Tolnai Népújság, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-10-10 / 40. szám

2010. OKTÓBER 10., VASÁRNAP MEGYEI SPORT 11 mm\ i liiwniiiiiiii Nemes gesztus az Újpesttől jótékonyság Az NB I-es lila-fehérek is segítették Neubauer Máté felépülését Jótékonysági mérkőzést játszott Tevelen az Új­pest. A Tiszával, Rajczi- val, Simekkel, Balajczá- val érkező vendégcsapat fellépésével Neubauer Máté gyógykezeléséhez járult hozzá. Kitanits Lajos, Rónai Gábor Megható pillanat volt. Tisza Ti­bor a meccs kezdete előtt egy Újpest-mezzel a kezében oda­futott a tolókocsiban ülő fiatal­emberhez, átölelte, és átnyúj­totta neki a becses ereklyét. Majd sorban egyesével jöttek a többiek, Mészöly Géza, Rajczi, Böőr, Simek, Balajcza. Aztán a haverok, a korábbi csapattár­sak. A sok nagy csatát megélt teveli sportpályán - járt már a völgységi településen a Gáz­szer, a Stadler FC és a Paksi FC is - mintegy hétszázan lehet- a tek, de nem túlzás egy-egy J könnycsepp szinte valamennyi § néző arcáról legördült. Milyen kegyetlen is az élet. J Neubauer Máté életerős fiatal- £ emberként imádott futballoz­ni. Szó szerint a foci töltötte ki a mindennapjait. Alig várta, hogy a haverokkal összejöhes­sen, s napestig rúghassa a bőrt. Most pedig egy tolókocsi­ba kényszerülve az oldalvonal mellől figyelte a kedvenceket, a lilákat, akik alig egy hónap­ja úgy elverték a nagy rivális Ferencvárost, hogy a zöld-fe­hér játékosok talán életük vé­géig sem felejtik el azt a napot. A parádézó Újpest 6-0-ra ütöt­te ki a Fradit a dugig telt Me­gyeri úti stadionban, olyan fut­ballal előrukkolva, amilyet csak a nagy elődök, a Bene, Szusza, vagy Deák fémjelezte Dózsa volt képes. Történelmi győzelem volt az, az Újpest so­hasem győzte le ilyen különb­séggel az örök riválist, a 6-0 mögött még a legendás 8-3-as meccs is elbujdokolhat. Pénteken a nagy kedvencek, köztük a mostanság istenített, a zöldek ellen egyaránt duplázó Rajczi és Tisza sétáltak ki a teveli sporttelepre. Azért jöttek, hogy hozzájáruljanak Neubau­er Máté gyógykezeléséhez. De nem csak az Újpest jött el, a tér­ség, a megye is összefogott. Ott Tisza Tibor, az Újpest (jobbról) csapatkapitánya és Mészöly Géza (középen) is ajándékot hozott Neubauer Máténak Képgaléria: OLIlU volt Tevelen Illés Béla, a megyei futballszövetség versenybizott­ságának elnöke, aki ajándékok mellett pénzt is hozott, és ott volt az a több mint hétszáz né­ző, aki azzal segített, hogy belé­pőt váltott az összecsapásra! „Nagyszerű érzés látni ezt az összefogást, remélem, a befolyt összeggel segíteni tudjuk Máté gyógykezelését” - mondta Guth István, a teveli sportkör elnöke. „A szövetségnek kötelessége, hogy odaálljon egy ilyen nemes célt szolgáló ügy mellé. Boldo­gan segítettünk, bár ne ilyen alkalommal tettük volna” - nyilatkozta hozzá Illés Béla. Úgy tudjuk, több mint 800 ezer forint jött össze, a pénz az utol­só fillérig a fiatalember gyógyu­lását szolgálja. „Gyermekkorom óta Újpest­drukker vagyok, nagyon boldog vagyok, hogy kedvenceim eljöt­tek, és segítenek nekem abban, hogy felépüljek. Nagyon köszö­nöm mindenkinek, aki itt volt” - árulta el a 2ó éves fiatalem­ber, aki láthatóan szintén meg­hatódott az összefogáson. Járt neki a tízes arany tamás habozás nékül befújta a 11-est a Tevelnek. A sporti nem volt szívbajos, hiá­ba játszott a „nagy” Újpest a „kis” Tevellel, gondolkodás nélkül a büntetőpontra muta­tott. Kétszer is. Nem véletle­nül volt többször is az NBI legjobb bírája, nem véletlenül kérik ki a tanácsait még ma is. Ráadásul humort is csem­pészett a meccsbe, Rajczinak például kék lapot mutatott fel, s nem volt rest fekvőtá­maszokat csináltatni a lilák négy gólig jutó klasszisával. És, hogy vacillált-e a hazaiak­nak járó tizenegyesek előtt? „Szó sem volt róla, ami jár az jár” - mondta a lefújás után. Neki is jár. A bíráskodásért a 10-es osztályzat, (rg) És, hogy milyen volt a meccs? „Ezek az újpestiek roppant szimpatikus fiúk, egyikükön sem látszik, hogy sztárnak kép­zelnék magukat. Látszott, hogy komolyan veszik a meccset, és valljuk be, szépen játszottak, szép gólokat rúgtak” - nyilat­kozta egy hazai drukker. Az újpestiek pedig valóban komolyan vették a meccset, rúgtak hét gólt - egyet ráadásul udvarisan engedtek a teveli- eknek is - majd ugyanúgy, ahogy a meccs előtt, a lefújás után is összeölelkeztek a hazai fiúkkal. Boldog volt a győztes, és boldog volt a vesztes. „Korábban egy teveli sráccal, Fazekas Péterrel együtt futbal­loztam a Kaposvári Rákóczi­ban. Ő említette még valamikor tavasszal, hogy egy ilyen sajná- atos eset történt. Kötelessé­günknek éreztük, hogy segít­sünk. Szóltam is Kovács Zoltán sportigazgatónak, aztán jött a teveli sportvezetők megkeresé­se, és máris sínen volt a meccs” - mondta Rajczi Péter. „Az Újpestnek nagyon fonto­sak az ilyen találkozók, soha­sem mondunk nemet egy-egy ilyen felkérésre. Ezek a feliépé sek remek alkalmat kínálnak arra is, hogy népszerűsítsük a klubot, még több szimpatizánst állítsunk magunk mellé. Most pedig, hogy ilyen sajnálatos baleset történt, egyetlen pilla­natig sem gondolkodtunk. Szív­ből kívánjuk, hogy a fiatalem­ber felépüljön és újra ott lehessen a társak között a fut- ballpályán” - mondta Mészöly Géza, a lilák szakvezetője. Szimpatikus nyilatkozat, szimpatikus edző, szimpatikus csapat. Tevel ezúton is köszöni a segítséget a Uláknak. * * * TEVELI MEDOSZ-ÚJPEST 1-7 (0-4). Tevel, 700 néző. V: Arany T. (Rátgéber, Mészáros). Tevel: Illés (Klézl, Neubauer Á.)- Fa­zekas M. (Jakab), Fazekas T., Nagy G. (Barabás), Kertész (Jókai)- Macsuka (Ambrus N.), Papp G. (Nagy D.), Szilágyi (He­gyi B.), Till N. (Ambrus Z.)- Pfeifer (Jakab), Szabó D. (Bo- dai). Játékos-edző: Gergely Csa­ba. Újpest: Balajcza (Bozsó)- Kiss Z. (Tajthy), Rubus, Pollák, Banai (Barczi)- Simek, Matos (Bognár), Mitrovics (Magos), Böőr- Rajczi, Tisza. Edző: Mé­szöly Géza. Gól: Hegyi B. (11- esből), illetve Rajczi (4), Tisza (2, egyet 11-esből), Simek. A 3. negyedben átszaladt az ASE az SZTE-n, otthon kapott ki a KSC FÉRFI KOSÁRLABDA NB I. ATOM­ERŐMŰ SE-DÉL-KONSTRUKT SZTE- SZEDEÁK 86-77 (23-28, 19-17, 31-15,13-17). Paks, 600 néző. V: Ádám, Bognár, Szabó G. ASE: Mészáros Z. 5/3, PAVLÍK 13/3, HODGES 16/6,1. Johnson 5, SA­LES 29/3. Csere: Kovács Á. 9/3, Morgen 7, Tóth P. 2, Körtélyesi. Edző: Horváth Imre. Szeged: Vida 4, Kiss Zs. 3/3, RUBIN 21/6, DUKIC 17/6, McKenzie 14. Csere: Nyilas, Drahos 2, TA­NÁCS 16, Molnár M. Edző: Fodor Péter. kipontozódott: McKenzie a 32., és Vida a 34. percben. Horváth IMRE: - Tipikus baj­noki nyitómérkőzés volt. Akad­tak periódusaink, amikor úgy játszottunk, ahogy azt végig sze­rettem volna. NŐK. ATOMERŐMŰ-KSC SZEK- SZÁRD-NANETTE-FTC 69-80 (21-17, 18-24, 12-20, 18-19). Szekszárd, 250 néző. V: dr. Vígh, Jurák. KSC: Medgyessy 7, Deme­ter 3, SZEMERÉDI15/3, VINCZE V. 12, Vincze A. 11. Csere: Turcsi- novics 8, Jevtusenko 4, Szaver- csenko 9/3, Tamás R. Edző: Új­helyi Gábor. FTC: RUJÁK 17, SZLIMÁK 20/3, DARIDA 6, Rus- sai 10/3, Varda 7. Csere: Reiner 6, Hegedűs 9/3, Fülöp 1, Kováts 4, Lantos. Edző: Farkas Sándor. kipontozódott: Demeter (40.). újhelyi Gábor: - Van még mit tanulni... ■ Nyert a Bátaszék, Tamásiból rabolt pontot a Decs LABDARÚGÁS. HORFER SERLEG MEGYEI I. OSZTÁLY. BÁTASZÉK­kölesd 2-1 (l-O). Bátaszék, 150 néző. V: Éreth. Nehezen nyert a hazai csapat a jól küzdő vendé­gek ellen. Gól: Gábor G. 2, Illet­ve Botos (öngól). Jók: Gábor G., Kadosa, Horváth L, illetve Kapi- nya, Nagy Z., Miklós T. Ifjúsá­giak: 3-2. TAMÁSI 2009 FC-DECS 1-1 (l-O). Tamási, 100 néző. V: Ma­jor. Alacsony színvonalú mérkő­zésen győzelmet szalasztott el a hazai csapat. Gól: Johnston, illet­ve Pusztai K. Jók: Pusztai K. ve­zérletével az egész vendégcsa­pat. Ifi: 18-1. ■ nálunk*! ­V uh : használt autóját, motorját, mezőgazdasági g További információért érdeklődjön munkatársainknál! Tel.: 06-74/511-504 vagy 06-74/511-534 P&BätK0 5$ilÉ j WSJKBB To-” 1s "-A-íáÉpr hMP 1 Tolnai Népújság A hír velünk jár! Internetezzen JNQYEN a íolnai Népújsággal! Internetes médiapontot nyitott a Tolnai Népújság a Sajtóházban Szekszárd, Liszt F. tér 3. A lap előfizetői és hozzátartozóik naponta egy órán keresztül vehetik igénybe ingyenes / ^ , | szolgáltatásunkat f // ^ munkanapokon 8.00 és 19.00 óra között. Hozzon magával egy Tolnai Népújság előfizetési számlát! Tolnai Népújság A hír velünk jár! nálunk További információért érdeklődjön munkatársainknál! Tel.: 06-74/511-504 vagy 06-74/511-534 A hír velünk jár! A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom