a püspökségen.- Kollégáiról nem feltételez ilyet?- Nem.- Említette, hogy a keresztet Ön a hátán viszi. Nem érzi mégis úgy, hogy megfutamodik?- Aki a mai ideológia ellen beszél és tesz, azt a mai ideológiai vezérek lefejezik. Ha azt mondom, hogy a brüsszeli érsek csak annyit mondott vagy írt, hogy az AIDS nagyjából a rendetlen élet következménye, ezért egy tortával arcul dobták. Én sokkal világosabban beszéltem a gender ellen, a homoházasságok ellen, sokkal jobban beszéltem a mai liberális ideológia ellen. Most ezeket soha nem említi senki - és ezért az az érzésem, hogy ahogyan az ötvenes években, vagy a hiüeri időben, ha valakit félre akartak állítani, akkor sohasem a valós okokat mondták, hanem keresnek hozzá gazdasági hátterű, negatív dolgokat.. Amint püspök lettem, megosztottam a híveket Mert az egyszerű emberek mögém álltak, mert vüágosan, érthetően beszéltem, de a tanultabb emberek mindig is kifogásolták, hogy nem vagyok eléggé liberális.- A Szent Sír lovagrend tagja. Igaz az, hogy diplomáciai mentességet élvez, s ezért nem vonták még eljárás alá?- Én ezt a sajtóban olvastam, és csodálkoztam is ezen.- Tagja a lovagrendnek?- Tagja vagyok a lovagrendnek, de hogy diplomáciai mentességet élveznék, arról nem tudok.- Biztos abban, hogy munkatársai nem sértették meg a tízparancsolatot?- Minden katolikus templomban van gyóntatószék, mindenki botolhat, de mindenki igyekszik, nemcsak ember, hanem Isten előtt is letenni a botlását, és újraindulni. Azt mondani, hogy valaki nem követett el semmiféle vétséget vagy bűnt, ilyen nincs. Azt mondja Szent János apostol: aki azt mondja, hogy nincs bűne, az hazudik. A mai társadalomban nagyon sok hazug ember van, mert azt mondja, nincs bűne.- Most néhány hét távlatától hogyan látja: az úgynevezett pécsi egyházmegyei ügyek menynyire ártanak vagy árthatnak a magyar katolikus egyház megítélésének?- Én azt gondolom, minden, amivel rágalmazzák az egyházat, egyháziakat, papokat, azok mindmind abban a körben ártanak, ahol ezek elhangzanak, és tovább tupírozzák őket. Bizonyára sokan elgondolkodnak azon, akik nem ismernek, hogy most mi is van. Akik ismernek, azok másképp állnak hozzám. Azt szokták mondani, hogy most ki véd meg engem, ha az egyháziak nem védenek meg. Megvéd engem az emberek imádsága, megvéd engem, hogy az Úristennek a kezébe helyezem mindazt, ami történik. Ezt egy nem vallásos ember soha nem fogja megérteni. Azok az emberek, akiket ismerek, ugyanúgy felhívnak, aggódnak, s még a püspöki karon belül is a püspökök imádkoznak értem, azt hiszem, ők azok, akik megvédenék engem azzal, hogy erőt adnak. Nem omlottam össze, nem úgy jártam, ahogy az augsburgi püspök úr járt, amikor ártatlanul megvádolták és pszichiátriára került - én nem vonultam pszichiátriára. Tulajdonképpen ugyanúgy élek, megvan a jókedvem. Reggel misézek, ha valaki jön, szívesen beszélgetek vele. Itt most nem kell nekem azon töprengenem, mi is van, mi is történt Végezetül szeretném elmondani, más médiát nem kívánok fogadni. Nem azért, mert haragszom, hanem azért, hogy ne induljanak el mindennap újabb és újabb pletykák, gyanú- sítgatások, ítélkezések, hogy az emberek megnyugodjanak, és valóban az Úristenre hagyatkozzanak továbbra is.