Tolnai Népújság, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-08 / 235. szám
.Ill •M 17A7VI U11!1 m^pWm HP| I i F . ^ „Lesznek szívesek a fiatal szocialisták a politikát a saját gondolataikkal tematizálni” - hangoztatta Botka László, Szeged újraválasztott MSZP-« polgármestere. Negatívnak tartja, hogy a választások után a „lejárt szavatosságú” Szili Katalinnal és Gyurcsány Ferenccel volt tele a sajtó. Nem a múlt vitáival kell foglalkozni. Geréb Ágnes előzetesbe kerülhet az ügyészség indítványozza a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés és más bűncselekmény miatt meggyanúsított Geréb Ágnes előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított újabb bűncselekményt követne el. Kedden a felfüggesztett szülész-nőgyógyász által vezetett otthonban újra kellett éleszteni egy újszülöttet. Basescu visszaküldi a nyugdíjtörvényt MÉLTÁNYTALANNAK tartja a jogszabályban megállapított, nőkre és férfiakra egyaránt érvényes 65 éves nyugdíjkorhatárt Traian Basescu román államfő, ezért visszaküldi a parlamentnek a nyugdíjtörvényt. Azt javasolta, csökkentsék 63 évre a nőknél a nyugdíj- korhatárt. A törvény elfogadását Románia vállalta az IMF-fel kötött hitelmegállapodás keretében. Basescu: 65-ről szó sem lehet Elítélték első fokon a Zalahús volt vezetőjét két Év, három esztendőre felfüggesztett börtönbüntetésre, 10 millió forint pénz- büntetésre, valamint több mint 100 millió forintot meghaladó értékű vagyonelkobzásra ítélte első fokon a Zala Megyei Bíróság csütörtökön Farkas Imrét, a Zalahús egykori tulajdonosvezérigazgatóját különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. Álomsziget: feljelentést tesznek az ügyben budai gyula miniszterelnöki megbízott büntetőfeljelentést tesz a Hajógyári-szigetre tervezett Álomsziget elnevezésű projekt ügyében. Kezdeményezte a beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelten kezelt státusának a felülvizsgálatát. Budai az ÁSZ- vizsgálatra hivatkozva kijelentette, a privatizáció során figyelmen kívül hagyták a kulturális örökség védelméről szóló jogszabály rendelkezéseit. Orbán: Itt már nem lehet élni vörösiszap Takarítás Kolontáron, Devecseren - Elérte a Dunát a szennylé Teljes földcserét követeltek a devecseriek az esti lakossági fórumon. Kifogásolták, miért nem képviseltette magát senki sem a Mai Zrt.-től A vörösiszap pusztítása olyan mértékű volt Kolontáron, hogy a helyszínen járó miniszterelnök nem látta értelmét az elöntött terület helyre- állításának. A szennyeződés már a Duna főágát is elérte. Éber Sándor „Itt nem lehet élni” - mondta a vörösiszap-katasztrófa helyszínén, Kolontáron a miniszterelnök. Orbán Viktor nem látta értelmét annak, hogy helyreállítsák azt a területet, amelyet elöntött a vörösiszap. Kijelentette, össze kell gyűjteni az embereket, mondják meg, mit szeretnének. Akikkel ő találkozott, azok nem nagyon tudják elképzelni, z hogy úgy folytassák itt az életű- | két, mintha mi sem történt vol- í na. „Valószínűleg kell nyitni egy ; új telepet itt a faluban, egy új te- | mietet meg kell nyitni, ezt pedig § valószínűleg be kell keríteni örök mementónak” - mondta Orbán. Aki a faluban sem maradna, annak segíteni kell abban, hogy máshol tudjon új életet kezdeni. „Ez egy olyan természeti katasztrófa, amielyre nem volt példa Magyarországon” - hangoztatta a miniszterelnök. Felelőtlenség „Az emberi mulasztás ténye több mint valószínű, a felelősséget meg kell állapítani, az embereket kártalanítani keli” - jelentette ki a kormányfő. Szerinte aki ilyen helyzetbe hozta az embereket, annak meg kell kapnia azt a büntetést, amit a törvény előír, a lehető legszigorúbban kell az ügyet kivizsgálni. „Ha ez éjjel történik, itt mindenki meghal. Ez olyan felelőtlenség, amielyre nem lehet szavakat találni” - hangsúlyozta. Orbán szerint az nem lehetséges, hogy a tározó fala üyen hirtelen meginduljon, valószínűbb, hogy hosszabb folyamat következményéről van szó, amit észlelni kellett volna. Segélynyújtás A miniszterelnök egyeztetni fog George Patakival, New York állam volt kormányzójával egy olyan alap létrehozásáról, ahová a külföldön élő, tehetősebb magyarok küldhetik felajánlásaikat. Kijelentette, Magyarország elég erős ország ahhoz, hogy egy ilyen katasztrófa következményeit egyedül is elhárítsa. Nem külföldi pénzügyi segítségre van szükségünk, haA KATASZTRÓFAVÉDELEM mérései szerint az ivóvízbázisok nincsenek veszélyben. A Torna-patak után a Marcal folyó élővilága is teljesen kipusztult. Az erősen lúgos szennyezés tegnap először a Rábát, a Mosoni-Dunát, majd a Duna főágát is elérte. A szennyezést savasító gipsszel próbálják hígítani. A kezdetben 13-as pH-értékű szennyező anyag a Marcalban már 10-es érték alá hígult 9-es érték alatt már bizonyosan nem veszélyeztetné a környezetet. A magyar folyók kémhatása normális esetben alapvetően enyhén lúgos, 7-8,5 pH táján, nem inkább azokra a tapasztalatokra, amelyek segíthetnek a károk felszámolásában. Magyarország a hasonló katasztrófákra létrehozott uniós alapot igénybe fogja venni. „Ne a pénzüket féltsék, az embereket sajnálják” - reagált Orbán Viktor arra a felvetésre, hogy a Mai Zrt. túlzónak tartja a korábban a Dunáé 7-7,5. Kérdéses, a lú- gosításra használt anyagok - ecetsav, gipsz - nem okoznak-e károkat, nem szabadítanak-e fel nehézfémeket A vörösiszap eltávolítására fenékküszöböket építenek, s Bánhalmapusztánál kivezetik a Marcalt egy húszhektáros ártérre. A KATASZTRÓFAVÉDELEM felhívta a figyelmet, senki se egyen a vizekben megdöglött halakból - ne is érjen hozzájuk -és a folyók mentén elhullott vadakból. A SPANYOL KORMÁNYZAT felajánlotta segítségét, náluk már volt hasonló iszapcunami, elhárításában vannak tapasztalataemlegetett 10 milliárd forintos kárösszeget. Kármentesítés A kár felszámolását irányító ügyeletes katasztrófavédelmi parancsnok, Muhoray Árpád közölte, hogy 142 gép, 649 ember dolgozik a térségben a kárfelszámoláson. Folytatják a három elí'fc A szlovákok nem számítanak arra, hogy a Duna szlovákiai szakasza veszélyben lesz. A románok meg már az esetleges kártérítést emlegetik. EDDIG TÖBB MINT 150 sérültet láttak el a kórházak. 11 ember állapota továbbra is súlyos. „A vörösiszap által elöntött területeken egyetlen helyszínen sincs az egészségügyi határértéket meghaladó radioaktivitás”- közölte a honvédelmi miniszter az MTA méréseire hivatkozva. Hende Csaba kiemelte: a vörösiszap veszélyes anyag nát- ronlúgtartalma miatt, de nem mérgező. tűnt ember felkutatását. Az utcák és járdák takarítását követően elkezdődhet a lakóházak külső tisztítása a vörösiszappal elöntött területeken - mondta tegnap a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elnöke, Lasztovicza Jenő. A házak belső tisztítását Kolontáron már elkezdték, a vastagabb iszapréteggel borított udvarokban rakodógépekkel takarítják el és gyűjtik össze a szeny- nyeződést, amit a Mai Zrt. által kijelölt tározókba szállítanak. A Mai Zrt. közölte, folyamatban van az átszakadt gát helyreállítása, az övárok melletti első út 20 méter hosszú szakasza elkészült. Az út melletti pernyegátból újabb 10 méter épült már, 60 centiméteres magasságban. Biztosítás Az Aegon biztosító kárszakértői szerint egymilliárd forintnyi kár keletkezhetett azon iszapkárosultak vagyontárgyaiban, akiknek a társaságnál volt lakásbiztosításuk. A Nemzeti Segélyvonalon eddig 80 millió forintnyi lakossági felajánlás történt. Kipusztult a Marcal élővilága - MTA: veszélyes, de nem mérgező az anyag Csak Kolontárra mert elmenni a Mai Zrt képviselője, aki egy rendőrautó hangszóróján keresztül beszélt a mérges helyiekkel „volt kárelhárítási és katasztrófavédelmi terve a Mai Zrt-nek, de az események villámgyorsan következtek be hétfő délután” - mondta a kolontári lakossági fórumon a cég műszaki igazgatója. Az áldozatok családjainak részvétét kifejező Deák József nem mert az emberek közé menni, hanem egy rendőrségi autóból, egy hangszórón keresztül beszélt a felháborodott helyiekkel. A műszaki igazgató nem tudott arra válaszolni, hogy a cég milyen megoldásokat tud ajánlani a kárt szenvedett lakosok kártalanítására, és arra sem, hogy ki tehető felelőssé a négy halálos áldozatot követelő tragédiáért A KOLONTÁRIAK a VÖrÖSÍSZap- pal elöntött és részben lakhatatlanná vált kolontári településrész eldózerolását követelték Pertársaságot alakítanak a Mai Zrt ellen, és a kártalanítási eljárás képviseletével egy budapesti ügyvédi irodát bíztak meg. A négy halálos áldozat emlékére a helyiek mécseseket gyújtottak. teues földcserét követeltek a vörösiszappal szennyezett területen a devecseri önkormányzat szerda esti lakossági fórumán. A résztvevők erősen kifogásolták, hogy az iszapöm- lésért felelős cég képviseletében senki sincs jelen. Az érintettek többek között felvetették azt, hogy miként kapnak azok Ennek a tyúknak már annyi. Már nem lehet háziállatokat tartani a károsultak szabadságot a munkahelyüktől, akiknek otthonaikat kell menteniük Érdeklődtek, jár-e kártérítés azoknak az autótulajdonosoknak, akiknek elsodorta járművét a lavina, de nem Devecseren van a bejelentett lakhelyük Megkérdezték, hogy eltűnt irataikat méltányosságból ingyen elkészítik-e nekik. Többen megkérdőjelezték, hogy elégséges-e a tanácsolt védelmi ruha, mivel akik órákon át az iszappal dolgoznak, azok fulladást éreznek. Azt is vitatták, hogy a ruhákból mosással kijön a vörös folt Sérelmezték, hogy többen visszaéltek a devecserieknek juttatott segély- szállítmányokkal. f