Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-11 / 262. szám
MOZAIK kisebb autóbalesetet szenvedett. A kaliforniai Burbankben valaki nekiment a kocsijának, majd továbbhajtott. A Született gyilkosok főszereplőjét kórházba vitték, de miután ellátták, hazaengedték. A cserbenhagyó kocsiját már megtalálták a zsaruk Láthatatlan érték látóknak OLVASTAM VENTER MARIANNA Állati bűnözök mindenki tisztában van vele, hogy léteznek tolvajok és betörők. Ezen bűnözők mibenlétét általában az emberi fajhoz köti az ember, ám néha érheti meglepetés. Olykor jó nagy. olvasom a minap, hogy egy franciaországi tanyatulajdonos feljelentést tett a csendőrségen, mert őrült tempóban fogyatkozni kezdett a lábasjószág, elsősorban tyúk, kacsa, üba, aztán a nyulak, majd végül a derék házőrző tűnt el. Vele együtt az egyetlen gyanúsított is. Végül a csendőrök 24 órás megfigyelés alá vonták a tanyát, és kiderült, hogy két közepes méretű krokodil - Provance- ban egyáltalán nem őshonos ragadozók - telepedett meg a használaton kívüli fészerben, és ritkította az állományt. Mint kiderült, a tettes és bűntársa egy utazó cirkuszból szökött meg. hasonló, bár kisebb kaliberű sztori itthon is történt. Egy falusi nénike a körzeti megbízottnak bizonygatta, hogy rendszeresen betörők járnak nála, és nem visznek el mást, csak - csipketerítő- ket. Hosszas nyomozás kiderítette, hogy a tolvaj a néni tacskója, aki rákapott erre a különös csemegére. Merthogy a néni cukorral keményítette a saját készítésű csipkecsodákat. kiállítás Bekötött szemmel is végigtapogathatok az alkotások HWF;-.r - Ov,k 4 Bozzay Balázs (balról) kipróbálta, mit éreznek a látássérültek egy-egy szituációban. Háttérben a kiállítás egyik szervezője, Gegye Imre Láthatatlan kultúra címmel nyűt kiállítás tegnap délután Szekszár- don, az Esélyek Házában. A tárlat lényege, hogy a látogatók bekötött szemmel, csupán a tapintás és az érintés segítségével is szerezhetnek benyomást a művekről, amelyeket látássérült és látó alkotók vegyesen készítettek. A programot a KI-Látás Közhasznú Alapítvány, a Láncszem Látássérültek és Más Segítséggel Élők Bátaszéki Egyesülete és a Kézzelfogható Alapítvány közösen szervezte. Móga Erzsébet, utóbbi elnöke a megnyitón elmondta, az érdeklődőket különböző fokban látássérült segítők vezetik körbe, úgy, hogy a látogatók szeme be van kötve. - Természetesen meg is nézhetik az alkotásokat, de örülünk annak, ha az emberek kíváncsiak arra, hogy a látássérültek mit érezhetnek egy- egy szituációban az életben. Most nyugodtabb környezetben, a kiállításunkon némi tapasztalatot is szerezhetnek arról, hogy milyen VÍZÁLLÁSOK VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár-72 cm, Paks 72 cm, Dombori 107 cm, Baja 228 cm, Árvízkapu 524 cm. A Sió Palánknál 316 cm. skorpió (X.24-XI. 22.). Elege lett mindenből és mindenkiből. Környezete észreveszi remény- vesztettségét, és a segítségére siet. Ugye, nem is olyan sötét a helyzet? nyilas (XI.23-XII.21.). Azt sugallják Önnek, hogy minden rosszabbra fordul, mégis fogékony marad az élet apró örömeire. Jó kedvvel veti magát a munkájába, s így sikerül adósságait is rendezni. bak (XII. 22-1.20.). A korábbi sikereket tovább halmozza, és egy olyan lehetőséghez jut, amire már régóta vágyott. Tanácsot kérnek Öntől, ha tud, segítsen! vízöntő (1.21-11.20.). Ma a VízönHOROSZKÓP tőbe ér a Hold. Tárgyalásai során nem lesz könnyű dolga, de nagyon választékos stílusban képes tárgyalni. halak (II. 21-111.20.). A pénz valóban nagyon sokat számít a mai világban, de nem ér meg minden áldozatot. Vállaljon több munkát, de vegye figyelembe szervezete teljesítőképességét. kos (lll.21-IV.20.). Örömmel végzi a munkáját, még sincs megelégedve az eredménnyel és a jövedelemmel. Tökéletes kapcsolatról álmodozik, de nem kell félnie, mert az is eljön. bika (IV.21-V20.). Reggel nyomott hangulatban ébred, szinte örül, hogy munkába mehet. Lelkesen dolgozik, aminek meg is lesz az eredménye. Romantikus kalandra számíthat. ikrek (V.21—VI.21.). Alig várja, hogy együtt lehessen azokkal, akikben vakon megbízhat Csapatmunkában Ön sokszoros teljesítményre képes. RÁK (VI. 22—VII. 22.). Titkos imádója már üzeneteket küldözget a munkahelyére és a telefonjára. Olyan szerelmes lesz, akár madarat is lehetne fogatni Önnel. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Váratlan segítség érkezhet, de tűzifa ürügyén se engedjen ismeretleneket a házába! Pénzére, értéktárgyaira ügyeljen, mert meglophatják. szűz (Vili. 24-IX. 23.). Ügyeskedők megpróbálják Önt befolyásolni. Egy anyagi jellegű ügyben gyors döntést várnak Öntől, de bárhogy sürgetik is, még ne mondjon igent. mérleg (IX.24—X.23.). Új partnert keresgél a régi helyett, ám ennek kockázata is van. Két ágy helyett ajtón kívül találhatja magát. Dönthet úgy is, hogy jobbítja jelenlegi kapcsolatát. HUMOR Fizetésemelés Pacsmag egyik délelőtt bekopog a főnökéhez.- Főnök úr, bajban vagyok. A feleségem kijelentette, hogy ha nem tudok önnél fizetésemelést kiharcolni, elhagy.- Márpedig szó sem lehet fizetésemelésről!- Igazán? Hálásan köszönöm, drága főnök úr. nehézségekbe lehet ütközni látássérültként - húzta alá. Fusz Anna, a Ki-Látás Alapítvány rehabilitációs tanára elmondta, a tárlat csupán ma délután, pénteken és szombat délelőtt lesz megtekinthető, de kiegészül azzal, hogy a pontírással is megismerkedhetnek a látogatók. ■ R. T. SKANDINÁV LOTTO GÉPI HÚZÁS: b b $ U 3Jj __ KÉ ZI HÚZÁS: b b Ut & & & & NYEREMÉNYEK Két telitalálatos szelvény volt, ezek egyenként 50 304 330 forintot érnek. A hatosért 91 765 forintot, az ötösért 2985 forintot, a négyesért 775 forintot fizet a Szerencsejáték Zrt. TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke november 10-én: 0 Megfizethetetlen értékek lapultak a bőröndben & Jól fizető munkák, amiktől a hideg is kiráz © Energia: jelentős megtakarítás érhető el 0 Féláron osztogatták a jelest a tanárok a Dienes iskolában 0 Szabó szerint a Fidesz csődbe viszi Dombóvári TE0L.hU Játsszon a Tolnai Népújsággal! Nyerjen 2 főre szóló belépőjegyet a 2010. november 13-án. 21.00 órakor Szekszárdon, az Est Caféban kezdődő HEAVEN STREET SEVEN M koncertre! A Heaven Street Seven koncertje az Est Caféban- Hányadik születésnapi koncertjét ünnepli Idén a Heaven Street Seven?- Mi a neve a Tolnai Népújság honlapjának? Az első 5 helyes megfejtést beküldő olvasónk nyer. A válaszokat 2010. november 11-én 9.00 órától várjuk sms-számunkra: 06-30/3030-272 A hír velünk jár! Mit is jelent ma Magyarországon alternatív zenekarnak lenni? Semmit? Mindent? Mindenesetre az esztergomi strandbüfében valószínűleg még ezen nem gondolkodtak a Heaven Street Seven együttes alapító tagjai, amikor az első fellépéseiket szervezték. Történt mindez 15 évvel ezelőtt, s most a banda születésnapja alkalmából dupla válogatáslemezt készített. A Dunabeat egyik CD-je egy best of jellegű válogatás, a másikon ritkaságok, ki nem adott felvételek és átdolgozások szerepelnek. A zenekar, amely néhány évvel ezelőtt együtt turnézhatott Európában az ausztrál Church zenekarral, és játszhatott az R.E.M. és a Radiohead előtt, november 13- án, szombaton a Szekszárdi Est Caféban koncertezik. A szórakozóhely már egy órával a HS 7 fellépése előtt, nyolc órakor megnyitja kapuit, elkerülendő a tumultust a bejáratnál. Elővételben még vásárolható jegy a Videovilág Videotékában 1000 forintért, a helyszínen az élményért 1200 forintot kell áldozni, hogy az ember a Szia, a Sajnálom vagy a Dél-Amerika című dalokat hallhassa. Hazánk egyik legismertebb és legelismertebb alternatív együttesének élő koncertjéért érdemes ellátogatni a megyeszékhely központjában található szórakozóhelyre. Információ: 0620/959-5006. ▲ a Tolnai Népújsággal! * Nyerjen 2 lőre szóló belépőjegyet a 2010. november 15-én, íjjj 19.00 órakor Pécsett, a PTE Aulában kezdődő ÁKoncz Zsuzsa- * Koncertre! 4 Hol nyomtatják a Tolnai ISjépújságot? Melyik évben kapta meg ▼ a Prima Primissima díjat KrilaL^sJfsa? Az első 5 helyes megfejtést beküldő olvasónk nyer. A válaszokat 2010. november 11-én 11.00 órától várjuk sms-számunkra: 06-30/3030-272 Info: Trubics Zorán 06-20/9414-017 A hír velünk jár! 1 Tolnai Né#\sá|0i < <4