Tolnai Népújság, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-14 / 214. szám

5 2010. SZEPTEMBER 14., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG TOLNA Több mint ezer diák ül az idei tanévben a város iskolapadjaiban Több mint ezeregyszáz általános, illetve középiskolás tanuló kezdte meg az idei tanévet a város isko­láiban, a legtöbben a Wosinsky Mór Oktatási Intézményben (WMOI). Hága Lászlóné igazgató elmondta, hogy a Wosinsky isko­lában 366, a Széchenyiben 191, a mözsi L István iskolában 102, míg a kijelölt tagozaton 17 diák tanul szeptember elsejétől. 91 elsős jött a három iskolába, több mint az előző tanévben. A WMOI-ban szeptembertől egy tanulócsoport­tal kevesebb indult, mivel a mind­össze nyolc mözsi ötödikest a Wosinsky iskola két ötödik osztá­lyában helyezték el. Újdonság, hogy második osztály végétől is­mét osztályozás lesz a szöveges értékelés helyett A Szent Mór katolikus általá­nos iskola 111 diákkal kezdte a tanévet - tájékoztatott Kleinné Hága Györgyi tagintézmény-veze­tő. Az elsősök ott 11-en vannak. A Sztárai Mihály Gimnázium tizenegy osztályába összesen 327 diák jár jelenleg. Dr. Novothné Bán Erzsébet igazgató elmondta, hogy a hat évfolyamos képzés el­sősei, azaz a hetedikesek harmin­cán vannak, míg az 1 +4 évfolya­mos, nyelvi előkészítő képzés „nulladikos” osztályában 24 diák kezdte a gimnáziumot Az igazga­tó arról is beszámolt, hogy az el­múlt tanév végzősei esetében a felvételi arány hozzávetőleg nyolcvan százalék volt. ■ S. K. Lovak nem, kecske, birka, vaddisznó igen A mözsi lovasnapok történeté­ben nem egyszer előfordult már, hogy az eső miatt el kellett na­polni a versenyeket. Idén is így történt, a szombatra meghirde­tett 9. mözsi fogathajtó verseny a felázott pálya miatt elmaradt. Szabó Imre, a Tolna-Mözsi Lovas Egyesület tagja, alpolgármester arról tájékoztatott, hogy a kísérő programokat viszont megtartot­ták, így volt főzés is. Sok száz ember részére, nyolc kondérban készült kecske-, birka-, vaddisz­nópörkölt és gulyás. A versenyt, amely a bajnokság zárása is, a tervek szerint október 9-én ren­dezik meg. ■ Zs. S. Mire volt jó a kötvénypénz? kamatok Háromszázmillió forintot fordítottak fejlesztésekre Régi lakossági igény volt a Damjanich utca rendbetétele. Az idén elkészült új burkolat harmincmillió forintba került. A képen Tóth Györgyné jelentős összegben, össze­sen 1,8 milliárd forint ér­tékben bocsátott ki köt­vényt a tolnai önkor­mányzat 2007-ben. Mi lett a kötvénypénz sorsa? Erről adott tájékoztatást Bogdán Sándor, a város­háza pénzügyi osztályá­nak vezetője. Steinbach Zsolt A várost fenyegető pénzügyi csőd elkerülése érdekében volt szükség a kötvénykibocsátásra - fogalmazott még 2007 nyarán dr. Sümegi Zoltán polgármester a kötvénykibocsátásról szóló tes­tületi vitában. 2007 augusztusá­ban egymilliárd, az év végén to­vábbi 800 millió forint értékben bocsátott ki svájci frank alapú kötvényt a város. A kötvényből, amelynek tőke- törlesztése 2012-ben kezdődik, a város első lépésként kiváltotta úgymond rossz hiteleit: a kibo­csátáskor 9-10 százalékos kama­tozású forinthiteleket 3 százalék körüli svájci frank hitelre cserél­te. Összességében 546 millió fo­rintnyi tartozást törlesztett ilyen módon a város. Ez jelentősen na­gyobb összeg, mint a 2006. év végén nyilvántartott 370 milliós hiteltartozás. A növekedést a 2007- ben elkészült lovardaberu­házás korábbról származó 65 miUiós hitelének kiegyenlítése, a 2007-ben felvett, 80 milliós rö­vid lejáratú hitel, a 190 millióra növekedett folyószámlahitel, il­letve a korábban is meglevő 35 milliós munkabérhitel megszün­tetése okozta. (Utóbbi két hitelre már nem volt szükség, mivel a városnak immár megvoltak a szükséges forrásai.) A hitel-elő­törlesztésekből közel százmilliós megtakarítást ér(t) el a város 2008- 2010. között. A fenti 546 milliós tételt, a kötvénypénz kö­zel harmadát tehát hitelkiváltás­ra fordították. Emellett kifizettek az addig felhalmozott számlatar­tozásból mintegy 47 millió forin­tot. A fennmaradó összeget lekö­tötte, illetve fejlesztésre fordítot­ta a város. A lekötés további be­vételt eredménye­zett. A bankban el­helyezett össze­gért kapott kamat, illetve a kötvény után fizetendő ka­mat különbözete ugyanis pozi­tív volt, köszönhetően annak is, hogy a lekötött betét és a svájci frank alapkamata - az árfolyam­mal ellentétben - kedvezően ala­kult a város számára. A kamat bevétel-fizetés egyenlege 2008- 2010 között mintegy 172 millió forintot hoz(ott) Tolnának. Ez a bevétel tette lehetővé, hogy 2008-2009-ben nem volt műkö­dési hiánya a költségvetésnek. A városházán arról is készült ösz- szegzés, hogy mi lett az 1,8 mil­liárd forintos kötvénypénz fenn­maradó összegével. Eszerint eb­ből 2008-2010-ben majdnem pontosan háromszázmillió forin­tot fejlesztésekre fordított az ön- kormányzat. Ezek között van számos pályázati terv, illet­ve pályázathoz kapcsolódó prog­ram elkészítéséért kifizetett, összesen 85 millió fo­rint; útépítésre, útfelújításokra felhasznált, illetve idén kifize­tendő, több mint 150 millió fo­rint; továbbá zömmel intéz­mény- és egyéb épületfelújí­tásokra fordított több mint hat­vanmillió forint. A 2010. szep­tember 10-i bankszámlakivonat szerint a kötvénypénzből 872 millió forint lekötött és 65 millió lekötetlen forrással, összesen 937 millió forinttal rendelkezett a város. Ez, valamint a fenti téte­lek összege harmincmillió fo­rinttal haladja meg az 1,8 milíi- árdot. AZ OLDAL MEGJELEN ÉSÉT A TOLNAI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA A kamatfizetések és bevételek egyenlege 2008 2009 2010* Kamatfizetés kibocsátott kötvény után (millió Ft): 55,055 48,629 20 Kamatbevétel lekötött betét után (millió Ft): 63,27 143,358 90 Egyenleg (millió Ft): 8,215 94,729 70 *: TERV FORRÁS: POLGÁRMESTERI HIVATAL ■ A kötvény közel harmadából kiváltották a rossz hiteleket. Szövőszéket visz a festőművész a lovagokhoz mözsi szabó istván Az utolsó simításokat végzi három néprajztudós barátjának portréján Bár furcsának tűnik, de tény, hogy Mözsi Szabó István festő­művész mostanában ideje nagy részében takácskodik. Az ez év elején a Magyar Kultúra Lovagjá­vá avatott festő ugyanis a lovag­rend tagjaként meghívást kapott a lovagrend szeptember 20-i, görcsönyi összejövetelére. Mözsi Szabó István életművéhez a fes­tészet mellett néhány évtizedes pedagógus és népművelői tevé­kenység, ezen belül kísérleti szö­vőműhely létrehozása és vezeté­se is hozzátartozik. Saját konst­rukciójú szövőszéket is terve­zett, amely később elterjedt az országban. A görcsönyi találko­zóra ezen eszközök tervrajzait is elviszi, néhány kész munkájá­val együtt, feleségével, Gyürké­vel pedig szövőbemutatót tarta­nak. Neje történetesen gyimesi csángó szőnyeget sző majd. Mindazonáltal Mözsi Szabó István, aki egy kéztörés úgy­mond mellékhatásaként nemré­giben körszakállt növesztett, azért megmaradt festőművész­nek is. Mint mesélte, az utolsó si­mításokat végzi három néprajz- tudós barátja, Andrásfalvy Ber­talan, Kallós Zoltán és a már el­hunyt Martin György portréján. E három jeles férfiúnak többek között azt köszönheti, hogy felfe­deztették vele a népi kultúrát, mint forrást. A portrék egyéb­ként a Magyar Tudományos Aka­démia Zenetudományi Intézeté­A festő mostanában sokat takácskodik. A háttérben Györke asszony be kerülnek majd, a Martin György Emlékszobába. Ezen festmények kisebb vál­tozatai a saját életműtárlatának helyet adó, a Deák Ferenc utca 88. szám alatti háza mellett talál­ható kiállítóteremben is helyet kaptak. A művész és felesége, amíg bírják erővel, továbbra is ingyen vállalják a tárlatvezetést, előzetes a 74/440-785-ös telefo­non történő bejelentkezés alap­ján. A két éve nyílt tárlatot már mintegy másfél ezer alkalom­mal látogatták meg, nagyon sok helyről. Györke asszony ezzel együtt úgy érzi, hogy férje mű­vészete, tudása helyben na­gyobb publicitást, több megbe­csülést érdemelne. ■ S. Zs. A népfőiskolások döntenek a témákról hamarosan újra indul a mözsi népfőiskola második évfolyama. Tóth Györgyi év­folyamfelelős elmondta, hogy az új témákat az első évfolyam aktív hallgatóinak részvételével beszélik meg, a népfőiskolások javaslatai alapján döntenek arról, mi­lyen témakörökben, milyen előadókat hívjanak. A meg­beszélésre holnap, szerdán 18 órától kerül sor a mözsi művelődési házban. Az első évfolyam egyébként idén februárban indult, a négy foglalkozást Keresztes An­dor, Szászi János, Szabó László és dr. Buzogány Ist­ván tartotta. A megye kiváló köztisztviselője PiRGi Józsefet is kitüntet­ték az idei megyenapon, amikor hagyományosan a megye társadalmi, tudomá­nyos, kulturális, irodalmi­művészeti, közoktatási-köz­művelődési, sport- és gazda­sági életének legkiválóbbjai­nak adnak át elismeréseket. A bátaszéki templomban rendezett ünnepségen a Sztárai gimnázium egykori igazgatója a Tolna Megye Kiváló Köztisztviselője ki­tüntetést vehette át dr. Pus­kás Imrétől, a megyei köz­gyűlés elnökétől. Pirgi József Tamási festő lesz a kiállító SZALAY ÁGNES, Tamásiban élő festő kiállítása nyílik szeptember 16-án, csütörtö­kön délután ötkor a Bezerédj szabadidőközpont (lovarda) II. emeleti kiállító- termében. A tárlatot Tóth Györgyi művelődésszervező nyitja meg, közreműködik link Réka és a tolnai zene­iskola növendékei. A kiállí­tás október 8-ig látható. Újabb három tonna halat telepítettek EGY HÉTTEL ezelőtt újabb há­romezer kiló háromnyaras pontyot telepített a tolnai Felső-holtágba a Tolnai Hor­gászegyesület - tájékozta­tott ifj. Németh István, a szervezet elnöke. Idén ez volt a negyedik telepítés, korábban háromszor, alkal­manként két-két tonnányi potenciális horgászzsák­mány került a horgászok vi­zébe. Hogy idén tesznek-e még be halat a holtágba, az az anyagiak függvénye, de jelen állás szerint több már valószínűleg nem kerül a vízbe. Továbbiak a TEOLhu hírportálon

Next

/
Oldalképek
Tartalom