Tolnai Népújság, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-15 / 241. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. OKTÓBER 15.. PÉNTEK NYUGDÍJASOK HIRSAV Citerazenekarral mentek a megyei találkozóra simontornya A decsi dalos találkozón a Simontornyai citerások is felléptek, az „Életet az éveknek” nyugdí­jasklubok megyei rendezvé­nyén a Simontornyai BSZV- klubot 18 tag képviselte. A kis csapatot elkísérte a ve­lük igen jó kapcsolatot ápo­ló, már-már testvérnek te­kintett arany minősítésű ci- terazenekar is, s igen jó hangulatot varázsoltak, (vl) Virágot, gyertyát és koszorúkat kínálnak szekszard A halottak nap­jára készülve a Mentálhigié­nés Műhely Önkéntes Köz­pont Nyugdíjas Tagozata ok­tóber 25-én (hétfőn) kedvez­ményes áron virág-, gyer­tya- és koszorúárusítást tart reggel 8 órától Szekszárdon, az Arany János utca 12. szám alatti virágüzletben. Várnak minden nyugdíjast és nagycsaládost, (gy) Jó két hét múlva halottak napja Négy településről várják a szépkorúakat kisszékely Az idősek hó­napja alkalmából az üdülő­faluban október 16-án, szombaton 14 órától térségi nyugdíjastalálkozót rendez­nek. A helyiek mellett még négy település: Simontor­nya, Belecska, Tolnanémedi és a Fejér megyei Igar nyugdíjasai vesznek részt. A találkozó célja a baráti, jószomszédi viszony erősí­tése. Ezt bizonyára jól szol­gálják majd a kötetlen, ba­ráti beszélgetések és a nyugdíjasklubok rövid mű­sorai. (vl) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Értelmes célok kellenek tevékenyek Észt, izmot megmozgattak a gyönki vetélkedőn Újból diáknak érezték magukat a versenyzők, hiszen teszteket kellett kitölteni a gyönki rendezvényen Gyünkön hagyomány, hogy minden évben ösz- szemérik szellemi és ügyességi tudásukat a megye nyugdíjasai. A ve­télkedőnek csak nyertesei vannak, hiszen nem az eredmény, hanem a jó hangulat a fontos. Mauthner Ilona Hatfős csoportokban hajoltak tegnap a feladatlapok fölé Gyön- kön, a művelődési házban az idő­sebb korosztály képviselői. A tu­dáspróba Tolna megyével, ha­zánkkal, szavak értelmezésével valamint a számokkal volt kap­csolatos. Gyimesi János, a helyi nyugdíjasklub vezetője, a ren­dezvény főszervezője elmondta, évente öt nagyobb eseményük van, de ezek közül a mostani a legnyitottabb. Az Életet az évek­nek címet viselő rendezvényük­re a megyei elnök tájékoztatása szerint az idén a szőkébb pátri­ánk kilenc nyugdíjasklubjából érkeztek résztvevők. Míg a többiek a feladatokat ol­dották meg, addig Papp Józsefné (69 éves) szekszárdi és Hopp Gá­bor (62 éves) gyönki nyugdíjas­sal beszélgettünk arról, hogyan változik meg az ember élete, amikor már nem megy munká­ba nap mint nap. Gábor még csak ízlelgeti a pihenést, hiszen mindössze két hónapja nem dol­gozik.- Hegesztőként 48 év munka- viszony után hivatalosan két éve vagyok nyugdíjas, de valójában csak két hónapja hagytam abba az aktív munkát. Őszintén remé­lem, hogy nem kell végleg szeg­re akasztanom a felszerelése­met. Még nem érzem magamat öregnek, aktívan - heti egy alka­lommal rendszeresen - focizok Mindenki nyert, aki benevezett a feladatok megoldása után a következő csapatok vitték el a pálmát: első helyen a szek­szárdi Platán Klub „A” csapata végzett 94,5 ponttal, másodi­kak lettek a bátaszékiek 81,5 ponttal, harmadikak pedig az iregszemcseiek 81 ponttal. Való­jában mindenki nyert, aki be­nevezett a játékba, hiszen fel­szabadult jókedv kísérte a gyönki rendezvényt Az ered­ményhirdetés után terített asz­tal várta a nyugdíjasokat, az ebéd töltött káposzta és házi sü­temény volt A gyönki Életet az éveknek című rendezvényt az idén is a paksi atomerőmű tá­mogatta. Hopp Gábor és Papp Józsefné a tevékeny nyugdíjasok közé tartozik és naponta kerékpárral közleke­dem. A gyerekem felnőtt, három unokám van, velük a hétvégé­ken találkozom. Az élettársam­mal gyakran kirándulunk, szí­vesen járunk nyugdíjasrendez­vényekre, klubba, sőt táncolni is. Hopp Gábor szerint az tartja fi­atalon az embert, ha célokat tűz ki maga elé, aktívan él, már amennyire az embernek az egészsége engedi, és sok gyümöl­csöt fogyaszt. Papp Józsefné, Ma­rika viszonylag korán, 52 éves ko­rában ment úgynevezett előnyug­díjba. Akkor még volt ilyen. Ezt megelőzően 34 évig volt könyve­lő, utoljára a szekszárdi Arany­fürt Tsz-nél dolgozott.- Bár imádtam a munkámat, mégis nyugdíjba mentem, mert sorra jöttek az unokák és kellett a segítség. Három lányom van, és mára öt unokám. Az első években sok időt töltöttünk a szőlőben is, ahol mindent meg­termeltünk. Amikor 12 éve meg­halt a férjem, úgy döntöttem, megválók a szőlőtől. Ezt követő­en kerültem szorosabb kapcso­latba a szekszárdi Platán Nyug­díjasklubbal, amelynek öt éve a vezetője is vagyok. Közben az unokáim is felnőttek, a legidő­sebb 22 éves. Ha visszatekintek az elmúlt évtizedekre, akkor elé­gedett vagyok. Voltak rosszabb időszakok is az életemben, de úgy gondolom, mindig el kell fo­gadni azt, amit az élet felkínál. Marika elmondta, férje halála után az segítette át a nehéz gon­dolatokon, hogy ott voltak mel­lette a gyerekei, unokái. Ment ér­tük az óvodába, illetve amikor nagyobbak lettek, a nagyi min­dig finom ebéddel várta haza az iskolából. Sokat segít a hétköz­napokban, hogy van a klub, a rendezvényekre készülni kell, és jó együtt lenni, amikor kirándul­nak, ünnepelnek, vagy éppen mint most, vetélkednek, mondta a 69 éves Papp Józsefné. A nyugdíjasok gyalog mentek a világnapon a Szigetre tolna Attól, hogy valaki szépko­rú, még kíváncsi lehet a Sziget­re. így volt ezzel a Tolna Városi Nyugdíjas Érdekszövetség szá­mos tagja is. Igaz, nem augusz­tusban és nem is a budapesti ha­jógyári Szigetre látogattak el, ha­nem október 10-én, Tolna-Sziget­be, ahol a húszgyermekes, egy­kori fácánkerti Lukács família vendégei voltak, az egykori Heisler-birtokon. Történt mindez a Vüággyalog- ló Napon, amelyen immár negye­dik éve vesz részt a civil szerve­zet Koleszár Istvánná, az érdek- szövetség elnökhelyettese el­mondta, hogy ezúttal negyvenha­téin teljesítették a hét és lel kilo­méteres távot, köztük harminc­hat nyugdíjas, de néhány unoka is. Miután kigyönyörködték ma­gukat vendéglátóiknál, vissza­gyalogoltak a városba, a civü ház­ba, ahol közben elkészült az ebéd. Az ilyenkor szokásos pörkölteket az elmúlt két évben a nemrég el­hunyt Rogács József készítette. Róla egyperces néma felállással emlékeztek meg. ■ S. K. Hollandiából hoztak ajándékot U Pincehelyre pincehely A testvértelepülésről, a holland Uitgeestből érkezett 34 tagú, zömében nyugdíjasokból ál- ló'csoportotfbgadott a közelmúlt­ban a pincehelyi magyar-holland baráti egyesület A vendégek ellá­togattak az abaligeti barlanghoz, majd Pécsre. Székesfehérvár ne­vezettességeit is megismerhet­ték, beöltözve vettek részt a szü­reti felvonuláson. A jó fogadtatást ajándékokkal hálálták meg, az öregotthonnak fa kerti ülőgarni­túrát és fűnyírót hoztak. Nem fe­ledkeztek meg az óvodásokról sem, ők a több doboz játék mel­lett, babaházzal, számítógéppel gazdagodtak. Több ajándék saj­nos illetéktelenek kezébe került A zárt helyen parkoló buszukat kirabolták, antik székeket, por­szívót és sok más tárgyat loptak el, a busz tankjából 300 liter gáz­olajat szívtak le. Az anyagi kár mellett nagy erkölcsi kár is érte a két település kapcsolatát - mond­ta Mezei Andrásné, a baráti tár­saság elnöke. ■ Varga L. Apáról fiúra, generációkon át öröklődik a zene szeretete életút A XX. század magyar zenetörténetének ritka dokumentumai a Károly család gyűjteményéből PAKS Hét generációra már bizto­san igaz, a nyolcadik esetében csak nagyon valószínű, hogy mindig volt, van és lesz zenész Károly János családjában. A zene­szerző, zenetanár unokája, Szö­rényi Szellő Boglárka még csak négy és fél éves, de sejteni lehet, hogy hamar „belebotlik” majd va- lamüyen hangszerbe. Erre nem­csak anyai ágon - Károly János egyik lánya, Ági az édesanyja - hanem apai ágon is megvan az indíttatás, hiszen édesapja, Örs és nagyapja, Levente is zenész. A másik Károly lány, Katalin a Nem­zeti Színház munkatársa, a kecs­keméti színház zenei igazgatója. Minderről a paksi Károly János annak kapcsán beszélt lapunk­nak, hogy „A XX. század magyar zenetörténetének ritka dokumen­tumai a Károly család gyűjtemé­nyéből” címmel kiállítása nyüt, és előadást is tartott a Pákolitz Ist­ván Városi Könyvtárban. Hamar kiderül, hogy nem csak a könyvtárban bemutatott doku­mentumok érdemesek a figye­lemre, a tanár úr lakásán is ren­geteg ereklyét, érdekességet őriz. És persze hangszerből is akad né­hány. Csak eleinte tűnik tréfának, hogy még a garázsban is van zon­gora. S Károly János arra sem rest, hogy néhány szép dallam erejéig leüljön egyik mellé. Mint mondja, napi több órát gyakorol. Egyébként zongorahangolóként ma is tevékenykedik, és a zene­szerzéssel sem hagyott fel. Van a kellene hangolódni... A múlt fel­paksi vonósnégyestől egy „meg- idézésére viszont azonnal kapha- rendelés” a tarsolyában, csak rá tó. Beszél ükapjáról, dédapjáról, Károly János a paksi városi könyvtárban a család gyűjteményéből szár­mazó érdekes dokumentumokat mutatja egy érdeklődőnek aztán nagyapjáról, aki katona és hadifogoly volt az első világhábo­rúban. Négy év után tért haza Oroszországból, ahol a fogolytá­borokban élénk kul­turális élet folyt, ma­ga is sokat zongorá­zott és több misét írt Inge alá rejtve hózta őket haza, még ma is őrzik egy kozák kancsukájának nyomait és a kiserdült vérét is. Aztán mesél apjáról is, akit a közelmúltban veszített el, s aki U. János Pálnak is játszott orgonán, még azt megelőzően, hogy pápá­vá szentelték. Szavaiból kiderül, az ő életének is voltak regénybe illő epizódjai. Ám nem író, így nem könyv, hanem zeneművek, Az emlékek, a múlt felidézésére azonnal kapható. esetenként versek születtek az él­ményekből. így például a Requiem ’56 hőseiért című kó­rusmű. Károly János azt mondja, könnyen válik zenész abból, aki üyen családban nő fel. Nemcsak azért, mert lépten-nyomon hang­szerbe botlik, hanem azért, mert magába szívhatja az elődök által felhalmozott tudást Apáról fiúra öröklődnek a tapasztalatok mel­lett a történetek is. Gyerekeinek, unokáinak ő is sokat mesél arról, amit gyerekként hallott kántor nagyapjától, amikor az egyik templomból a másikba mentek orgonáim. ■ Vida T. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom