Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-12-05 / 48. szám
12 2010. DECEMBER 5., VASÁRNAP KÖNYVAJÁNLÓ&APRÓHIRDETÉS Hazugok és szeretők lehullt a lepel Lévai Katalin új regénye RÉSZLET KERTÉSZ ÁKOS RECENZIÓJÁBÓL Hogy egy percig se tartsam bizonytalanságban az olvasót, a lényeggel kezdem. Ez... egyszerűen: jó regény. Én erre olvasóként is, pályatársként is vevő vagyok. És irigyeltem érte Lévai Katalint. Ráadásul ezer százalékig regény, s ezzel nem mondok keveset ma, amikor regényt írni szinte nem is ildomos. A legtöbb szerző vagy nem szereti a történetet, vagy nem is tud elmesélni egy történetet, ezért hát a mai esztéták elméleteket gyártanak arról, hogy a történetnek, narrációnak miért nincs értelme. Én mindig jobban hittem egy történetben, mint bármilyen elvont gondolatban, tudományos ismeretben, tételben, képletben, ami vagy igaz, vagy nem igaz. A tudományos tétel mindig csak részigazság, a történet mindig a világ egészéről szól. Egy tételt csak az adott tudományban járatos partner érthet meg igazán, a történetet mindenki. Ahogy a mesét. Lévai Katalin regénye abszolút epika, minden megvan benne, amit a műfaj megkíván. Fordulatos, izgalmas történet, helyzetek és jellemek, egymásnak feszülő akaratok és indulatok; magánélet és politika, szex és szerelem, tisztaság és mocsok konfliktusai. Lévai Katalin minden olvasójának kívánom, legyen olyan izgalmas és fölemelő élményben része, amilyenben nekem volt. Ha többet akarnak megtudni Lévai Katalin regényeinek, írásainak megszületéséről, alkotói munkásságáról s be szeretnének pillantani írói és közéleti műhelyébe, klikkeljenek rá honlapjára: http://www.levaikatalin.hu . RÉSZLET A REGÉNYBŐL Este a manzárdban csak egy állólámpa világít. Milán azt mondja, szívesen hallgatna történeteket. Milyen történeteket?, kérdi Wanda, ő nem tud mesélni, soha senki nem kérte, hogy meséljen. Azért csak próbálja meg, mondjon olyan történeteket, amilyeneket nők mesélnek férfiaknak. Rengeteg ilyen történet létezik. Milánt valóban érdeklik ezek? Hát hogyne, különben szóba hozná ezt a kérést? Wanda végigfekszik az ágyon. Sima, tömör teste világít a félhomályban. Milán az ágy szélére ül. Vár. Wanda beszél. Amíg kislány volt, a szülei dédelgették és kényeztették, a testvérei pedig sokat ugratták, mivel ő volt a legkisebb lány, és a legügyetlenebb minden házimunkában. Az apja őrülten szerelmes volt az anyjába, nem akadt nála jobb férj és apa. A mama három gyereket szült, három kislányt, és tizennyolc éves korától olyan konok szelídséggel irányította a családja életét, amire csak az képes, aki egy hadseregre való szeretétet kap az élettől. Mi volt a vonzerejének a titka? Mindig volt ideje mindenkire. Akármilyen fárasztó életet élt, kivárta, mindig türelmesen kivárta, míg mások a mondandójuk végére érnek. Nem udvariasságból, nem is a jó modor parancsa miatt, hanem azért, mert valóban minden érdekelte, ami ezen a földön játszódik és megtörténhet. Magáról keveset beszélt, sosem panaszkodott, csak minden erejét megfeszítve igyekezett, hogy rendben ellássa a családját. Amit meg kellett tennie, azt megtette. Amit el kellett intéznie, azt elintézte. Ilyen volt. Milán rajzol. A jin-jang jelét rajzolja Wanda homlokára, a női és a férfi energiákat, amelyek egyensúlyba kerülve egymással, békében összesimulnak. És most itt vagy te, mondja Wanda, és soha többet nem akarok homályos aluljárókban idegeneknek énekelni, ahol nem tudom, vannak-e fent csillagok az égen, hiába hasítja keresztül a hangom az aluljáró moraját, és tör a fény felé. Esténként bámulni szeretném az eget, és azt akarom, hogy sugárzó fény töltse be az életemet. Gyönyörű ujjaid vannak. Szeretem az ujjaid párnáját. Szeretem, amikor simogatsz, amikor új életre kelted a testem, amikor együtt haladunk a gyönyör gerincén. Milán Wanda törzsére egy nőt rajzol, aki egy fényzuhatag közepén táncol. A teste csupa energia, nem ismeri sem a magányt, sem az időt. Erőt és szabadságot sugároz. A szenvedély pillanata. Wanda kezében a döntés, meddig őrzi meg a fényben táncoló nő alakját, amit Milán a testére írt. Bármikor eltüntetheti, letörölheti. Egyikük sem tudja: a pillanatnyi szenvedélynek élés vajon az élet legnagyobb beteljesülése, vagy csak játék. Szóval még nem tudják, hogy micsoda, és abban sem biztosak, hogy a megkettőzött vágy átvitte- e már őket az élet másik oldalára, vagy még ezen a parton időznek. Az esti levegő friss és száraz. Az ablak- párkányra leszáll egy galamb, felfújta magát, szürke tollai el- emeikednek a testétől, látszódnak alatta a fehér pihék, sokkal nagyobb így a szokásosnál. A házak tetőcserepei mint színes építőkockák kapaszkodnak össze, és Milán mélységes megha- tódottságot érez a látványtól, mert a gyerekkori játékai jutnak az eszébe. Ragaszkodik ahhoz, hogy a vacsorát ő tálalja fel. Sajtot, paradicsomot, sós vajat és fehér kenyeret tesz az asztalra, és egy kanna hideg mentateát. Hallgatnak. Élvezik az alkonyatot, a fényűzést, hogy előttük az éjszaka, éjszakák és nappalok végtelen sokasága, a kifürkészhetetlen idő, ami bennük és körülöttük formálódik, és minden megtörténhet velük, itt, a városban, amely mindkettőjük számára egyszerre idegen és ismerős, vadonatúj és megszokott. Brüsszel, szerelemváros! INGATLAN 8 BÁCS-KISKUN megyében 2,5 szobás, felújított családi ház ea. Iá.: 2,5 M Ft; 06-20/ 228-3822.--------------------------------------------------------------------------------- *26896* HARKÁNY külvárosi részén értékes, 10 ha- ron lévő ingatlanomat elcserélném kisebb értékű ingatlanra értékegyeztetéssel. www.arzenalmotel.hu .------------------------------------------------------,------------------------- "26373 * MA RGIT körúton, a hídhoz közel 103 nm-es, III. emeleti polgári lakás eladó. Kisebbet beszámítok. Tetőtér is megvehető. Telefon: 06- 70/210-0553.------I-------------------------------------------------------------------------"28360" a Z ALAKAR0S0N mediterrán jellegű családi ház teljes berendezéssel és bevezetett vendégkörü plusz 6 apartman 85 millió Ftért eladó, www.katihaus.info , tel.: 06-20/ 983-6574.-----------------=--------------------------------------------------------------- "28347" BÉ RLEMÉNY DÉLINÉL kétszobás, felújított lakás berendezve kiadó. Telefon: 06-30/834-7008.--------------------------------------------------------------------------------- *28360* KŐSZEG belvárosában, a Jurisics-várral szemben 70 nm, exkluzívan felújított üzlet- helyiség kiadó! Telefon: 06-70/210-0553.---------------------------------------------------------------------------------"28375" MAMMUTNÁL 4 szoba-hallos, földszinti lakás iroda vagy rendelő céljára kiadó. Telefon: 06-70/317-6274.--------------------------------------------------------------------------------- "28360" _________JÁRMŰ_________ a K ISBUSZOK bérbe, 9-11 szem. 06-30/ 630-1122.--------------------------------------------------------------------------------- *28328* _________GÉPEK_________ BL OKKFŰTŐMŰ gázmotorral, 130 kW-os eladó. Hétvégén és ünnepnap is. 06-20/972- 6425.---------------------------------------------------------------------------------"28378". ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK ELADÓ: betonroppantó olló, Mantovani- benne gyártmány, RP 16-Ol-STO típus. Hétvégén is! 06-20/972-6425.-----------------:---------------------------------------------------------------"28379* EL ADÓ: híddaruk 10 tonnás; 5 tonnás; forgódaru 3,2 tonnás; 20 tonnás elektromágneses emelőhiba; lemezollógép; gyökölők- élgyalu; gyorsdaraboló átmérő 600 mm; hegesztőgépek; hőkezelő kemencék; lemezle- csévélő, frekvenciaváltók; hajtóművek; gumiipari hengerszék; dezintegrátor; hidraulikus tápegységek; papírbálázóprés; görgős- pályák; légtartály; szivattyúk; ventilátorok; Soyer csaphegesztő, átmérő 22 mm; HEA- 650 euroszelvény, 100 fm 105 Ft/kg nettó. Hétvégén és ünnepnap is. www.telkesgep.hu ; 06-20/972-6425.--------------------------------------------------------------------------------- "28379" ELADÓK nagyteljesítményű hőlégfúvók. Hétvégén és ünnepnap is! 06-20/972-6425, www.telkesgep.hu .-----------.---------------------------------------------------------------------"28379" GA BONATÁROLÓ siló eladó, 500 köbméteres, KS-6,7 típus. Hétvégén is! 06-20/972- 6425.--------------------------------------------------------------------------------- "28379" HOSSZÚPLATÓS IFA eladó. T.: 06-20/972- 7145.--------------------------------------------------------------------------------- "28381" MTZ 82.1 orbitos, Rába 250 és hozzávaló munkagépek eladók. 06-20/335-5358.-------------------- "28364" MTZ-820.2 és 82., Weimar, T-174/2, hármas eke, 3,2-es tárcsa eladó. 06-20/247- 8240.------------------- *28265* T 6 0S trágyaszóróhoz láncok eladók. T.: 06-20/972-7145.---------------------------------------------- *28381* ME ZŐGAZDASÁG 8 ÉDES hagyma eladó. 06-30/205-6679.-------------------------------------------------------------■------------------ "28367" KÖ ZÉP- és nagykocka szalmát vásárolok nagytételben. 06-30/382-1075.----------------------------------------------------------------------------— *28374" KUKORICADARA CGF száraz, ill. nedves szállítva eladó. 06-30/475-7597, 06-30/ 338-0443.----------------------------------------------------------------------------------"28355" RÉPASZELET és répatörmelék szállítva eladó. 06-30/330-2765.--------------------------------------------------------------------------------- "28356" SZALMÁT vennék nagy mennyiségben. 06- 70/385-0167.----------------------------------------------------------------------------------"28378" VIZES munkához csizmával egybeépített nadrág + dzseki, erős köpeny (német vegyvédelmi ruha) eladó. Érd.: 06-20/330- 1773.-----------------------------------------------------------------------------------"28361" 8 300 mázsa búza. Tel: 06-70/287-5457.---------------------------------------------------------------—----------"28369" ______ÁLLÁSTJKÍNÁI:::______ C, E-, ADR-vizsgával rendelkező gépkocsi- vezetőket keresünk EU-n belüli fuvarozáshoz. Angliai gyakorlat szükséges, nyelvtudás előny. Tel.: 06-82/311-543.----------------------------------------------------------------- "27741* 8 JÓL fizető bedolgozói munka, leinformálható cégtől. 06-30/846-1819.----------------------------------------------------------------------------------"26894" MA GAS keresettel munkatársakat keresek nem ügynöki munkára, fix + jutalék. 06-30/ 520-4512.--------------------------------------------------------------------------------- "28093" 8 O TTHONI jövedelemkiegészítés! 06-70/ 233-5508.------------------------------- --------------------- - "28308" ÚJ RA Magyarországon a Faberlic kozmetikumok! Faberlic kozmetikumok forgalmazására tanácsadókat és csapatépítőket keresek! 06-30/360-2712.--------------------------------------------------------------------------------- "28034" UTAZÁS 8 ÜDÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06- 66/361-015.------------------------------------:---------:-----—-------------------------*26897" ÁLLAT BE RNÁTHEGYI kiskutya igényesnek eladó. 06-30/341-9310, www.lavinakutato.hu .--------------------------------------------------------------------------------- "28370" BULLMASTIFF szuka kutyák eladók. 06-30/ 250-3694.-----------------------------------------------------------------------------------*28363" CSIRKEVÁSÁR! Nagytételben is. 06-30/ 829-9541.--------------------------------------------------------------------—------- "28366" HÚ SSERTÉS 100-300 kg-ig eladó. 06-20/ 240-7527.--------------------------------------------------------------------------------- "28354" KÖZÉP-ÁZSIAI kiskutyák eladók. 06-30/ 436-3807.--------------------------------------------------------------------------------- "28372" 8 KUVASZ kiskutyák minőségi tenyészetből olcsón eladók. Tel: 06-70/333-0809.--------------------------------------------------------------------------------"28339" 8VILLANYPÁSZTOR, ebőr, kutya riasztókiképző, kártevő riasztó. Utánvéttel is! Elektro Start Szaküzlet, Berhida, Szabadság tér 5. www.villanypasztorok.hu ; 06-30/214- 7677, 06-30/307-1437 T./f.: 06-88/454- 914. YORKI kiskutya eladó. 06-70/418-5379.--------------------------------------------------------------------------------- *28310* SZOLGÁLTATÁS ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 06-20/374- 7956.-------------------------------------------------------------—--------------- "27343" VE GYES CSAPDA eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas: 06-20/448- 4588.--------------------------------------------------------------"27604* EL ADÓ új alsókaros, 5,5 mm-es, távcsöves légpuska, i.á.: 12 E Ft; 06-20/330-1773.-----------------------------------------------------------------------------"28361" K0 RCS0 LYÁK-SÍLÉCEK-SÍBAKANCSOK- SÍFUTÓK és snowboardok újszerűek olcsón eladók! Kőszeg, Várkör 64. T.: 06-20/379- 3163, Turisták Boltja.--------------------------------------------------------------------:------------"28223" EL TŰNNEK A KÁRTEVŐK A FALBÓL IS! A professzionális PEST-X ultrahangos ás eloktromagnetikus riasztó garantáltan távol tartja az: • egeret • patkányt • hangyát • denevért VÉDETT TERÜLET: • elektromagnetikusan (a falból) akár több ezer nf • ultrahanggal (a belső térből) 200 m! VEGYSZERMENTES, BIZTOS HATÁS! RENDKÍVÜLI AKCIÓ! ,.1-et tizet 2-t vihet" téli akció 2010. december 6-13. HARP’S Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 5000 Szolnok, József Attila u. 38.1/8. Tel./fax: 06 (56) 410-916 Mobil: 06 (20) 942-6380 E-mail: harps@harps.hu www.harps.hu A termék postai utánvéttel is megrendelhető! VÁLLALKOZÁS CÉGEK adása-vétele. 06-70/433-2379.---------------------------4---------------------------------------------------- .28357" ________RUHÁZAT________ a ANGOL bontatlan minőségi felnőtt bálás ruha 150 Ft/kg, 95% hibátlan eladható! Bontatlan gyerek bála 250 Ft/kg. Ingyenes kiszállítás. Kérje árlistánkat! Tel: 06-20/ 323-0212, www.hollandruha.neet.hu . a HASZNÁLT holland és német ruha kedvező feltételekkel, házhoz szállítva is eladó! +36-30/413-0147. "26895" KÖNYV »ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt! Azonnali díjtalan kiszállás! 06-1/787-9282,06-30/ 877-1460. "26875" HIRDETMÉNY 8TEXTIL porzsák minden porszívóhoz és takarítógéphez. 06-20/585-3524.--------------------------------------------------------------------------------- *27479* VÖRÖS BÁRÓ motoros repülőgépmodell félkész eladó. 06-30/978-9527.-------------------------------------------------------------------------------- "28318" * 8 _______EGÉSZSÉG_______ 8 HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 06-70/ 537-6682.------------------------------------------------------------------*--------------"26898" 8 POTENCIANÖVELŐ, növényi eredetű, 6 kapszula 5000 Ft-ért. Tel: 06-20/585- 3524.-------------------------------------------------------------------:-------------"27012" 8I I. oszt trapézlemezek Dabason. 06-29/ 367-618, ♦36-70/318-9472. APRÓHIRDETÉSEK felvétele telefonon: és faxon: 06-1 488-5669