Tolnai Népújság, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178.-202. szám)

2010-08-06 / 182. szám

SPORT 2010. AUGUSZTUS 6., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG M— Három megyei csapat lesz otthon az NB III első fordulójában Szerdán a Tolle UFC Szekszárd protokolltermében tartotta ala­kuló ülését az NB III-as Dráva csoport Versenyrendezési Bizott­sága. A délelőtti tanácskozás után délután a tizenhat együttes megjelent képviselője véglegesí­tette a sorsolást. A bizottság fi­gyelembe vette az előre beadott kérelmeket, ezek alapján a sor­solási tervezetben fordulóról for­dulóra, időpontról időpontra egyeztették a párosításokat. Az első fordulót augusztus 14-én rendezik. AZ ELSŐ FORDULÓ PROGRAMJA (augusztus 14.): Dombóvári FC- Rutin-Nagykanizsai TE, Bölcs- ke-Komlói BSK, Mohács-Bony- hád VLC, Nagyatádi FC-Pogány- PMFC, Bóly-BFC Siófok II. au­gusztus 15.: Paksi FC II-Bala- tonlellei SE, Szentlőrinc-PVSK- Tolle UFC Szekszárd, Bogád SE- Kaposvári Rákóczi II. Valamennyi mérkőzés 18 óra­kor kezdődik. ■ Eisensehr Márk (9-es mezben) és Kvanduk Ernő (jobbról a második) együttese, a Kakasd az Egerág otthonában lép pályára az MK nyitókörében Öt-öt társulat vesz részt a börzsönyi fociemléktomán | Szombaton rendezik meg Bony- hád-Börzsönyben a II. Nagy Lász- ló-emléktornát, amellyel a 15 évig a helyi csapatban futballozó egykori labdarúgóra emlékez­nek. A szervezők öt-öt csapatot hívtak meg az eseményre - az ötvenéves korában elhunyt játé­kos mindegyikben játszott hosz- szabb-rövidebb ideig. Az amatő­rök és az öregfiúk külön tornán lépnek majd pályára. Előbbiek délelőtt nyújtott pályán, a szeni­orok délután vetélkednek majd a minél jobb helyezésekért. A résztvevők tizenegyesrúgó-ver- senyben is bizonyíthatják lövő­erejüket. A nap végén közös va­csora zárja a találkozót. ■ Sör és lecsó: hétvégén lesz a Wimble-Dombori A hétvégén, szombaton és va­sárnap Fadd-Domboriban, a Ke­rekes teniszcentrumban hu­szonegyedik alkalommal bonyo­lítják le a Wimble-Dombori Ku­pa amatőr férfiteniszversenyt. A viadalt két korcsoport bonyolít­ják le: 45 év alatt és +45 év. A csoportmérkőzések után egye­nes kieséses rendszerben folyta­tódik a torna, a vigaszágat igény szerint rendezik meg a szerve­zők. A mérkőzések egy nyert játszmáig tartanak, egy szett ki­lenc nyert játékig tart, 8:8-nál tie break dönt. Az első négy he­lyezett versenyző értékes tárgy- jutalomban részesül. Szomba­ton reggel kilenc órától az egyé­ni, délután 14 órától pedig férfi­páros küzdelmeit bonyolítják le. Vasárnap pedig a páros küzdel­meit élvezhetik a kilátogató ér­deklődők. A teniszcentrum mindkét napon meleg étellel kedveskedik a résztvevőknek, az első napon pincepörkölt, míg vasárnap lecsó várja a megfá­radt versenyzőket. Az esemény­re Kerekes László házigazdánál lehet nevezni a 70-3889 084-es telefonszámon. ■ Öt Tolna megyei csapat szerepel a Magyar Kupa főtábláján a 2010/2011-es kiírásban. A Paksi FC ki­emelt, a többiek már a hétvégi első fordulóban pályára lépnek. Rónai Gábor Megyénk képviselői közül két­ség kívül a Bölcskének lesz a leg­nehezebb dolga. Az NB III-as újonc egy ugyancsak harmadik vonalban szereplő riválist, még­pedig a Pest megyei Tökölt fo­gadja. A látogató az ötödik he­lyen végzett a Duna-csoportban, a 2009/2010-es pontvadászat­ban. Farsang lános játékos-edző nyáron alaposan átalakított csa­patának ez lesz az idény első erő­próbája, a megyebajnok most le­mérheti, milyen találkozók vár­nak majd rá ősztől a bajnokság­ban. A megye egyes Kakasd a Baranya megyei II. osztály leg­utóbbi szezonjában második he­lyen záró Egerággal játszik, a pa­pírforma alapján Pámer József együttesének illik kiharcolni a továbbjutást. Az NB III-ba egy év kihagyás után visszakerülő Bonyhád Völgység LC-re a So­mogy megyei II. osztályban ta­valy hetedik Kiskorpád vár, Kniesz Mátyás alakulatának an­nak ellenére kötelező nyernie, hogy a nyáron több kulcsembe­rét is elveszítette, és az indulási bizonytalanságok miatt közel sem volt optimális a felkészülé­se. A Szekszárdra a Baranya me­gye első osztályában legutóbb ötödik helyen záró Siklós vár. Dienes Pálnak szinte egy telje­sen új csapatot kellett felépíte­nie, ennek ellenére nagy megle­petés lenne, ha a megyeszékhely alakulata nem búcsúztatná el al­sóbb osztályú riválisát. BÖLCSKE-TÖKÖL: SZOMBAT, 17 óra. A Bölcske tervezett kezdő­csapata: Müller- Fenyősi, Kern T. (Jenei L.j, Jaksa R, Besenczi Z.- Jaksa G., Fröhlich, Besenczi I., Búzás, Szili I.- Csende R. EGERÁG-KAKASD: VASÁRNAP, 17 ÓRA. A Kakasd tervezett kez­dőcsapata: Szabó M.- Tóth L., Hucker, Szalonna, Palkó A.- Eisensehr M., Kvanduk E., Calka N., Babanics Sz.- Tóth A., Sebes­tyén P. KISKORPÁD-BONYHÁD VLC: VA­SÁRNAP, 17 óra. A Bonyhád ter­vezett kezdőcsapata: Kovács L- Takács N., Hosnyánszki Zs., Hegedűs L, Krausz- Sebestyén N., Márk A., Czinkon, Máté R., Dobra- Márk K. SIKLÓS-TOLLE UFC SZEKSZÁRD: VASÁRNAP, 17 ÓRA. Az UFC terve­zett kezdőcsapata: Horváth B.- Dienes G., Kőkuti, Pulcz, Koch- Ranga (Kohány), Tóth R, Pákái, Mészáros T.- Deli, Juhász Sz. TEOLhu A Magyar Kupa korábbi kiírásának eredményeit, képgalériákat talál a í lOLfcu internetes hírportálon. Elsőként a Tamási jutott be a fináléba labdarúgás Molnár László csapata először játszhat döntőt lapunk tornáján Elsőként a megyei I. osztályú Ta­mási csapata jutott be az V. Tol­nai Népújság-Horfer Serleg Ku­pa felkészülési torna döntőjébe. Molnár László csapata a koráb­ban kétszer már döntős, megye kettes Németkért győzte le. ELŐDÖNTŐ. TAMÁSI 2009 FC-NÉ- metkér 2-0 (2-0). Tamási, 50 né­ző. V: Balipap T. Tamási: Bogos- Bernáth, Bruckner (Vlocskó M.), Tóth R., László (Vlocskó B.j- Ju­hász A. (Hajdics Gy.), Kovács R, Agócs (Sipos I.), Bruck (Béres)­Simon T. (Panghy), Lázár K. (Var­ga Á.). Edző: Molnár László. Né­metkér: Fodor (Kiss R.)- Pomo- zi, Karúk, Kun (Szauer), Ander- kó- Képi, Borbély (Kovács L), Zsobrák (Tóth Zs.), Fülöp Zs.- Hatala (Giczi), Licker A. (Majo­ros R). Edző: Rauth Mihály. Gól: Simon T. a 23., Bernáth a 32. percben. Jók: Kovács R, Simon T., Bernáth, Tóth R., illetve az egész vendégcsapat dicsérhető. A Mórágy-Szedres elődöntőt vasárnap (17) játsszák. ■ H. A. Ifjú tehetségek és legendák küzdenek sakk A magyar olimpiai válogatott tagjai is asztalhoz ülnek a szupertornán A tegnap esd sorsolással kezdetét vette Pakson az év legerősebb ha­zai sakktomája, a Marx György- emlékverseny. Az esemény azon­túl, hogy lehetőséget kíván terem­teni a sakk-kedvelő közönség szá­mára vüágszínvonalú mérkőzések megtekintésére, kiváló lehetőség a paksi sportolóknak a tapasztalat- szerzésre. Bár többféle, például ra­pid-, villám- és gyermekverseny is része a programnak, a legnagyobb figyelemre a férfiak küzdelme szá­míthat. A torna Élő-pontátlaga 2629, hat résztvevője között ott van a magyar olimpiai válogatott két tagja is. Egyikük, a paksi Berkes Ferenc, elsőként egy 15 esztendős, ígéretes tehetséggel, Ray Rob- sonnal mérkőzik. A szintén pak­Az Amerikában élő Ray Robson nemzetközi nagymester a sorsoláson si Ács Péter Élő-pontátlagát te­kintve negyedik helyen áll. Mint mondta, a paksi verseny számá­ra fontos, egy harmadik hellyel igazán elégedett lenne. A férfiak­nál Berkes, Ács, illetve Robson mellett Jan Timman, Viktor Lazincka, valamint a magyar szupernagymester, Almási Zol­tán az emléktorna résztvevője. A másodízben megrendezett női tornán egy igazi legenda is asz­talhoz ül. A világbajnok, tizen­egyszeres olimpiai bajnok grúz versenyző, Nona Gaprindashvili azt mondta, nagyon jó verseny­nek tartja a Marx György-szu- pertomát. Azt is elárulta, hogy minden búját-baját elfelejti, ha sakkozik. ■ V. T. Kikapott az UFC a Dunaföldvártól, négyet rúgott a BVLC Tolnán Az edzőmeccset játszó Tolna me­gyei NB III-as futballcsapatok közül a Szekszárd meglepetésre kikapott a megyei I. osztályban szereplő Dunaföldvár FC-től. TOLNA-BONYHÁD VÖLGYSÉG LC 0-4 (0-2). Tolna: Kiss G. (Már­ton)- Úri (Wéber), Vizdár, Pesti D. (Pálinkás), Schaffer (Tarjáni K.)- Horváth M. (Fazekas), Rik- kers- Szegleti (Asztalos), Hor­váth E. (Csende L), Pesti V. (Szabolcsira)- luhász V. (Izsák, Szegfű A.). Edző: Wiesner József. Bonyhád: Kovács L. (Németh)- Hegedűs L, Hosnyánszki Zs., Ta­kács N. (Varga Á.), Krausz- Má­té R. (Fehér V.), Czinkon- Sebes­tyén N. (Sebestyén G.), Márk A., Dobra (Hosnyánszki T.)- Márk K. (Pfaff). Edző: Kniesz Mátyás. Gól: Pfaff 2, Márk K., Czinkon (11-esből). DOMBÓVÁRI FC RUTIN-KAPOS­völgye 2-3 (0-0). V: Szincsák. Dombóvár: Pelbát (Papp)- Ta­kács Z. (Kázmér), Várai (Farkas I.), Krapecz, Kadarkuti- Szűcs M. (Varga N.), Méhn, Fentős (Bán), Lutz (Kőhalmi)- Müller (Göblyös), Fábián (Ács). Edző: Reith Róbert. A Rutin mindkét gólját Fábián Imre szerezte. DUNAFÖLDVÁR FC-TOLLE-UFC SZEKSZÁRD 4-2 (l-l). Dunaföld­vár: Reichert (Farkas P.)- Hargi­tai (Jakab), Aschermann, Fodor (Boros), Kindl- Széles, Mészá­ros (Lamm), Aradi I G. (Nyári), Schulteisz N. (Fancsali)- Makk (Dömény), Krepsz (Dobos). Játé­kos-edző: Kindl István. Szek­szárd: Horváth B.- Dienes, Kőkuti, Pulcz, Koch L. (Bozsolik B.)- Benizs (Letenyei), Deli, Tóth R, Pákái, Mészáros T. (Sümegi B.)- Juhász Sz. Edző: Dienes Pál. Gól: Széles, Schulteisz N., Hargi­tai, Krepsz, illetve Juhász Sz., Kőkuti. KALOCSA-BÖLCSKE 0-5 (0-3). Bölcske: Müller- Fenyősi, Kern, Jaksa P. (Farnek), Besenczi Z. (Jenei)- Jaksa G. (Molnár), Fröh­lich, Besenczi L, Búzás, Rácz (Tóth J.)- Csende R. (Farsang). Játékos-edző: Farsang János. Gól: Jaksa G., Csende R., Búzás, Be­senczi I., Fenyősi. APARHANT-MAJOS II 6-2 (3-2). Aparhant, 50 néző. V: Juhász. Gól: Dézsi 2, Szőcs R. 2, Sárközi, Zsók, illetve László, Vita. ATOMERŐMŰ SE U18-GERJEN 2-io (1-5). A gerjeni gólokat La- cza Zs. 4, Bráz 2, Pesti L 2, Gyenis és Kovács L. lőtte. ■ M. D. Emléktornát rendeznek ma Kisdorogon Négy csapat, a házigazda Kisdo- rog, a Bonyhád-Börzsöny, a Báta- szék és a Bonyhád Völgység LC lép pályára a pénteki kisdorogi emléktornán, amelyet dr. Pató József és dr. Gscheidt Mátyás emlékére - utóbbi építtette az öl­tözőt és a pályát, irányítása alatt játszott az NB Ill-ban a csapat - rendez a megye kettes egylet. A fellépők kétszer 40 perces mér­kőzéseket játszanak, a győztes csapat serleget, a többi résztve­vő oklevelet vehet át. A torna el­ső mérkőzését 13 órakor játsz- szák. Előtte, 12.30-tól tartják a megemlékezést, ahol Klein Mi­hály kisdorogi és Bognár Jenő bátaszéki polgármester is beszé­det mond. ■ Megmutathatják magukat magyar kupa Négy Tokja megyei jágda érdekelt a ^Ltókörben

Next

/
Oldalképek
Tartalom