Tolnai Népújság, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-02 / 204. szám

A 2010. SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG ALMANACH 2010 - LENGYEL Kikapcsolódást kínálnak nyáron a játszóházban a gyerekeknek Javítják az élet minőségét fejlesztések Nemcsak gazdag múltja, jövője is van a falunak Két éve indult a kezdeményezés a faluban, hogy a nyári szünet köze­pén, júliusban egyhetes játszóhá­zat indítanak a helyi óvodásoknak és az általános iskolásoknak. A programban óvónők és önkéntes felnőttek segítettek. Minden nap­ra más foglalkozást találtak ki a gyerekeknek, így megtanultak varrni, hímezni, csuhévirágot ké­szíteni, papírt hajtogatni, köviró­zsát ültetni. A védőnők megmutat­ták a nagyobb testvéreknek azt is, hogyan kell egy kisbabát etetni, tisztába tenni. A helyi rendőrök pedig az ügyességi pályára hívták a gyerekeket, ahol kipróbálhatták magukat A környék nevezetessé­geit is megtekintették, jót kirán­dult a kis csoport. Az egyhetes program habpartival zárult amit a tűzoltók biztosítottak. Az egyhe­tes játszóház ingyenes volt, min­den nap tízórait is kaptak a gyere­kek. Az önkormányzat ezzel kí­vánta segíteni azokat a szülőket, akik nem tudták a kicsik felügye­letét megoldani a szünidőben. Október végén lesz a projektzáró rendezvény, jól haladnak a munkákkal - mondta Szegedi Viktória erdei iskolai vezető Falunapra készül ismét a település Szeptember 4-én, szombaton ötö­dik alkalommal rendezik meg Lengyelben a falunapot. A hely­szín idén is a faluház lesz. A prog­ramsorozat délelőtt 10 órakor kez­dődik» ekkor indul el a főzőver­seny, amelyre idén is, mint min­den évben nagyon sokan nevez­tek. Délután 3 óráig a faluba érke­zők megtekinthetik a Lengyeli Néprajzi és Óvodatörténeti gyűjte­ményt a volt általános iskola épü­letében. A gyerekeket ugrálóvár, arcfestés várja, a felnőttek pedig a kirakodóvásár termékei közül vá­sárolhatnak. Délután 3 órakor lesz a falunap hivatalos megnyitó­ja, majd ezt követően kezdődnek a kulturális műsorok. Fellépnek: lengyeli székely hagyományőrző együttes, Réti Dominik ifjú mese­mondó, lengyeli nyugdíjasok mű­sora, a Happy Hens csoport Nagyhajmásról, a szászvári Ifjú­sági Együttes szalontáncosai, a Komlói Kengoo csoport, lesz aerobikbemutató és hastánc. A fő­zőverseny eredményhirdetése te 6 órakor lesz, majd 20 kezdődik a bál. utazni Lengyeltől. A gyereke­ket külön iskolabusz viszi reg­gel és délután. Az óvodába 18 apróság jár, szeptembertől olyan óvónénijük foglalkozik velük, aki a német nemzetisé­gi nyelvet játékosan is tanítja nekik. Nyáron, a faluházban min­den évben egyhetes foglalkoz­tatással, színvonalas progra­mokkal próbálják a gyereke­ket lekötni, és emellett az étke­zésüket is biztosítják. A gaz­dasági helyzetet illetően Len­gyel sem kivétel, itt is vannak gondok, a jelenleginél több fej­lesztést is elbírna a falu, de amire csak lehetett, pályáz­tak. Arra viszont nagyon büszkék, hogy ezen a telepü­lésen kevés a munkanélküli. A környéken sok az ültetvény­szőlő, meggy, kajszi, alma, bo­dza - így aki dolgozni akar, annak idény - és alkalmi múnkából akad bőven. A kö­zeli Gyulaj Zrt. is ad munkát, illetve a helyi legnagyobb vál­lalkozó, a Völgység Vin Zrt.- nél is sokan dolgoznak. De nemcsak a munkában, a civil szerveződéseknél is aktívak a helyiek, példaértékű a Len­gyel Jövőjéért Egyesület tagja­inak munkája, akárcsak a né­met kisebbségi önkormányza­té, a székely hagyományőrző csoporté vagy a nyugdíjas- klubbé. A megye azon ritka tele­pülései közé tartozik Lengyel, ahol nem jel­lemző, hogy egymásnak adnák a kilincset a segé­lyért sorban álló helyiek. Dolgos nép lakja a falut, és ez meglátszik a taka­ros utcákon, házakon. Mauthner Ilona Van vezetékes vize, szennyvíz­elvezető csatornája a falunak, a járdákra, utcákra, vízelvező árkokra, a közterületek kar­bantartására, a buszmegállók Teninger János polgár­mester felújítására, a temető és kör­nyéke gondozására költöttek a legtöbbet az elmúlt években. Teninger János polgármester inkább azt sorolja, amije van a falunak. Egyben egy kicsit vissza is tekintünk az elmúlt 16 évre, hiszen többéves képvi­selő-testületi tagság, alpolgár­mesteri, illetve polgármesteri tisztség után Teninger János úgy döntött, ősztől inkább civilként pedig az óvoda tetőszerkezetét hozták rendbe. A polgármes­ter hangsúlyozta, minden pá­lyázatban, a falut érintő ren­dezvényekben nagy szerepet vállal a helyi német kisebbsé­gi önkormányzat. Lengyel nincs a világvégén, bár kissé távol esik a megye városaitól és - bár más telepü­lésekhez hasonló­an nem dúskál a javakban - ami fontos, arra eddig Ezen a települé­sen kevés az ál­lástalan, munka akad bőven. teszi a dolgát. 2007-ben egy Leader-támogatás segítségével a bor és gasztronómia ünnepét kötötték össze a falunappal. Rá egy évre, amit tudtak felújítot­tak, így jutott pénz a bank, a könyvtár, a nyugdíjasklub épü­letére támogatásból és saját erőből, illetve a faluban több helyen utat is javítottak, idén mindig jutott pénz - mondta a polgármester. Szomorú tény, hogy már három éve nincs helyben általános iskola, noha az épület jó állapotban van. A harminckét kisdiák nap mint nap Tevelre, Aparhantra jár, vagy Egyházaskozárra, ami ugyan Baranya megyében van, de csupán hat kilométert kell Hamarosan elkészül az erdei iskola A falu határában, Annaßr- dőn készül, az Új Magyaror­szág Fejlesztési Terv közel 80 milliós uniós támogatásával a Gyulaj Zrt. minősített erdei iskolájának infrastrukturális fejlesztése, a hatékonyabb környezeti nevelés érdeké­ben. A projekt magában fog latja a már meglévő két épü­let felújítását, ezzel biztosít­va a bemutatóhelyeket a kör­nyezetbarát technológiák, építési anyagok, megújuló energiaforrások, szennyvíz- és hulladékkezelés lehetsé­ges alternatíváinak. Leendő programjaikkal, céljuk a komplex ökológiai gondolko­dást elősegíteni. Összegyűjtötte az ősök hagyományait, emlékeit Gépesítenek, így spórolnak szőlő A betegségeket megfogták, szüretre készülnek A volt általános iskola épületébe költözött - idén május 1-jétől - a néprajzi és az óvodatörténeti ki­állítás. Fábián Andrásné, nyugdí­jas óvónő 55 éve gyűjti a székely és a német emlékeket, valamint az óvodatörténeti esz­közöket. A három ál­landó kiállítás meg­fér egy épületben. A székely szobában az egyik legrégebbi tárgy egy két­száz éves főkötő, de nagyon sok ruha, bútor, függönyök, szőnyeg idézi a bukovinai ősöket. A német szoba hangulata olyan, mintha ma is lakna ott egy család. A ru­hák, a vánkosok, kendők, szőtte­sek és a régi fényképek felidézik a múlt századot Az óvodatörté­neti kiállítás egyedi a maga ne­mében. A fali meseképek, a kora­beli gyermekbútorok és a 1928- ból való óvodanevelési szakiroda- lom ritkaságnak számít Idén öt­venéves óvodatalálkozót is tartot­tak itt. A résztvevők elmesélték egymás­nak, hogy ki mit ért el az életben. Fábián Andrásné, Teri néni elmondta, boldog, hogy közkinccsé tudta tenni az évtize­dek óta összegyűjtött eszközöket. A legnagyobb öröme az volt, ami­kor az unokák a német szobában, a fényképeken felismerték a nagypapájukat, aki akkor még gyerek volt Ezeket a megható pil­lanatokat nem lehet elfelejteni. A Völgység Vin Zrt. Lengyel és a környéke egyik legnagyobb vállalkozása. Csirinyi Tibor, a részvénytársaság egyik vezető­je elmondta, jelenleg kétszáz hektáron gazdálkodnak, többfé­le szőlőfajtájuk van, többek kö­zött kékfrankos, zweigelt, merlot, olaszrizling, hárslevelű, oportó, tramini, valamint ca­bernet fajták. Az ültetvény zö­me - harmincöt hektár kivéte­lével - elöregedett, ezért ráfér­ne már a felújítás - mondta Csirinyi Tibor. Hozzátette, ha egy mód lesz rá a jövőben, ak­kor ezekre a munkákra szeret­nének pályázni. Az idei év itt is nagyon nehéz volt, a permetezésekkel sike­Csirinyi Tibor, a cég egyik vezetője rült a betegségeket még időben megfogni, ennek ellenére túl nagy termésre nem számíta­nak. Mivel a bornak, szőlőnek az elmúlt években eléggé visz- szafogott lett az ára, a részvény- társaság költségtakarékos meg­oldásra állt át. Amit lehet - zöldmunkát, szüretet - gépesí­tettek. Valamikor három-négyszáz ember szüretelt itt, ma már elég mindössze húsz-harminc dol­gos kéz is. A takarékosság mel­lett természetesen a fejlesztés­ről sem mondtak le. Úgy vélik, a falusi turizmus irányába len­ne érdemes lépéseket tenni - mondta Csirinyi Tibor a jövő­képről szólva. ■ Az óvodatörté­neti kiállítás egyedi. 5 Tízéves a nyugdíjasok klubja, ma is aktívak Idén ünnepli tízéves fennál­lását a lengyeli nyugdíjasok klubja. Dr. Tóth Györgyné klubvezető elmondta, jelen­leg 27-en tagok, igyekeznek minél színesebb programot összeállítani. Jártak Bikaion, megnézték az élménybirto­kot, voltak a fővárosban, itt a Parlamentben tettek látoga­tást, illetve Szekszárdon a Munkácsy-kiálh'tást nézték meg együtt. Hamarosan Pécsre készülnek, ahol több kulturális programot is be­terveztek. Az egészséges életmódról négy előadást hallgattak végig, a héten pe­dig a falunapi programban vesznek részt Többen a fő­zőversenybe is beneveztek. Laura kitűnő tanuló, mégis cukrász lenne A 14 éves Rózsa Virág Lau­ra most kezdte el a nyolca­dik osztályt. A szülei méltán büszkék rá, hiszen kisebbik gyermekük kitűnő tanuló. Egyszerűen szeretek tanulni - mondta Laura, aki a nyári szünetben azért szakított egy kis időt a barátaira is. Nagyobb utazás ugyan nem volt betervezve idén, de Závodon, a barátnőjénél is töltött egy kis időt. Mint minden fiatal, ő is nagyon szeret rockzenét hallgatni, és táncolni is rá. Az idei nyár azonban abból a szem­pontból mindenképpen kü­lönleges volt, hogy az ifjú hölgy rájött, mennyire szeret süteményt készíteni. Egyelő­re ugyan szakácskönyvből, de sorra elkészítette a csa­lád kedvenceit. Laura úgy tervezi, hogy cukrász lesz, ezt a szakmát választja. Rózsa Virág Laura A lakosság korösszetétele 60-TÓL: 0-18 ÉV KÖZÖTTI: 111 FŐ 89 FŐ 18-60 ÉV: 377 FŐ Idén hat újszülött gyarapí­totta a falu létszámát, és ketten elhaláloztak. AZ ÍRÁSOKAT MAUTHNER ILONA, A FOTÓKAT KISS ALBERT KÉSZÍ­TETTE. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A LENGYELI ÖNKORMÁNYZAT TÁ­MOGATTA. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom