Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-18 / 268. szám

2 PAKS, DUNAFÖLDVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG » A szigetországi élményeit mesélte el bonyhád Izlandi élményeiről tartott vetítéssel egybekötött előadást Boros László tegnap a Solymár Imre Városi Könyvtárban. Az érdeklődők­nek fotók segítségével mutat­ta be az ott látott mesés tájat. Sőt, még hegymászó-felszere­léseket és ásványokat is ma­gával hozott. Boros László többször járt a szigetország­ban, legutóbb 2007-ben. Ez és a 2005-ös expedíciója ké­pezte előadása témáját, (vb) Tudományos eszmecsere nukleáris technikáról Paks A Magyar Nukleáris Társaság december 2-3-án tartja a IX. Nukleáris Techni­kai Szimpóziumot az Erzsé­bet Szállóban. A tanácskozás célja a hazai tudományos esz­mecsere elősegítése, fórum biztosítása a magyar szakem­berek, kutatók, valamint a szakma ifjabb művelői szá­mára több nukleáris techni­kai témában. A tervek szerint szó lesz az üzemidő-hosszab­bításról és az új atomerőművi blokkok építéséről is. (vt) Döntöttek a fiatalok lakástámogatásáról SIMONTORNYA A képviselő- testület elbírálta a fiatal há­zasok első lakáshoz jutásá­nak támogatására beadott második félévi pályázatokat. Különböző okok miatt a há­rom pályázó közül senki nem felelt meg a feltételek­nek, ezért nem jogosultak a támogatásra, (vl) A nedvesebb területeken is learatható a kukorica tolna-mözs A kukorica beta­karítása még tart, de napo­kon belül befejeződik. Ezt a kultúrnövényt 366 hektáron vetette a Mözsi Mezőgazda- sági Szövetkezet. Kivártak, hogy száradjon a növény is, a talaj is. Gumihevederes (lánctalpas) kombájt akartak bérelni, de aztán annyit ja­vultak a körülmények, hogy hagyományos eszközökkel is le tudták aratni a kukoricát. Szárítani viszont intenzíven kell a terményt, (wg) Továbbiak a TEOLhu hírportálon CAR-TOUR / CT-Utozó Idegenforgalmi Kft. 7030 Paks, Dózsa &y. u. 29. jsfSÉk Tel.: 75/510-477 (L-.jP Tel ./Fax: 75/510-478 car*tou*_Eng.szám: U-001147 international E-mail: paks@cartour.hu Köszöntse oz új évet o Cortourral! Külföldi és belföldi szilveszteri ajánlataink Ausztria/Petien, pályaszállás Hotel 3*, 3 éj, félpanzió, szilv 5' 800 Ft/fő fiusztria/Serlitzan. xalman, 4 éj, ‘élpanzió 45 300 rt/fá Susztria/Mönichkirchen, He! 3*. 6 éj, I félpanzió -11350qWfő FranciaországAes Orres. apartman. / éj, I önellátás 36 400 Ft/fő Szlovákie/Donovaly,. i yaszállás1, Panzió, 2 éj, I reggeli 26 900 Ft/fű Szlovákie/Chopok, pátyaszéllás! Hotel 3*, 5éj, félpanzió 78 700 Ft/fő Szlovénia/Bled, Hotel3*, 4 éj, félpanzió, ! wellnesshasznáiattal 58 400 Ft/fő Bükfürdö/H. Caramel4‘ 3é; (éip*ő, «veilnesstiasználattai t« 900 Ft/fű Hévíz/Aquamarin :3*, 3 éj, félpanzió, ; nzi'v var.sc.-a 54 690 -t/fó Bogács/Alabéstrom I arziő, 3 é, fél panzió 38060Ft/fó Külföldi és belföldi utak széles választékával várjuk Kedves Utasainkat! Irodánk üdülésicsekk-elfogadó hely! Nincs akadálya a tanulásnak eszi Az iskolaépület után a sportcsarnokot is felújítják ■ í íz Norvég Mittler István (balra), az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke és Szabó Béla igazgató a sajtótájékoztatón Szó szerint tetőtől talpig megújult az ESZI, azaz az Energetikai Szakközépis­kola. Tetőt, burkolatokat cseréltek, és elvégezték az épület komplex aka­dálymentesítését. Vida Tünde Szabó Béla igazgató tegnap sajtó- tájékoztatón idézte fel az épület felújításának, akadálymentessé tételének fázisait, amelyhez je­lentős pályázati támogatást nyer­tek. Elsőként arra emlékeztetett, hogy egy 1998-ban született tör­vény kötelezővé teszi a közintéz­mények számára a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének bizto­sítását. Mint elmondta, az iskola- épület átalakítási terveinek elké­szítésére 2009-ben 4,7 millió fo­rintot nyertek el, majd az „Ener­getikai Szakközépiskola és Kollé­gium (ESZI) komplex akadály- mentesítésének megvalósítása” elnevezésű projektjükre újabb 54,8 millió forinthoz jutottak. A 65 milliós beruházás - mert­hogy 15 százalék önerőt kellett vállalni - az EGT & Norvég Finan­szírozási Mechanizmusok támo­gatásával és a Duna-Mecsek Te­rületfejlesztési Alapítvány társfi­nanszírozásával valósult meg. A közbeszerzési eljárásban kivá­lasztott fővállalkozó, a paksi Part­ner Kft. június 23-án fogott hoz­zá a munkához, amelynek része volt az udvaron egy parkoló ki­alakítása mozgássérültek számá­ra, innen rámpán jutnak be az épületbe, ahova egy liftet is be­építettek. A bejárati ajtókat, bur­kolatokat kicserélték, előbbi szé­lesebb lett, utóbbiba pedig látás­sérültek tájékozódását segítő spe­ciális vezetősávot építettek be. A tájékoztató táblákon Braille-írás- sal is olvashatóak a tudnivalók. Két tanterembe kerültek olyan számítógépek, amelyeket speciá­lis program segítségével akár va­kok is tudják használni, illetve in­dukciós hurok, ami a hallássérül­teket segíti. A jobb tájékoztatás és a munkakörülmények javítása miatt áthelyezték a portásfülkét Mittler István, az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriu­mának elnöke arról számolt be, hogy a tulajdonossal, a Paksi Atomerőmű Zrt.-vel közösen úgy döntöttek, hogy a támogatott munkákkal párhuzamosan to­vábbi felújítási és karbantartási munkákat is elvégeznek. így újult meg a teljes belső burkolat mind a négy szinten, festettek és mázoltak is, illetve részben fel­újították a villamos hálózatot. Nagy munka volt még a tetőfel­újítás is - mondta el az elnök, áld arról is beszámolt, hogy kü­szöbön van egy újabb jelentős munka. Tavasszal elkezdődik a sportcsarnok teljes körű felújí­tása. Az anyagbeszerzéshez már most hozzáfognak, a munkát pe­dig úgy időzítik, hogy a sport- csarnok a Gastroblues Fesztivál­ra elkészüljön. Komoly feladatok várnak a TEIT leendő elnökére Paks térsége Egyelőre nincs elnö­ke az atomerőmű 12 kilométeres körzetében alakult önkormányza­ti társulásnak, a TEIT-nek. A Tár­sadalmi Ellenőrző és Információs Társulás azért maradt vezető nél­kül, mert eddigi elnöke - Török Gusztáv Andor - már nem polgár- mester, ami elenged­hetetlen a poszt betöl­téséhez. Egyik alelnö- ke lemondott, így a megmaradt alelnök, Hencze Sándor, Dunaszentgyörgy polgármestere vezeti a társulást Lapunknak elmondta, hogy legutóbbi ülésükön napirendre tűzték a vezetőválasztást, de végül levették onnan és későbbre ha­lasztották. Úgy gondolták, hogy még ezt megelőzően áttekintik és, ha szükséges, módosítják a társu­lás alapdokumentumait. Erre a feladatra egy ötfős bizottságot hoz­tak létre, amelyet Hajdú János, Paks polgármestere vezet Tagja még a kalocsai, a bátyai, az uszódi és a tengelici településvezető. Hencze Sándor hozzátette, hogy a bizottság feladata továbbá az el­nökválasztás előkészítése. Arról is beszélt az alelnök, hogy az alapítástól Kalocsa polgármes­tere töltötte be az elnöki posztot, de ez nem jelenti azt, hogy a vá­ros mindenkori letéteményese lenne ennek a tisztségnek. Olyan vezetőt kell választani, akit a több­ség ismer és bízik benne, illetve aki meg tud felelni a következő időszak komoly feladatainak, hi­szen az atomerő­mű bővítése új el­várásokat hoz ma­gával.- Két település, Madocsa és Dunapataj - igaz sa­ját döntés alapján - kimaradt a TEIT-ből. Jó néhányan úgy véljük, itt az ideje, hogy ezt a kérdést is rendezzük - mondta Hencze Sán­dor. A Társadalmi Ellenőrző és In­formációs Társulásnak most 13 település a tagja, köztük Paks. A társulási önkormányzatok veze­tői a jövő hét végén találkozót tar­tanak annak érdekében, hogy jobban megismerjék az új polgár- mestereket, illetve, hogy előrébb lépjenek az említett kérdések­ben. ■ Vida T. TEOLhu Az előzményeket és a háttér-infbmiációkat keresse a TTOUa hírportálon. ■ Madocsa és Dunapataj kima­radt a TEIT-ből. Nem várt kiadások? Felújítás? Átmeneti pénzhiány? Lakossági ügyfeleink részére kínáljuk a felhasználási célhoz nem kötött, forintban igényelhető „KOMBI’' hitelünket. Hitelösszeg: 100 000 Ft-5 000 000 Ft Kamat mértéke: - Jegybanki alapkamat + 8%, azaz jelenleg évi 13,25%; /- lakossági bankszámlával rendelkező ügyfeleink számára: jegybanki alapkamat + 6%, azaz jelenleg évi 11,25% Futamidő: 1-15 év előtörlesztési dy: 0 Ftl Pl.: Hitelösszeg Futamidő Törlesztörészlet JB+8% esetén THM % 100 000 Ft 3 év 3 400 Ft/hó 18,3 500 000 Ft 3 év 16 970 Ft/hó 15,7 1 000 000 Ft 5 év 23 000 Ft/hó 15,1 * Jelen tájékoztatás nem minősül ajánlattételnek. Bővebb felvilágosításért, kérjük, forduljon kirendeltségeinkhez és fiókjainkhoz, vagy hívja a 75/541-510 központi telefonszámot! Hitel-előkészítési díj 1 M Ft-ig 2000 Ft; 1 M Ft felett 2%o, de min. 3000 Ft. Kezelési költség 1%. Egyenlegközlő díja 300 Ft/év, zárlati díj 500 Ft/év, amit a Takarékszövetkezet minden év végén egyszer számít fel, mindaddig, amíg az ügyfélnek az év utolsó munkanapján tartozása áll fenn. 1 M Ft feletti kölcsönnél ingatlanfedezet is szükséges, ehhez kapcsolódó nem a Takarékszövetkezet részére megfizetendő egyéb költség: adó és értékbizonyítvány, jelzálogbejegyzés. (3 millió Ft felett értékbecslést, jelzálogbejegyzést és közokiratba foglalást is előír a Takarékszövetkezet!) Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet A korrekt, gyors tájékoztatásért jutalmazták a paksi rádióst paks-szekszárd A természeti katasztrófák csökkentésének világnapja alkalmából emlék­tárgyat adományozott az Orszá­gos Katasztrófavédelmi Főigaz­gatóság főigazgatója Schukert Józsefnek, a Fortuna Rádió fő- szerkesztőjének. Az elismerést Mácsai Antal megyei igazgató adta át, megköszönve a ripor­ternek a katasztrófavédelem, a tűzoltóság, a polgári védelem munkájáról adott pontos és hi­teles tájékoztatást. Az indoklás szerint Schukert József hosszú idő óta az aktua­litásnak megfelelő tudnivalók­ról, a katasztrófavédelmet érin­tő főbb eseményekről - idén hangsúlyozottan a május-júni­usi ár- és belvízvédekezés me­gyei helyzetéről - korrekt, gyors híradásaival nagy mér­tékben segítette a megyei igaz­gatóság lakossági tájékoztatási tevékenységét. Schuckert József indulása óta, azaz tizenöt éve munkatár­sa, néhány éve főszerkesztője a Fortuna Rádiónak. Azontúl, hogy a helyi hírműsorok szer­kesztője, több állandó műsora van, így a nosztalgiazenékre épülő Suki Koktél, a közéleti té­mákkal foglalkozó Fortuna Uni­kum. ■ V. T.- 2010. NOVEMBER 18., CSÜTÖRTÖK Schuckert József a díjjal Az egész város közösen segít az iszapkárosultakon paks A Pro Artis művészeti is­kola igazgatója, Simon Péter kezdeményezésére „Paksi isko­lák az iszapkárosult diákokért” címmel gálaműsort rendez az önkormányzat a város iskolái­val közösen. Teli Edit alpolgár­mester elmondta, hogy minden iskola alkalmat kap, hogy be­mutatkozzanak diákjai, illetve a műsor második részében pe­dagógusok lépnek fel. Hefner Erika drámapedagó­gus elmondta, hogy a változa­tos műsorban lesz kórusmű, mesefeldolgozás, paródia, ba­lett, aemzetiségi tánc, szóló­ének Fs. Támogatójegyek vásár­lásával, illetve a gála helyszí­nén váltott belépőjegy árával egyaránt hozzá lehet járulni az adománygyűjtéshez. A gálamű­sor december 2-án 18 órakor lesz a városi művelődési köz­pontban. Paksról már több adomány érkézett az elmúlt hetekben az iszapkárosult térségbe, az ön- kormányzat kétmillió forintot utalt át a kárelhárításra, az atomerőmű védőeszközökkel, pénzbeli adománnyal segített. ■ T. V. ? I >

Next

/
Oldalképek
Tartalom