Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-06 / 283. szám
2010. DECEMBER 6., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TŰKOR JEGYZET IHAROSI IBOLYA Keseredő adományozás licitálnak, kérnek a rádióban, a tévében. Gyűjtenek külföldi műtétre, az iszapkárosultaknak, éhező gyerekeknek, fogyatékkal élőknek, hajléktalanoknak. Vagy csak általában a rászorulók karácsonyi ajándékára. idegenek állják el az emberek amúgy sietős útját a megyeszékhelyen is. Pénzt gyűjtenek ilyen-olyan célokra. Csakhogy az emberben óhatatlanul felmerül a gyanú, a készpénz eljut-e teljes terjedelmében a rászorulókhoz. Hallottunk már affélét, hogy az egymillió forintból kétszázezret kapott meg az a család, akiknek gyűjtöttek. A többi elment az alapítvány működésére. Persze mutatják a megbízólevelet, de aki látott már számítógépet, meg fénymásolót az tudja, hogy akár az ismert karitatív szervezetek vezetőinek valódi aláírása is odavarázsolható, akár kék színű tintával, bármilyen papírra. Ez ellen a gyanú és lehetőség ellen úgy lehet védekezni, ha az ember azoknak ad, akiket ismer. Nem a postán kapott csekkre fizet be, hanem az ismert iskola, óvoda, kórház alapítványának adományoz, a megbízható országos szervezetek helyi akcióihoz csatlakozik. ismerősöm mesélte, hogy egyszer adott tombolatárgyat egy jótékonysági bálra. Mivel egyetértett a céllal, nem is olcsót. Azóta nincs nyugta. Nyilván szájhagyomány útján terjedt el korábbi nagyvonalúsága. Azóta úgyszólván elvárják, hogy adjon boldog-boldogtalannak. Abból az egyre kevesebből amiért ő is nagyon keményen megdolgozott. Adna szívesen, mikor mennyi van, de azt azért nem szeretné, hogy kötelező legyen. valahogy egyre keserűbb lesz az ember szája íze ettől a rengeteg kéregetéstől. És nem azért mert adni kell, hanem mert sajnos, van kiknek. iHPSlti:' Advent a inúzeufnban Legalább kétszázan vettek részt szombaton a Wosinsky Megyei Múzeum és a Négy Évszak Waldorf Pedagógiai Alapítvány családi programján. A gazdag és érdekes kínálatban szerepelt kézműves foglalkozás, játszóház, teázó süteményekkel, hangulatos lantmuzsika és hangszerbemutató. Két gyerekcsoport, simontornyai iskolások - képünkön - és egy szekszárdi óvodás csoport betlehemes játékot mutatott be a többieknek A konfliktus megbetegít munkahely A tolerancia sok esetben mindennél többet ér A munkahelyi konfliktusok mindenkit megviselnek. Sokan a stressz hatására alkoholhoz, vagy gyógyszerhez nyúlnak. Az időben kért segítség orvosolhatja a problémát. Vizin Balázs- Nagyon nehéz volt az első néhány hónap a munkahelyemen, mert úgy éreztem, hogy a kolléganőim nem fogadnak el - mondta egy fiatal szekszárdi hölgy. A nevét nem, azt viszont elárulta, milyen jelekből következtetett arra, hogy nem kívánatos személy. Betanuló volt, és többnyire nem segítették egy adott munkafázis elsajátításában. - Egy másik társammal ugyanazon a napon kerültünk a céghez. Szemlátomást nagyobb örömmel fogadták őt. Ráadásul engem negatív megjegyzésekkel illettek, gyakran összesúgtak a hátam mögött. Sőt, a közös programokból is - vásárlás, kávézás, ebéd - rendszerint kihagytak. Néhány hónap elteltével nem bírtam tovább a zord légkört, és egy őszinte beszélgetéssel tisztáztam a problémát. A távolságtartást egyébként egy apró félreértés okozta. Ezt tisztáztuk, és végre eljött a várva-várt fordulat - tette hozzá mosollyal az arcán a hölgy. Kitanics Márk pszichológus gyakorinak nevezte ezt az esetet. Meglátása szerint azon a munkahelyen, ahol döntő többségben hölgyek dolgoznak elég egy apró szikra a vita kirobbanásához. - A nők jobban számon tartják, hogy a másik milyen ruhában jelenik meg, milyen gyakran jár fodrászhoz, mint a férfiak. Gyakori konfliktusforrás az irigység. A szakember úgy véli, általánosságban véve ketté kell választani a munkahelyi konfliktusokat. Más okból kerekedhet vita egy multinacionális magánvállalatnál, és egy állami cégnél. Utóbbinál az éppen aktuális politikai helyzet, vagy a közelgő választások nyomasztják leginkább a dolgozókat: megszűnik-e az állása, ha egy másik politikai nézetet képviselő párt kerül hatalomra, vagy sem. Míg a magántulajdonban lévő vállalatoknál a bérezés körül alakul ki a leggyakrabban vita: ugyanazért a munkáért nem minden esetben egyenlő a munka- vállalók fizetése. Az okokat keresve alakulhat ki civakodás. Ugyancsak lelki problémával küzdhetnek azok a fiatalok is, akik nem találnak állást a végzettségüknek megfelelően. Vagy ha munkához jutnak, de nem a szakmájukban tudnak elhelyezkedni. Ezt is roppant nehéz kezelniük. Akárcsak a védett kor előtt állóknak azt, hogy a nyugdíjazásukig meg tudják-e tartani a munkájukat. Ezek gyakran A konfliktus forrását kell megtalálni, orvosolni. Ajánlatos időben segítséget kérni idéznek elő vitákat a dolgozók között. Azonban nemcsak a beosztottaknál, hanem a vezetőknél is tapasztalható hasonló feszültség. Ilyenkor a konfliktus abból adódik, hogy a beosztottjai elvárják, hogy az ő érdekeiket képviselje a középvezető. De a vezetőség is hasonló igényeket támaszt felé. Ekkor két különböző elvárásnak kell megfelelnie, ami összeomláshoz vezethet. A pszichológus tapasztalatai szerint ekkor többen fordulnak az alkoholhoz és a gyógyszerekhez. Kitanics Márk azt is elmondta, hogy az efféle sérelmek a család többi tagján is lecsapódhatnak. A folyamatos stressz, hogy a szülők elő tudják-e teremteni a havi megélhetéshez szükséges feltételeket, be tudják-e fizetni a számlákat szintén veszekedéseket szülhet otthon. kitanics Márk azt javasolja, ha valaki tapasztalja magán a munkahelyi stressz tüneteit magas vérnyomás, pánikroham, szociális fóbia azonnal forduljon szakemberhez A nagyvárosokban sokkal elterjedtebb, hogy segítséget kémek az emberek Míg vidéken inkább a fiatalabb korosztály bizonytalanodik el, amikor több próbálkozás után sem üld elhelyezkedni Ilyen esetekben többször kérik a pszichológus tanácsait mmm ■ Önnek volt már komolyabb konfliktusa a munkahelyén? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: IE0L.hu A szavazás eredményét a keddi számunkban közöljük. HIRSAV Egész hétre kínáltak programot a Friedek siMONfORNYA Nosztalgiázással, a Simontornyai Bőrgyár 200. évfordulójára készített film levetítésével is megfűszerezték az egyhetes Fried- napokat a településen. A gyerekek a Szegedi Miniszínpad Mikulás mese c. előadását nézhették meg. Kiállítás is nyílt Friedek Simontornyán címmel, melyen Tóthné Unghy Ilona, a Vak Bottyán ÁMK igazgatója előadása hangzott el. A zenekedvelőknek pedig Solti Árpád zongoraművész adott csemegét a vármúzeumban. (vl) Motorral megy a Mikulás a gyerekekhez kajdacs Meglepi és megajándékozza a 63-as Kajdacsi Motoros Baráti Kör a helybeli és tengelici gyerekeket. Taba János, a társaság alapítója elmondta, hogy Kajdacson az iskolába és óvodába, valamint Tengelicen az iskolába visznek apró ajándékot ma reggel tagjaik, azaz a motoros Mikulások, (vt) Német nyelvű játszóház várja a gyerekeket tolna Német nemzetiségi foglalkozó és játszóházba várják a gyerekeket Tolnán a lovardában. Az ingyenes foglalkozásokon német nyelvtanárok vezetésével, az adventi készülődés jegyében naptárt, koszorút, ablakdíszeket készíthetnek a diákok. Legutóbb szombaton alkothattak az ifjak, a következő alkalom pedig december 11. lesz. (mk) Szólisták és kórusok ajkáról csendült a nóta szekszárd Sírdogál az őszi szél címmel magyarnóta estre várták az érdeklődőket pénteken a Garay gimnázium dísztermébe. A helyi Magyarnóta Kedvelők Baráti körének szólistái és kórusa mellett a dél-magyarországi egyesület szólistái és kórusa is elkápráztatták a nagyérdeműt: A zenei kíséretről Báder Béla cigányzenekara gondoskodott, (ii) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Évforduló Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg Pakson a Keresztény Értelmiségiek helyi csoportja. Ez alkalomból ünnepi szentmisét és megemlékezést tartottak a Jézus Szíve templomban. Ma 42 többségében aktív tagot számlál a szervezet. Gangéi Margit elnök elmondta, elsődleges céljuk a keresztény hagyományok ápolása, intenzív közéleti szerepvállalás. A paksi csoport büszke arra, hogy csángó keresztszülős programban több gyermek tanítását segítették és rendszeresen látogatják és támogatják Böjté Csaba árváit Tillai Aurél kísérte hétvégén az összkart hét kórus Kétszáz énekes lépett együtt színpadra a megyei találkozón paks Szakemberekből álló zsűri előtt léptek fel, de nem versenyeztek és nem is minősültek a megyében működő kórusok. A Liszt Ferenc Kórustalálkozó ugyanis nem a küzdelemről, a tudás összeméréséről szól, hanem a találkozásról és a tapasztalatcseréről. Ezúttal a paksi városi művelődési központ színháztermében tartották a kórusok megyei randevúját. Ez volt a tizenegyedik alkalom, amelyen hét kar állt színpadra. A Tolna Megyei Általános Művelődési Központ munkatársa, Czink Judit elmondta, az utóbbi évek egyik legjobb találkozója volt a mostani. A rendezvény szervezője hozzátette, egymás, a köA Dunaszentgyörgyi Női Kórus is részt vett a találkozón zönség és a szakértő zsűri előtti bemutatkozási lehetőséget és szakmai találkozási alkalmat kívánnak teremteni az énekkaroknak. A zsűri értékelése pedig a továbblépéshez nyújt lehetőséget. Idén az Annamatia Női Kar, a Cantemus Kamarakórus, a Dunaszentgyörgyi Női Kórus (képünkön), a Blazsek Frigyes Női Kar, a Liszt Ferenc Pedagógus Kórus, a Mözsi Bartók Béla Női Kar lépett fel, illetve az estet záró Paksi Városi Vegyeskar. A találkozóra az tette fel a koronát, hogy a karok körülbelül kétszáz tagja közösen is énekelt. Zongorán a zsűri elnöke, Tillai Aurél kísérte őket. ■ V. T. ! \