Tolnai Népújság, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-20 / 245. szám

3 2010. OKTÓBER 20., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR JEGYZET STEINBACH ZSOLT Az Önök szolgálatában önöknek, Önökkel, Önökért, valamint satöbbi. Remél­tem, jó ideig el lehet felejte­ni az ilyen semmitmondó* fantáziátlan, lapos közhelye­ket, amiket az önkormány­zati választási kampányban önálló gondolat híján ismé­telgettek oly sokan. És oly sokszor, hogy a választók még most, bő két hét múl­tán is emlékeznek rájuk, amikor is érdekes dolgok történnek néhány új képvi­selő-testületben. Azokról a helyekről van szó, ahol a polgármester és a képvise­lők többsége nem eszik egy­más tenyeréből, még kocka­cukrot sem. Legszívesebben pedig még egy asztalhoz sem ülnének le vacsoráim. Dolgozni meg pláne nem. A nagy nemzeti egyetértés je­gyében vállat a vállhoz vet­vén, kart a karba fonván egy­színűre satírozott politikai térképen persze nemigen tű­nik fel sok ilyen település, de azért egy-kettő akad az országban, sőt, a megyében is. Nem feltétlenül lehet el­dönteni, hogy ezeknek a tes­tületeknek a tagjai tisztán pártpolitikai síkon állnak-e szemben, vagy csak úgy, l’art pour Fart alapon, kedv­telésből utálják egymást. Az sem állapítható meg tökéle­tes biztonsággal, hogy a pol­gármester a kerékkötője a közös munkának, vagy a képviselők többsége képte­len az együttműködésre. egy dolog azonban biztos. A polgármestereket, a kép­viselőket a választók emel­ték a tisztségükbe. Azzal a céllal, hogy dolgozzanak a településért, az ott lakókért: „Önöknek, Önökkel, Önö­kért”. Ha pedig valakinek nem tetszik ez a nép által megszavazott felállás, és mintegy felülbírálván a vá­lasztók döntését, meg sze­retné válogatni, hogy kivel dolgozzon, annak még min­dig jobb, ha most távozik, mintha megvárja, hogy el­zavarják. Az Önök. Kakasd és Bonyhád között, a 6-os főúton javítottak burkolatot az üzemmérnökség munkatársai, a héten ezen a szakaszon több korlátozásra lehet számítani A kátyúval mindenki küzd közutak A szükségesnél kevesebb pénz jut felújításra, javításra Lassan ismét itt a tél, és Tolna megyében csak el­vétve látni, hogy a közút­kezelő munkatársai dol­goznának az utak állapo­tán. Még az elmúlt tél okozta hibákat sem sike­rült mindenhol kijavítani, Mauthner Ilona Olvasóink közül többen is jelez­ték, hogy rossz az utak állapota többek között a 6-os főúton Szek- szárd és Bonyhád között, illetve Bonyhád-Majos és Tevel, Báta- szék és Bonyhád, Paks és Kö­tesd, Paks és Németkér, vala­mint a 63-as és a 6-os főút között. Nyilván több problémás szakasz is van. Idén összesen 39 autós je­lentett be kárigényt a közútkeze­lőhöz, ebből 9 eset volt jogos, és folyamatban van 2 bejelentés ki­vizsgálása. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs csoportvezető­je, Pécsi Norbert elmondta, a le­hetőségekhez mérten folyama­tosan végzik a burkolathibák megszüntetését. A kátyúzási igény szinte állandó. A munká­kat ütemezik, a balesetveszélyes hibákat a tehető legrövidebb időn belül kijavítják, illetve a fő­útvonalakon és a forgalmasabb útszakaszokon lévő kátyúk meg­szüntetése elsőbbséget élvez. A csoportvezető elmondta, van ele­gendő mennyiségű anyaguk, a tél beálltáig közel 1700 tonna meleg aszfaltot tudnak még fel­használni. A kérdésre, mennyi pénz ju­tott idén a megye útjainak javí­tására, Pécsi Norbert elmondta, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tolna megyében eddig összesen 161 millió forintot költött kátyú­sokszor vita tárgya, hogy az adott út mellett lévő árkot ki­nek kell tisztán tartani. Az esőzések során ez központi té­ma lett, hiszen éppen a ki nem tisztított árkok miatt ön­tött el területeket a víz. Pécsi Norbert elmondta, az árok- és padkatisztítás minden eset­ben az adott útszakasz keze­lőjének a feladata: országos közutak esetében a Magyar Közút, a települési utaknál zásra, amelyből 2322 tonna asz­faltot használtak fel közel hat­ezer úthiba megszüntetésére. Nagyfelületű burkolatjavítási munkákat 282 millió forintért végeztek, több mint 61 ezer négyzetméternyi jelentősen le­romlott felületet újítottak fel. Ami pedig a jövőt illeti, jelen­leg több program van előkészí­tés alatt, ezekre az előzőeknél is több pénz áll majd rendelkezés­re. Az Új Magyarország Fejlesz­tési Terv Regionális Operatív Programok keretében jövőre to­vábbi 5 útszakasz felújítása va­pedig a helyi önkormányza­tok, autópályáknál az Állami Autópálya Kezelő az illetékes. Az országos közúthálózat melletti vízelvezető árkok csu­pán az út területére lehulló csapadékvíz elvezetését szol­gálják. Az út menti ingatlan tulajdonosának kell arról gondoskodni, hogy se az út­szakaszok árkaiba, se pedig az útburkolatra ne kerülhes­sen iszap a területéről. ■ Ön szerint az utak állapota rosszabb Tolnában, mint más megyékben? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: TEOL.hu A szavazás eredményét csütörtöki számunkban közöljük. lósulhat meg. Mintegy 840 mil­lió forintos ráfordítással a Ge- menctől Várdombig vezető út 14 kilométeres szakaszának re­konstrukciója pedig a közelmúlt­ban el is készült. Rendkívüli év volt az idei a sok eső és a változékony időjá­rás nehezítette az útjavítók munkáját. Az üzemmérnöksé­geknek folyamatosan akad ten­nivalója a bel- és árvizek miatt a megye útjain. A burkolathibák gyakori előfordulásában közre­játszik az is, hogy a közútháló­zat átlagéletkora magas, így az kevésbé áll elten az időjárási té­nyezőknek. Az is tény továbbá, tette hozzá a kommunikációs csoportvezető, hogy az utóbbi években folyamatosan csökkent az állami közúthálózat üzemel­tetésére és felújítására fordítha­tó keretösszeg. Ki tisztítsa az út menti árkokat és a padkát? A civileknek el kell számolni hó végéig tolna megye A 2009. évi sze­mélyi jövedelemadó 1 száza­lékos felajánlásaiból befolyt összegek elszámolási határ­ideje október 31. Ezzel kap­csolatban tart konzultációs napokat a megyében a Civil Számadó Szolgálat a napok­ban. Ezek helyszínei és idő­pontjai: Szekszárd, Polip If­júsági Iroda - október 21., 17 óra Paks, művelődési köz­pont - október 25., 17 óra Bonyhád, a kistérségi Társu­lás irodája - október 25., 16 óra Tamási, Művelődési Ház - 2010. október 26., 17 óra Dombóvár - előreláthatólag október 27. (hé) Energiatakarékos izzókat vásárolnak felsőnána Önkormányzati segítséggel 681 ezer forintot nyert a helyi Nyugdíjasok Érdekszövetsége. Az elnyert összeget 454 energiatakaré­kos izzó vásárlására fordítja a szervezet, nyolcvannyolc felsőnánai háztartás kiadása­in csökkentve ezzel, (he) Csodálatos növényvilág grafikus alkotásokban szekszárd A természet csendes csodáinak birodal­mába kalauzolja Szentes R. Erika amatőr grafikus, ápoló­nő Csodálatos növényvilág című kiállítása a látogatókat a Balassa János kórház igaz­gatóságának folyosógalériá­ján. A megnyitón Krizák Ist­ván természetfotós vetítéssel egybekötött előadása még közelebb hozta az erdők, me­zők flóráját a résztvevőkhöz. A tárlatot várhatóan novem­ber közepéig látható, (hé) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Termeszetközelben Gesztenyetúrán vettek részt a faddi általános iskola tanulói és szüleik nemrégiben a Mecsek­ben. Volt, aki őz állkapcsot talált, sokan makkot gyűjtöttek, de a legtöbben a gombákat figyelték meg. Hazafelé Sötétvölgyben szalonnát és virslit sütöttek. A Mecsek-túrát követő hétvégén, múlt szombaton faddi gombatúrát szerveztek az érdeklődőknek, akik a Volent-öbölben található gombákkal ismerkedhettek. További hasznos infor­mációként elhangzott, hogy étkezésre csak gombaszakértő által ellenőrzött gombát vigyenek haza. Rendőrök a bíróság előtt bűnügy Kényszervallatás, közokirat-hamisítás a vád szekszárd Három rendőr állt tegnap a megyei bíróság büntető­tanácsa előtt. A bátaszéki őrs törzsőrmesterét és főtörzsőrmes­terét a megyei főügyészség kény­szervallatással és hivatalos sze­mélyként folytatólagosan elköve­tett közokirat-hamisítás vádolja. A harmadik, Decsen szolgáló zászlós ellen pedig két rendbeli kényszervallatás és könnyű testi sértés a vád. Utóbbi ügyben a sér­tett terjesztett elő magánvádat. A történet azzal kezdődött, hogy elloptak egy mobiltelefont Sárpilisen. A nyomozás szálai Decsre vezettek, ugyanis a lo­pott telefont abban a körzetben használták. A két bátaszéki rendőr tavaly október 10-én szombaton ment a faluba tanú­kat kihallhatni. Az adatok alap­ján került a képbe egy akkor 17 éves helybéli fiú, akit bevittek a kmb-s irodába, ahol harmad­rendű vádlott megpofozta, mert rá akarták venni, hogy bevallja a telefonlopást. Később a szin­tén kihallgatott nagymamájával aláíratták, hogy jelen volt a fia­talkorú kihallgatásán. Bevitték a bátyját is, akit mindhárman bántalmaztak, megütötték, a szekrénynek lökték, és aki mindezek hatására beismerő vallomást tett. Ezt követően az első- és a másodrendű vádlott, egyébként eredménytelen ház­kutatásról állított ki jegyző­könyvet, ami a vád szerint meg sem történt. Engedélyt is csak napokkal később kértek rá fe­lettesüktől. A rendőrök a bűn­cselekményeket tagadták, csak eljárási szabálytalanságokat is­mertek el. Nem adták érdemi magyarázatát például annak, hogy miért nem idézték be a ta­núkat, miért mentek ki értük a lakásukra. A sértettek fenntar­tották korábbi vallomásukat, nemcsak a bántalmazásról, ha­nem arról is, hogy nem tudták, miért viszik be őket, nem figyel­meztették őket a jogaikra, és a fiatalkorút törvényes képvise­lője nélkül hallgatták ki. A bün­tetőügy tárgyalását tanúk meg­hallgatásával jövő kedden foly­tatják. ■ Ihárosi

Next

/
Oldalképek
Tartalom