Tolnai Népújság, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-01 / 229. szám

2 KÖRKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. OKTÓBER 1, PÉNTEK új konstrukció A Széchenyi Kártya Programnak köszönhetően megélénkülhet a mikro-, kis- és középvállalkozások tevékenysége az egész országban, így Tolna megyében is. A program min­den eddiginél több forrást és lehetőséget jelent a vállalkozóknak F mm / / / A BIZALOM E$ ÖSSZEFOGÁS KARTYAIA Fajszi Lajos (balról), Éveli Ervin, a Pegs-Silver Kft. ügyvezetője, az első Tolna megyei forgóeszköz hitelkártya tulajdonosa, Gosztoiai Molnár Henrietta, a Volksbank fiókvezetője, Martini Ferenc, dr. Fischer Sándor és Horváth István A képgalériát keresse a TEOLhll hírportálon A Széchenyi Kártya siker- története 2002-ben kezdő­dött, és azóta is töretlenül tart. A programmal kap­csolatos újdonságokról tegnap délután tartottak gazdasági fórumot a vál­lalkozóknak, a partner­bankok képviselőinek, valamint a megye és a vá­ros vezetőinek. Venter Marianna A kormány programja a magyar gazdaság talpra állításában fon­tos szerepet szán a mikro-, kis- és középvállalkozói - közismert nevén KKV - szektornak. A Szé­chenyi Kártya Programról a KA- VOSZ Zrt., a Vállalkozók és Mun­káltatók Országos Szövetségé­nek (VOSZ) Tolna Megyei Szer­vezete, valamint a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara § (TMKIK) szervezésében tartót- | tak fórumot tegnap a városháza | dísztermében. A megjelenteket dr. Pálos Mik­lós, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte, kifejezve reményét, hogy a program segítségével a megyei vállalkozók helyzete po­zitív irányban változik, és örven­detes javulás kezdődik a gazda­ságban. Horváth István, Szekszárd polgármestere a bizalom kártyá­jának nevezte a Széchenyi Kár­tyát, amely különösen fontos most, amikor bizalomból egyre nagyobb a hiány. Nagyon nagy szüksége van forrásokra a kis- és középvállalkozásoknak a me­gyeszékhelyen is, és megfelelő források birtokában remény van a gazdasági környezet változásá­ra, amely elengedhetetlen a fej­lődés érdekében. A cél az, hogy legyen értelme dolgozni, legyen értelme vállalkozni. Ha a Szé­chenyi Kártya Program ebben segítséget tud nyújtani, Szek­szárd önkormányzata továbbra is minden támogatást megad a cél érdekében.- A Széchenyi Kártya az egyet­len olyan termék, amely kor­mányzati ciklusokon át folyama­tosan működött, és működik ma is - kezdte tájékoztatóját Marti­ni Ferenc, a KA-VOSZ Zrt. pénz­ügyi vezetője. Mint elmondta, a Széchenyi Kártya Program kiter­jesztésével a kis- és középvállal­kozások kedvezményes, egyben csökkentett adminisztrációjú fi­nanszírozásának újabb lehetősé­gei nyílnak meg, amelyek eddig hiányoztak a KKV szektor hitele­zésében. A Széchenyi Kártya Program termékei egymásra épülnek, kiegészítik egymást. A VOSZ, a kereskedelmi és iparka­mara és a KA-VOSZ irodáiban igényelhető hitelekre jellemző az egyszerű hozzáférhetőség, az ad­minisztráció- és bürokráciamen­tes ügyintézés, amit a két érdek- képviseleti szervezet, valamint a KA-VOSZ sokéves tapasztalata, és a munkatársak, ügyintézők széles körű szakmai felkészültsé­ge garantál. A már forgalomban lévő likviditási, forgóeszköz- és fejlesztési hitel után január else­jétől várhatóan hozzáférhető lesz az önerő hitel, amely az európai uniós pályázatokon való részvé­teihez teremt lehetőséget a KKV- szektor számára. Perlusz László, a VOSZ ügy­vezető igazgatója kiemelte, hogy a kormányzat első intéz­kedései között szerepelt a Szé­chenyi Kártya Program beindí­tása a gazdaság élénkítése, és a KKV-szektor helyzetbe hozása érdekében. Az ügyvezető igaz­gató a megbízható vállalkozó igazolványának nevezte a Szé­chenyi Kártyát. Mint hangsú­lyozta, többszörös szűrőn men­nek át azok, akik kártyához jut­nak, ezért kizárt, hogy a tulaj­donosok között érdemtelen vál­lalkozók akadnának. A Széche­nyi Kártya az összefogás és együttműködés terméke, a gaz­dasági és szakmai szervezetek, valamint a bankok közös mun­kájának sikertörténete. A vál­lalkozóktól folyamatosan érke­ző visszajelzések tették lehető­vé a kártya evolúcióját, amely­nek eredményeként még több forráshoz és lehetőséghez jut­nak a mikro-, kis- és középvál­lalkozások. Fajszi Lajos, a VOSZ Tolna me­gyei szervezetének elnöke hang­súlyozta, milyen nagy a jelentő­sége annak, hogy most, ebben a nehéz gazdasági helyzetben tá­mogatást kap a KKV-szektor, nem csak szóban és ígéretek­ben. A Széchenyi Kártya való­ban a bizalom kártyája, mert a kártyához jutás feltételei kizár­ják, hogy megbízhatatlan vállal­kozó kezébe kerüljön. Az elnök elmondta, hogy 2002-ben, a kár­tya megjelenésekor nagy remé­nyeket fűztek ehhez a lehetőség­hez, és ezekben a reményekben nem kellett csalatkozniuk, sőt, a lehetőségek minden várakozá­son felül kibővültek. A Széchenyi Kártya Programról számokban TOLNA MEGYÉBEN 2002 és 2010 között 4955 darab Széchenyi Kártyát adtak ki 25 milliárd fo­rint értékben. Amíg 2002-ben 500 ezer és 1 millió forint kö­zötti összeget igényeltek legtöb­ben, ma már az 5 és 10 millió, illetve a 11 és 20 millió forint közötti összeg a leggyakoribb. A Széchenyi Kártya Program­ban részt vevő öt pénzintézet között a kihelyezés megoszlása: OTP Bank 45% Takarékszövetkezetek 34% MKB 10% ERSTE 6% Volks bank 5% Dr. Fischer Sándor, a TMKIK elnöke kiemelte, hogy a bővülő lehetőségek megfelelő szakem­bereket kívánnak, ezért elsőren­dű fontosságú, hogy a gazdaság reális igényeinek megfelelő le­gyen a szakképzés. A megyei ka­mara elnöke példátlan sikernek nevezte a kártya történetét, ame­lyet alátámaszt, hogy a Széche­nyi kártya hitelállománya Tolna megyében nagyobb, mint a me­gyei beruházások összege. Az új konstrukcióval a sikeresség vár­hatóan még tovább növekszik. Nagy Balázs, a Garantiqa Hi­telgarancia Zrt. stratégiai igaz­gatója a társaság tevékenységé­ről beszélt a résztvevőknek. Mint elhangzott, a Zrt. dolga, hogy a KKV-szektort a Széche­nyi Kártya Program finanszíro­zási forrásaihoz kapcsolódó készfizető kezességvállalásával szolgálja. Céljuk, hogy a vállal­kozók hozzájussanak a hitelhez, és csak a hitelképesek jussanak hozzá. A Széchenyi Kártya Prog­ramban kötelező a készfizető ke­zesség, ehhez a magyar állam - amely a Garantiqa többségi tu­lajdonosa - és a Zrt. vállal ke­zességet hetven-harminc száza­lék arányban. Példaként el­mondta, hogy a Tolna megyében kihelyezett 4 milliárd forint hi­telből 3,7 milliárdért vállal ke­zességet a Garantiqa. A megyében két helyen igényelhető a Széchenyi Kártya folyó­számla hitel 1+1 évre igényel­hető, öszszege maximum 25 millió forint A FORGÓESZKÖZ hitel futam­ideje 3 év, maximálisan igé­nyelhető összege szintén 25 millió forint. A szeptember elsejétől igényel­hető beruházási hitel maximu­ma 50 millió forint, futamideje 10 év. A Széchenyi Kártya Prog­ram három eleme egymással kombinálható, tehát egy vállat kozó akár 100 millió forint tá­mogatott hitelhez is hozzájuthat SZÉCHENYI Kártyát Tolna me­gyében két helyen igényelhet­nek a vállalkozók. A VOSZ megyei irodájában Szekszár- don, a Kölcsey Itp. 21. szám alatt, munkanapokon 8-tól 16 óráig. Telefon: 74/510- 593, 20-98-06-602. Valamint a megyei iparkamaránál Szekszárdon, az Arany János u. 23-25. szám alatt Telefon: 74/411-661. Az elmúlt négy évet értékeltek a városvezetők bonyhád Közmeghallgatással kezdődött a ciklus utolsó képvise­lő-testületi ülése tegnap. Erre mindössze két lakó érkezett, akik főként a csapadékvíz-elvezetők­ről faggatták a városvezetőket El­hangzott, hogy több helyen felújí­tásra, bővítésre szorulnak. A gré­mium tagjai legfőbb napirendi pontként a 2006-2010-es képvi­selői ciklus munkaprogramjáról hallottak tájékoztatót: az elterve­zett és a megvalósult feladatokról. Az értékelés némi vitát váltott ki, főként az elkészült beruházások­kal kapcsolatban. Potápi Árpád János polgármester végül úgy összegezte, az elmúlt 4 évben a lehetőségekhez mérten fejlődött a város. ■ V. B. Völgység! emberek tartották életben városi kórház A térség egyik legkorszerűbb intézménye lett a bonyhádi bonyhád A Dél-Dunántúl egyik legkorszerűbb egészségügyi in­tézménye lett a bonyhádi, amely a Völgységben élő emberek ösz- szefogásából merített erőt. Erre is kitért ünnepi beszédében Potápi Árpád János, Bonyhád polgár- mestere tegnap, a megújult Váro­si Kórház és Rendelőintézet át­adásán. Majd elmondta, 2007- ben, amikor a kistérség lakói alá­írásukkal tiltakoztak a kórház bezárása ellen, bebizonyították, hogy szükségük van az intéz­ményre, ezért a helyi önkor­mányzat sem hátrált meg a közel 1,1 milliárdos beruházás elől. Kezdetben ugyanis 80, majd a növekvő költségek miatt 380 mil­liós önerőt kellett társítania a vá­Dr. Barcza Zsolt, dr. Szócska Miklós és Potápi Árpád János az avatón rosnak. Dr. Barcza Zsolt, a bony­hádi kórház igazgatója köszöne­tét mondott mindazoknak, akik szerepet vállaltak a fejlesztésben. Különösen a betegek, és a lako­sok türelmét emelte ki. Dr. Szócs­ka Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért fe­lelős államtitkára azt mondta, a jelenlegi kormány egészségpoli­tikájával megegyezik a bonyhádi modell. Ez azt jelenti, hogy minél több beteget járó- és alapellátási formában gyógyítsanak meg. Bí­zik abban, hogy ez a forma az or­szág több pontján is megvalósul. Az ünnepséget követően a meg­újult kórház és rendelőintézetet tekintették meg a jelenlévők. ■ Vízin B. HIRDETÉS Érettségi akár két év alatt is! Gimnáziumi osztályainkban, esti tagozaton heti 2 délutáni elfoglaltsággal ( meglévő képesítés beszámításával). A beiratkozottak 99°/o-a sikeres érettségi vizsgával zárta a tanulmányait. A felsőfokú intézményekbe jelentkezett diákok 100%-a felvételt nyert. Diákigazolvány, családi pótlék igényelhető! Érdeklődni: Bonyhádi Oktatási Nevelési Intézmény Arany János Egységes Iskola 7150 Bonyhád, Jókai u. 3. Tel.: 30/563-8747,62/648-228 www.delfikoronaja.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom