Tolnai Népújság, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178.-202. szám)

2010-08-30 / 201. szám

3 2010. AUGUSZTUS 30., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR JEGYZET IHÁROSI IBOLYA Jó társaságban jótfőztek minden nyáron megbizonyo- sodhatunk arról, hogy az em­ber társas lény. Soha faluna­pot még le nem mondtak azért, mert borús idő ígérke­zett. Erre az eshetőségre megvan az úgynevezett B terv: bemennek a művelődé­si házba. Éppen szombaton derült ki megint, hogy mek­kora igény van a közösségi rendezvényekre, az összetar­tozás élményének az átélésé­re. A megye sok településé­nek a polgármestere és pol­gárai dacoltak esővel, széllel, hogy megmutathassák egy­másnak, mit tudnak a sport­ban, hol tartanak a népi kul­túra ápolásában, s hogy szót válthassanak egymással kö­zös dolgainkról. a főzés szinte már művé­szet, de hogy kreativitás kell hozzá, az biztos. A vasárnapi kamarai rendezvényen lelke­sen mesélte valaki: biztos ab­ban, hogy ha tíz embernek ugyanazon alapanyagokat adná, abból tízféle ízű, minő­ségű ételt főznének. Mert az ételt tisztelni kell, s a jó étel­hez a szív a legfontosabb. A főzés hagyományőrzés is, hiszen egy sor településen éppen a falunapok, majd a Minden ízében Tolna megye elnevezésű településközi fő­zőversenyben kerültek elő jó­féle régi ételek, gyerekkori ízek. Bizonnyal ezen felfede­zés és igény is hozzájárult, hogy van már az országban kolbász-, lecsó-, rétes-, tök, sőt krumplifesztívál is. A főzés kikapcsolódás, játék, vagy amint a nemzetközi szakmai versenyek bizonyít­ják akár versenysportként is felfogható. Ahol főznek, ott kóstolás is van. Aki főzött, szívesen megkínál másokat. És viszont. Egy-egy ilyen össznépi főzőcskén új barát­ságok, szerelmek születhet­nek. Kiderülhet, hogy mi­lyen jó fej, akit addig esetleg nem kedveltünk, vagyis job­ban megismerhetjük egy­mást. Mert együtt enni, együtt lenni jó. Főzött, sportolt a megye családi nap Az eső nem mosta el a résztvevők jó hangulatát A tolnai delegáció, élén dr. Sümegi Zoltán polgármesterrel igyekszik elkápráztatni a főzőverseny zsűrijét Képgaléria a TEOLhu hírportálon Volt minden, mi szem­szájnak ingere, sport, já­ték, kultúra a szombati megyei családi napon Ta­másiban. Ihárosi Ibolya tamási Nagyon úgy nézett ki, hogy valóban lezárja a nyarat a megyenap kísérő rendezvénye, a nyárzáró családi nap. Az esős, borús idő ellenére derűs jókedv­vel és sok település részvételével zajlott szombaton Tamásiban, a termálfürdőben a program, köz­te a Minden ízében Tolna megye elnevezésű településközi főző­verseny és a sok más program. Dr. Puskás Imre, a megyei köz­gyűlés elnöke rövid köszöntőjé­nek lényege az volt, hogy a me­gye összetartásának ékes bizo­nyítéka, hogy a rossz idő ellené­re üyen sokan eljöttek a rendez­vényre. A későbbiekben, mint a megyei önkormányzat strandfo- cicsapatának oszlopos tagja is hasonlóan nyilatkozott. Fogyókúrázóknak célszerű volt messzire elkerülni a telepü­lések főzőversenyét, mert min­den rendű, rangú járókelőt lép- ten-nyomon megkínáltak pogá­csával, süteménnyel, később ebéddel. Nemkülönben pálinká­val, borral, sörrel, de mindenütt volt üdítő és ásványvíz is. Tamási polgármestere, Ribá- nyi József kuktáskodott, a dám­vadat Varga-Pintér Rudolf önkor­mányzati képviselő főzte. A pa­vilonban ott volt Hirt Ferenc or­szággyűlési képviselő is. A települések vezetői és hoz­záértő asszonyok, férfiak főztek. A fiatalok a sportprogramokon mérték össze erejüket. Sárszent- lőrinc polgármestere, Demény Károly elpanaszolta, hogy ele­fántot, struccot vagy zebut nem sikerült szerezniük, különben is ezeket nem mindenki szereti kis falujukban. Ráadásul nem is te­kinthetők táj jelegű ételnek se sütve, se főzve. A láma szeme meg sötétkék - vetette közbe va­laki, utalván a jól ismert nótára. Ezért aztán főztek inkább egy kondér babgulyást. A tolnaiak kitettek magukért. Tábori körülmények között is Verseghy Ferenc gyönyörű ha­bán étkészletével terítettek Hor­váth Tibor kékfestő térítőjén. Dr. Sümegi Zoltán polgármester mindenkivel közölte, hogy ők nyerik a főzőversenyt, s akinek nem ízlik a saját főztje, az jöhet nyugodtan hozzájuk báránypör­költet enni. Tanúkkal tudjuk bi­zonyítani, hogy nagyon jól sike­rült és a helyezést illetően sem tévedett nagyot a polgármester. Az illatorgiában sétálva a szemnek is szép sülteket lát­tunk. Köztük például az ozorai­akét, vagy a dalmandiakét, s biz­tos tudomásunk van róla, hogy az utóbbi, a szalonnába göngyölt csirkemáj, valamint a csirkemell lecsóval finom is volt. A medi- naiak, köztük Éveli Jánosné, helyben sütötték harminc lite­res lábosban a kanalas fánkot, amelynek sok más neve és sok­féle ízesítése ismert. Találkoztunk egy hamisítat­lan vikinggel is, népviseletben. Magyar neve Gyene László, aki 1957-ben ment el, s Norvégiá­ban él. Döbbenetesen fűszere­zett alkoholt kínált vikingvér néven. Kovács János, Venesz-díjas mesterszakács Béda István mesterszakáccsal együtt bírálta az ételeket, amelyeket termé­szetesen nem egymással hason­lították össze, hanem mindegyi­ket saját kategóriájában értékel­ték. Kovács János kérdésünkre elmondta, mostanában majd­nem minden hét végén zsűri­zett, de ez volt az első olyan ren­dezvény az idén, ahol az ételek mindegyike jól sikerült, bár­mely étteremben megállta vol­na a helyét. Ezúttal őszintén saj­nálta a zsűri, hogy csak három díjat adhattak. A körülményekhez alkalmaz­kodva minden programpontot megvalósítottak. Volt véradás, kulturális és gyermekprogra­mok. Felléptek énekesek, tánco­sok népiben és hastáncban. A megyei családi napi versenyek eredményei a főzőversenyt a hőgyészi csapat nyerte egy helyi, táj­jelegű ételspecialitással, a csicsói töltött káposztával. Második helyen végeztek a bátaszékiek harcsapörköltjük- kel, harmadikak a tolnaiak a báránypörkölttel. a strandfocit és a gokartver- senyt a tamásiak nyerték, a strandröplabdában 14 csapat indult, s minden dobogós he­lyet elvittek a bonyhádiak. A Síppal, dobbal című vízi vetél­kedőn a bátaszéki csapat vég­zett az élen. HÍRSÁV Alsómocsolád adott helyet a képzésnek alsómocsolád Folytatódott a bonyhádi Laurus Alapít­vány környezetvédelmi kép­zése. Ezúttal Alsómocso- ládon tartották a tanfolya­mot pénteken és szombaton. A főbb témák között szere­pelt az óvodai környezeti ne­velés lehetőségei, valamint a természet megismertetését és megszerettetését célzó módszerek elsajátítása, (vb) A tanévnyitón adják át a bizonyítványokat bonyhád A BONI Vörösmar­ty általános iskola holnap 17 órakor kezdődő tanévnyitó­ján adják át az intézmény­ben letett első Deutsches Sprachdiplom nyelvvizsgá­kat. A jelentkező 28 tanuló közül 22 teljesítette a feltéte­leket. A bizonyítványokat az előző tanév 8. osztályosai­nak Ursula Mählis, a Zent­ralstelle für Auslandsschul­wesen német szaktanács­adónője adja át. (vb) A pénznek hála tovább szépült a település Mucsi Összesen 3,5 millió forintot nyert az önkor­mányzat pályázaton a tele­pülés szépítésére. A pénz­ből 25 kukát, 25 virágos lá­dát, 4 hirdetőtáblát, a zöld­övezeti részbe egy szalonna­sütőt és padokat vásároltak, melyeket már el is helyez­tek a közterületeken, (má) Támogatásra várnak, de addig áll a lakáspiac szekszárd Az elmúlt két év­ben az előzőekhez képest visszaestek a használtlakás árak Szekszárdon. Nagyné Naszádos Katalin ingatlan- szakértő elmondta, jelenleg négyzetméterenként 120 és 160 ezer forint közötti ösz- szeget adnak a vásárlók, a la­kás minőségétől, helyétől, ki­látásától, fűtési módjától füg­gően. Az értékesítésre szánt lakásból egyébként jóval több van, mint vásárlóból. A szakember szerint sokat len­díthetne a piacon, ha októ­bertől - ahogy erre ígéret is van - beindulna az otthonte­remtési támogatás, (mi) Továbbiak a TEOLhu hírportálon HIRDETÉS Mii!- « J) legelbűvölőbb ifjú párját! A játék részleteit A német kisebbség Szekszárdon ünnepelt gála Hozzátesznek a hazai kultúra és a megyenap rendezvényeinek színeihez szekszárd - A második'megye- naptól kezdve, tehát 11. alkalom­mal mindig valami sajátosat tesz hozzá a rendezvénysorozathoz a Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége - mondta dr. Józan-JUling Mihály el­nök. Az idei nemzetiségi kulturá­lis gálaműsort szombaton a Garay Gimnázium dísztermében ren­dezték. A folyamatosan csepergő eső miatt az ünnepség előtti térze­nét is a teremben adta elő a nagy- mányoki nemzetiségi ifjúsági fú­vószenekar. Fellépett rajtuk kívül a gálaműsorban a györkönyi és a mözsi hagyományőrző kórus, va­lamint a németkéri tánccsoport. Arra a kérdésre, mennyire elé­gedett a német kulturális auto­nómiával Tolna megyében, dr. Jó­zan Jilling Mihály ezt válaszolta: - Úgy vagyok ezzel, mint 1867 után a magyarok. Aki józanul lát­ta a helyzetet, az meg volt eléged­ve, legfeljebb a forrófejűek mond­hattak mást. A magam részéről nem tartozom ezek közé. Ez ter­mészetesen nem jelenti azt, hogy most már nincs több tennivaló. A mi oldalunkról a szövetség szere­pe a koordináció a többi önkor­mányzattal, a kultúra támogatá­sa, ez jól is működik. A hagyományok szerint idén is szeptember 1-jén adják át a ki­sebbségi munka elismeréseként megítélt kitüntetéseket a megyei önkormányzattal közös báta­széki ünnepségen. ■ 1.1. A Mözsi Német Nemzetiségi Hagyományőrző Kórus énekel Képgaléria a TEOLhu hírportálon

Next

/
Oldalképek
Tartalom