Tolnai Népújság, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-18 / 243. szám
2010. OKTÓBER 18., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP 3 ÜÜÜ Tizenöten vették vállukra a várost önkormányzat Horváth István második ciklusát kezdi a szekszárdi közgyűlés élén A megyeszékhelynek is van már önkormányzata: tegnap ugyanis a kellő formai és tartalmi követelmények mellett megalakult a testület. Szeri Árpád A városházán délelőtt tíz órakor, a Himnusz eléneklése után kezdődött az ülés: de már nem huszonnégy, hanem tizennégy képviselővel és a polgármesterrel: ugyanis ennyi, tizenöt lett a létszám az önkormányzati reform alapján. A városanyák és városatyák a díszterembe ökumenikus istentisztelet után érkeztek, ezért utalhatott a korelnökként levezető elnöki tisztet ellátó dr. Tóth Gyula arra az üzenetre, amit az óra et labora - imádkozzál és dolgozzál - mondás tartalmaz. Dr. Molnár Péter, a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette a választás végeredményét: ennek megfelelően a testületben tizenegyen a Fidesz-KDNP, ketten az MSZP színeiben intézik a köz ügyeit, s egy-egy képviselővel rendelkezik a Jobbik- Védegylet, illetve az LMP. A polgármesteri tisztet Horváth István látja el, megkezdve második vezetői ciklusát. Az eskütételek után az ülés vezetését átvevő Horváth István ismertette programját, amiről ugyanakkor megemlítette: ez valójában a szekszárdiak programja. A terA Fidesz-KDNP frakció tizenegy tagú, a felvételen Máté Péter (jobbról), dr. Hadházy Ákos, dr. Horváth Kálmán, Lemle Béláné és Fajszi Lajos vek között szerepel egyebek mellett a már folyamatban lévő, illetve tervezett beruházások kivitelezése; az élményfürdő, a víz- és szennyvíz-rekonstrukció folytatása, bérlakás, kerékpárút és szálloda építése, a szurdik- program, a csatornázás, az új atlétikai pálya befejezése, újabb előrelépés a gyermekétkeztetésben, illetve általában az Agora program, a Szépítsük Együtt Szekszárdot! program, valamint a biztonságos Szekszárdért program kiteljesítése. A testület elfogadta azt a javaslatot, melynek értelmében a polgármester illetménye havonta bruttó 579 ezer 750 forint. A költségtérítésre Horváth István nem tartott igényt. A Jobbik- Védegyletes dr. Tóth Csaba Attila azt indítványozta, hogy a polgármester fogadja el a költségtérítést, ugyanakkor illetménye felét utalja át a rászorulókat segítő polgármesteri keretbe. A testület nem értett egyet a felvetéssel. A közgyűlés tagjai titkos szavazással dr. Haag Éva személyében alpolgármestert választottak, s igent mondtak havi bruttó 541 ezer 100 forintot kitevő illetményére és 108 ezer 220 forint költségtérítésére. A Szózat után az előtérben koccintás közepette kívántak egymásnak jó munkát a város képviselői és az önkormányzat jelenlévő munkatársai. Ismét gyűjt a jótékonysági akcióiról ismert nyugdíjas páros PAKS Gyerekek, nyugdíjasok, cégek és szurkolók igyekeznek önzetlenül segítséget nyújtani a vö- rösiszap-katasztrófa sújtotta települések lakóinak. A jótékonysági akcióiról ismertté vált nyugdíjas páros, Molnár Imréné és Tomolik Teréz öt héten keresztül, azaz egészen december közepéig fogadja a segítem szándékozók felajánlásait. Az adományokat, háztartási gépeket, játékokat, tisztítószereket és tartós élelmiszereket, a Zsíros köz 11. szám alatt lehet leadni. A felajánlásokat a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül juttatják el Devecser környékére. ■ Egészen december közepéig fogadják a felajánlásokat. Az Atomerőmű SE kosárlabdacsapatának szurkolóiból alakult Atomic Boys Egyesület úgy döntött, hogy nem anyagi támogatást ad, hanem fizikailag segít a bajba jutottakon. A szurkolók vasárnap elutaztak Devecserre, hogy kivegyék részüket a károk felszámolásából. Babik Róbert alelnök elmondta, hogy a védőruhákat és az utazási költséget helyi cégek támogatásával biztosítják. „Gyerekek a gyerekekért” mottóval adománygyűjtő akciót hirdetett meg a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola is. Aki 100 forint támogatást ad, a diákok által hajtogatott darumadarat kap ajándékba. Az adománygyűjtést október 20-án kezdik a város több pontján. ■ Vida T. HIRDETÉS Bátaszék, Bajai út 3. Megújulva az Önök kényelméért A SPAR Magyarország Kft. a 2008-ban átvett volt Plus hálózat üzleteit modernizálja. 2010-ben 70 üzlet átfogó átalakítása valósul meg, ennek keretében 2010. október 19-én a Bátaszék, Bajai út 3. szám alatt található SPAR szupermarket immár megújulva, kibővült szolgáltatásokkal várja vásárlóit. Elérkezett az idő! A másfél hónapos átépítési munkálatokat követően végre megnyit a 700 m2 eladóterű, átalakított SPAR szupermarket. Az üzlet átépítésével az volt a célunk, hogy még inkább hangsúlyossá tegyük a SPAR üzletekre jellemző minőséget és széles választékot, magas kereskedelmi színvonalon szolgálva az Önök megelégedettségét, kényelmét. A modernizált üzletben kibővült áruválasztékkal, új szolgáltatásokkal és berendezésekkel találkozhatnak: látványpékség, friss hús-, csemege-, és önkiszolgáló sajtpult került kialakí: tásra. A közel 6 ezer terméket tartalmazó árukínálatba bekerültek cukrászati készítmények is. A boltberendezés modern kenyérállványokkal és pékáru-adagolókkal egészült ki, továbbá megvalósult a SPAR szupermarketekre jellemző látványos zöldség-gyümölcs kihelyezés is. A nyitás napján szórakoztató programokkal készülünk. A bátaszéki SPAR szupermarket 21 munkatársa udvarias, szakértő kiszolgálással várja Önöket a hét minden napján. Látogassanak el megújult üzletünkbe, legyen élmény a vásárlás! SERTÉS BŐRÖS COMB csontos: a kiszolgálópultban 1 kg CHEESELAND TRAPPISTA SAJT a kiszolgálópultban 1 kg 1.140.Ajánlatunk 2010.10.19. keddtől, 10.27. szerdáig érvényes a Bátaszék, Bajai út 3. sz. alatti ESESS® szupermarketben. Nyitva tartás: H-P: 6.30-20.00; Szó: 6.30-18.00; V: 8.00-18.00, október 23.: zárva. Engedményes kínálatunk a készlet erejéig érvényes. Áraink forintban értendők, és az áfát tartalmazzák. *A régi árak a SPAR szupermarketekben az akció kezdetéig érvényben lévő fogyasztói árak. "A sertés bőrös comb esetében feltüntetett régi ár a 10.17-ei SPAR fogyasztói ér.