Tolnai Népújság, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-19 / 15. szám

2011. JANUÁR 19., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR 3 Sok a bedőlt lakáshitel baj A szociális problémák megoldása az önkormányzatok gondja Nem mindenki tudja kézben tartani az erős devizák miatt, vagy más okból megemelkedett lakáshitelét JEGYZET Babramunka kíbabrálás. Ennek a szó­nak az egyik, a nyomdafes­téket kevésbé tűrő változa­tát használta egy polgár- mester az új közfoglalkozta­tási programmal összefüg­gésben. Ha más település­vezetők újságírók füle hal­latára talán nem is fogal­maznak ilyen nyersen, de sokan panaszkodnak az új rendszerre, pártszimpátiá­tól függetlenül. Van, aki be­láthatatlan következmé­nyekről, más a közfoglal­koztatottak megalázásáról beszél. Akad, aki szerint az új szabályok éppen a fe­ketemunkára ösztönöznek, és van, aki szerint a közel­jövőben egymás szemét is ki fogják lopni az emberek. A legfőbb kifogás ugyanis az, hogy az önkormányzat­ok ez évtől kezdve zömmel négy órában, kettő-négy hó­napon át tudnak csak fog­lalkoztatni, a korábbi hat-, illetve nyolcórás munkák helyett. A közfoglalkoztatot­tak pedig ezért a melóért a minimálbér felét kapják, ami csak egy-kétezer forint­tal több, mint a 28 500 fo­rintos bér pótló támogatás. Azaz érdemi, értékteremtő munkavégzésre nem ösz­tönző, másrészt meg nem is igazán versenyképes jöve­delemről van szó, hogy fi­noman fogalmazzunk. A kormány álláspontja sze­rint viszont a közfoglalkoz- tatásra csak egy átmeneti időszakban van szükség, amíg az elsődleges munka­erőpiac képes lesz felszívni a munkaerőt. Ez természe­tesen egy szimpatikus vízió, legalábbis olyan helyeken, ahol nem harmincszázalé­kos a munkanélküliség és nem (szinte) lehetetlen ál­lást találni a környéken. Emiatt lenne célszerű néha például egy-két eldugott Tol­na megyei faluba is elláto­gatniuk az ország vezetői­nek, mielőtt meghozzák még oly jószándékú dönté­seiket. Igaz, babramunka, de nem babra megy. És nyil­ván kibabra sem. Veszélyben van banki és közüzemi tartozás miatt a megye lakosságának 15 százaléka, állítja a Banki és Végrehajtási Károsul­tak Információs Irodája. A szociális problémák az önkormányzatok nya­kába szakadhatnak. Ihárosi Ibolya dombóvár lakosságánál több embert érint Tolna megyében a hiteleiket és közüzemi számlái­kat fizetni már nem tudó, illetve közvetlenül veszélyeztetett csa­ládok problémája, hozta nyilvá­nosságra elemzését a Banki és Végrehajtási Károsultak Infor­mációs Irodája. Adataik szerint a megye mintegy 233 ezer lako­sa közül a banki hiteleket 90 napnál régebben nem fizetők száma megközelíti a 2900-at. Nagyjából ennyi a már felmon­dott hitelszerződések száma. Ez egy átlagos négyfős családot fi­gyelembe véve 11 600 embert érinthet. Ennek mintegy a két­szerese azok száma, akik más hitelek és közüzemi tartozások miatt nehéz helyzetbe kerültek, vagy már végrehajtás alatt áll­nak. A közvetlen veszélyben le­vők száma megyei szinten a la­kosság körülbelül 15 százalékát érinti. Az adatok tájékoztató jel- f legűek, részben azért, mert fo- £ lyamatosan változnak, így egyes elemeiben becsléseken alapul­nak. A becsléseknél az alsó érté­keket vették figyelembe, ezért az eltérés plusz 10 százalék lehet, állítják a tájékoztatóban. Az irigatlankölcsönök terén nem túl rózsás a helyzet, mert az deviza árfolyamváltozások, a nö­vekvő munkanélküliség miatt a megyében a bedőlt hitelek szá­ma a közeljövőben vélhetően to­vább emelkedik. Az önkormány­zatokat valószínűleg meglepe­tésként fogja érni az árverések és kilakoltatások magas száma.