Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-02 / 280. szám

2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. DECEMBER 2., CSÜTÖRTÖK PAKS, DUNAFÖLDVÁR ÉS TÉRSÉGE mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm <- i m wm mmmm, mm mmmm i mmmmm mmmmmmmmmmmmmmm Csötönyi ajándékkal tért vissza szülőfalujába DUNASZENTGYÖRGY Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó­szövetség elnöke felesége társaságában vett részt a dunaszentgyörgyi nyugdí­jasklub hagyományőrző la­kodalmán. Bár a MOSZ elnö­ke csak kisgyermekkorában élt a faluban, szoros kapcso­latot ápol az ott élőkkel, most is ajándékkal lepte meg vendéglátóit. A nyugdí­jasok nem töltik tétlenül az év hátralévő napjait sem, 17-én tartják karácsonyi ün­nepségüket, 29-én pedig elő- szüvesztereznek. (vt) Az LGT történetét idézték 5 fel a Rock kávéházban györköny Folytatódott a Rock kávéház programja a | NAVA-pontként is működő § Tolnai Lajos Művelődési Házban. Ez alkalommal az LGT zenekar történetével is­merkedhettek meg az ér­deklődők. A kávéház, amely arra hivatott, hogy felidézze a legismertebb és legsikere­sebb magyar rockzenekarok történetét, legközelebb de­cember 27-én nyitja meg kapuit, (vt) A fogyatékkal élőket köszöntik a hivatalban Paks A Szociális Intézmé­nyek Igazgatósága decem­ber 2-án a polgármesteri hivatalban rendezi meg ha­gyományos ünnepségét a fogyatékossággal élők vi­lágnapja alkalmából. Gogolák Róbertné intéz­ményvezető tájékoztatása szerint levetítik a közös ki­rándulásukon készült fil­met, és bemutatják a Dider­gő király című darabot. A rendezvény kötetlen beszél­getéssel zárul, (vt) Ortopédiai ellátásra várnak a legtöbben szekszárd A Balassa János megyei kórház várólistái kö­zött az ortopédiai ellátásé a leghosszabb. Lapunk de­cember 1-jei számában a kórházi várólistákról szóló cikk képaláírásában tévesen azt közöltük, hogy az általá­nos sebészeti ellátásra vár­nak a legtöbben. A tévedé­sért elnézésüket kérjük, (hé) Karácsonyi vásárt rendeznek az iskoláért TOLNANÉMEDI Az iskola SZÜ­lői munkaközössége jóté­konysági vásárt rendez de­cember 3-án, pénteken 8 órától a gyógyszertár előtt. Az ügyes kezű gyerekek, anyukák és nagymamák munkáit lehet megvásárol­ni. Gazdára vár rengeteg ka­rácsonyi dísz, hasznos esz­köz és ünnepi kiegészítő. A vásár bevételét az iskola használja majd fel - tájé­koztatott Gölöncsér Lászlóné pedagógus, (vl) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Paks ügy­nökségvezetőjét: Kovács Gábor. ___________________ 30 /252-0700, koveksz@gmail.com .............................................................t • • • • Továbbiak a TEOLhu hírportálon Hajdú János polgármester köszöntötte az ünnepélyes átadó vendégeit az Erzsébet Nagy Szálloda pazar konferenciatermében Képgaléria a TEOLIlU-n Visszakapta régi rangját Erzsébet szálló Felújította az erőmű, négycsillagos hotel lett Új, négycsillagos szálloda nyílt Pakson tegnap egy egykor kaszinónak ké­szült, később szálloda­ként és képtárként is üze­melő klasszicista épület­ben. A város legimpozán­sabb műemléképületét a Paksi Atomerőmű Zrt. újíttatta fel. Vida Tünde Akkoriban nem jellemző módon nem magánbefektető, hanem köz­birtokosok építették az 1800-es években Paks ma legimpozán­sabb épületét, amelynek ennek ellenére elég hányattatott sor ju­tott. Előbb kaszinóként műkö­dött, volt ifjúsági ház, szálloda, étterem és képtár, sőt itt rendez­ték meg 1992-ben az első blues- fesztívált. Az ingatlan történeté­nek fontosabb állomásait Hajdú János polgármester idézte fel tegnap, azon, az ünnepségen, amelyet a Paksi Atomerőmű Zrt. rendezett a szálloda megnyitója alkalmából. A város polgármes­tere szót ejtett arról is, hogy év­tizedeken keresztül „lázas útke­resés” jellemezte az Erzsébet Szálló sorsát, nem találtak meg­felelő funkciót az épületnek még annak ellenére sem, hogy ötlet- börzét hirdettek. Azzal, hogy 2005-ben megvette - pontosab­ban a Paksi Ipari Park Kft.-ben lévő üzletrészére elcserélte - az atomerőmű az épületet, jelentős terhet vett le az önkormányzat válláról, hiszen csak az állag- megőrzés több tízmillió forintba került évente - húzta alá a város vezetője. 1977-ben történt egy komolyabb, igaz nem teljesen szakszerű, felújítás, ennek kö­szönhető, hogy ma itt lehetünk - mondta utalva arra, hogy ezzel sikerült megóvni az épületet. Hajdú János kiemelte, az eladás­ra vonatkozó öt évvel ezelőtti döntés beigazolódott, hiszen a város érdekeit is szolgálja az, hogy az épületet és annak kör­nyezetét mintaszerűen újították fel. így az Erzsébet Szállót ismét Paks emblematikus épületévé tették - húzta alá. Süli János, az atomerőmű ve­zérigazgató-helyettese emlékez­tetett arra, hogy nemcsak ezt a nevet viselte az egykori szállo­da, Aranyhajóként is működött. Azt is hozzátette, több indok mi­att döntöttek úgy, hogy megve­szik és felújítják az épületet. Egyik az volt, hogy látták, a vá­ros nem tud megbirkózni ezzel a feladattal, másik, hogy szeret­tek volna méltó színteret létre­hozni az üzemidő-hosszabbítás és a tervezett bővítés miatt egy­re gyarapodó üzleti kapcsolata­ik ápolására. Vendégeiket, üzle­ti partnereiket eddig vidéken voltak kénytelenek elszállásol­ni, most már helyben is lesz rá lehetőség, így többet is megtud­hatnak a városról. - Nem baj, ha nemcsak azt tudják, hogy négy blokk üzemel a városban, hanem azt is, hogy jó a halász­lé, szép látvány tárul a vendé­gek szeme elé a kilátóról - fűz­te hozzá.- A vállalat olyan kiemelkedő színvonalú épületegyüttest ala­kított ki, amely konferenciák, szakmai képzések és egyéb hi­vatalos programok megrendezé­sére egyaránt alkalmas - muta­tott rá Süli János. Felhívta a fi­gyelmet arra is, hogy az Erzsébet Nagy Szállodát, annak éttermét, kávéházát, wellnessrészlegét az MVM Csoport Paksra érkező vendégei, üzleti partnerei mel­lett a nagyközönség is igénybe veheti. Ajándékot kapnak idén is Pakson a kisnyugdíjasok PAKS A paksi kisnyugdíjasok idén is kapnak ajándékot kará­csonyra az önkormányzattól. Badics Istvánná, a polgármesteri hivatal szociális osztályvezetője elmondta, tegnapig fogadták az igényeket, ez alapján 506-an jogo­sultak a juttatásra. December 13. és 17. között otthonukban kapják majd meg az egyenként 3500 fo­rint értékű csomagot, amelyben édesség, élelmiszer, illetve apró tárgyi ajándék van. A város évek óta megajándékozza a szerény jö­vedelmű nyugdíjasokat, a jutta­tásra azok jogosultak, akiknél az egy főre jutó jövedelem nem éri el az 55 ezer forintot, egyedülállók­nál a 65 ezer forintot. ■ A. E. A falu érdekében dolgozók munkáját segítik dunaszentgyörgy Pályázatot hirdet a Dunaszentgyörgyi Kul­turális és Sportalapítvány Kura­tóriuma 2011-re azok számára, akik kulturális, művészeti, ha­gyományalkotó vagy sporttevé­kenységhez kapcsolódó munkát végeznek. Pályázhatnak csopor­tok és magánszemélyek is. A pá­lyamunkákat december 6-ig várják, a rendelkezésre álló ösz- szeg 80 ezer forint. Eredmény- hirdetés az Adventi Falunapon lesz december 12-én. ■ V. T. A Tisza csoport táncosai nagy sikert arattak nagydorog Viski táncosok lé­ptek fel Nagydorogon. A Kárpát­aljai település Tisza tánccsoport­jának tagjai előbb megnézték a tájházat és a Kalap- és Sipkamú­zeumot, azután adtak tartalmas műsort. Visk Pakssal 15 éve ápol barátságot 1995-ben a reformá­tus egyházak kezdeményezték a kapcsolat kiépítését, amely egyre szerteágazóbb. Herczeg József, nemzetközi kapcsolatokat fel­ügyelő tanácsnok azt mondta, két éve járt már Pakson az együttes, akkor és idén is a Ki mit tud?-on nagy sikert arattak. Nagydorogon helyi fiatalokkal közös műsorban mutatkoztak be. ■ T. V. Konferenciaterem, tárgyalók és wellnessrészleg Sänger Csaba külön kiemelte az éttermet, amelyet a közben az üzemeltető Atomix Kft. ügy­vezetője, Szinger Csaba elmond­ta, a hotel főprofilja az üzleti és konferenciaturizmus lesz. A klasszicista stílusban épült, igé­nyesen felújított főépületben né­hány lakosztály mellett konfe­rencia- és tárgyalótermek van­nak, amelyek régi paksi csalá­dok neveit viselik Az újonnan épült modem szárnyban 18 szo­bát alakítottak ki, itt van a wellnessrészleg úszómedencé­vel, törökfürdővel, szaunával megszűnt ASE-étterem szeméig zete üzemeltet és a kávéházat, amely „hiánycikk” volt eddig Pakson. Az Erzsébet Nagy Szál­lodában mától kétnapos tudo­mányos tanácskozást rendez­nek Nukleáris Technikai Szirn- pódum 2010 címmel A karfa rencia lehetőséget biztosít a szakemberek kutatók közötti tudományos eszmecserére nuk­leáris technikai témában. ____________________ HIRDETÉS Pa ks Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet MÉLYÉPÍTÉSI BERUHÁZÓI MUNKAKÖR határozatlan időre szóló betöltésére A feladat jellege: Önkormányzati utakkal kapcsolatos fenntartási, beruházási feladatok ellátása. Az állás betöltésének feltételei:- Bsc vagy Mse képzésben szerzett közlekedésépítő mérnöki végzettség útépítés és -fenntartás, vagy útgazdálkodás és -fenntartás szakiránnyal- érvényes „B” kategóriás személy- gépkocsi-vezetŐi engedély megléte- vagy ormy il atk o zat-tétel i kötelezettség teljesítése- magyar állampolgárság- büntetlen előélet A pályázat benyújtási határideje: 2010. december 20. A pályázat elbírálásának határideje:- a benyújtási idő lejártát követő 15 munkanapon belül. Az állás az értesítést követően azonnal betölthető. A pályázatot dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyzőhöz kell benyújtani (7031 Paks, Dózsa Gy. út 55-61.). Az állással kapcsolatban érdeklődni Hum Ferenc műszaki osztályvezetőnél lehet a 75/5ü0-526-os teiefonszámon. Ügyes volt a karbantartási főosztály sportnap Két helyszínen, hat sportágban közel háromszázötvenen versengtek Paks Két helyszínen, hat sport­ágban közel háromszázötvenen versengtek az atomerőmű kar­bantartói sportnapján. A teke, az asztalitenisz, a csocsó, a darts és a labdarúgás mellett nem ma­radt el idén sem a népszerű ve­zetői ügyességi verseny. Az atomerőmű karbantartó sze­mélyzetének és családtagjaik­nak tizennegyedik alkalommal rendeztek sportnapot. Aranyiné Czetli Judit főszervező elmondta, hogy a blokkok főjavításának vé­geztével, a megfeszített túlmun­kával tarkított tevékenység után szükség van a felüdülést jelentő és az együvé tartozást erősítő programra. A sportnapot - mint kiemelte - egy összeszokott team szervezte. Azt is hozzátette, hogy mindig igyekeznek valami újdonsággal szolgálni. Idén e te­kintetben elsősorban a gyere­kekre gondoltak, rajz, illetve ügyességi versenyt hirdettek számukra, a nap csúcspontja­ként pedig a csarnok kupolájá­ból több mint száz léggömb hul­lott a nyakukba. A sportnap vidám eredmény- hirdetéssel zárult, ahol értékes jutalmak találtak gazdára. Díjaz­ták az egyes versenyszámok leg­jobbjait, a szervezésben résztve­vőket, sőt még a büfé legszorgal­masabb látogatóit is jutalmaz­ták. A legeredményesebb a csa­ládi sportnapon a karbantartási főosztály volt. ■ Vida T. A sportnapon legeredményesebb karbantartási főosztály csapata

Next

/
Oldalképek
Tartalom