Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-11-07 / 44. szám

12 SZTORI 2010. NOVEMBER 7., VASARNAP A közmunka nem „kívánságműsor”! szigorítás Tudomásul kell venni, hogy a támogatásért cserébe az államnak elvárásai lesznek Alapjaiban alakul át ja­nuártól a közmunka. Az eddigi rendszer értékte­remtő munkára nem ösz­tönzött, a foglalkoztatást nem segítette, ráadául sokba került. Jövőre bő­vülnek a lehetőségek, de közmunkát senki sem utasíthat el, végzettségtől függetlenül mindent el kell vállalni. Kun J. Viktória Az egyik vidéki óvoda-bölcsődé­jében közmunkás segíti a gon­dozónők munkáját. Kényszer mindkét oldalról: a dadusnak 10 gyerekre kellene vigyáznia, hol­ott legfeljebb ötre lenne szabad, a segítő pedig munkát nem ta­lált. Kati nénit a dolgozók ked­velik, de ahogy fogalmaznak, jobb, ha nem nyúl semmihez. De akkor mire jó, hogy Kati néni a segélyért a gyerekek közé kény­szerül? Hát, hogy ne essen ki a munkaerőpiacról és érezze ő is, a munkanélküli-járadék nem „csak úgy” jár. Ehhez hasonló, sokak számára vitatott lépés volt például, mikor az egészségügy­be szerveztek közmunkásokat. Sokan tartottak tőle, hogy mit kezdenek a képzetlen munka- nélküliekkel, de a szakemberek szerint bejött a számítás: az ak­kor elhelyezkedettek jelentős ré­sze ott ragadt. De ők az üdítő pél­da - az Út a munkához program ugyanis a jelenlegi kormány tisztviselői szerint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem értékteremtő munkára ösztönöz, csupán létszámot nö­vel, nem javítja az elhelyezke­dést, munkához egyáltalán nem o □ | 8 ■2 Ezután egyetemi végzettségű munkanélkülieknek is ajánlhatnak közterület-takarítási munkát. Aki nem vállalja, elesik az állami támogatástól. vezet, a területi különbségeket figyelmen kívül hagyja és drága - ezek a legtöbbet hangoztatott kritikák. Ráadásul a Nemzetgaz­dasági Minisztérium szerint a forrásokat is alultervezték, az önkormányzatok nem tudtak színvonalas munkát felkínálni. Éppen ezért jelentősen átala­kul januártól az aktív korú mun­kanélküliek ellátása, így a segé­lyezés és a közfoglalkoztatás rendszere is. Az Út a munkához program helyére a Nemzeti Köz­foglalkoztatási Program lép. Ahogy Czomba Sándor foglal­koztatáspolitikai államtitkár fo­galmaz: aki a jövőben a magyar államhoz támogatásért folyamo­dik bármilyen jogcímen, az le­gyen tisztában vele, hogy cseré­be az államnak elvárásai lesz­nek. A szociális segélyben része­sülők esetében azonban ilyen el­várásokat nem lehet támasztani. Szerinte a közfoglalkoztatás szükséges rossz, de csak ezáltal érhető el, hogy az embereket munkaképes állapotban tartsák mindaddig, amíg az elsődleges munkaerőpiacon el tudnak he­lyezkedni. A rendelkezésre állá­si támogatást (RÁT) új elnevezés­sel a bérpótló juttatás (BPJ) vált­ja fel, a rászorultságot az önkor­mányzat állapítja meg. Ezt a tá­mogatást nem segélyként, ha­nem juttatásként kezelik majd, és a felajánlott munkát a végzett­ségtől függetlenül el kell vállalni. Ami a gyakorlatban egyebek között annyit tesz: akár egyete­mi diplomásként is ajánlhatnak bárkinek például egy települé­sen csatornatisztítási feladato­kat. Ezt persze senki sem köte­les elvállalni, viszont akkor a magyar állam sem köteles min­Közmunka, közhasznú munka és közcélú foglalkoztatás - mindegyikkel van valamilyen probléma közmunka, amelyet az állam- vagyis a Közmunka Tanács- pályázatos rendszerben mű­ködtet. A meghívásos vagy nyílt tendereken meghatáro­zott profilú cégek indulhat­nak. A közmunkaprogramos pályázatokat sokszor éri kriti­ka amiatt, hogy határozott ide­jű, szezonális foglalkoztatási lehetőséget biztosítanak csak. KÖZHASZNÚ MUNKA. Ez főként az önkormányzatok, illetve a közfeladatot ellátó civil szerve­zetek munkaerőigényét kíván­ja kielégíteni. Azt, hogy hány közhasznú munkást vehet igénybe egy-egy település vagy szervezet, a munkaügyi köz­pont határozza meg. KÖZCÉLÚ FOGLALKOZTATÁS. A köznyelvben leginkább köz­munkaként emlegetett foglal­koztatási forma. Ezzel találko­zunk a legtöbbször, az itt al­kalmazottak napi tevékenysé­gét az önkormányzatok vagy az azok által megbízott szerve­zetek szervezik. Ilyen munkát azok végezhetnek, akik aktív korúak - tehát életkoruknál, egészségügyi állapotuknál fog­va munkavégzésre még alkal­masak - de jelenleg Rendelke­zésre Állási Támogatásban (RÁT) részesülnek. denféle támogatás kifizetésére. A támogatás folyósításához 30 nap munkaviszonyt kell igazol­ni, és az ellátás feltétele a rende­zett lakókörnyezet is. A közfog­lalkoztatásban az országos prog­ramoknak nagyobb szerepet szánnának és a résztvevők kép­zést is kapnának. Elsősorban az útépítés, az erdőművelés, az ár- vízvédelem és a környezetvéde­lem területén foglalkoztatják majd az embereket. Új elem szintén, hogy támogatottként je­lennek meg a kis- és közepes cé­gek is. Vagyis a vállalkozások állami támogatást kaphatnának akkor, ha bérpótló juttatásra jo­gosult munkanélkülieket foglal­koztatnak. A támogatásról a munkaügyi központok dönte­nek majd. Ezek mellett megindulhat az önkormányzati teljes munka­idős közmunka is. A programba munkanélkülieket vonnának be 2-12 hónapos munka kereté­ben, valamilyen közösségi cél ér­dekében. A támogatásra az ön- kormányzatok mellett a közfel­adatot ellátó cégek is pályázhat­nának. De támogatást kap majd az önkormányzati részmunka- idős közmunka is, amely finan­szírozásához az önkormányzat 95 százalékos támogatást kap­na. Ennek keretében valameny- nyi önkormányzati és intézmé­nyi feladatot elláthatnának a közmunkások. A kormány képviselői szerint egyébként, ha ez a korábbi prog­ram valóban a munka világába vezette volna az embereket, ak­kor apróbb módosításokkal most is működhetne. Ezzel szemben a benne részt vevő 100-110 ezer személy közül csupán ezren, az­az mindössze egyszázaléknyian tudtak elhelyezkedni. ________INGATLAN________ » BÁCS-KISKUN megyében 2,5 szobás, fel­újított családi ház ea. Iá.: 2,5 M Ft. 06- 20/228-3822.--------------------------—------------------------------------- * * *26896* KE HIDÁN fürdő közeli, 44 nm, 1. emeleti apartman 7 nm-es erkéllyel, gázfűtéses, teljesen berendezve eladó. 06-30/624- 4077.------------------------------------------------------------------------- *28247* ZSANÁN ház eladó. 06-20/310-2001.------------------------------------------------------------------------ *28179* JÁ RMŰ «FORD Transitot, Renault Traficot, Opel Vivarót vásárolnánk! 6-9 személyeset, 2001-es évjárattól, készpénzért. 06-30/ 746-7347.---------.--------------------------------------------------------------- *26976* PA NNÓNIA motorkerékpárok TLF, T-l, T5-H igényesen felújított eladók. 06-30/624- 4077.------------------------------------------------------------------------- *28247* _________GÉPEK_________ BL OKKFŰTŐMŰ Mann gázmotorral, 130 kW- os eladó. Hétvégén és ünnepnap is. 06- 20/972-6425.-------------------------------------------------------------------------*28260* ELADÓ: elevátorok; szállítócsigák; lemezol­lógép; gyökölők-élgyalu; gyorsdaraboló át­mérő: 600 mm; B0MAR fémszalagfürész; hegesztőgépek; hőkezelő kemencék; lemez- lecsévélő, frekvenciaváltók; hajtóművek; gu­miipari hengerszék; dezintegrátor; hidrauli­kus tápegységek; papírbálázó prés; görgős pályák; légtartály; szivattyúk; ventilátorok; Soyer csaphegesztők, átmérő: 16-22 mm. Hétvégén és ünnepnap is. www.telkesgep.hu ; 06-20/972-6425. —----------------------------------------------------------:-----*28260* EL ADÓ: híddaruk 10 tonnás 14 m, 5 tonnás 16 m, forgódaru 3,2 tonnás; 20 tonnás elektromágneses emelőhiba. Hétvégén is! 06-20/972-6425. ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK NAGYTELJESÍTMÉNYŰ hőlégfúvók eladók. Hétvégén is! 06-20/972-6425. ____MEZŐGAZDASÁG____ BI ANCA, Cserszegi fűszeres, Aletta sima­vessző származásival eladó. T.: 06-30/925- 3443.------------------------------------------------------------------------- *28243* BORFELVÁSÁRLÁS! Ugyanitt lllos bor átvéte­le. I: 06-20/545-1694.-------------------------------—------------------—------------ *28226* FÉ MZÁROLT másodfokú vetőmag eladó! Őszi árpa: Petra, Botond, Rezi. Őszi bú­za: GK Petur. Érd.: BKR Semen Vetőmag Kft., Kiskunhalas, Majsai út 18. 06-30/ 326-3782,06-77/421-353. *28242* «FERTŐDI zamatos gyökeres málnatő utánvéttel is. Ár: 180 Ft/tő. I: 06-35/384- 940.------------------------------------------------------------------------ *28262* KO NTÉNERES lucfenyő eladó. 06-70/398- 1690.-----------------------------------------------;------------------------ *28188* KU KORICÁT és tört szemet vásárolok 200 q­tól. 06-30/382-1075.------------------------------------------------------------------------ *28261* PÁ LINKAFŐZŐ eladó. 1:06-70/621-1332. PARADICS0MÁLLVÁNY0K és egy szezonban használt fütőcsövek eladók. 1:06-70/339- 5918.------------------------------------------------------------------------ *28215* RÉ PASZELET szállítva eladó. 06-30/370- 0207.------------------------------------------------------------------------ *28256* ÁL LÁST KÍNÁL C-, E-, ADR-vizsgával rendelkező gépkocsi- vezetőket keresünk EU-n belüli fuvarozás­hoz. Angliai gyakorlat szükséges, nyelvtudás előny. Tel: 06-82/311-543.----------------------------------------:------------------------------- *27741* * JÓL fizető bedolgozói munka leinformál­ható cégtől. 06-30/846-1819.------------------------------------------------------------------—4 *26894* MAGAS keresettel munkatársakat keresek nem ügynöki munkára, fix + jutalék. 06-30/ 520-4512.------------------------------------------------------------------------- *28093* «OTTHONI jövedelemkiegészítés! 06-70/ 233-5508.------------------------------------------------------------------------- *28170* «OTTHONI munkalehetőség! Faipari termékek kiegészítő munkái! Tájékozta­tás válaszborítékért: V.R. munkaszerve­ző, 8532 Marcaltő, Bem út 5. *28257* TANYÁRA embert keresek. 06-70/276-1724------------------------------------------------------------------------- *28252* TANYÁRA középkorú férfit keresek, ottlakás- sal, ellátással stb. 06-76/709-520.------------------------------------------------------------------------- *28245* ÚJRA Magyarországon a Faberlic kozmetiku­mok! Faberlic kozmetikumok forgalmazásá­ra tanácsadókat és csapatépítőket keresek! +36-30/360-2712. —:--------------------------------------------------------------------*28034* UTAZ ÁS Üdülési Jog tulajdonosok figyelem I Üdülés heteiket eladásra és kiadásra felkínálhatják 06-20/ 662-8474-2 NYÍREGYHÁZÁN várja kedves vendége­it a Jocó Panzió. A belvárostól pár perc sétára, kulturált, zuhanyzós, kábeltévés szobák hűtőszekrénnyel, zárt parkolás­sal, szolid árakkal. Nyíregyháza, Hunyadi út 49. Tel: 06-42/ 411-297,06-30/367- 2898. *26900* «ÜDÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelé­ben, a családias Székely Panzióban! 06-66/ 361-015.------------------------------------------------------------------------- *26897* ÁLLAT BEAGLE kiskutyák eladók. 06-30/239-8627-----------------------------------------------------------*------------ *28248* VÁ LASZTÁSRA kerülő, hústípusú borjút ve­szek 10 db-tól. 06-30/370-0207.------------------------------------------------------------------------- *28256* »VILLANYPÁSZTOR, ebőr, kutya riasztó­kiképző, kártevőriasztó. Utánvéttel is! Elektra Start Szaküzlet, Berhida, Szabadság tér 5. www.villanypasztorok.hu ; 06-30/214- 7677,06-30/307-1437 T./f.: 06-88/454-914.--------------------------------------------------------------------------*26893* SZOLGÁLTATÁS ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 06-20/374- 7956.--------------------------------------------------------------------------*27343* RÓ GÉPJAVÍTÁS (antik és modern) 06- L/262-4253. *28259* ELTŰNNEK A KÁRTEVŐK A FALBÓL IS! A professzionális PEST-X ultrahangos és elektromagnetikus riasztó | garantáltan távol tartja az: • egeret • patkányt • hangyát • denevért VÉDETT TERÜLET: • elektromagnetikusan (a falból) akár több ezer m! • ultrahanggal (a belső térből) 200 m! VEGYSZERMENTES, BIZTOS HATÁS! RENDKÍVÜLI AKCIÓ! „1-et (Izet, 2-t vihet" őszi akció 2010. november 8-15. HARP’S Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 5000 Szolnok, József Attila u. 38.1/8. Tel./fax: 06 (56) 410-916 Mobil: 06 (20) 942-6380 E-mail: harps@harps.hu www.harps.hu A termék postai utánvéttel is megrendelhető! REKLÁM - Média: hírek, elemzések, hasz­nos ötletek! www.mediainfo.hu . VEGYES CSAPDA eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas: 06-20/448- 4588.------------------------------------------------------------------------ *27604* GA BONATÁROLÓ siló eladó, 500 köbméte­res, KS-6,7 típus. Hétvégén is! 06-20/972- 6425. HEA-650 euroszelvény eladó, 100 fm, 105 Ft/kg nettó! Hétvégén is! 06-20/972- 6425.------------------------------------------------------------------------- *28260* KARÁCSONYFA eladó! Nagyon jó minőségű luc, ezüst, szerbluc, normand viszontel­adóknak eladó vágottan és földlabdásán. Igény esetén dán normand rendelhető. Tel.: 06-70/701-7834,06-70/701-7578. E-mail: jaszil@t-online.hu 500 Ft/db-tól. Olcsó árak.----------------------------------------------------------t--------------*28033* K0RCS0LYÁK-SÍLÉCEK-SÍBAKANCS0K- SÍFUTÓK és snowboardok újszerűek olcsón eladók! Kőszeg, Várkör 64.1: 06-20/379- 3163, Turisták Boltja.-------------------------------------------------------------------------*28223* ■ TEXTIL porzsák minden porszívóhoz és takarítógéphez. +36-20/585-3524.------------------------------------------------------------------------- *27479* TŰZIFÁT vásárolok 25 m3-től. 06-30/382- 1075. ÚJ KERÉKPÁROK: férfi-női-gyermek, szép színek + sárvédő-kosár-világítás-városi és MTB-féle olcsón, garanciával eladók! Beszá­mítunk: téli sportszereket sí-korcsolya- szánkó-ruha stb. Kőszeg, Várkör 64.1: 06- 20/379-3163, Turistabolt.------------------------------------------------------------------------- *28138* EGÉSZSÉG « HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 06-70/ 537-6682. »POTENCIANÖVELÖ, növényi eredetű, 6 kapszula 5000 Ft-ért. Tel: 06-20/585- 3524.--------------------------------_ +27012* VÁ LLALKOZÁS CÉGEK vétele-eladása-felszámoltatása. 06- 70/433-2379.----------------------------------;------------------------------------- *28251* PÉ KSÉG boltokkal eladó. 06-70/433-2379.------------------------------■----------------------------------------- *28246* KI SKUNHALASON frekventált helyen jól bejáratott élelmiszerdiszkont-bolt teljes berendezéssel átadó. 06-30/935-3971. •28250* ________RUHÁZAT________ »A NGOL bontatlan minőségi felnőtt bálás ruha 150 Ft/kg, 95% hibátlan eladható! Bontatlan gyerek bála 250 Ft/kg. Ingyenes kiszállítás. Kérje árlistánkat! Tel: 06-20/ 323-0212, www.hollandruha.neet.hu .------------------------------------------------------------------------- *26867* a HASZNÁLT holland és német ruha ked vező feltételekkel, házhoz szállítva is el­adó! +36-30/413-0147. -26895­KÖNYV «ANTIKVÁR jfelvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt! Azonnali díjtalan kiszállás! 06-1/787-9282,06-30/ 877-1460 *26875* HIRDETMÉNY »II. oszt trapézlemezek Dabason. 06-29/ 367-618, +36-70/318-9472.------------------------------------------------------------------------- *26944* *28260» *26898*

Next

/
Oldalképek
Tartalom