- Nem várható meglepetés és a kilakoltatások megugrása ápri­lisban, amikor lejár a kilakoltatá- si tilalom - válaszolta kérdé­sünkre Farkas József, önálló bírósági végrehajtó. A végrehaj­tás folyamatos, kilakoltatás vi­szont nincs, mert a lakásokat fi­zetőképes kereslet híján nem le­het értékesíteni. Kedvezményes hitel sincs, leállt a hitelpiac. En­nek egyik oka nyilván a lakos­ság óvatossága. Rákérdeztünk az úgynevezett lakásmaffiára, amellyel kapcso­latban a végrehajtó azt mondta, hogy ilyen a megyében nem is volt. Bizonyos csoport abból élt, hogy elárverezett lakások vásár­lásába fektetett, de ma már ők sem vásárolnak, mert nemhogy haszonnal, de kis veszteséggel sem lehet továbbértékesíteni az ingatlanokat. Úgy látja, hogy azok egy része, akiknek a vagyona, többnyire la­kása, banki adósság miatt kerül végrehajtásra, nem eléggé tájé­kozott a lehetőségeit és a jogait il­letően, pedig a szerződésben min­den benne van. Legfeljebb nem érthetően. Nekik is megvan a tá­jékoztatási kötelezettségük, de akkor már rendszerint csak a kármentés marad. Van már vi­szont egy másik csoport, amely az internet nyújtotta lehetőségek­kel élve levelezését, fellebbezése­it már jogszabályi hivatkozások­kal együtt írja. A megyének való­színűleg helyi szinten kell meg­birkózni a problémával, ezért a helyi önkormányzatoknál április­ban megnövekednek a tenniva­lók, s gondoskodni kell a lakás nélkül maradt adósok elhelyezé­séről, írja a tájékoztató. Az önkor­mányzatoknak ugyan a szóban forgó esetben nincs elhelyezési kötelezettségük, de ettől fiigget- lenül a szociális problémákkal szembe kell nézniük. Nem köny- nyíti meg a helyzetet, hogy a kép­viselő-testületek eladták a rend­szerváltást követően az önkor­mányzati bérlakások döntő több­ségét, hogy megszabaduljanak a fenntartási kötelezettségtől. A rockzene jótékonyan hatott a völgységiekre bonyhád Három bonyhádi rockegyüttes közös koncertet szervezett a Dózsa György utcai Együtt Egymásért fo­gyatékkal élők ellátását vég­ző nappali intézmény meg­segítésére. Az Arkisz, az ABS és a Bunker zenekar gondolatával többen azono­sultak a Völgységből, így kö­zel 60 ezer forinttal támo­gathatták az intézmény mű­ködését (vb) Házon belül költözik a polgármesteri hivatal decs Takarékossági okokból egy szintre költözik a polgár- mesteri hivatal. A második emelet megüresedik, az alsó szinten viszont két fal húzá­sával három irodát alakítot­tak ki. Biczó Ernő polgár- mester elmondta, hogy az át­alakítás az épület 1 éves köz­üzemi költségébe kerül, de hosszú távon spórolni tud­nak, így reméli, a többi intéz­ményben is hasonló lépésre szánják el magukat, (he) Több mint negyvenen adták a vérüket tegnap fadd Bár a vártnál kicsit ke­vesebben jelentek meg, ösz- szességében jól sikerült a tegnapi véradás Faddon. A helyszínen 49 személy nyújtotta a kezét, hogy véré­vel segítsen másokon, közü­lük csak 44-en bizonyultak alkalmasnak. A szervezők nagy örömére szolgált, hogy a véradók között volt két olyan személy is, akik elő­ször segítettek, (má) Egy pályázó volt a vezetői posztra tolna Egy jelentkező volt a tolnai Bezerédj Pál Szabad­időközpont megüresedett ve­zetői posztjára kiírt pályázat­ra, akit már meg is hallgatott a bírálóbizottság. A döntés a jövő heti képviselő-testületi ülésen várható. A tisztségre tavaly augusztusban már hir­dettek pályázatot. Akkor két jelentkező volt, de a korábbi testület utolsó ülésén egyikü­ket sem választotta meg, mondván, döntsön az újon­nan felálló városvezetés, (sk) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Mit tesznek és mit tanácsolnak? a banki és Végrehajtási Káro­sultak Információs Irodája április végéig adósmentő ta­vasz néven akciót szervez, amely ingyenes tanácsadást biztosít mindazok számára, akik interneten vagy telefonon jelzik problémájukat Az ön- kormányzatoknak pedig azt mondják, már most számba kellene venni az önkormány­zati tulajdonban lévő ingatla­nokat, szociális bérlakásokat, hogy a bajba jutottak elhelye­zéséről gondoskodjanak. To­vábbi információk a www. bankikarosultak. hu honlapon érhetőek el Hajtogatással segítik az írás tanulását oRiGAMis abc A két paksi tanító a kifejlesztett új módszeréhez könyvet is írt A magán-nyugdíjpénztári megtakarítás örökölhető paks Saját módszert fejlesztett ki és alkalmaz az írás-olvasás taní­tásában a II. Rákóczi Ferenc Ál­talános Iskola két tanítója. Boros- né Ring Mária és Lisztmajerné Fritz Mariann szerint az origami, azaz papírhajtogatás sokban se­gíti a betűvetés elsajátítását. Megmozgatja a fantáziát, segíti az óvoda és iskola közötti átme­netet, az irányok megismerését, a finom motorika fejlesztését. Gyorsan hoz sikerélményt, az el­készült alkotást bábozásra és an­nak segítségével szövegalkotásra is fel lehet használni. A két peda­gógus elmondta, arról van tudo­másuk, hogy a matematika-ok­tatásban használják, arról vi­szont nincs, hogy alkalmaznák magyarórákon. Miután saját ta­pasztalataik szerint hasznos a módszer, elkészítettek egy taná­ri kézikönyvet, illetve a gyerekek számára egy munkafüzetet. Min­den betűhöz egy-egy saját ötlet alapján egyszerűen, gyorsan meghajtogatható modell tartozik. Ezek leírását is tartalmazza a könyv, ami az Origamis ABC cí­met kapta. Hogy kiadják-e a könyvet és munkafüzetet, még nem tudni, a tárgyalást egy ki­adóval már megkezdték. A mód­szer elterjedését segítheti, hogy a II. Rákóczi iskola többek között ezzel csatlakozott az oktatási in­tézmények közötti egymástól ta­nulást segítő referenciaintéz­mény programba. ■ Vida T. Ring Mária (balról) és Fritz Mariann tanítványaival gombát hajtogat papírból szekszárd Fenntartja magán- nyugdíjpánztári tagságát dr. Ha­rangozó Tamás országgyűlési képviselő, jelentette be tegnap a megyei nyugdjíbiztosítási igaz­gatóság előtt tartott sajtótájékoz­tatón. Mint mondta, a Magyar Szocialista Párt képviselőjeként és az országos elnökség tagja­ként nem hagyja magát a kor­mánytól megzsarolni. Megerősí­tette, amint erre lehetőségük lesz, a volt pénztári tagokat kár­pótolják. A másik ok személyes. Édesapja, aki magánvállalkozó­ként tisztességgel adózott, hogy nyugdíja legyen, 56 éves korá­ban meghalt, s ezzel az összes addigi befizetését elveszítette. A magán-nyugdíjpénztári számlán összegyűjtött pénz viszont örö­kölhető. Egy fiatal ember eseté­ben az évtizedek alatt összegyűj­tött összeg akár több tízmillió fo­rint is lehet, amely egy család megélhetését hosszabb ideig biz­tosíthatja.- A módszer, amellyel a kor­mány a megtakarításokat elveszi, elfogadhatatlan és alkotmányel­lenes - mondta a képviselő. Még egy példát hozott ismerősei köré­ből. Az elhunyt egyedül nevelte két egyetemista gyermekét, és volt 3,5 millió forint lakáshitelük. A fiataloknak a fedelet jelenti a fe­jük felett, hogy a szülő egy ösz- szegben kifizetett magán-nyug­díjpénztári megtakarítása fedezi a hitel összegét. ■ 1.1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom