Tolnai Népújság, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-11 / 237. szám
2010. OKTÓBER 11., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR 3 JEGYZET IHÁROSI IBOLYA A tévénéző mint kíváncsi ember már megint kiderült, hogy tehetséges nép vagyunk, mi magyarok. Bizonnyal a többi is az, de az nem érdekel any- nyira, mint a magyar. Szinte hihetetlen, hogy mennyi fiatal és kevésbé fiatal tud nálunk énekelni. Ezzel a jó érzéssel nézheti az ember a két nagy és konkurens tévécsatorna tehetségkutató műsorát Mármint akkor nézheti, ha ide- oda kapcsolgat szombat esténként s ily módon le-le marad egyik-másik kedvencéről. Hogy a család miként viseli el az állandó kapcsolgatást, arról ne essék szó. Ugyancsak más kérdés, hogy a piac el tud-e majd tartani ennyi újdonsült „sztárt”, de ez meg legyen a kiesők és a győztesek önismereti programja. És akkor Friderikusz Sándor, az egyik zsűritag, megvilágosodván egyenes adásban jelentette be, hogy a nézőnek látni kellene mindkét műsort. Az egyik menjen át más időpontra. Ettől még megmaradnak a párhuzamos szappanoperák, ilyenolyan ki- vagy beköltözős, kukkolós műsorok. Aki ezeket nézi, válasszon belátása szerint. De egyszer az életben azért előfordulhatna, hogy a két nagy kereskedelmi tévécsatorna, vagy legalább az egyik, nemcsak potenciális fogyasztónak tekintené saját nézőit, hanem embernek is, aki örömmel nézné mindkét csatornán, amint hazája fiai és lányai énekelnek. Mellesleg van közöttük határon túli magyar, honi kisebbségi és csak félig magyar. De mindannyian itthon szeretnék megmutatni magukat, és persze itt akarnak karriert csinálni, sztárok lenni. talán nem túl távoli a párhuzam a választásokkal. Jó lenne, ha a győztes polgármesterek és képviselők nem csupán választóknak tekintenének minket, szavazókat, akiknek a véleménye legközelebb négy év múlva számít. Megalakult az új testület bonyhád A vörösiszapömlés károsultjait is támogatja a város A képviselő-testület tagjait követően Potápi Árpád János polgármester (balra) is letette az esküt a választási bizottság képviselője előtt A megye városai közül elsőként tartotta meg Bonyhád önkormányzati kép- viselő-testülete ünnepi alakuló ülését vasárnap. Alpolgármestert és bizottságokat is választottak. Hargitai Éva bonyhád A megye városai között elsőként Bonyhád új önkormányzati képviselő-testülete tartotta meg alakuló ülését vasárnap, az ünnepi szentmisét és a tagok megáldását követően. A11 képviselőt követően Potápi Árpád János polgármester is letette esküjét, majd röviden ismertette programját. Mint elmondta, a korábbi évekhez hasonlóan a továbbiakban is a város jelmondata szellemében, hűséggel a hazához, és hűséggel Bonyhádhoz kívánja folytatni a munkát. Ugyanakkor sok minden megváltozott az utóbbi időben, amit további változtatások követnek a jövőben. Ehhez a képviselő-testületnek alkalmazkodnia kell úgy, hogy közben a célokat nem feledik, képesek maradnak úgy végezni munkájukat, hogy az a lehető legtöbb ember javát szolgálja. Tennivaló lesz bőven. Többek között az intézményrendszer fenntartásának nehézségeit kell megoldaniuk, és az önkormányzatnak nagyobb, közvetlenebb szerepet kell vállalnia a város gazdasági életben. Potápi Árpád János kiemelte, a korábbi években sem a pártpolitika határozta meg az önkormányzat működését, és reményei szerint ezentúl is mindany- nyian közösen fognak