Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-03 / 255. szám

2 DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. NOVEMBER 3., SZERDA HIRSAV Koszorúzással emlékeztek a 108. évfordulóra simontornya A környék hí­res költőjének-írójának 108. születésnapjára emlékeztek. A Vak Bottyán ÁMK tanulói rövid műsor után helyezték el koszorúikat az egykori is­kolája falán lévő emléktáblá­nál. Illyés Gyula korábbi la­kóházát is megkoszorúzták, ahonnan a befejezett tataro­zás ellenére már több mint egy éve hiányzik az emlék­tábla. (vl) A héten is várják a véradók jelentkezését tolna megye A héten is szá­mít a véradókra a Magyar Vöröskereszt Tolna megyei szervezete. Szerdán Bonyhá- don a művelődési házban 9 és 16 óra között, pénteken pedig a szekszárdi véradó ál­lomáson várják 8 és 12 óra között a véradókat. Ugyanitt jövő héten hétfőn a megszo­kott rend szerint 8 és 16.30 között jelentkezhetnek, (hé) Versenyezve ismerték meg jobban a várost szekszárd Sikeresen, 30 csa­pattal és 84 résztvevővel zaj­lott le a Ne légy birka! váro­sismereti verseny, melyet az Ifjúsági Unió Szekszárd kö­zép- és főiskolás tagjai szer­veztek. A többségükben szekszárdi csapatok nyakuk­ba vették a várost, hogy fel­adataikat sikeresen megold­ják, közben pedig jobban megismerjék a megyeszék­hely nevezetességeit. A négy kategória nyertesei kupát, he­lyezettjei oklevelet, érmeket és szponzorok által felajánlott ajándéktárgyakat kaptak, (hé) Nyakukba vették a várost Pályázattal valósítanák meg a cselekvési tervet szekszárd Uniós pályázatot adott be a Tolna megyei Gyermek és Ifjúsági Közala­pítvány, mely révén a megyei ifjúsági stratégia cselekvési tervének első kétéves ciklu­sát szeretnék megvalósítani. Az igényelt 45-50 millió fo­rintos keretből többek között szorosabbra fűznék a kapcso­latot a megyei fenntartású oktatási intézményekkel, pá­lyaválasztási tanácsadásokat, hátrányos helyzetű fiatalok­nak érdekérvényesítő, csa­ládsegítő programokat szer­veznének. (hé) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Dombóvár ügynökségvezetőjét: Lösch Ferenc 20/969-20-15 Továbbiak a TEOLhii hírportálon Kerényi Zsolt fideszes képviselőt, a Szent Orsolya Iskolaközpont igazgatóját egyhangú szavazással választották alpolgármesterré. Tegnap esküt tett Szabó jobbján Kerényi iii testületi ülés Fideszes képviselő lett Dombóvár alpolgármestere Kerényi Zsoltot, a Fidesz képviselőjét jelölte társa­dalmi megbízatású alpol­gármesternek Szabó Lo- ránd a tegnapi testületi ülésen. A polgármester választásával minden képviselő egyetértett. Rácz Tibor Sikerült alpolgármestert válasz­tania tegnap a dombóvári képvi­selő-testületnek. Kerényi Zsolt fi­deszes képviselő még délelőtt felesküdött. Összesen 11 voksot kapott titkos szavazáson. A tes­tület tagjai tehát egyhangúlag úgy vélték, a Szent Orsolya Isko­laközpont igazgatója a legalkal­masabb az alpolgármesteri fel­adatok ellátására. Ám nemcsak ebben a kérdés­ben volt egységes az álláspont. Gördülékenyen, szinte egyetér­tésben dolgoztak együtt a fide­szes képviselők a polgármester­rel valamit az ellenzékkel. A vá­rosvezetők levették a napirendi pontok közül a térfigyelő kame­rarendszer kialakításáról szólót, viszont döntöttek arról, hogy tel­jes átvilágítást rendelnek meg Dombóvár költségvetésére és gazdálkodására a 2003. január 1. és a 2010. december 31. közé eső időszakra. Bükösdi Olga, a Fi­desz frakcióvezetője kiemelte, er­re azért van szükség, mert a kép­viselők szeretnének tisztán lát­ni. Az átvilágításra az önkor­mányzat nyüt eljárásos ajánlatté­teli felhívást tesz majd közzé, az elbíráláshoz városgazdálkodási bizottságnak objektív pontrend­szert kell kidolgoznia. Emellett a képviselő-testület munkáját se­gítő bizottságok száma is eggyel nőtt. A negyedik bizottság úgy alakult ki, hogy a humán bizott­ság feladatkörét szétbontották, így a jövőben az Oktatási és kul­turális bizottságban tevékeny­kedhetnek Tóthné Sudár Beáta és Nagy Roland képviselők, vala­mint Gaál János és Füleki Zoltán külsős tagok, munkájukat pedig Bükösdi Olga elnök irányítja. A Szociális és egészségügyi bizott­ság elnöke Kiss Béla, MSZP-s képviselő lett, tagjai pedig Bü­kösdi Olga és dr. lanek Attila kép­viselők, valamint dr. Antalffy Zsolt és Rózsai Györgyné nem képviselők lettek. Megadták a városvezetők az el­vi hozzájárulást ahhoz, hogy az 516. Sz. Szakképző Iskolában új szak indulhasson. Az intézmény­ben cipőfelsőrész-készítőket is szeretnének képezni, ami Szabó Loránd polgármester szerint ör­vendetes, mivel a dombóvári ipa­ri parkban működő könnyűipari cég bővíteni szeretne. Nem támo­gatták a képviselők a Dombóvári Város- és Lakásgazdálkodási NKft. beadványát, amelyben az egyes önkormányzati