Tolnai Népújság, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-09 / 210. szám

2010. SZEPTEMBER 9., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT |HMfftHBBiB^gpwWWIWIÍWBWWW8WSWiilllillWliffPWMSMW*^^ Szalai beállítása volt a nyerő húzás Gera szerint labdarúgás Egervári Sándor úgy látja, csapatépítő győzelmet aratott a magyar válogatott A városháza előtt rendezik a paksi streetballt Négyévnyi szünet után érkezik ismét Paksra a népszerű utcai sportprogram, az OTP Junior- adidas Streetball Challenge. Ko­vács Gábor szervező elmondta, hogy a felújított főutcának egy részét lezárják vasárnap, itt ala­kítják ki a pályákat. A Rákóczi utca és a Rosthy utca közötti sza­kaszon összesen nyolc pályán rendeznek mérkőzéseket. Lesz egy centerpálya is, illetve paksi kuriózumként egy „minipalán- kos”, apró gyerekek számára já­téklehetőséget biztosító pálya. Nyolc korosztályban lehet ne­vezni péntekig - tájékoztatott Kovács Gábor. Miként hozzáfűz­te, Pakson négy éven át nem szerveztek streetballt - amely napjainkra mozgalommá fejlő­dött -, éppen ezért bízik benne, hogy a kosárlabda-szerető kö­zönség örömmel fogadja az újabb lehetőséget. Számítanak a városi bajnokságban játszó csapatokra, a különböző korosz­tályban kosarazókra és a lelkes amatőrökre nemcsak Paksról, hanem az ország minden pont­járól. Meghívták a rendezvény­re - amely a Dózsa György úti ünnepség része - Paks több nemzetközi sikert elért sportoló­ját, és várják a bajnokságra az Atomerőmű SE NB I-es férfi ko­sárlabdacsapatának tagjait is, akik jelezték, hogy ott lesznek, persze nemcsak nézőként. Az adidas streetball paksi program­ja szeptember 12-én 9 órakor kezdődik és 15 óráig tart. ■ V. T. Az argentinok simán elintézték a világbajnokot Az argentin labdarúgó-váloga­tott hazai pályán nagyon simán, 4-1-re legyőzte a világbajnok spanyol együttest barátságos mérkőzésen. A Buenos Airesben rendezett kedd éjszakai talál­kozón a hazaiak alig több mint félóra alatt eldöntötték a mécs­esét, miután Lionel Messi, Gon- zalo Higuain és Carlos Tévéz gól­jaival a 34. percre már 3-0-ás előnyre tettek szert. A spanyolok Llorente góljával a 84. percben szépítettek, dé a 91. percre még egy gól maradt a hazaiak tarso­lyában: Kun Agüero fejjel vette be a Pepe Reinát váltó Victor Valdez kapuját. ■ Két paksi lány jutott ki Banyolesbe kajak-kenu Kíszlí Vanda és Fenyvesi Réka utazhat a spanyolországi vb-re Egyetlen Tolna megyei verseny­ző sem lesz ott a felnőttek mező­nyében a spanyolországi marato­ni kajak-kenu világbajnokságon. Az elmúlt tíz évben ilyenre biz­tosan nem volt példa. A kajak-ke­nu ezen szakága sikersportnak számít, különösen a tolnaiak zsákszámra szállították az érme­ket a különböző világversenyek­ről. A hétvégi, győri válogatón Szakály Viktor szállt harcba a kvalifikációért, de a kétszeres párosvilágbajnoknak nem sike­rült kivívnia az indulási jogot: a szegedi Petrivics Máté, a váci Boros Adrián és a győri Kovács Attila mögött negyedik lett. Az ifiknél viszont lesz egy Tol­na megyei páros Banyolesben. A paksi Atomerőmű SE színeiben vízre szálló Kiszli Vanda és Fenyvesi Réka a második helyen végzett a kajak kettesek 17,2 ki­lométeres számában. Kiszli Van­da kis híján egyéniben is kivív­ta a részvételt, de nagyon nagy csatában végül harmadik lett a két KSI-s riválisa mögött. „Számítottunk rá, hogy jó ered­ményt érnek el a lányok, sokat dolgoztak ezért a második he­lyért. Hogy mire lesznek képe­sek Spanyolországban? Az első hatba odaérhetnek” - mondta Bedecs Ferenc edző. ■ UKSE: megfáztak Budaörsön kézilabda Nyerhető mérkőzést veszített el a szekszárdi csapat A női NB I 2. fordulójá­ban a sokat hibázó UKSE Szekszárd nem tudta be­gyűjteni a két pontot az újoncok találkozóján. Balázs László ÚJBUDA TC-UKSE SZEKSZÁRD 32-27 (16-13). Budaörs, városi sportcsarnok, 200 néző. V: Buj­dosó, Tomecskó. Újbuda: Kiss ' 0.- Huszár 3, BAGÓCSI 11 (2), ALBERT H. 5, Tápai A., Kosik 1, SZABÓ E. 6. Csere: Sipeki (ka­pus), NÉMETH N. 6 (5), Tamás M., Gerstmár Sz., Nagy Zs. Edző: Ökrös Csaba. Szekszárd: Mészá­ros M.- Szekerczés L. 3, GULYA 4, Jankovics 1, Hegyi 2, Fauszt 5 (1), Horváth P. Csere: Kurucz (kapus), WEIGEL 5 (2), Samu, KOPECZ 7, Kovács N. Edző: Ko­vács Jenő. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 9. p.: 5-4.13. p.: 6-8. 20. p.: 11-9. 26. p.: 12-13. 35. p.: 20-15. 40. p.: 22-19. 53. p.: 29-23 kiállítások: 14, ül. 16 perc. HÉTMÉTERESEK: 8/7, ill. 5/3. Az UKSE Szekszárd vezetése - Kovács Jenő vezetőedzővel egyetértésben - többször hang­súlyozta, hogy az első évben nem lehet más a céljuk, mint a biztos bennmaradás. Ennek megfelelően győzelemre készül­tek a szintén újonc Újbuda TC el­len. A siker érdekében gyorsan elintézték a sokszoros ifjúsági válogatott, nagy reménységnek tartott Kopecz Barbara igazolá­sát. A fiatal játékost - akinek az NB I-es szereplés nagy lehetőség az elmúlt hónapok kálváriája után - nevezték az Újbuda elle­ni mérkőzésre, és nem is okozott csalódást. Nagy taktikai csatát láthattak a nézők, hiszen a két együttes jól ismeri egymást. Az első fél­időben fej-fej mellett haladtak a csapatok, hol az UKSE, hol a há­zigazda egylet vezetett két góllal. A második félidő elején 4-5 gól­lal meglépett az Újbuda. Az UKSE nem adta fel, végig har­colt, küzdött - felzárkózott két gólra -, de a lélektani határt nem tudta áttörni a gárda. Védekezés­ben nem tudták megoldani az egy-egy elleni játékot, a szélre kiszorított helyzeteket a két ka­pus nem tudta védeni. ökrös Csaba: - Nagyon örü­lök az első győzelemnek. A lá­nyok taktikusan játszottak. kovács jenő: - A megbeszél­tek ellenére nagyon sok olyan hibát vétettünk, ami megpecsé­telte a sorsunkat. Weigel Zita (a labdával) csapata egyik legjobbja volt az Újbuda TC elleni összecsapáson. A bal oldalról hiányoztak a gólok az alsóházi rangadón „A csapatépítés szempontjából nagy öröm, hogy ismét győzött a magyar válogatott” - mondta Egervári Sándor szövetségi ka­pitány csapata Moldova felett aratott 2- 1-es sikeréről. „Főként a második félidei játék alapján úgy érzem, rászolgáltunk a há­rom pontra. A mérkőzés jelen­tős részében a közönség ld lett szolgálva, ugyanis egy folyama­tosan támadni és győzni akaró magyar válogatottat láthattak” - tette hozzá a kapitány. Az élete első válogatottbeli gól­ját szerző Komán Vladimir sze­rint a végére kicsit elfáradt az együttes: „A második gólunk után kicsit elkapott bennünket a hév, ők pedig lekontráztak min­A két góllövő: Rudolf (8) és Komán (9) talált be a moldovaiak kapujába Emlékeztető EB-SELEJTEZŐ, E-CSOPORT, 2. FORDULÓ. MAGYARORSZÁG- MOLDOVA 2-1 (0-0). Szusza Ferenc Stadion, 9902 néző. V: Kovarik (cseh). Gól: Rudolf az 50., Komán a 66., illetve Su­vorov a 79. percben. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Svéd­ország-San Marino 6-0, Hollandia-Finnország 2-1. a csoport állása: 1. Svédor­szág 6 (8-0), 2. Hollandia 6 (7-1), 3. Moldova 3 (3-2), 4. Magyarország 3 (2-3), 5. Finnország 0 (1 -4), 6. San Marino 0 (0-11) ponttal. A magyar válogatott október 8-án San Marinát fogadja. két, elfáradtunk, ezért a közép­pályánk szétszakadt. Személy szerint nem vagyok megeléged­ve a játékommal, ugyanis az el­ső félidőben sok labdát adtam el” - mondta az olasz Sampdo- riában légióskodó középpályás. „Az első félidőben kicsit ta­nácstalanul futballoztunk, de az­tán a félidőben váltott a kapitány, behozta Szalai Ádámot, aki meg tudta tartani a labdát, ez pedig nagyon bejött. A két gól meg­nyugtatott bennünket, de a vé­gén túlságosan is magunkra húztuk ellenfelünket. Nagyon értékes ez a győzelem fiatal csapatunk számára” - értékelte a három pont megszerzését Gera Zoltán csapatkapitány. ■ 15 A döntőbe jutásért száll vízbe a Kemény-együttes vízilabda A magyar férfi vá­logatott csütörtökön (20.40, tv: ml, élő) Olaszország ellen száll vízbe a Zágrábban zajló Európa-bajnokság elődöntő­jében. A másik ágon a házi­gazda Horvátország és Szer­bia csap össze. Amennyiben Kemény Dénes válogatottja legyőzi a taljánokat, a szom­bat esd fináléban (20.40) lesz érdekelt, ha viszont ki­kap, akkor a bronzéremért (17.45) küzdhet a másik párharc vesztesével, (rg) Nagymányoki hétvége: döntetlen és győzelem asztalitenisz Folytatta jó szereplését a Nagymányok újonccsapata az NB II Nyu­gati csoportjában. Eredmény: Nagymányoki SE I-Hévíz SK 19:9. A mányoki győztesek: Kelemen Zs. 2, dr. Varga R 2, Teleki Zs. 2, Teleki A., vala­mint a dr. Varga P.-Teleki Zs. és a Kelemen Zs.-Teleki A. pár. NB III, Dél-dunántúli csoport: Nagymányok II-Ka- posvár II 16:2. A mányoki győztesek: Szőts P. 4, Szőts T. 4, Stróbl 4, Pechár 4. (ta) Ötödik lett a magyar női csapat a zágrábi Eb-n vízilabda Ötödikként zárta a magyar női vízüabda-váloga- tott a zágrábi Európa-bajnok- ságot, miután a szerdai hely­osztón 10-7-re legyőzte a spanyol csapatot. Petrovics Mátyás együttese motiváltán kezdte a találkozót, hamar elhúzott ellenfelétől, innen pedig nem is engedte ki a kezéből a mérkőzést. A győ­zelemmel sikerült a vissza­vágás, hiszen a 2008-as Eb-n 13-10-re a hispánok nyertek. Petrovics: „dolgozunk tovább" Továbbiak a TEOLhu hírportálon Jövőre már húsz Fl-es futamot rendez a FIA A Nemzetközi Automobil Szö­vetség (FIA) az Indiai Nagydíj bevonásával jövőre már húsz Forma-l-es futamot rendez, méghozzá az ideihez hasonló­an 12 csapattal. A FIA szerdai tájékoztatása szerint az első futamot 2011. október 30-án rendezik, ehhez jön az idén le­bonyolított 19 verseny változat­lan helyszínekkel. Továbbra is 12 istálló állhat majd rajthoz, mivel egyetlen új jelentkező sem ütötte meg a FIA által el­várt szintet. A spanyol Epsilon Euskadi, a Jacques Villeneuve által fémjelzett Durango és a szerb üzletember, Zoran Stefa- novic alapította Stefan GP sze­retett volna az FI-be kerülni.*

Next

/
Oldalképek
Tartalom