dolgozni a város érdekében. Programismertetője zárásaként javasolta, hogy a vörösiszapömlés miatt károsultakat a város a szolidaritás jegyében egymillió forinttal támogassa, amit a testület elfogadott. A korábbi évekhez hasonlóan most is négy bizottság alakult. A jogi, ügyrendi, ellenőrző és pénzügyi bizottság dr. Égi Csaba, a gazdasági és környezetvédelmi bizottság Varga Szilárd Mihály, az oktatási, kulturális, sport és közrendvédelmi bizottság Ónodi Szabolcs, az egészség- ügyi és szociális bizottság pedig dr. Barcza Zsolt vezetésével végzi majd munkáját. Az alpolgármesteri feladatokat Filóné Fe- rencz Ibolya látja el. A 18-ról 12 tagúra csökkent képviselő-testületben a Fidesz- KDNP-t 8, a MSZP-t 2, a Jobbikot egy tag képviseli. Kersák Tamás (Fidesz-KDNP) képviselő elmondta, minél kisebb egy csoport, annál hatékonyabb a működése. Ugyanakkor a felelősség súlyát legalább annyira érzik, mint a korábbi években. Az,-hogy milyen lehetőségeik lesznek, sajnos nem csak a testületen múlik, hiszen a nemzetközi gazdasági helyzet az ország- és a városvezetés mozgásterét is megszabja. Szabó Gábor, az MSZP képviselője szerint ugyan ellenzékről jelen esetben nem lehet beszélni, amit tudnak, megtesznek a kontroll és a kritika területén. Természetesen a jó elgondolások ellen nem fognak kardoskodni. Hozzátette, annak örül, hogy kormánypárti polgármester áll a város élén, ami javítja a fennmaradás esélyeit. Ritzel Rita (Jobbik) köszönetét fejezte ki, hogy bejuthatott a képviselő-testületbe. Hozzátette, munkája során nem pártpolitikát, hanem elveket fog képviselni. A szociális bizottság alelnöke- ként pedig többek között azon dolgozik majd, hogy a kisebbséget sújtó problémák megoldásában előrelépést érjenek el. A megyei közgyűlés és a városok alakuló ülései önkormányzat létszám* az alakuló ülés időpontja Megyei közgyűlés 15 október 14., csütörtök 10.00 Szekszárd 15 október 17., vasárnap 8.45 Bátaszék 9 október 18., hétfő 14.00 Dombóvár 12 október 14., csütörtök 16.00 Dunafö kivár 9 október 12., kedd 16.00 Gyönk 7 október 11., hétfő 18.00 Nagymányok 7 október 14., csütörtök 18.00 Paks 12 október 18., hétfő 15.00 Simon*'»'nya 7 október 15., péntek 10.00 Tamási 9 október 15., péntek 13.00 Tolna 11** október 13., szerda 17.00 * a megyei közgyűlési elnökkel, polgármesterrel együtt ** Tolnán dr. Sümegi Zoltán polgármester egyéni képviselőként is bekerült a testületbe FORRÁS: TN-GYŰJTÉS A polgárőrök főzték a legjobb ételt györe A horgászversenyt Mészáros Attila, a szakácsokét a polgárőr egyesület, a rönkhajítást Lőrincz Zoltán nyerte a szombati györei falunapon. A megmérettetések mellett többek között volt kiállítás- megnyitó, szüreti felvonulás, kulturális műsor, kicsiknek és nagyoknak külön szüreti bál, utóbbira a kuriózumnak számító anyukák táncával invitálták a közönséget (hé) Színpadot avattak, és programot indítottak gyulai Felavatták az óvoda udvarán az új színpadot, és egyúttal megtartották A pacsirták dalolnak a nyelvem alatt elnevezésű roma tehetséggondozó program nyitórendezvényét is szombaton Gyulajon. A Galló József Általános Iskola és Óvoda programjait színesítette az óvodások munkáiból Ősz szele zümmög, aluszik a nyár már címmel megnyílt kiállítás, és a kicsik szüreti műsora, (hé) Visszanyerte régi arculatát a murgai bolt murga Önerőből újíttatta fel a település közontjában álló vegyeskereskedés és italbolt külső vakolatát a murgai ön- kormányzat. A renoválást a közmunkások végezték, így a polgármesteri hivatalnak csak az anyagbeszerzésre kellett pénzt fordítania. A megújult épület most visszanyerte régi arculatát, amelyet a korábbi vakolat eltakart, (hé) Ötven éve végeztek a pálfai iskolában pálfa Találkozót tartottak az egykori diákok, akik 1960- ban végeztek a pálfai általános iskolában. Ä 24 fős létszámból 17-en vettek részt az eseményen. Az osztályfőnök, Ulrich Károly már nem él, csakúgy, mint hárman az egykori diákközösségből. A osztályfőnöki órán mindenki elmesélte az 50 év alatt vele történt fontosabb eseményeket, majd a kultúrházban elfogyasztott ebéd és vidám beszélgetés után késő délután köszöntek el egymástól, (vt) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Reménytelennek tűnő helyzeteken is túljutott már a kórház balassa-nap Idén is elismerték az ünnepen az intézmény kiváló munkát végző orvosait, valamint szakdolgozóit szekszárd - Nem tudok ígéreteket termi, hogy mi minden lesz ezután - hangsúlyozta prof. dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a megyei kórház Balassa-napi rendezvényén. Hozzátette, annyi bizonyos, hogy a minisztérium munkatársai az ország kórházait járják, és keményen dolgoznak, hogy olyan kormányzati döntések születhessenek, amelyeket az ország helyzete megenged, és segítik az egészségügyben dolgozók mindennapjait. A Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza szombaton immár 10. alkalommal emlékezett meg európai hírű névadójáról, a sárszentlőrinci születésű sebész professzorról egész napos programokkal. Tudományos előadásokkal, ökumenikus istentisztelettel, ünnepi műsorral tisztelegtek emléke előtt. Az idei ünnepség különleges apropója volt, hogy 80 évvel ezelőtt adták át a kórház úgynevezett kiinkertéglás épületét, amelyben azóta is gyógyítanak.- Á kórház sokszor volt reménytelennek tűnő helyzetben, de mindig voltak jó emberei, akiknek köszönhetően túl tudtak jutni a nehézségeken - mondta dr. Muth Lajos főigazgató. így történhetett meg, hogy 1930-ban, szintén nehéz időkben, az ország legmodernebb kórházi épületét adták át itt. Gyulai Miklósné osztályvezető is miniszteri dicséretben részesült A hagyományokhoz hűen a Balassa-napon idén is elismerték a kórház kiváló munkát végző orvosait, valamint szakdolgozóit. Pro Sanitate-díjat vehetett át dr. Andriska István traumatológiai osztályvezető főorvos, dr. Csordás Jenő gyermekgyógyász, dr. Kántor János gyermek- sebész, Kovácsné Nagy Irma műtőblokk vezető. Miniszteri dicséretben részesült dr. Tánczos Rozália közegészségtan-jár- ványtan szakorvos, Beier Matthiasné, az orvosi könyvtár vezetője, dr. Germánná Szellák Marianna röntgen szakorvos, Gyulai Miklósné élelmezési osztályvezető, Lázár Lajos informatikai osztályvezető, Pfaffné Deli Zsuzsanna, a tüdőgondozó vezető asszisztense, dr. Wallner Tamásné gyógyszerész, valamint a Cora alapítvány szűrő csoportja. Balassa-kitüntetésben részesült dr. Gagyi Emma, a tüdőgondozó vezető főorvosa, dr. Hardi- csay Klára, a megyei bőr- és nemibeteg gondozó vezető főorvosa, Almási Lajosné endoszkópos szakasszisztens, Bernáthné Türányi Erika, a diabetes gondozó munkatársa, Guszt Istvánné, a pszichiátriai osztály pénzügyi előadója, Kovács Imréné varrodai csoportvezető, valamint Lászlóné Fülöp Borbála közbeszerzési referens. ■ H. É.