Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-02 / 280. szám
2010. DECEMBER 2., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG KORKÉP 5 s<v isaaüsp^ A megelőzés az egyetlen ellenszer aids-világnap Tolna megyében tizenkét HIV-fertó'zöttet tartanak nyilván Az ónos eső miatt sok volt a baleset, a kéz- és lábtörés Egy új esettel idén 12-re nőtt Tolna megyében a nyilvántartásba vett HIV- pozitívak száma. Hargitai Éva Az AIDS világnapja december 1. Ilyenkor világszerte kiemelt figyelem fordul a betegség, annak súlya, a megelőzés felé. A szekszárdi bőr- és nemibeteg-gondo- zóban tavaly 207, idén november 30-ig 160 szűrővizsgálatot végeztek el - tájékoztatott dr. Hardicsay Klára, a gondozó osztályvezető főorvosa. Hozzátette, a betegek számára fontos információ, hogy az idén bevezetett gyakorlattal ellentétben, már nem a bőr- és nemibeteg-gondo- zók, hanem ismét a fővárosi Szent László kórház végzi a HTV- fertőzöttek és AIDS-betegek gondozását Ugyanakkor a helyi gondozókban végzik továbbra is a szűréseket tartanak tanácsadást a fertőzötteknek, kutatják fel és A képgalériát keresse a TEOLhu hírportálon A szekszárdi általános iskolások vetélkedőn mutathatták meg, mit tudnak a megelőzésről szűrik a velük kontaktusba került, lehetséges fertőzött személyeket Az Országos Epidemiológiai Központ közzétett adatai szerint a megyék között Nógrád után Tolnában a legkevesebb a nyüván- tartott HIV-pozitív személyek száma. Magyarországon 1985 és 2010 első negyedéve között ösz- szesen 1815 fertőzött került nyilvántartásba, 600 ember lett AIDS-beteg, és ez idő alatt 306-an vesztették életüket. A betegség terjedésének a megelőzés szabhat gátat, éppen ezért számos fel- világosító kampány indult a fiatalok egészséghez való viszonyának, szexuális magatartásának csiszolására. A szekszárdi általános iskolák 6-8. osztályos tanulói például a Babits Mihály művelődési központ és az ÁNTSZ Szekszárdi, Bonyhádi, Paksi Kistérségi Intézetének az AIDS elleni küzdelem világnapján megtartott egészségnevelési vetélkedőjére felkészülve szerezhettek be hasznos információkat. A következő év nehéznek ígérkezik Dunaföldváron dunaföldvár Talán minden idők legtöbb napirendjét felsorakoztató testületi ülését tartotta a képviselő-testület Annak ellenére, hogy múlt héten rendkívüli ülésen tárgyaltak a legsürgetőbb kérdésekről, ezúttal negyven téma került terítékre. Köztük olyan jelentős kérdések, mint a város költségvetése. Idén - mutatott rá Keresztes Lajos polgár- mester - megnyugtató a helyzet, de jövőre kemény esztendő ígérkezik. A koncepcióban, amelyben minden igényt szerepeltetnek, közel 225 millió forintos hiánnyal számolnak. 2011-ben mintegy 68 millióval romlanak a város pozíciói. A tanulólétszám csökkenése miatt 18 millióval kevesebb a közoktatási hozzájárulás, a helyi önkormányzatokat megillető személyijövedelem- adó-megosztás címén pedig 57 millióval kapnak kevesebbet, amit csak némileg ellensúlyoz, hogy hétmillió forinttal magasabb lesz az üzemeltetési feladatokra kapott támogatás. Jövőre biztosítani kell azoknak a pályázatoknak az önrészét, amelyekről még az előző testület döntött. Elkezdik a legkritikusabb területek csapadékvíz-elvezető rendszerének tervezését, illetve azoknak az életveszélyes épületeknek a bontását, ahova rendre hajléktalanok, illetéktelen lakásfoglalók költöznek be. A testületnek ezen az ülésen sem sikerült alpolgármestert választania. ■ V. T. A koraszülöttosztálynak gyűjtöttek a főiskolások Rácz Jánosné és harmadéves diákjai kezdeményezték a gyűjtést szekszárd Adj esélyt nekem is, ez volt a címe annak a szekszárdi rendezvénynek, melyet az Dy- lyés Gyula főiskolai kar harmadéves szociális munkás tanulói szerveztek. Sülé Viktória évfolyamtársai nevében elmondta, a megyei kórház koraszülöttosztálya számára gyűjtenek pénzt egy számlaszámra (10700055- 65976649-50000005), melyből infúziós pumpát kívánnak vásárolni. A tegnap esti rendezvényen, a főiskola aulájában több művész is fellépett: Németh Szabolcs, a Szekszárdi Gitárkvartett, a Café Jam Trio, a Kom- játh(y)ak és Tidus Sloan. A szervező diákok két becsületkasszát is kitettek a bejárathoz, melybe az adományokat várták, illetve a megyei vállalkozók, borászok jóvoltából tombolát árultak, melynek bevételét szintén a már említett készülékre fordítják. A bankszámlára december 15-ig várják a felajánlásokat. ■ Mauthner I. HIRDETÉS Az E.ON Energiaszolgáltató Kft. közleménye Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy az E.ON Energiaszolgáltató Kft. villamosenergia és földgáz egyetemes szolgáltatási üzletszabályzatai megváltoznak. Az üzletszabályzatok módosítására főként az egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 116/2010 (IV. 15.) Korm. rendeletben foglaltak miatt került sor. A főbb változások az alábbiak: Az E.ON Energiaszolgáltató Kft. villamosenergia egyetemes szolgáltatói üzletszabályzata esetében: »idényfogyasztó fogalma • szerződésszegés részletes szabályai az E.ON Energiaszolgáltató Kft. részéről • egyetemes szolgáltatási árszabások pontosítása, új árszabás: „H"tarifa • leolvasás, leolvasási időszak szabályainak kiegészítése • elektronikus számlához kapcsolódó információk • fizetési késedelem jogkövetkezményei • a számla elleni kifogás halasztó hatálya • fogyasztás felhagyása esetén mérőállás rögzítése, felhasználási hely ellenőrzése • kézbesítés szabályai tartozás miatti kikapcsolás esetén ■ szociálisan rászoruló fogyasztók által az előre fizetős mérő feltöltésekor tartozásra levonható összegek • ügyfélszolgálati irodák címe, nyitva tartási rendje • új számlaminták A villamosenergia egyetemes szolgáltatói üzletszabályzat teljes szövegét megtalálja honlapunkon a www.eon.hu oldalon, az Áram információk / Lakosság /Szerződések, törvények menüpontban. Tájékoztatjuk, hogy társaságunkkal kötött egyetemes szolgáltatási szerződését - a szokásos módon - a VET 62. §-a szerint 30 napos felmondási idővel felmondhatja. Az E.ON Energiaszolgáltató Kft. földgáz egyetemes szolgáltatói üzletszabályzat esetében: • fogyasztási jelleggörbe fogalma • a felhasználási hely vásárolt és nyilvántartott kapacitásának szabályai • ügyfélcsere folyamatának pontosítása • elektronikus számlához kapcsolódó információk • gázmérővel nem rendelkező lakások számításba veendő földgázfogyasztása az elosztási átalánydíj meghatározásához • a számla elleni kifogás halasztó hatálya • fizetési késedelem jogkövetkezményei • elszámolás a szerződés megszűnése esetén • a felhasználó szerződésszegései • kézbesítés szabályai tartozás miatti kikapcsolás esetén • a lakossági felhasználók október 15. és április 15. közötti (téli) kikapcsolásának pontosítása • szociálisan rászoruló fogyasztók által az előre fizetős mérő feltöltésekor tartozásra levonható összegek • ügyfélszolgálati irodák címe, nyitva tartási rendje A földgáz egyetemes szolgáltatói üzletszabályzat teljes szövegét megtalálja honlapunkon a www.eon.hu oldalon, a Földgáz információk / Lakosság /Szerződések, törvények menüpontban. Tájékoztatjuk, hogy társaságunkkal kötött egyetemes szolgáltatási szerződését - a szokásos módon - a GET 37. §-a szerint a bejelentést követő második hónap első napjára felmondhatja. www.eon.hu Szerdán több koccanásos baleset is történt a megye útjain, a legsúlyosabb a késő délutáni órákban volt. Iregszemcse külterületén, a 65-ös főúton két személygépkocsi frontálisan ütközött. Az utat teljes szélességben lezárták, a forgalmat pár órára Tab felé elterelték. A tűzoltókat is riasztották, a súlyos sérültet mentő vitte el a helyszínről - tájékoztatta lapunkat Farkas Kinga, a megyei rendőrkapitányság sajtóreferense. Magyar Közút Kht. megyei ügyeletén kérdésünkre elmondták, az egy, kettő, illetve a három számjeggyel jelölt főutakat és egyes négyszámjegyű utakat is síkosságmentesítették. Szerdán összesen 24 járművel dolgoztak. A késő délután is hulló eső lemosta az utakról a síkosságmentesítő anyagokat, ezért az esti órákban, amikor fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, és végre az eső is elállt, ismét útnak indultak a járművek. Az orvosmeteorológus szerint, még a frontra kevésbé érzékenyeket is megviselheti a jelenlegi és a következő néhány nap időjárása. Kettősfronti hatás jellemző ugyanis. A krónikus betegségben szenvedők panaszai felerősödnek, ami elsőnként a vérnyomás és a vércukorszint ingadozásában mutatkozik meg. Az előrejelzés szerint csütörtökön enyhülés kezdődik, mely pénteken tetőzik, akár plusz 10 fok is lehet, majd szombaton ismét lehűlés kezdődik, akár mínusz 4 fokkal, de szárazabb idővel. A rákövetkező kedden ismét plusz 10 fok várható. ■ M. I. ■i TEOL-szavazás: Önnek okozottvalami- lyen kellemetlenséget az ónos esd? Szavazzon honlapunkon y ma 16 óráig: TEOLhu • / A szavazás eredményét a pénteki számunkban közöljük. Településrészek neve kikerült a nyilvántartásból bátaszék A körzeti háziorvosi és központi ügyeleti feladatokat ellátó orvosok közül háromnak lejár a vállalkozói szerződése. A keddi ülésen azonban úgy döntött a képviselő-testület, hogy újabb öt évre bízza meg mind- hármójukat. Változást az jelent, hogy január elsejétől az ügyeleti asszisztensi feladatokat nem a vállalkozó orvos, hanem az ön- kormányzat által megbízott személy látja el. Határoztak továbbá négy településrész nevének törléséről. Kövesdpuszta, Lajvérpuszta, Leperdpuszta és az úgynevezett 21-es őrház neve került ki a címnyilvántartásból, mivel ezeken a részeken már nincsenek lakóingatlanok. A képviselők - okulva az idei év időjárásából - két mobil szivattyú megvásárlásáról is döntöttek, amelyet szükség esetén a belvízi védekezésben használhatnak. A 17 ezer liter/perc teljesítményű berendezések megvételére 3 millió 350 ezer forintot különítettek el a költségvetésből. ■ H. E. S