ingatlanok felújítására kértek támogatást. Tóth Zsuzsanna, az önkormány­zati tulajdonú cég ügyvezetője az ülésen elmondta, a Caminus Tü­zeléstechnikai Kft. a Bajcsy- -Zsilinszky utca 5. száma alatti épületben a kéményeket életve­szélyessé nyilvánította, megtiltot­ták azok használatát, így az ott la­kók nem is fűthetnek, legfeljebb árammal. Ám mivel a céghez csak egy árajánlat érkezett a kémé­nyek helyreállítására, a képviselő- testület úgy döntött, egy későbbi időpontban újratárgyalja az ön- kormányzati lakások tetőszerke­zeteinek és kéményeinek javítási munkáit. Év végéig nem jelenik meg a város ingyenes havilapja, a Dombó-táj, mivel elfogyott az ön- kormányzatnak a kiadására szánt kerete. A következő évben talán újra a kezükbe vehetik a dombóváriak az újságot, mivel 2011-ben újra tárgyalnak majd a kiadásáról. A falusi turizmus nem zár rossz évet Várongon várong Húsz éve nem épült új ház a faluban, de most véget ért ez az időszak. A polgármester, Brun­ner Dezső tájékoztatása szerint egyre több külföldi vásárol ingat­lanokat, s egy német férfi nemrég saját kezűleg bontott el egy régi, és húzott fel egy új épületet Az egész falu a turizmusra ren­dezkedik be. A polgármesteri hi­vatal"épületében már 14 éve mű­ködik szálló az emeleten, és boro­zó a pincében. Az udvarban sza­unát is létesítettek. A szép, erdős táj vonzza a természetjárókat és a vadászokat. Viszonylag sok a visszajáró vendég. Több mint 15 ingatlant vettek meg és újítottak fel külföldiek: németek, olaszok, hollandok. Legutóbb egy angol férfi vásárolt egy házat, s helyre­hozta nyaralónak. Egy svájci pár pedig végleg ideköltözött. A válság dacára Várongon vár­hatóan az idén is bejön annyi pénz a turizmusból, mint más­kor. A polgármester ezt azzal magyarázza, hogy az alacsony áraknak köszönhetően máshon­nan is átpártoltak ide a szálló- vendégek. ■ W. G. Négyszáz csomag érkezett a helyi rászorulóknak kiírd Négyszáz adag élelmiszer­csomagot oszthat szét a kurdi ön- kormányzat a rászoruló családok között a Magyar Ökumenikus Se­gélyszervezetnek köszönhetően- mondta el lapunknak Müller János polgármester. Hozzátette, vitaminozott lisztből összesen 1600 kiló, száraz tésztából össze­sen 4200 kiló, valamint kekszből 400 kiló érkezett a településre. - Kurd mellett Értény, Miszla, Szakadát, Mucsi és Koppány- szántó is kapott hasonló szállít­mányt. A csomagokkal a kisnyug­díjasokat, az önhibájukon kívül létminimum közelében élőket, va­lamint a hátrányos helyzetű gyer­mekek családjait támogathatjuk- mondta. A támogatást a telepü­lés az Európai Unió élelmiszerse­gély programjának köszönhetően kapja, amelyhez három évvel ez­előtt csatlakoztak. A falu akkori vezetését a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kereste meg a le­hetőséggel, így évente két alka­lommal kap a település hasonló szállítmányt ■ T. R. Az egyedi fűtés műszakilag nem megoldható A KÉPVISELŐ-TESTÜLET tudo­másul vette, hogy a Kapos- szekcső, Liget-lakótelep 5. szá­mú épületében az egyes laká­sok egyedi fűtésének és meleg­víz-ellátásának kialakítása műszakilag nem megoldható. Mint arról korábban hírt ad­tunk, Dombóvár Önkormány­zatának 255 bérlakása van, ebből a Liget-lakótelep 5. szá­mú társasházban 8 lakás van a tulajdonában. Az önkor­mányzati bérlők mintegy 1,5 millió forint tartozást halmoz­tak fel, ebben benne van a je­lenleg bentlakók és a már ko­rábban kiköltözött bérlők tar­tozása is. A város kénytelen volt kifizetni ezt az összeget a szolgáltatónak. Akkor szó­ba került, vizsgálják meg, megoldhatók, hogy ezeket a lakásokat egyedi fűtésűre ala­kíttassák át Erre azonban műszakilag nincs lehetőség. „Tolna megye Top 100” —•( Évkönyv a legjelentősebb vállalkozásokról 1 együtt a legjobbakkai. • • Hirdessen On is a TOP 100-ban, Tolna megye legsikeresebb vállalkozásainak kiadványában! További információ: 06-74/511-504 vagy 06-74/511-534 , ~ i Tolnai Névmásai A hír velünk jár! Kapospula a kirakatban rendezvény A település mutatkozott be legutóbb Kapospula került a középpontba. A Kirakatban a kistérség rendez­vénysorozat részként múlt pén­teken a település mutathatta meg magát a nagyközönségnek. A Víz­mente Néptánc Együttes 3 kor­csoportjának műsora mellett a Kapospulai Dalkör és a Philips Zenekar szórakoztatta az érdek­lődőket A Napsugár Áruház kira­katában berendezett kiállítás, amely a község értékeiből ad íze­lítőt egy hónapig tekinthető meg. A Hotel Dombóvár éttermében a falu jellemző menüjeként a sava­nyú belsőség-leves, a burgonyá­val és párolt káposztával körített sült tarja, kolbász és hurka, vala­mint a túrós pite egész hónapban szerepel az étlapon. ■ R. T. A Vízmente Néptánc Együttes is szórakoztatta a megjelenteket

Next

/
Oldalképek
Tartalom