Tolnai Népújság, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-17 / 13. szám
2011. JANUÁR 17., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT interjú Kindl István tíz év után elköszönt a Dunaföldvár FC-től. A megye egyik legjobb futballcsapata két aranyat, két ezüstöt és egy bronzot nyert irányításával SIKEREKET HAGYOTT MAGA MÖGÖTT Kindl István (balról) a megyei élvonal egyik legsikeresebb edzőjének mondhatja magát. Ma, 44 évesen is bármikor felveszi a versenyt a fiatalokkal A Kicsi. Egy becenév, amelyről mindenki tudja, kit takar. Kindl István emblematikus figurája a megyei labdarúgásnak. A dunaföldvári futball sikerkorszaka fűződik a nevéhez. Két aranyérem, két ezüst és megannyi emlékezetes győzelem. Szép volt, jó volt, de eny- nyi volt. A Kicsi tíz év után végképp becsukta maga mögött a dunaföldvári öltöző ajtaját. Rónai Gábor- Sokan felkapták a fejüket a hír hallatán, jómagam is azt gondoltam, Kindl Pista majd Dunaföldvárról megy nyugdíjba. Ezek szerint nem így lesz. Miért?- Egyszerűen belefáradtam az utolsó egy-két év csatározásaiba. Az elmúlt szezonban már nem éreztem magam annyira otthon, mint korábban. Régen egy dudás volt a földvári csárdában, ma három van. Három csapat, egy megye egyes, egy megye kettes és egy utánpótlásneveléssel foglalkozó egyesület. Egy ekkora városban, mint Dunaföldvár csak a másik kárára lehet fennmaradni. Kívülről talán nem is látszott annyira, de a felszín alatt forrtak az indulatok. Városon belül mindenki próbálta a saját érdekeit előtérbe helyezni, ami mindig konfliktushelyzetet generált. Jómagam is próbáltam az általam képviselt közösség érdekeit érvényre juttatni, ennél fogva folyamatosan vibrált körülöttem a levegő, feszült voltam. Szétszakadtam. Elnök voltam, a felnőttek mellett az ifjúsági és a serdülő csapatokkal is foglalkoztam. Sajnos ezáltal a szakma háttérbe szorult és az utolsó idényben már edzőként sem tudtam azt nyújtani, amit elvártam volna magamtól.- Szóval nem egy hirtelen felindulásról van szó!- Szó sincs róla, már június óta érlelődött a gondolat, hogy befejezem. Volt egy megbeszélés, amelyről úgy jöttem el, hogy nem szabad tovább csinálnom. Láttam, hogy nincs lehetőség az előrelépésre, nincsenek célok, kihívások, helyette marad az értelmetlen marakodás. Már októberben bejelentettem, hogy az őszi szezon után befejezem. Nem akartam csak úgy egyik napról a másikra otthagyni a csapatot, hiszen ezek a játékosok nagyon a szívemhez nőttek, az volt a célunk, hogy tisztességesen befejezzük az idényt. Azt gondolom, ez sikerült, még ha az elért eredményre nem is lehetünk büszkék. Anélkül, hogy a mindent tudó, megmondó ember szerepében tetszelegnék meggyőződésem, hogy mielőbbi változtatások kellenek, hogy Dunafóldváron ne szűnjön meg a minőségi futball. Ezért is mondtam le! Remélem, hogy a távozásom után sikerül a józan észre hallgatva megszüntetni a megosztottságot, és tavasszal egy jó megye egyes csapata lesz Dunafóldvárnak.- Olyan, mint a kétezres évek elején, amikor sorra jöttek az aranyak és az ezüstök? Azért van mire visszaemlékezni.- Csodálatos 10 évet töltöttem Dunafóldváron, amiért köszönettel tartozom mindazoknak, akik valamilyen formában őszintén segítették a munkámat. Kétezerben kezdtem az edzősködést. Szó szerint a nulláról indultunk, teljesen az alapoktól kezdtük. Nálunk nem voltak „vasárnapi” focisták. Mindenki járt edzésre. Talán erre vagyok a legbüszkébb, hogy szerettek a srácok edzésre járni. Tíz évig szó szerint edzőnek érezhettem magam. Az első évben sikerült földvári fiatalokból egy vázat kialakítani, amire már lehetett építeni. Néhány minőségi vidéki játékos leigazolásával nagyot javult a csapat teljesítménye. Mindig olyanokat igazoltunk, akik nemcsak kiváló labdarúgók, hanem nagyszerű emberek is voltak. Nálunk nem csak labdarúgó-edző kapcsolat alakult ki, hanem igazi barátságok szövődtek. A fő erősségünk a kiváló csapatszellem volt. Büszke vagyok rá, hogy ezt a szellemiséget sikerült tíz éven át megtartanom. Ennek is köszönhettük a nagyszerű eredményeinket, a két aranyérmet, a két ezüstérmet, a bronzérmet, és azt, hogy a hetedik helynél lejjebb egyszer sem végeztünk.- Van hiányérzeted?- Talán csak az, hogy egyszer sem adódott lehetőség arra, hogy feljebb lépjünk! Pedig a csapat megérdemelte volna, hogy az NB Ill-ban is bizonyíthasson. A srácok nagyon szerették volna kipróbálni magukat a magasabb osztályban, de erre sajnos anyagiak hiányában nem volt esélyünk. Pedig bátran mondom: megálltuk volna a helyünket.- Melyik volt a legjobb csapatod? Ki volt a legjobb játékos, akivel dolgoztál? Felállítottál ilyen rangsort?- Nem volt olyan, hogy legjobb csapat. Nekem egyformán kedves volt az a csapat is, amelyikkel az utolsó évben hatodikak lettünk, mint az, amelyikkel először bajnokok lettünk. Valószínűleg azért, mert az első bajnok- csapatból hat-hét emberrel még 2010-ben is együtt futballoztam. Nálunk nem cserélődtek a játékosok szezononként, mindenkivel sok közös élményem van. Játékosokat sem akarok rangsorolni. Viszont Weiszgáber János nevét mindenképpen meg kell említenem. Neki óriási szerepe volt abban, hogy tíz évig hitelesek tudtunk maradni. Amit vállaltunk, azt mindig teljesíteni tudtuk. Minden edzőnek ilyen vezetőt kívánok.- Mi lesz most? Nem tudom elképzelni, hogy Kindl István járja a megye egyes pályákat, és szotyolázgatva élvezi a futballt, tapsol a korábbi riválisoknak, majd hazamegy, bekapcsolja a tévét és a kanapén hanyatt dőlve megnéz egy angol, vagy spanyol bajnokit.- Szerencsére nem kellett sokáig labdarúgás nélkül lennem. Nagyszerű feladatot kaptam. A Paksi SE NB I-es kiemelt bajnokságban szereplő U17-es és U19- es csapatainál lettem edző. Nagy kihívás ez számomra. A labdarúgást sem akarom abbahagyni. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy nem tudom abbahagyni. Hiányzik. Már most is, hogy csak edző vagyok.- Mint „nagy öreg”, lehet véleményed. Hogy látod a megyei futball jövőjét?- Őszintén? Nem túl rózsás a helyzet. Nagyon nagy bajok vannak! Kevés a labdarúgást szerető és értő fiatal. Aki tehetséges, egyértelmű, hogy elmegy a nagyobb csapatok utánpótlásába, mert a fejlődése csak ott biztosított. Akik maradnak, kevesen vannak, főleg a kisebb települések vannak nehéz helyzetben. A versenykiírás sem könnyíti meg a kiscsapatok dolgát, nehéz az utánpótláscsapatok kiállítása, ezért olyan gyerekeknek is könyörögni kell, akit el kellene zavarni a pályák környékéről. A felnőtt mezőny is egyre hígul. A mai negyvenesek még mindig felveszik a kesztyűt a tinikkel. Nem kényszerítik rá az öregeket a mezük átadására, nem tépik le róluk a mezt, ők pedig nagyon szeretnek focizni és maguktól nem fogják átadni...- Melyik csapat lesz a megye egy bajnoka?- A Tolna. A régi emlékek miatt is nekik szorítok! Kindl István legjei KINDL ISTVÁN tíz és fél év alatt 309 mérkőzésen ült a dunaföldvári kispadon, irányításával a csapat 186 győzelmet aratott, 45 döntetlent játszott, és 78 alkalommal szenvedett vereséget. A csapat ezeken a találkozókon 857 gólt rúgott, és 483 gólt kapott. A legjobb teljesítményt a 2002/2003-as szezonban nyújtotta, amikor is 30 mérkőzéséből 23-at megnyert, 3 döntetlent és 4 vereséget jegyzett, 94 rúgott és 47 kapott góllal zárt, és 72 ponttal fejezte be az idényt. Az eg}' szezonban a legkevesebb vereséget a 2005/2006-os idényben szenvedte el a DFC, ekkor három alkalommal kapott ki. A legtöbb gólt a 2003/2004-es idényben lőtte, 103-szor talált a kapuba. Egy megfakult kép a régmúltból: Kindl István irányításával először nyert bajnoki aranyérmet a Dunaföldvár FC a 2002/2003-as szezonban. Felső sor, balról: Horváth Sándor, Jakab Gyula, Sziiasi Péter, Fodor Szabolcs, Antal András, Nagy Lajos, Schulteisz Norbert. Középen, balról: Szellők Gábor, Princz Zoltán, Pajor József, Weiszgáber János elnök. Farsang János, Alberczki Csaba, Nagy Zoltán. Ülnek, balról: Fekete Csaba, Mihályi Zsolt, Alberczki Gábor, Kindl István, Schulteisz Attila, Molnár István 4 4 4
