Tolnai Népújság, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-20 / 16. szám
2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. JANUÁR 20., CSÜTÖRTÖK HÍRSÁV Megállapították az idei étkezési térítési díjakat gerjen Emelni kényszerült az étkezési térítési díjakat a gerjeni önkormányzat. Tavaly nem változtattak a díjakon, idén azonban elkerülhetetlen volt az emelés, amely 7,5 százalékot tesz ki. A 2011-ben fizetendő térítés mértéke gyermekek esetében 465 forint, felnőttek esetében pedig 715 forint. A szociális étkezést igénybe vevők - jövedelmüktől függően - 345, 400, illetve 475 forintot fizetnek, (vm) Tizenöt felterjesztés érkezett a díjakra tolna Összesen tizenöt fel- terjesztés érkezett a városi kitüntető díjakra a határidőig - tudtuk meg a tolnai városházán. A Tolna Városért elismerésre két személyt javasoltak. Ezen díjból évente legfeljebb hármat lehet kiadni. A Tolna Város Sportjáért kitüntetésre ugyancsak két javaslat érkezett, itt nincs létszámbeli megkötés. A Tolna Város Jó Tanulója - Jó Sportolója elismerésre 11 diákot terjesztettek fel, ebben a kategóriában legfeljebb öt díj adható egy évben. A kitüntetettekről februárban dönt az illetékes bizottság. Az elismeréseket májusban, a város napján adják át. (sk) íróval találkozhatnak a könyvtárban MAOOCSA író-olvasó találkozóra várják az érdeklődőket a könyvtárban a magyar kultúra napja alkalmából. A rendezvénynek Ékes László, a Két szem barack és az Apám kenyere című könyvek szerzője lesz a vendége. Az önmagát könyvet is író újságírónak valló szerzővel január 22-én, szombaton 15 órakor találkozhatnak a madocsai olvasók, (vt) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Paks ügynökségvezetőjét: Kovács Gábor, ____________ 30 /252-0700, koveksz@gmail.com HIRDETÉS A TÁMOP 3.4.3-08/2 tehetséggondozó pályázatnak köszönhetően A MAGYAR KULTÚRA NAPJA ALKALMÁBÓL tudományos diákköri konferenciát rendez a megye középiskolásainak részvételével. A tehetségpontok diákjai természet- és társadalomtudományi szekcióban tartják meg előadásaikat. *215358* PAKS, DUNAFÖLDVÁR ÉS TÉRSÉGE Szeleczki Sándor a legutóbbi kertbarát-összejövetelen. A téli esték sorozat arra hivatott, hogy segítse a művelődést, az ismeretek frissítését Művelődnek és barátkoznak kertbarátok A klub 35 éve segít feledtetni a tagok búját-baját Száznál is több tagot számlál a Dunaföldvári Kertbarátok Klubja. A nagy múltú és aktív civil szervezet tagjai számára valódi közösséget és sok élményt jelent. Vida Tünde dunaföldvár Kertészkedj, művelődj, barátkozz! Ezzel a mottóval hozták létre 1976-ban a Dunafóldvári Kertbarátok Klubját. Három és fél évtizeddel később a jelszó nem változott, csupán kiegészült a természetvédelem és a magyar termékek fogyasztásának fontosságával. A város egyik legrégibb civil szervezete alapításának 35. évfordulóját ünnepli szombatra tervezett összejövetelén. Szerencsés esetben a tagság kezébe veheti a jubileumra készült könyvecskét, amelyben az elnök, Szeleczki Sándor foglalta össze az utóbbi másfél évtizedben történteket. Azért csak azt, mert a huszadik évfordulóra már megjelent egy kötet testvérbátyja, Szelecki József, a klub alapítója tollából. Az alapítók közül már csak egy aktív tagot, Fekete Gyulát köszönthetik a szombati ünnepségen, de olyanokat, akik 2025-30 éve tagjai a klubnak, nagyon sokat. Szeleczki Sándor szerint a programok tartják ösz- sze a társaságot. Ezek a rendezvények zömmel egyidősek a szervezettel. A téli esték, amelyek az