Tolnai Népújság, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-10 / 7. szám

10 SPORT TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. JANUÁR 10., HÉTFŐ Ain szenzációs: Wickmayer sem tudta megállítani Am Gréta egy óra 22 perc alatt, két játszmában diadalmaskodott a címvédő belga Yanina Wick­mayer felett a 220 ezer dollár összdíjazású aucklandi kemény­pályás női tenisztorna szombati döntőjében. A 31 éves, 14 esz­tendeje profinak szegődött ma­gyar kirobbanó formában ját­szott a fináléban, s második he­lyen kiemelt ellenfelének több mint 30 rontása is segítette. „Nem tudom leírni ezt az ér­zést, nem hiszem el, hogy ez megtörtént. Egy álmom vált va­lóra. Yanina tíz évvel fiatalabb nálam, sok tornát nyerhet még”- nyilatkozta Arn Gréta. A verseny során Arn a svéd Sofia Arvidsson, a volt világelső Maria Sarapova, a német Julia Gorges és Wickmayer személyé- I ben négy kiemeltet is búcsúzta- J tott, pedig úgy érkezett meg Új- | Zélandra, hogy Amszterdamban £ maradtak a csomagjai, ráadásul edzője, Vittorio Magnelli sem kí­sérte el a megmérettetésre. „Azt mondta, túl sokat utazott már életében, és Űj-Zéland túl messze van, így hacsak nem vá­sárolok egy Concorde-ot, nem jön velem” - mesélte a budapes­ti születésű játékos. Arn diadalával nagyot ugrik előre a WTA világranglistáján, amelyen jelenleg a 88. (legjobb­ja a 81. pozíció volt eddig), ugya­nis a végső győzelemért 280 pont jár, így akár 30 helyet is elő­reléphet. Ráadásul sikeréért 37 ezer dollárral gazdagodik. Ez volt a magyar teniszező pá­lyafutásának második WTA- döntője, az elsőt 2007-ben a por­tugáliai Estorilban játszotta, s ott szintén győzelemmel zárt. EREDMÉNY, DÖNTŐ: Arn-Wick- mayer (belga, 2.) 6:3,6:3. ■ Am Gréta a győztesnek járó díszes serleggel. Nagy bravúrt vitt véghez Szekerczés Luca bátran kézilabdázott, öt gólt is szerzett az ETO csarnokában. A szekszárdiaknak nem a világsztárok ellen kell villogniuk Ezúttal csak húsz lett közte kézilabda Tavaly, hazai pályán még 21 góllal kapott ki az UKSE A szekszárdi 21 gólos ve­reség után ezúttal 20 gól­lal kapott ki az UKSE a listavezető Győri ETO ott­honában a női NB I vasár­napi meccsén. Szabó Gábor/Kisalföld GYŐRI AUDI-ETO KC-UKSE SZEK­szárd 43-23 (24-12). Győr, 1000 néző. V.: Natkai, Szalay. ETO: Lunde Haraldsen- Mraviková 2, Hornyák, Bradeanu 4, Palkó 3, Amorim 3, VÉRTEN 9. Csere: Pálinger (kapus), GROS 6(1), Görbicz 2 (1), ORBÁN 5, Kovacsics 3(1), Schatzl 2, Plané­ta 2, Tóth E. 2, Szölösi. Edző: Konkoly Csaba. UKSE: Kurucz- Szekerczés 5(1), Weigel 3, Vasas 3, Gulya, Jankovics, HORVÁTH P. 8. Csere: Hegyi 2, Kovács N. 2. Edző: Kovács Jenő. HÉTMÉTERESEK: 3/3, Hl. 1/1. kiállítások: 4, ill. 6 perc. Ki­zárva: Gulya (32. perc). Az első percekben még tar­totta a lépést a világsztárokkal felálló győriekkel - akiknél ott volt a tavalyi Eb előtt kézsérü­lést szenvedett Görbicz Anita - a pont nélkül, és Fauszt nélkül érkező UKSE (6. perc: 3-3), a folytatásban aztán már fokoza­tosan növelte előnyét az éllovas. A hazaiaknál a