Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-25 / 274. szám

i 2010. november 25. HOROSZKÓP Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk Szekszárdim, a Liszt F. tér 3. szám alatt vagy a 74/511-539-es telefonszámon. Hírek ' Galéria Szórakozás NAPI 12 000 OLVASÓVAL TOLNA MEGYE MEGHATÁROZÓ HIRPORTAUA teol.hu Nagy teli szerelemhoroszkop I. KOS BIKA Decemberben többet foglalko­zik majd a barátaival, pontosab­ban egy barátjával, mert úgy ér­zi: segítenie kell rajta. Talán ez­zel a nagy ügybuzgalommal azt próbálja titkolni, hogy saját ma­ga is bajban van. Vagy abban bí­zik, hogy ha a barát gondjaira sikerül megoldást találni, akkor a saját ügyei is rendbe jönnek. Állandó kapcsolata egyre szür­kébb, párjához már csak a megszokás köti. Ezért keres egy kis boldogságot házon kí­vül. Csakhogy a titkos kapcso­lat rengeteg bonyodalommal jár, és bár tudja, hogy ez csak „szerelempótlék”, most még­sem tud kilépni belőle. Újdon­sült kedvese meglehetősen kö­vetelőző. Ön pedig, aki ki nem állhatja a veszekedést, most egyre többször emeli föl a hangját, sőt, néha már úgy vi­selkedik, mint egy tűzokádó sárkány. De ezzel nemhogy lezárhatná a kapcsolatot, inkább azt éri el, hogy már állandó partnere is tu­domást szerez róla, és épp kará­csony környékén az otthoni nyugalomnak is vége. Lehet, hogy önnek is baráti segítségre lesz szüksége ahhoz, hogy kilá­baljon ebből a csapdából. A feb­ruár eleji újhold meghozhatja a kedvező változást. Talán pont úgy, hogy feltűnik egy segítő harmadik és elcsábítja a két, már egymással is torzsalkodó partnerétől. A december lesz a legnehezebb hónap az életében idén. Nem­csak azért, mert magára vállalja az egész család gondját-baját, hanem mert nagyon egyedül ér­zi magát. Akkor is, ha népes család veszi körül. Hát még ha épp túl van a váláson, szakítá­son, vagy ha az utóbbi időben már úgy gondolta, hogy a szing- li életmód ideális, mert nem kell alkalmazkodni senkihez. A de­cemberi Vénusz-átvonulás azonban olyan váratlan megol­dást hoz e téren, hogy igencsak el fog ámulni. És élete egyik leg­boldogabb karácsonyát ünnepli majd az idén. Ám az örömbe valami üröm is csöppen. De még azt is elfogadja, csak ne kelljen egyedül lennie. A januári bolygóhalmozódás viszont már az erotikára tereli a figyelmét. Ha ön fiatal, akkor most válik igazán magabiztos­sá, és már ki meri mondani, mi­re vágyik, mit szeretne kapni a párjától. Ha pedig már úgy gon­dolta, hogy a szex „nem önnek való”, csodálkozva tapasztalja majd, hogy a szerelem igenis kortalan. Mindenkit megper­zselhet, és még nyolcvanéve­sen is elönthet a vágy... Ehhez nem kell más, csak a megfelelő partner mellett élni. Erre kínál lehetőséget a most következő téli időszak. Figyeljen hát, és ragadja meg a kínálkozó alkal­mat, mert ha elszalasztja, bánni fogja! IKREK Sokfelé forgácsolja szét az ide­jét. Ez is hozzájárul ahhoz a fe­szült hangulathoz, amely már karácsony táján ott vibrál a pár­ja és ön között. Az ünnepek azonban elveszik a viták élét, mindketten megpróbálnak al­kalmazkodni, ön is visszavesz egy kicsit a pörgésből, és keve­sebbet vállal. Persze, ez sem olyan jó, hiszen az Ikrek eseté­ben éppen a nagy nyugalom okozza a stresszt. A barátaival nem igazán tud kijönni ebben az időszakban. Gyakran érzi úgy, hogy épp ők azok, akik ke­reszteznék az elgondolásait, hátráltatják a sikereit. Semmi­képp ne közösködjön velük, mert anyagilag nem sok jót ígér­nek a közös vállalkozások. A nehéz napokért december­ben a Merkúr-Vénusz-Plútó ta­lálkozás csak részben okolható. Ha megpróbálna alkalmazkod­ni, ha jobban meg tudná szer­vezni az életét, még a negatív bolygóátvonulásokból is sikert kovácsolhatna. Az új esztendőnek sok-sok fo­gadalommal vág neki, de nem sok esély van rá, hogy amit ja­nuár elején elhatároz, arra feb­ruárban is emlékezni fog. Még egy épp induló titkosnak ígérke­ző szerelmi kapcsolatban tett ígéreteit is könnyen feledi, ezért aztán nem is tart majd sokáig a fellángolás. Vigyázzon hát, ne­hogy pórul járjon, és meggon­dolatlanul cselekedjen! RÁK Minden téren visszavonul, nem­csak a barátaival ritkítja a talál­kozásokat, hanem a családta­gokkal is. Még a decemberi ün­nepi készülődés sem tudja úgy lekötni, mint máskor. Bezárkó­zik, senkivel nem osztja meg az érzéseit. Ezekben a hónapok­ban - egy valamikor nagyon ér­tékes - barátság végleg meg­szűnhet. Ha túl megértő, és hát­ralép, akkor azért haragszik meg, ha pedig segíteni próbál, akkor olyan durván utasítja el, hogy tényleg úgy gondolja: jobb, ha eltűnik az életéből. Ám arra, hogy milyen rosszul ítéli meg a dolgokat, csak akkor fog rádöbbenni, amikor már esély sincs rá, hogy a barátságot újra­élessze. Ha párkapcsolatban él, egyre hosszabbak lesznek és gyako­ribbak a mosolyszünetek. Mint­ha abban lelné örömét, hogy amikor mindenki a kedvét kere­si, sorra visszautasítja őket. A januári telihold érdekes megle­petést tartogat. Az kelti fel a fi­gyelmét, aki a legkevésbé vesz tudomást morózus hangulatá­ról. De ön addig-addig mester­kedik, amíg ki nem provokálja, hogy az illető vigasztalást nyújt­son. És ez a váratlan és ütkos kapcsolat tényleg jó gyógyírnak bizonyul minden bajra. Minden idejét és leleményességét leköti a titkos randevúk megszervezé­se. így aztán már nem ér rá az önsajnálatra. OROSZ­LÁN Általában eseménydús, színes életet él. A Mars idén december­ben is izgalmas élményeket ígér önnek. A szeretteivel töltött időt is élvezi. Rengeteg programötle­te van, játékos természetével még az unalmasnak induló ko­mor délutánokat is emlékezetes­sé tudja tenni. Arról ügyesen gondoskodik, hogy a család éle­te akkor se legyen egyhangú, amikor épp házon kívül van - talán épp egy titkos randevún. Anyagi gondja ritkán van, az idei nyári mélyrepülés után megint jól áll, és persze ezt meg is akarja mutatni a világnak. Ha valahol megjelenik, csak ön fi­zet, és drága ajándékkal lepi meg a szeretteit, barátait - meg persze drága holmikat vásárol magának is. Az új év első hetei­ben is inkább baráti köre bőví­tésével, sportolással, utazással tölti az időt. Igaza van, ezek a kapcsolatok később szépen gyümölcsöznek majd a munká­ban is. Népszerűsége februárban éri el a tetőfokát, amikor a Nap az Oroszlán jeggyel szemben vo­nul a Merkúrral karöltve. A báli szezonban minden jelentős ese­ményen részt vesz, és élvezi, hogy körülrajongják. Észre sem veszi, hogy ezzel állandó part­nerében olyan nagyfokú félté­kenységet ébreszt, ami még az eddigi jó kapcsolatot is fel­emésztheti. De ne feledje, a pénz nem minden! SZŰZ Fontossá válik az életkörülmé­nyei javítása, ezért a költözés, bútorvásárlás, tatarozás kerül napirendre. Semmi nem lehet olyan szép, hogy ne tudna raj­ta még egy picit javítani. Per­sze nem biztos, hogy a párja ugyanígy gondolja. Őt már idegesíti az a sok takarítás, szépítgetés, amit csinál, de leg­inkább azt viseli nehezen, hogy nem „használhatja” azt otthonát. Úgy érzi: nem a tár­gyak, a bútorok vannak őérte, hanem ő van a tárgyakért. S talán nincs is messze az igaz­ságtól. Próbáljon egy kicsit la­zítani, nem dől össze a világ, ha itt-ott port lát a bútoron, vagy a tárgyak nincsenek „elvágólagosán”. A békesség fontosabb. A takarításra, rendrakásra forr dított időt inkább a partneré vei közös programokra, vagy még inkább egymás kényezte­tésére kellene fordítani. Ha túl szigorú elveket vall, ha mindig mindent feltételekhez köt, ne csodálkozzon, ha a kedvese házon kívül boldogabbnak ér­zi magát. És igyekszik minél kevesebb időt otthon tölteni. Ha nem figyel, a helyzet oly­annyira elmérgesedhet, hogy végül kenyértörésre kerülhet a sor önök között. Tehát gondolja át, mi a fontosabb. Ugyanakkor a családtagjait, barátait se ha­nyagolja el, mert ez is megbosz- szulhatja magát. FONTOSABB TELEFONSZAMOK SEGÉLYHÍVÓ: 112 MENTŐK: 104 RENDŐRSÉG: 107 TŰZOLTÓK: 105 MÁV INFORMÁCIÓ: 74/311-953 VOLÁN INF.: 74/528-899 E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMSZOL­GÁLTATÓ ZRT. Telefonos ügyfél- szolgálat: (40) 545-545 Hibabeje­lentés, a beszélgetés hangrögzí­tésre kerül: (80) 20-50-20 Szek­szárdi telephely, Keselyűsi út 2. 74/505-700 ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSI HIVATAL (APEH) Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága, Tolna megyei központi ügyfélszolgálat, Szekszárd, Arany J. u. 5-11. 06-40/42-42-42 BABITS MIHÁLY MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS GYERMEKEK HÁZA Szekszárd, Szent István tér 10. 74/529-610 E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI GÁZSZOL­GÁLTATÓ ZRT. Szekszárd, Széche­nyi u. 41. Hibabejelentés: (80) 42 42-42 MAGYAR AUTÓKLUB MŰSZAKI ÁL­LOMÁS Szekszárd, Tolnai L. u. 2. 74/315-630 TARR KFT. Kábeltévé-szolgáltatás. Szekszárd, Táncsics u. 2. Telefon: 74/416-000 TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÓRHÁZA Szekszárd, Béri B. Á. u. 5/7. 74/501-500 TOLNA MEGYEI IGAZSÁGÜGYI HIVATAL jogi segítségnyújtó szolgálata és áldozatvédelmi szolgálat 74/529-287 POLGÁRMESTERI HIVATAL Szek­szárd, Béla király tér 8. 74/504- 100 OKMÁNYIRODA Szekszárd, Bezerédj u. 1. 74/504-100 VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ KFT. Szek­szárd, Mátyás király u. 68/70. Ügyfélszolgálat: Hibabejelentési ügyelet munkaidőben: Szekszárd, Mátyás király u. 68-70. 74/529- 266. Válassz képzési kínálatunkból! Protokoulüoyintízo RTÍD7Öt$FITN£« WUINtSS ASSZISZTENS Tanulj nappali tagozaton, jó szaktanárokkal és szakemberekkel! szakmai gyakorlatot a Baiaton-partan! árvaellátás, diákigazolvány, diákhitd. Többet szeretnél tudni iskolánkról, ezekről a szakmákról? Keresd honlapunkat! Válassz bennünket!­....©> Dél— Balatoni Idegenforgalmi Közgazdasági SZAKKÖZÉFISKOI A-ÚS KOLlJkSTLM Zamárdi, Knézich u.1.! Tel.: 84/345-001 info@balatoniskola.hu I wsvw.balatoniskola.hu Új kiállítás a Paksi Képtárban Vincze Ottó: Kognitív mentés cí­mű kiállítása 2010. november 25-én nyílik a Paksi Képtárban. Ám Halász Károly kiállításának zárása után sem voltak restek a múzeumpedagógusok és a diá­kok, hiszen a rendszeres foglal­kozások nem szakadnak meg arra az időre sem, amíg a szak­emberek dolgoznak az új kiállí­tás felépítésén. A gyűjtemény agyagának segítségével az óvo­dásokkal és általános iskolás di­ákokkal a négy őselem téma­körét járták körbe, mely már Vincze Ottó tárlatára készítí fel a gyerekeket. A tűz, víz, föld és levegő megjelenítésének lehető­ségét fedezték fel a diákokkal az egyes művészettörténeti korok­ból származó képzőművészeti munkák segítségével. Kutatva, milyen jellegzetességei és tulaj­donságai vannak az adott ős­elemnek. Ezt követően pedig négy különböző technikával a gyerekek maguk is elkészíthet­ték saját őselemüket: így ké­szültek el az olajpasztell-lán- gok, földdűnék pitt-krétával és szénnel, monotípiával megjele­nített tengerek és akvarellel fes­tett fellegek. A képtári foglalkozások a TÁMOP 3.2.8/10/B Múzeumok Mindenkinek Program - Múze­umok oktatási-képzési szerepé­nek erősítése projekt segítségé­vel valósul meg. Paksi diákok számára a kiállí­tások megtekintése ingyenes, nem állandó látogatóink számá­ra a tárlatvezetéshez és a foglal­kozásokon való részvételhez előzetes időpont-egyeztetés és jelentkezés szükséges. ▲ TOVÁBBI INFORMÁCIÓK ÉS JELENTKEZÉS: Web: www.paksikeptar.hu E-mail: muzeumpedagogia@paksikep­tar.hu Telefon: 06-20-8830-284 A programok a TÁMOP 3.2.8/10/B „Múzeumok Mindenkinek" Program - Múzeumok oktatási-képzési szerepének erősítése című projekt keretein belül valósulnak meg. hír velünk jár! Hívjon minket, és mi megjelenési lehetőséget biztosítunk Önnek! Bővebb információ: 06-74/511-504 vagy 06-74/511-534. december elején megjelenő n On is a A tartalomból:- hasznos ajándékozási tippek- egészségmegőrzés a téli hónapokban- az évszaknak megfelelő trendek, divatirányzatok- tanácsok az ünnepi menü összeállításához és a lakás díszítéséhez

Next

/
Oldalképek
Tartalom