évet nyitják, 35 éve fut, csakúgy, mint a borbírálat. Az előbbi arra hivatott, hogy segítse a művelődést, az ismeretek frissítését. Utóbbinak is van egy ilyen „mellékhatása”, hiszen a rendszeres értékeléssel, tanácsokkal segítséget nyújtanak a szőlősgazdáknak. Az eredmény is megvan, hiszen, míg eleinte az is előfordult, hogy a mintákról azt mondták a bírák, dohos, egérszagú, tavaly már úgy nyilatkoztak, hogy a legjobb borok az ország bármelyik versenyén megállnák a helyüket. Szeleczki Sándor szerint a tartalmas programok, kirándulások tartják egyben a csapatot. A klub nagyon jó kapcsolatot ápol az önkormányzattal, a mindenkori polgármesterrel. Ott vannak és aktív részesei az ösz- szes városi rendezvénynek. Az elnök példaként említette az országos halfőző versenyt, amelyet a Duna-parton rendeznek augusztus 20-án. Itt mindig főznek 60-80 főre, de az is előfordult, hogy a kertbarátok bográcsában több mint száz vendég számára készült a finom halászlé. Szilveszterkor is előveszik a főzőalkalmatosságokat, csak akkor nem hal, hanem bor forr benne. Hagyomány ugyanis, hogy a klub tagjai együtt búcsúztatják az óévet a művelődési házban, amely a bázisuk is egyben. Ilyenkor forralt borral vendégelik meg az egybegyűlteket. Szeleczki Sándor kiemelte, programjaikat nem csak maguknak rendezik, azok nyitottak. A klubnak egyébként százszáztíz tagja van, többségében nyugdíjaskorúak. Nem ritka, hogy egy-egy előadáson hatva- nan-hetvenen összegyűlnek. Idősb Jákli Viktorné saját elmondása szerint egy rendezvényről sem hiányozhat. Mint mondja, 33 éves volt, amikor elvált, egyedül maradt két gyerekével. Édesanyját, aki támasza volt, 1979- ben veszítette el.- Végtelenül egyedül éreztem magam. Az akkori elnök, Szeleczki József mondta, hogy gyere el közénk, ott jól érzed majd magad - idézte fel. - És tényleg, azóta itt vagyok, mindenben részt veszek, és nagyon jól érzem magam. Itt igazi közösség van, és ez a közösség elfelejteti az ember magányát és minden búját-baját. Új honlap csábít a paksi térségbe turistát, kirándulót Paks térsége Az utolsó simításokat végzi a Paks-Dunafóldvár Térségfejlesztő Önkormányzati Közhasznú Nonprofit Kft. a paksi térség új turisztikai portálján. Kiss Lajos ügyvezető elmondta, hogy a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítványnál pályáztak sikerrel, 4,7 millió forintot nyertek el a honlap, illetve a paksi térség Duna-Mecsek-alapítvány működése által érintett nyolc településének bemutató filmje elkészítésére. Az e területen kívül eső hat település filmjét a kft. saját erőből vállalta. A kisfilmek már elkészültek, napokon belül felkerülnek a weboldalra, amely elsősorban turisztikai szempontból mutatja be a kistérséget. A honlapon rendezvények, látnivalók, túraútvonalak és olyan információk kaptak helyet, amelyek vonzóvá te- I hetik a településeket Kiss Lajostól megtudtuk, hogy a kisfilme- ket, amelyek 6-8 percben mutatják be a kistérség településeit, a dunaföldvári televízió már műsorára tűzte, de azt tervezik, hogy több helyi televíziónak is felajánlják vetítésre. ■ V. T. Két nagyarany és négy aranyérem járt a boraiknak paks Hat arany-, ugyanennyi bronz- és négy ezüstérem „jutott” a paksi és dunakömlődi borászoknak a 14. nemzetközi Vince- napi borversenyen, amelyet Temerinben rendeztek. Polgár Zoltán borbíró elmondta, hogy évek óta járnak a versenyre, idén öten - Keller János, Spiesz József, Hoós László, Fehér József és Polgár Zoltán - vettek részt a bírálatban. Nem mentek üres kézzel, 18 bort vittek magukkal a versenyre, amelyen 19 bizottság 522 mintát értékelt. A hivatalos eredményhirdetés Vince-napon lesz, de az már tudható, hogy két oklevél, hat bronz, négy ezüst, négy arany és két nagyarany a paksiak és kömlődiek mérlege. Nagyaranyat Kovács Zalán 2009-es évjáratú merlot-kékfrankos-caber- net-savignon cuvée-je és Fehér József 2007-es cabernet sa- vignonja érdemelt ki. Spiesz József kettő, Kovács Zalán és Hoós László egy-egy bora kapott arany minősítést. ■ T. V. A kertbarátok bejárták együtt a fél világot SZELECZKI SÁNDOR, aki több mint 11 éve vezeti a klubot, programját mindig úgy állítja össze, hogy azok passzoljanak a klub alapelvéhez, és mindenki tudjon belőle választani neki tetszőt A kirándulásokból például háromféle van minden évben, egy- és három-négy napos hazai, illetve hét-tíz napos külßldi. Ezek során megismerik szűkebb és tágabb környezetüket, művelődnek, barátkoznak, hiszen több társszen’ezet- tel látogatják egymást. Tavaly adventkor Bécsben jártak, de nem mulasztották el azt sem, hogy Európa Kulturális Fővárosát, Pécset meglátogassák. Kiveszik részüket a testvérvárosi kapcsolatok ápolásából, és Európa sok országában megfordultak már közösen az elmúlt évtizedekben. ■ Tartalmas programok tartják egyben a csapatot. 20% kedvezmény 2011. január 22-23-án minden menyasszonyi ruhafoglalás és öltöny vásárlás esetén! Bejelentkezés: +36 20 336 4340 7100 Szekszárd. Garay tér 16. www.felierliliomszalon.hu Fatolvajokat szerettek volna lefülelni közös akció Nem értek tetten senkit falopáson, de folytatják a bejárást PAKS térsége Kézzelfogható eredményt nem hozott, tehát fa tolvajt nem sikerült rajtakapni, de nem volt hiábavaló a rendőrség és a polgárőrség közös akciója - mondta dr. Kuti István paksi rendőrkapitány. Széles János, a polgárőrség megyei szervezetének elnöke javasolta, hogy szervezzenek közös ellenőrzést a külterületeken, élve azzal a lehetőséggel, hogy több polgárőr-egyesületnek van terepjárója. A Paksi kistérségben négy ilyen település van, Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa és Paks, a közös akciók viszont nemcsak ezeket a területeket, hanem a térség minden települését érintik. Az első razzia Nagydorog térségében volt, Pakstól Kajdacsig szinte minden járható földúton végigmentek azzal a céllal, hogy felmérjék, esetleg megszakítsák, megelőzzék a falopásokat. Az ilyen esetek száma a kapitány szerint nem kiugró, heti egy-két falopásról szereznek tudomást, nagyjából fele bűncselekmény, s ugyanennyi tartozik a szabálysértési kategóriába. Az esetek közel 30 százalékában sikerül megállapítani és bizonyítani az elkövető kilétét - mondta el dr. Kuü István. Előfordulnak „üzemszerű”, azaz szakszerűen végrehajtott akciók, és vannak úgynevezett megélhetési lopások is. Az akció során az ilyenkor többnyiDr. Kuti István rendőrkapitány re elhagyatott tanyákat is ellenőrizték. Mindenütt levelet hagytak maguk után azzal az információval, hogy ott jártak és mindent rendben találtak. A kapitány azt is elmondta, hogy bár elsődleges céljuk ezen akció során is a közrend és köz- biztonság védelme volt, egy rendőr soha nem mehet el a szabálysértés mellett. Ezúttal ezt három autós bánta, egyikük kocsijának lejárt a műszakija, ketten ittasan vezettek. Az akcióban egyébként több mint húsz rendőr, polgárőr, mezőőr vett részt. Folytatás is lesz, legközelebb Paks, majd Dunaföldvár és környéke erdőit, mezőit járják be hasonló céllal. ■ V. E. í* 4 r 4