védekezés kevés­bé volt összhangban, ennek is volt köszönhető, hogy az első harminc percben tíz gól fölött kapott a csapat. Ez ugyanakkor a bátran játszó szekszárdiakat is dicsérte. A szünet után is a ven­dégek dobták az első gólt, de a fá­radó Szekszárd ellenállását fo­kozatosan felőrölte a Győri ETO KC, amelyben az utolsó negyed­órában gyakorlatilag az iflsta sor játszott. Ez egy kicsit érződött a színvonalon, bár a különbség így is nőtt, a vége pedig a papírfor­mának megfelelően biztos győri siker lett. konkoly Csaba: - Annak örül­hetünk, hogy mindenki játékle­hetőséghez jutott. kovács jenő: - Úgy gondolom, becsülettel helytálltunk egy na­gyon erős csapat ellen. Tornagyőzelemmel hangoltak Mocsaiék kézilabda A magyar válogatott döntetlent Játszott a házigazda lengyelekkel Jobb gólkülönbségének köszön­hetően megnyerte a gdyniai Új­évi Kupát a világbajnokság előtt álló magyar férfi válogatott, amely a szombati záró mérkőzé­sen 31-31-es döntetlent játszott a házigazda lengyelekkel. ÚJÉVI KUPA, 3. FORDULÓ: LEN­GYELORSZÁG-MAGYARORSZÁG 31-31 (16-16). A magyar góldo­bók: Törő 5, Ilyés 5, Harsányi 4, Mocsai 4, Gál 4, Gulyás 3, Nagy K. 3, Schuch 2, Császár 1. A magyarokhoz hasonlóan a lengyelek, valamint a Mocsai- csapat által pénteken legyőzött szlovákok szerepelnek a svédor­szági olimpiai kvalifikációs vb-n, ugyanakkor a gdyniai torna ne­gyedik helyén záró csehek nem. „A legmagasabb szintű, A ka­tegóriás torna volt, hiszen há­rom vb-résztevő is szerepelt, eze­ken túl minden meccs teltházas volt” - nyilatkozta Mocsai Lajos. - Szerettük volna megnézni a válogatottat idegenben, nagy nyomás alatt játszani, hogy mi­lyen a küzdőképesség, és hol tar­tunk a felkészülésben. Nyugod­tan mondhatom, összeállt egy jó morálú csapat, amelyre vágy­tunk. Támadásban és védekezés­ben is sok variációt kipróbál­tunk, és a gárda meccsről meccs­re sokat fejlődött.” A világbajnokságra utazó csa­patot kedden hirdeti ki a kapi­tány. A pénteki vb-nyitányonlz- land lesz az ellenfelünk. ■ Több volt benne: tizennégy ponttal kapott ki a KSC NŐI KOSÁRLABDA NB I. NANETTE- FTC-ATOMERŐMŰ-KSC SZEK­SZÁRD 75-61 (21-19, 18-13, 21-15,15-14). Népliget, 250 né­ző. V: Bognár T., Jakab. FTC: DARIDA 15/6, RUJÁK 10, SZLI- MÁK13, RUSSAI11, Varda. Cse­re: Reiner 4, Hegedűs R. 10/6, Turóczi 12, Fejes F., Fülöp, Müller, Lakatos D. Edző: Farkas Sándor. KSC: Szemerédi 10, De­meter 7, Szavercsenko 9/3, VINCZE V. 10, Jevtusenko 8 . Csere: Türcsinovics 7, Vincze A. 2, MEDGYESSY 8, Tamás. Edző: Újhelyi Gábor. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 4. perc.: 8-6. 9. p.: 19-17. 14. p.: 27-21. 18. p.: 32-25. 23. p.: 49-36. 26. p.: 51-45. 28. p.: 58-47.37. p.: 69-49. A Szekszárd sokáig jól tartot­ta magát, de a Demeter Anita el­len a 23. percben megítélt tech­nikai döntően befolyásolta a meccs végkimenetelét. A Fradi ekkor tíz ponttal ellépett, és bár a KSC visszajött a meccsbe, a hajrára megint húsz lett a kü­lönbség a felek között. A végén a fiataloknak adott lehetőséget Farkas edző, így faraghatott a különbségen a KSC. farkas Sándor: - Javult a for­mánk, de a nehéz pillanatokban a szépen gyarapodó szurkolótá­borunk többször is átsegített minket. Köszönjük nekik! újhelyi Gábor: - Nagyon sok hiba volt a támadójátékunkban, ezért csak megszorongatni tud­tuk a Fradit. A több rutinos játé­kossal rendelkező ellenfél rög­tön kihasználta hibáinkat. ■ Hodován gólt rúgott Tolnán az oroszoknak A magyar női futsalválogatott fantasztikus hangulatú meccsen 2-2-s döntetlent játszott vasár­nap az orosz csapattal a dugig telt tolnai sportcsarnokban. A nemzeti együttes egyik gólját a Tolna-Mözsi FSE csatára, Hodo­ván Edit szerezte. Az oroszok 2-1-es magyar vezetésnél, mind­össze fél perccel a találkozó vé­ge előtt egyenlítettek. Szomba­ton Mórón is összecsapott a két egylet, akkor az orosz válogatott 4-1-es győzelmet aratott. Részletes beszámolót keddi számunkban olvashat. ■ NFL a tavalyi nagydöntős Saints és Colts is kiesett A Sulc FC szerezte meg a Vízmű Kupát teremfoci Három különdíjat is hazavihettek a győztes csapat játékosai Hatalmas meglepetésekéi indult a rájátszás az amerikaifutball csúcsbajnokságában, az NFL- ben: a magyar idő szerint vasár­nap hajnali nyitómeccseken a múlt évi döntő mindkét résztve­vője kikapott, s ezzel kiesett. A 2010-es győztes New Or­leans Saints 10-0-ra, majd 17-7- re is vezetett Seattle-ben a helyi Seahawks ellen, ám a mérkőzés előtt teljesen esélytelennek tar­tott, s a playoffba az alapszakasz­ból a leggyengébb győzelem/ve- reség (7/9) mutatóval érkező ha­zai együttes nagy küzdelemben fordított, s végül 41 -36-ra nyert. A találkozó egyik hőse a Sea­hawks négy touchdownt (6 pon­tot érő dobást) passzoló irányító­ja, Matt Hasselbeck volt, továb­bá a nagyot szólózó Marshawn Lynch, aki bő három perccel a vége előtt minden feltartóztatá- si kísérletet visszaverve 67 yar- dos futást produkált, s csak a célterületen állt meg, a hazai győzelmet biztossá tevő touch- downjával 41-30-ra módosítva az állást. A rájátszás első körében bú­csúzott a legutóbbi finálé vesz­tese, az Indianapolis Colts is, amely a New York Jetstől kapott ki 17- 16-ra úgy, hogy a vendég­gárdából Nick Folk az utolsó pillanatokban 32 yardról rúgott mezőnygólt, győzelemhez és to­vábbjutáshoz segítve ezzel csa­patát. ■ Harmadik alkalommal rendez­ték meg a palánki sportcsarnok­ban a Vízmű Kupa kispályás te­remlabdarúgó tornát. Az ese­mény döntőjébe négy együttes jutott, a győzelmet a Sulc FC sze­rezte meg. A TORNA VÉGEREDMÉNYE: 1. Sulc FC, 2. Szedresi Fiatalok, 3. Vízmű SE, 4. Alisca Terra. különdíjasok. A legjobb ka­pus Tóth Balázs (Sulc FC) lett, a legjobb mezőnyjátékosnak Sim- csik Norbert (Szedresi Fiatalok) bizonyult, a legjobb védőjátékos­nak Sebestyén Tamást (Sulc FC) választották. A gólkirályi címet a 15 gólos Kágyi István (Sulc FC) kapta, a legjobb Vízmű-játékos díját Acsádi Attila kapta. Együtt a Vízmű Kupa résztvevői. A remek hangulatú tornát a sokszoros győztes Sulc FC együttese nyerte meg k 4 4 á *

Next

/
Oldalképek
Tartalom