Tolnai Népújság, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-02 / 27. szám
KOZELET iilslii slllls 4ss.. JS&mm'í ililiilii« «§Sä Megszüntette Benedek Fülöp előzetes letartóztatását, és az ügyészség házi őrizetre vonatkozó indítványát is elutasította a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A volt földművelésügyi szakállamtitkár, akit hűtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítással gyanúsítanak, szabadlábon védekezhet a jogerős döntés alapján. MSZP: keveseknek kedvez az adócsökkentés LEGFELJEBB MINDEN tizedik munkavállaló jár jól az egykulcsos adóval. A közepesen és az átlag alatt keresők most megtapasztalják, hogy nem nőtt a jövedelmük vagy rosszul jártak - mondta Szekeres Imre MSZP-s politikus. Szerinte egyes állami vezetők akár havi 350 ezer forinttal többet visznek majd haza. LMP: nem kell új alkotmány! CSÜTÖRTÖKÖN MUTATJA BE az LMP azt a párt által készített alkotmánykoncepciót, amelyben rögzítik a túlzott miniszterelnöki hatalmat korlátozó ellensúlyok megerősítését. Növelnék az Alkotmánybíróság jogköreit is. Schiffer András frakció- vezető szerint nincs szükség a parlament által összerakott új alkotmányra. Írország: Cowen feloszlatta a parlamentet Brian cowen ír kormányfő tegnap feloszlatta az ír parlamentet, és búcsúbeszédében sajnálatának adott hangot, amiért az ország a csőd szélére került. Az új parlament március 9-én ül ösz- sze, a választás napját kormányforrások február 25-re adták meg. Cowent tegnap fogadta Mary McAleese elnök asszony, mert az időpontot hagyományosan az államfő jelöli ki. Cowen: Nagyon sajnálom... Végjátékához közeledik az egyiptomi forradalom. A vérontás még nem zárható ki teljesen, de a hadsereg megüzente Hoszni Mubarak elnöknek: nem lőnek a tömegbe. Vég Márton Mivel a hadsereg bejelentette, hogy nem alkalmaz erőszakot a Hoszni Mubarak lemondását követelő tüntetőkkel szemben, így már nem az a kérdés, hogy az egyiptomi elnök távozik-e a hatalomból, hanem az: mikor és milyen körülmények között. A fegyveres erők közleményükben leszögezték: a nép követelései legitimek. „Az önök katonái vállalják a felelősséget a nemzetnek és polgárainak megvédéséért, és megerősítik, hogy a békésen gyakorolt szólásszabadság mindenki számára biztosított” - írták a tábornokok. Korábban ezt kérte a hadseregtől utcai beszédében Mohamed el-Baradei ellenzéki vezető, valamint a jogvédő szervezetek is. Ez újabb lendületet adott a forradalomnak, hiszen eddig nem volt egyértelmű, hogy a katonák kinek az oldalán állnak. Eredetileg Hoszni Mubarak elnök hívta be őket a rend fenntartására a rendőrség kudarca után, a fegyveres erőket azonban a tüntetők is éljenzéssel fogadták. Bár elvileg kijárási tilalom van, tegnap mégis minden korábbinál több ember gyűlt össze az egyiptomi nagyvárosokban, hogy a kormány és az elnök távozását követelje. Kairó belvárosában becslések szerint félmillió ember tüntetett, mások szerint egymillió, pedig a hadsereg lezárta a fővárosba bevezető utakat. Az autókat Kairótól egy kilométerre megállítják és nem engedik tovább. Az emberek a BBC és az al-Dzsazíra helyszíni beszámolói szerint szinte karneváli hangulatban vannak. Mubarakot jelképező bábukat húznak fel a lámpavasakra, s az elnök portréjára Hitler-bajuszt és -frizurát firkálnak. „Hej, hej, Hoszni, ma éjjel el fog bukni” - skandálják a tüntetők. Az elnök azonban egyelőre a helyén van. Az állami tévé híradójában egy képet sem mutattak a gyülekező tömegről. A rendőrség pedig szögesdróttal vette körbe Mubarak palotáját. Megbénították valamennyi inter-netszolgáltató működését és zavarják a mobiltelefon-hálózatokat is. Bár a hétfői tüntetések a jelentések szerint teljesen erőszakmentesek voltak, keddre már elérte a 300-at a halálos áldozatok száma. Mohamed el-Baradei egyiptomi ellenzéki vezető kijelentette: Mubaraknak péntekig távoznia kell a hatalomból, csak utána kezdődhet párbeszéd az ellenzék és a kormány között. Mint mondta, a tárgyalásokon szó lesz a hatalomátadásról és a parlament feloszlatásáról is. „Ha Mubarak távozik, minden rendben fog menni” - hangoztatta. „A fiatalkori munkanélküliség régóta időzített bomba volt Észak-Afrikában, most pedig felrobbant” - mondta Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója. A munkahelyteremtés kell legyen a fő cél, különben teljes nemzedékek vesznek el. A 80 milliós Egyiptomban a lakosság 18 százaléka a szegénységi küszöb alatt él. Ókori kincsek: felbecsülhetetlen kár a tüntetők behatoltak az Egyiptomi Múzeumba is, ahol rengeteg műkincset megrongáltak vagy elloptak. A világ legnagyobb, 150 ezer darabból álló egyiptológiai gyűjteményét bemutató múzeumot a péntekről szombatra virradó éjszaka dúlták fel. A hivatalos közlemény szerint a fosztogatók csupán két múmiát tettek tönkre, de ennél biztosan lényegesen nagyobb a kár. Például földhöz vágtak a Tutan- hamon-gyűjteményhez tartozó 3300 éves aranyozott fáraószobrokat is. Tüntetők Kairó belvárosában. 18 millió ember súlyos nyomorban él A forradalom után olcsóbb lesz a nyaralás az egyiptomi Hurghadán nyugalom uralkodik. A tüntetések és zavargások any- nyiban éreztetik hatásukat, hogy egyre kevesebb az üzemanyag, nincs internet- kapcsolat, és a bankok zárva tartanak. A Hurghadából induló, elsősorban Kairóba és Luxorba irányuló kirándulásokat leállították. A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége szerint akik már befizették egyiptomi útjukat, azoknak két lehetőségük van: vagy elfogadják az utazási irodák által felajánlott másik úti célt, vagy visszakérhetik a befizetett összeget. A most Egyiptomban lévő mintegy 400 utast az utazási szerz& désnek megfelelően szombaton, illetve vasárnap hazahozzák. „Az egyiptomi charterjáratok felfüggesztésével sem a járatokat megrendelő utazási irodákat, sem a gépeket biztosító légitársaságot nem terheli teljesítési kötelezettség, a jelenlegi helyzetben ugyanis az általuk meg kötött szerződések megszűnnek” - közölte a Malév. Az utazási irodák február végéig biztosan nem indítanak charterjáratokat Egyiptomba és Tunéziába. Megnőtt a kereslet viszont az egzotikusabb útjaik iránt. A forradalom után minden btony- nyal olcsóbbá válnak az egyiptomi nyaralások. Akár 10-20 százalékkal is eshetnek a hotelárak. Jordánia is lépett: menesztették a kormányt - politikai reformot követelnek az elmúlt hetek tüntetései nyomán menesztette kormányát és új miniszterelnököt nevezett ki tegnap II. Abdalláh jordániai király. Az uralkodó a hadsereg volt tábornokát, Maarúfaí Bahítot nevezte ki új miniszterelnöknek, megbízva őt a szükséges politikai reformok végrehajtásával. Jordániában az elmúlt hetekben több tüntetést szervezett az ellenzék, politikai reformokat követelve, egyben tiltakozva az üzemanyag és az élelmiszerárak növekedése miatt. Több európai normát a magyar médiatörvénybe! Csak nyugalom: reálhozam nem vész el nyugdíj Április-májustól lehet megkapni a nyereséget - Selmeczi öröme Mégis épülnének duzzasztóművek a Dunán? Az Európa Tanács (ET) emberi jogi megbízottja párbeszédet kezdeményezne a magyar hatóságokkal a szólásszabadság és médiapluralizmus (sokszínűség) érdekében. Thomas Hammerberg kijelentette, Magyarországnak magévá kellene tennie az ET alapelveit, amikor felülvizsgálja a médiatörvényt. Még január végén Budapesten hangsúlyozta, az ET érdemi tanácsokat adhatna, hogy a hatóságok megnyugtathassák a hazai médiát, hogy a törvény jobban megfeleljen az emberi jogokkal szembeni elvárásoknak. Szerinte a törvénnyel kapcsolatos aggodalmak „komolyak” és „több területre is kiterjednek”. ■ Óriási siker, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magánnyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert - hangoztatta tegnap Selmeczi Gabriella miniszterelnöki megbízott. Összesen 102 458 fő döntött a maradás mellett. Az államot választók leghamarabb április közepétől kaphatják meg a reálhozamukat (A PSZÁF szóvivője szerint májustól). Március 1-jétől kapják meg a magánnyugdíjkasszák az adatokat, kik választották az állami nyugdíjat. Ezt követően 45 nap alatt kell kidolgozniuk egy programot az elszámolásról, a vagyonátadás, -átvételről, amit a pénzügyi felügyeletnek kell jóváhagynia. Ha valaki nem nyilatkozik február végéig a magánpénztárnak arról, hogy milyen formában szeretné felvenni az esetleges reálhozamot, akkor a pénztár március végig nyilatkozatot küld ki az érintetteknek, amelyet kitöltve rendelkezhetnek az összegről. Ha ezzel a lehetőséggel sem élnek a pénztártagok, akkor a postás még megpróbálja nekik a pénzt kikézbesíteni, ha az sem jár sikerrel, az összeg bekerül az állami nyugdíjrendszerbe. Az MSZP szerint szégyenle- | tes, hogy „egy felháborító zsaro- 2 lássál kikényszerített átlépést” | Selmeczi sikernek nevez, és J „egy nemzetellenes cselekedet- 1 tel” dicsekszik. ■ Selmeczi Gabriella: Kell-e magyarázni, hogy ez mekkora siker? Az Új Széchenyi-tervben a kormány gazdasági programja „célszerűnek tartja” a „Duna többlépcsős duzzasztásának megkezdését”, általában a „nagyobb duzzasztóművek” építését - hívta fel a figyelmet az Élőlánc Magyarországért zöldpárt elnöksége. Ezt az álláspontot „megdöbbentőnek” nevezi a szervezet a kormány eddig hangoztatott ígéretei után. Az Élőlánc felszólította a kormányt, nyilatkozzék: a Duna - az MSZP-SZDSZ által is előirányzott - duzzasztása immár hivatalos kormányprogram, vagy „szűk lobbiérdekekkel szorosan összefonódott kormányzati technokraták magánakciója” lepleződött le. ■ I Mubarak sorsa megpecsételődött Egyiptom Fél-egy millió tüntető Kairó központjában - A hadsereg a nép mellé állt