Tolnai Népújság, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178.-202. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-08-22 / 33. szám
2 2010. AUGUSZTUS 22., VASÁRNAP MUl.WkMil Lopáson kaptak két polgárőrt csőrön az egyik kukorica- föld tulajdonosa két hete kezdte figyelni a területet, miután észrevette, hogy dézsmálják a termést. Megjelentek a tolvajok: a két férfi a szomszéd településen polgárőr, egyikük börtönőrként is dolgozott. Előállították a gárda új kapitányát gyanúsítottként hallgatták ki a Magyar Nemzeti Gárda új főkapitányát. Ináncsi Józsefet azért állították elő, mert egy feloszlatott szervezet, a Magyar Nemzeti Gárda Mozgalom pólóját viselte. Most egyesülési joggal való visszaélés miatt is nyomozást indítottak ellene. Nyolcadszor is rengett a föld KISEBB FÖLDRENGÉS Volt szombat reggel Miskolc térségében. Az elmúlt héten ezzel együtt a nyolcadik kisebb rengést mérték itt. Most Miskolctól 15 kilométerre délre, Ernőd térségében volt a földmozgás, amelynek nagyobb részét a lakosság is megérezte. Nem kívánatos a dalai lámával való találkozó NEM TALÁLKOZIK A DALAI lámával Orbán Viktor. Tíz éve még a buddhista hagyományokat idéző kendőt kötött, és fogadta a száműzött tibeti vezetőt, de szeptemberben nem találkozik vele. Fontos partnernek tekinti Kínát, a találkozás azonban káros hatással lehet a két ország kapcsolatára. A hivatalos Kína fontosabb Élet-halál harc szombat esténként tehetségkutatók A két nagy mindent bevet az utolsó, mindent eldöntő küzdelemben Döntő' küzdelem: a két nagy kereskedelmi csatorna nem tért ki egymás elől: szombat esténként élet-halál harcot fognak folytatni a nézőkért, a reklámbevételekért és az emelt díjas SMS-ekért. Árvay Tivadar-Újvári Miklós Valószínűleg a földi sugárzású kereskedelmi tévék utolsó nagy harca kezdődött el tegnap este, amikor elindult a TV2-n a Megasztár 5. sorozata. A tehetségkutatót egy hétre rá ugyanabban az időpontban, szombat este az X-Faktor követi, amely az RTL Klub Nagy-Britanniából vásárolt licencműsora. .A tehetségkutatótól annyiban különbözik, hogy a show-biznisz belső életébe is betekintést enged majd. Mindkét műsor hatalmas, a piaci pletykák szerint akár egymilliárdos költségvetésű, bevételeinek tekintélyes része pedig a nézők SMS-eiből származik majd. Ha valamelyik műsor látványosan győz, az hosszú távra meghatározza piaci helyzetét a nézettségi és reklámbevételi lista élén. Till Attila, a Megasztár műsorvezetője nyolc nappal az első adás előtt jelentette be, hogy augusztus 21-én indul a tehetségkutató ötödik szériája. A meglepetés azután következett, hogy a konkurens RTL Klub közölte, augusztus 28-án jön az X-Faktor. így a Megasztár bele sem kerülhetett a korai zárású műsorújságokba (hasonlóan egyébként az X-Fak- torhoz). Koltay Tamás, a TV2 sajtószóvivője szerint a kezdési időpont egy menetrendből következik, és nincs köze a konkurencia bejelentéséhez, a TV2 év eleje óta tudatosan építkezik, a Megasztár folytatásának időpontja régóta eldöntött tény. A Megasztár ötödik szériájába sikerült összeállítani a szuperzsűrit, mert az eddigi legnézettebb, negyedik sorozat döntnöke- ihez Fenyő Miklós helyett (aki nem tudta vállalni a szereplést) Presser Gábor, az első három Megasztár zsűritagja csatlakozott. Koltay Tamás elmondta, hogy az első adásokban a műsor nyári roadshow-jának tömegcas- tingját, illetve a zsűri előtti első megmérettetéseket láthatjuk, 3 1 Derült égből újra indul a Való Világ akár a pszichológiai hadviselés eszköze is lehet, hogy az RTL Klub megint elindítja a Való Világ című valóságshöw-t. A való világ 2002-ben indult, a második sorozat pedig nagy vereséget mért a TV2 Big Brother című hasonló műsorra. Utóbbi először késő estére került, majd idő előtt befejezték. A sokszor botrányos Való Világ nézettsége sokszor 50 százalék felett volt. vagyis elsősorban a vicces indulókat, önjelölt sztárokat, illetve néhányat a később befutók közül. A roadshow hét vidéki és három határon túli helyszínt érintett. A cselekmény ugyanis két szálon fut Tavasszal már rendeztek egy tömegcastíngot Budapesten, és zsűri elé is kerültek a jelentkezők. Közülük májusban már láthattunk néhányat a TV2-n. Ezt követte a roadshow. Mindkét ágon el lehetett jutni a középdöntőig. Mire a tegnapi első adás lement, a stáb már a középTill Attila az idén ismét új partnerrel. Liptai Claudiával vezeti a Megasztárt. X-Faktor-mentorok Ördlog Nóra mellé eredetileg Stohl Andrást szánta az RTL Klub, végül Sebestyén Balázs ugrott be keresztes Ildikó Kétszeres EMeRTon-díjas énekesnő, ritmikus sportgimnasztikai és edzői múltai. geszti Péter Szövegíróként, rapperként, reklámszakemberként és médiaszereplőként is ismert polihisztor. malek Miklós A Zeneakadémia zongora szakának elvégzése után Amerikában tanult. Hollywoodban producerként, hangmérnökként dolgozik. nagy feró Énekes, színész, dalszövegíró és üzemmérnök. A Beatrice és az ős-Bikini frontembere, „a nemzet csótánya”, korcsolyás múlttal. Megasztár-zsűri mester tamás Zenész, dalszerző, a Jack Jack zenekar énekese, két korábbi Megasztár zsűritagja. eszenyi enikő Kossuth-díjas magyar színésznő, rendező, a Vígszínház igazgatója, érdemes művész, kétszeres zsűritag. friderikusz Sándor Újságíró, riporter. A televíziós show műfajának egyik magyar meghonosítója, kétszeres zsűritag. Presser Gábor Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, a Locomotiv GT tagja, a Vígszínházzenei vezetője, korábbi négyszeres zsűritag. döntőkön is túl van. A Vígszínházban vették fel ezeket, és az ősz folyamán kerülnek adásba, felvételről, az ottani versenyek. Azt a szóvivő nem árulta el, mikortól vált élőre az adásfolyam, és azt sem, mikor lesz vége a Megasztár 5-nek. Az adás költségvetése üzleti titok, ahogyan a várható reklám- és SMS- bevételek mértéke is. A televízió nem kíván jóslásokba bocsátkozni a nézőszámról, de egy biztos: a nyári epizódoknak kiugróan magas volt a nézettsége. Egy hét múlva, augusztus 28- án kezdődik az RTL Klub tehetségkutatója, az X-Faktor. A konkurens csatornánál nem tartanak attól, hogy a ma induló Megasztár elviszi a nézőket. „Előny, hogy pontosan ismerjük a korábbi Megasztárokat, ezért azt is pontosan tudjuk, minél kell jobb műsort készítenünk - mondja Herman Péter, az X- Faktor producere. - Bátran állíthatom, hogy jobbak leszünk.” A Simon Phillip Cowell angol zenei producer nevével fémjelzett show hazai készítői teljes szabadságot kaptak a jogtulajdonostól a magyar adáshoz. „Az első felvételek idején néhány napig itt volt a jogtulajdonos képviselője, de csak tiszteletét tette nálunk. Megbíznak bennünk, a korábbi tehetségkutatóink ismeretében tisztában vannak azzal, hogy tökéletes show-műsort készítünk.” Az RTL Klub tehetségkutatójának eredetiségét újszerű szabályai adják. Az első epizód mutatja be, hogyan választották ki a több ezer jelentkező közül azt a 12 versenyzőt, akik a műsor második felében már élő adásokban bizonyíthatják a tehetségüket. „Négy, egyenként háromfős csapat vesz részt a versenyben, őket a négy mentor egyike készíti fel a további küzdelemre. Ezért maguk a mentorok is versengenek egymással, és a közönség kegyeiért, mert a végső döntést a nézők hozzák majd. Előfordulhat, hogy a közönség valamelyik mentor teljes csapatát kiszavazza, még az utolsó fordulók előtt.” S hogy mit visz a győztes? Szinte mindent, mondja Herman Péter. „Pénz és garantált hazai siker, de szerintem az X-Faktor győztesének a legnagyobb lehetősége abban lesz, hogy részt vehet a műsor nemzetközi döntőjén, az amerikai X-Faktorban.” Megölték a moszkvai metrómerénylőt leszámolás Az orosz biztonsági erők nem adtak esélyt Vagabovnak Zarándokút állami támogatással? Az orosz biztonsági erők végeztek tegnap Dagesztánban Magó- med-Ali Vagabowal, a március végi moszkvai metrómerényletek megszervezőjével. Emlékezetes: a március 29-én végrehajtott kettős metrómerényletben negyvenen vesztették életüket, több mint százan sebesültek meg. Az áldozatok túlnyomó része orosz, köztük több gyerek is volt. A merényleteket öngyilkos merénylők, nők követték el, Vagabov és négy társa, a pusztítás kitervelői életben maradtak. Szombaton rövid összecsapás után tették mindannyiukat örökre ártalmatlanná. Vagabov volt a moszkvai metró elleni öngyilkos merényletek megszervezője, tevékenyen részt vett fiatalok toborzásában, szervezte a kami- kazék kiképzését - olvasható az orosz terorristaellenes bizottság kommünikéjében. Egyes értesülések szerint Vagabov a férje volt Mariam Saripovának, a moszkvai metróban robbantó két kamikaze egyikének, ezt azonban a hatóságok nem erősítették meg hivatalosan. A márciusi metrórobbantásokat Doku Umarov, a csecsen szélsőségesek és az úgynevezett Kaukázusi Emirátus vezére vállalta magára. Azt is közölte, hogy személyesen adott parancsot a támadás megkezdésére, s hogy J az Oroszország elleni támadások I folytatódni fognak. ■ Márciusban még életben maradt a merénylet kitervelője, most kivégezték Maximális támogatást ígért Semjén Zsolt a szentföldi magyar zarándoklatoknak, miután az ország és a Szentföld kapcsolatait tekintette át Fouad Twal je- ruzsálemi latin pátriárkával folytatott találkozóján. A miniszterelnök-helyettes azt mondta, elkötelezettek abban, hogy támogassák a magyar zarándoklatokat, és az ott élő keresztényeket segítsék. A 2000-ben a Jeruzsá- lemi Szent Sír Lovagrenddel kötött megállapodást szeretnék most is élettel megtölteni. A tervek szerint próbálják megtalálni az egyházi és állami forrását annak, hogy a magyar zarándokok ■ Kispapoknak szentföldi zarándoklat. mind többen látogassanak el a Szentföldre, a felszentelés előtt álló kispapok pedig lehetőséget kapnának egy szentföldi zarándoklatra. A finanszírozás alapvetően egyházi feladat, az egyházat viszont az állam segíti. Semjén Zsolt a pátriárka augusztus 20-i meghívását szimbolikusnak nevezte, hiszen, mint mondta, Magyarország a kereszténységet végeredményben Jeruzsálemtől kapta. Szent István fontosnak érezte, hogy a keresztény királyság megalapítása után zarándokházat hozzon létre Jeruzsálemben - emlékeztetett a miniszterelnök-helyettes. ■ t I \ 1 fi