Tolnai Népújság, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178.-202. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-08-01 / 30. szám

FOTÓ: AFP 9 2010. AUGUSZTUS 1., VASÁRNAP XIII. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM Kényszermunkára küldik az észak-koreai szövetségi kapitányt Nehéz hónapok (évek?) várnak az észak-koreai válogatott kapitányára Gólfesztivál Egerszegen nb i A Kaposvár és az MTK sokgólos meccsen aratott győzelmet A Ferencváros aratta az első győzelmet a bajnokság 2010-11-es idényében. Tóth Bencéről lepattant a védő. Egy déhkoreai újság híradása sze­rint súlyos büntetésekre számít­hatnak a dél-afrikai világbajnok­ságon járt észak-koreai válogatott tagjai. Kim DzsongHun szövetsé­gi kapitány a portugálok elleni 0-7, valamint az elefántcsontpar­tiak elleni ugyancsak sima vere­ség után még azt mondta, egy­szer győz, egyszer veszít az em­ber, az ilyesmi benne van a játék­ban. Ám akkor még azt mondta (mondhatott mást?), nem tart at­tól, hogy hazatérve külön bünte­tésre számíthatnak. Ám a hírek most másról szól­nak. A hazaérkezés után a teljes küldöttséget - a japán születésű kétjátékos kivételével - egy 400 fős tömeg, benne Pák Mjung Csul sportminiszter és néhány pártvezér elé citálták, ahol bo­Fazekas Róbert bejutott a döntő­be, az éremesélyes Kővágó Zol­tán ugyanakkor meglepetésre kiesett a diszkoszvetés selejtező­jében a barcelonai atlétikai Euró- pa-bajnokságon. A 2002-es kontinensbajnok Fazekas rögtön elsőre teljesítet­te a kvalifikációs szintet, és 64,30 méteres dobásával össze­sítésben a negyedik eredmény­nyel jutott a 12 közé. A 2004-ben olimpiai ezüstérmes Kővágó el­Az argentin labdarúgó-váloga­tott ideiglenesen megbízott szö­vetségi kapitányának kineve­zett Sergio Batista hosszú távú megbízást kaphat, amennyiben a soron következő két barátsá­gos találkozón megfelelő ered­ményt ér el a csapat. A korábbi szakvezetővel, Diego Marado- nával a hét elején szakító AFA első embere jelezte, hogy a nemzeti együttesnek augusztus 11-én Írország, illetve szeptem­csánatot kellett kérniük azért, mert szégyent hoztak az ország­ra s a Kedves Vezetőre. Végig kel­lett hallgatniuk egy ideológiai fejtágítást, s számíthatnak arra, hogy későbbi pályafutásuk ala­posan megnehezedett. A játéko­sokat sportújságírók, más spor­tolók és politikai vezetők bírál­ták, s önkritikát kellett gyako­rolnia Kim Dzsong Hunnak. A szövetségi kapitányt kizár­ták a pártból, s a hírek szerint egy építkezésen kell majd dol­goznia kényszermunkásként. (Hasonlóra volt példa 1966-ban, amikor az akkori válogatott bom­ba meglepetésre bejutott a leg­jobb nyolc közé a világbajnoksá­gon, de 3-0-s vezetés után is el­bukta az elődöntőt a portugálok ellen.) ■ ső és második kísérletét is elron­totta, mindkétszer szektoron kí­vül landolt a diszkosz. Harma­dikra pedig nem sikerült nagyot dobnia, az 59,04 m összesítés­ben csak a 21. helyet jelentette a számára. A csupa fiatal futóból álló magyar férfi 4x400 méteres váltó hatodik lett a futamában, 3:08.32 perccel, így nem jutott a fináléba. A szombat délutáni fi­nálékban nem voltak érdekeltek a magyarok. ■ bér 7-én a világbajnok Spanyol- ország ellen is győznie kell ah­hoz, hogy Batista kapitány ma­radhasson. Az 1986-ban játé­kosként világbajnoki címet nyert Batista korábban az után­pótlás-válogatottat irányította, amellyel a pekingi olimpián aranyérmet nyert. Maradonával közben a mexi­kói szövetség vette fel a kapcso­latot, az „isteni Diego” lehet Javier Aguirre utóda. ■ MTK-KECSKEMÉT 4-2 (2-2) Hidegkúti-stadion, 800 néző. Já­tékvezető: Vad II. MTK: Szatmári - Vukadinovics, Szekeres, Sütő, Vadnai (Zámbó, 63.) - Szabó (Könyves, 69.), Kanta (Nikházi, 90.), Pintér, Pátkai - Pál, Tischler kecskémét: Holczer - Bori, Némedi, Lambulics, Alem- pijevics - Litsingi (Simon A., 75.), Csukics, Ebala, Szavics (Koncz, 57.) - Foxi (Csordás, 57.), Tököli gólok: 1-0 Tischler (6.), 2-0 g Kanta (28.), 2-1 Litsingi (32.), I 2-2 Tököli (34.), 3-2 Pintér (62.), " 4-2 Könyves (71.) kiállítva: Könyves (87.), Bori (89.) ZTE-KAPOSVÁR 3-5 (1-4) Zalaegerszeg, 3100 néző. Játék­vezető: Bognár ZTE: Vlaszák - Kocsárdi, Miljatovics (Szalai, 32.), Kovács G., Varga - Máté P. (Magasfóldi, 69.), Kamber, Illés (Horváth A. 40.) - Balázs Zs., Pavicsevics, Rudnevs KAPOSVÁR: Kovács Z. - Zsók, Grúz, Jawad (Godslove, 81.), Okuka - Gujics, Kulcsár K. (He­gedűs 63.), Balázs B., Pavlovics, Pedro - Oláh (Zsolnai 65.) GÓLOK: 0-1 Pavlovics (16.), 0-2 Kovács G. (23., öngól), 0-3 Oláh (28.), 1-3 Rudnevs (45.), 1-4 Kul­csár (45.), 1-5 Pavlovics (58.), 2- 5 Rudnevs (61.), 3-5 Balázs (66.) DEBRECEN-LFC PÁPA 2-0 (2-0) Debrecen, 3500 néző. Játékveze­tő: Fábián DVSC: Verpecz - Nagy Z., Simac, Szűcs I., Korhűt - Kulcsár (Dombi, 56.), Bódi, Ramos, Re­zes (Czvitkovics, 61.) - Szilágyi, Kabát (Farkas B., 56.) PÁPA: Szűcs L. - Tóth G., Supic (Bíró 33.), Farkas A., Rajnay - Zulevs, Gyömbér, Bárányos (Jovánczai, 46.), Heffler (Ger­mán, 59.), Tóth N. - Abwo gólok: 1-0 Szilágyi (18.), 2-0 Kulcsár (32.) A VASAS-BP. HONVÉD (A mérkőzés lapzárta után ért véget.) FERENCVÁROS-PAKS 2-1 (2-1) (A mérkőzést pénteken ren­dezték.) SIÓFOK-VIDEOTON, ÚJPEST-GYŐR (Mindkét mérkőzést ma ren­dezik.) SZOLNOK-HALADÁS (Szeptember 5-re halasztották.) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: Felké- szülési mérkőzésen Haladás FC-Werder Bremen 2-1. HÍRSÁV Rafa Marquez ingyen távozhat Spanyolország Ingyen tá­vozhat az FC Barcelona csa­patától a mexikói Rafael Marquez. A mexikói védő 2003-ban érkezett a katalá­nokhoz az AS Monacótól, s az azóta eltelt hét évben kétszer Bajnokok Ligáját, négyszer spanyol bajnoksá­got, valamint egy-egy alka­lommal Európai Szuperku­pát és Király Kupát nyert az együttessel. Ronaldo kapja meg Raúl mezét mezcsere Cristiano Ronaldo viseli majd a 7-es számú mezt a Real Madrid­ban, miután a 33 éves Raúl González a Schalke 04-ben folytatja pályafutását. A 25 esztendős portugál a Man­chester Unitedben már viselte a 7-es mezt. A TOTÓ 30. heti eredményei 1. Kapfenberg-Mattersburg 3-11 2. Rapid Wien-Salzburg vasárnap 3. Ried-LASK Linz l-Öl 4. Innsbruck-Sturm Graz vasárnap 5. W. Neustadt-A. Wien vasárnap 6. Basel-St. Gallen vasárnap 7. Bellinzona-Young Boys 2-11 8. FCZürich-Sion 1-1X 9. Luzern-Xamax vasárnap 10. Thun-Grasshoppers vasárnap 11. Lilleström-Kongsvinger 2-2 X 12. Rosenborg-Haugesund vasárnap 13.Tromsö-Stabaek vasárnap PLUSZ EGY MÉRKŐZÉS 14. Brann Bergen-Molde vasárnap Mindenki többet akarj kihozni a pénzéből. Az OTP Bonusz forintbetéttel a kedvező kamat nem duma. Az OTP Bónusz forintbetét kamata évi 6,00% (EBKM: 6,00%). Új megtakarításokra, 3 hónapra, 1 millió forint és afeletti lekötés valamint új jövedelemátutalási megbízás esetén. Akciós időszak: 2010. július 29. - augusztus 13. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek. A tájékoztatás nem teljes körű. A betéti szerződés részletes leírása és minden további információ megtalálható az OTP Bank fiókjaiban és honlapján közzétett vonatkozó üzletszabályzatban és hirdetményben. A 3 hónapos futamidő lejárta után a betét a 3 hónapos, nem akciós lekötés feltételei szerint kamatozik tovább. A nem akciós EBKM: 1,00-2,00% a 2010. július 28-án érvényes Hirdetmény szerint. www.otpbank.hu • 06 1/20/30/70 366 6666 • 06 40 366 666 ($ otpbank MegbUuni egymásban otp nyári megtakarítási program Fazekas döntőbe jutott a barcelonai Eb-n Sergio Batista akkor marad, ha nyerni tud * y t 3 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom