Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-23 / 272. szám

illilililPll KÖZELET Újraindul a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöki székéért a de­cemberi tisztújító választmányi ülésen Semjén Zsolt pártelnök. „A kettős tagság nem azt jelenti, hogy a Fidesz-tag automatikusan KDNP-tag lehet. Pusztán azt jelenti, hogy nem kizáró ok" - szögezte te. Tehát a KDNP egy független párt. Mindenáron szexelni akart kiskunlacháza Első fokon 19 év fegyház a gyermekgyilkosnak Kommandósok őrizetében a bíróságon. A gyilkos szenvtelen arccal azt fejtegette: bár nem látszik rajta, azért vannak érzelmei Orbán Viktor megérti a máltai aggodalmakat Máltán tett látogatásakor orbán Viktor miniszterel­nök kijelentette: igazságos teherviselésre van szükség az illegális bevándorlók el­leni harcban. Vendéglátó­jának, Lawrence Gonzinak jelezte: Magyarországnak is vannak olyan határai, amelyek az EU külső hatá­rainak is számítanak. Felszentelték a 36 méteres Jézus-szobrot A NYUGAT-LENGYELORSZÁGI Swiebodzinnál emelt Krisz­tus-szobrot több száz hívő jelenlétében szentelték fel. Készítői szerint a legmaga­sabb ilyen alkotás a világon. A fehér színű, a kezét szét­táró szobor 33 métere jelké­pezi Jézus életéveit, ehhez jön az aranykorona, amely- lyel együtt 36 méteres lett az alkotás. Sokallja Borkai állásait a Jobbik VÁLASSZON TISZTSÉGEI között a hét végén a Magyar Olim­piai Bizottság (MOB) élére választott Borkai Zsolt győri polgármester, fideszes or­szággyűlési képviselő - szorgalmazta a Jobbik. JJangsúlyozták: nem a sze­méllyel, hanem az álláshal­mozás intézményével van problémájuk, mert „már legalább három olyan tiszt­séget tölt be, amely egyen­ként is teljes embert kíván”. Borkai: egy fenékkel 3 lovon Első fokon 19 év fegyház- ra ítélte a Pest Megyei Bí­róság P. Józsefet (28), amiért 2008. november 23-án megverte, megerő­szakolta, majd megölte H. Nórát (14). A gyilkos sajnálja a történteket. Vég Márton ___________ Ór iási médiaérdeklődés mellett ítéletet hirdetett tegnap a bíróság a kiskunlacházi gyilkosság ügyé­ben. Erőszakos nemi közösülé­sért, emberölésért és kifosztásért 19 év fegyházra ítélte, valamint tíz évre eltiltotta a közügyek gya­korlásától és 19 millió forint bűn­ügyi költség megfizetésére köte­lezte a bíróság P. Józsefet, aki a nem jogerős ítélet szerint Kis- kunlacházán 2008. november 23- án megerőszakolta és megfojtot­ta a 14 éves Horák Nórát. A kislány rokonai elégedetle­nek voltak az ítélettel, mert az ügyész életfogytig tartó fegyház­büntetés kiszabását kérte. A fér­fi védője pedig azzal érvelt koráb­ban: csak igen erős ellenállás ese­tén lehet erőszakos közösülésről beszélni, de a szakértői vélemé­nyek és az áldozat testén talált sé­rülések ezt nem támasztják alá. A 28 éves gyilkos az utolsó szó jogával élve a bíróság előtt azt mondta: „Tényleg nagyon sajná­lom az egészet, hogy így alakult, szándékosan soha nem tettem volna ilyet.” Arra, hogy az ügyész szerint két esztendő alatt semmi­lyen érzelmet nem mutatott ki, a vádlott azt mondta: „Én ilyen va­gyok, nem nagyon látszik rajtam, mit gondolok, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek érzelmeim.” P. József lényegében már az el­ső kihallgatásán beismerő vallo­mást tett. Azt mondta, a lány egy rövid beszélgetés után önként szeretkezett vele. Aktus közben valaki megzavarta őket, ekkor BELEHALT SÉRÜLÉSEIBE OZ OZ idős férfi, akit még csütörtö­kön nyolc nagy testű kuvasz támadott meg a Hajdú-Bihar megyei Nagyhegyesen egy ta­nyán. A 67 éves férfi vasár­nap késő éjszaka vesztette befogta a lány száját, majd ami­kor újra elcsendesedett a kör­nyék, folytatták. A lány még öl­tözködött - tehát élt -, amikor P. állítása szerint magára hagy­ta a parkban. Horák Nóra a gyilkosság éjje­lén a helyi művelődési házban szórakozott a barátaival, majd a hajnali órákban egyedül hazain­dult az unokanővéréhez. Félig le­meztelenített holttestét a műve­lődési háztól pár száz méterre találták meg. A helyszínelőknek sikerült ondót és néhány szál vö­röses színű fanszőrt rögzíteniük a holttesten, a mellette talált két szál félig elszívott cigarettáról is tudtak DNS-t rögzíteni. nem roma az elkövető. A tele­pülésen a gyilkosság után roma­életét. Halálát a vérkeringés összeomlása okozta, amelyet vérmérgezés idézett elő. A kutyák gazdája ellen gondat­lanságból elkövetett ember­ölés gyanújával folyik az eljá­rás. ellenes felhangok csaptak fel, a polgármester a Magyar Gárda és a Gój Motorosok tagjainak rész­vételével tartott demonstráción romaerőszakot emlegetett. Egé­szen a valódi gyilkos elfogásáig azt hitték, hogy az elkövető roma volt. A politika részéről is nagy nyomás nehezedett a rendőrség­re, Orbán Viktor például arról beszélt: a brutális gyilkosság fordulópontot jelent a hazai köz­életben. Az ügyben háromszáznál is több embert hallgattak ki, szá­moltattak el, közel száz embertől vettek DNS-mintát. A gyilkosság helyszínétől háromutcányira la­kó P. József a gyilkosság után hó­napokkal, 2009 júniusában ke­rült csak a hatóság látókörébe. Az áldozat mobiltelefonját és egyéb értékeit a nyomozók meg­találták a lakásán egy porszívó porzsákjában.Tanúvallomások- ból kiderült: P. József aznap a dunavarsányi diszkóban szóra­kozott, közben hat-nyolc sört ivott. Többször is hangoztatta, Mindenáron nőt akar, és addig nem marad nyugta, amíg nem szeretkezik valakivel. Egy kézben az összes közszolgálati hírműsor A nemzeti hírügynökséghez te­lepítené a közszolgálati rádiós és tévés hírműsorok gyártását a fideszes képviselők által benyúj­tott médiatörvény-javaslat. A Fi­desz felszámolná a hírszerkesz­tőségeket, a közmédiumok a köz­pontból kapnák a híreket. Ezzel sok pénzt takarítanának meg, de garantálnák a függetlenséget is. „A nemzeti hírügynökség a többi közszolgálati médiaszolgál­tatónak kizárólagos joggal hír­műsorokat gyárt és működteti az internetes sajtótermékeket” - rögzíti a dokumentum. Az indok­lás szerint ez nem jár a hírműso­rok műsoridejének csökkentésé­vel, és lehetővé teszi, hogy a ka­pacitások hatékonyabb kihaszná­lásával tudósítson a közmédia egy-egy közéleti eseményről. Szintén tegnap került az Or­szággyűlés elé az a javaslat, amely 600 fővel bővítené a hon­védséget. Felgyorsítják az önkén­tes tartalékos rendszer kialakítá­sát is. „Az első lépés a védelmi tartalék kialakítása. Beletartoz­nának azok az önkéntes tartalé­kosok, akik a honvédségi objektu­mokat őriznék, illetve a műveleti tartalékosok, akik főleg leszerelt katonák, vagyis már kiképzett, gyakorlott emberek” - magyaráz­ta Simicskó István államtitkár. A rendszerbe 8000 főnyi önkéntes tartalékos tartozna. Az MSZP sze­rint nem megoldás, hogy a kor­mány beöltözteti egyenruhába az eddig is őrzés-védéssel megbízott embereket. ■ Ki lesz a főügyész? várhatóan holnap egyeztet az öt parlamenti párt frakció­vezetőjével a legfőbb ügyész személyéről Schmitt Pál köz- társasági elnök. A Fidesz azt javasolja, november végén nevezze meg jelöltjét a poszt­ra. Jelölttel még egy párt sem állt elő. Az ellenzék nem ért egyet azzal, hogy a főügyészt 9 évre nevezzék ki, személyét kétharmaddal válassza meg a parlament, és hogy ne le­hessen interpellálni Nem élte túl a kutyatámadást Lenin is segíti a vörösiszap-ká rosulta kát senki többet Elárverezik a padláson talált kommunista relikviákat Bányarobbanás: elakadt a mentőakció Uj-Zélandon Lenin-szobrokat, festményeket és a kommunizmusból itt maradt egyéb relikviákat árverez el a kor­mány december 6-án. A szobro­kat és festményeket a miniszté­riumok az átadás-átvétel során ta­lálták meg különbö­ző raktárakban és padlásokon. Össze­sen 230 ilyen tárgy­ról van szó. „Szeret­nénk ezektől végleg megszabadulni. Zárjuk le végleg a rendszerváltást” - fogalmazott Rétvári Bence. A közigazgatási ál­lamtitkár leszögezte: az állam nem kíván a továbbiakban gon­doskodni hasonló nagyméretű, vagy akár csak a legkisebb mére­tű kommunista-szocialista relik­viáról sem. A kormány célja ket­tős: egyrészt nem akarják, hogy üyen tárgyak legyenek a minisz­tériumokban, másrészt pedig ha már úgyis megszabadulnak tő­lük, ezzel a vörösiszap károsult­jait akarják támogat­ni. Ezért döntöttek úgy, nem kidobják, hanem egy jótékony- sági árverésen szaba­dulnak meg Lenintől és társaitól, a bevételt pedig a Ka­tolikus Karitászon keresztül jut­tatják el az iszapkatasztrófa súj­totta térségbe. Milliós nagyság- rendű bevételre számítanak, bár megjósolhatatlan, hogy ki meny­nyi pénzt adna például egy Ráko­si Mátyásról készült fotóért. ■ ■ Kipucolják a tárcákat: milliós bevételt remélnek. Nagy Anna kormányszóvivő és Rétvári Bence államtitkár. Lenin van eladó Egyre kisebb az esély arra, hogy élve mentsék ki az új-zélandi bá­nyában rekedt 29 bányászt. A mentőalakulatok azért nem in­dultak a már harmadik napja a föld alatt lévő vájárok kimentésé­re, mert a tárna mé­lyén tűz tombolt és mérgező gázok is el­szabadultak. „Még mindig bizakodóak vagyunk, de az összes eshetőséget számba véve gondol­nunk kell arra is, hogy a baleset­nek lehetnek halottai” - mondta Gary Knowles rendőrfelügyelő. A 2,3 kilométer hosszú Pike River bányát vízszintesen vájták egy hegyláncba. A vájárok való­színűleg egészen a hegy gyomrá­ban voltak a robbanáskor. Van rá esély, hogy találtak tiszta leve­gőt, ugyanis a bányában százmé­terenként a felszínre vezető szel­lőzőnyílások vannak. Erre szük­ségük is lehetett, ugyanis az oxi­géntartalékok körül­belül egy órára vol­tak elegendőek. Az elhúzódó mentés miatt az is kérdé­ses, van-e megfelelő mennyiségű vizük és élelmük. A mentőalakulatok a főaknába ve­zető járat kialakítása után egy kamerával és mikrofonnal felsze­relt speciális robotottal próbál­nak pontosabb képet kialakítani a bányában lévő veszélyes gázok koncentrációjáról. ■ ■ A vájárok a hegy gyomrá­ban lehettek a robbanáskor. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom