Tolnai Népújság, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178.-202. szám)

2010-08-24 / 196. szám

2 Sármentesítik a temetőbe vezető gyalogutat alsónyék A települést elkerü­lő út miatt nehézkessé vált a temető megközelítése, ám ha­marosan ez a gond is megol­dódik. Sármentesítik az oda­vezető terület egy részét, így egy gyalogutat alakítanak ki. Emellett továbbra is folyama­tos a járdák és árkok felújítá­sa a településen, (he) Helytörténeti gyűjtemény kialakításáttervezik tolnanémedi Csehné Károly Jolán pedagógus, könyvtárve­zető szeretné az utókornak megmenteni a község múltjá­ról szóló dokumentumokat, emlékeket. A helytörténeti gyűjtemény kialakítására a könyvtárba várja a magán, a munkahelyi, az iskolai és bár­milyen közösségi életről fel­lelhető történeteket, tárgya­kat, dokumentumokat (vl) Képeik a székesfehérvári kórházat díszítik majd siófok Biszák László már nyolcadik alkalommal vesz részt a székesfehérvári kép­zőművészek által szervezett balatoni alkotótábor munká­jában. Tolna megyéből még Beda László, Tóthné Szalai Ágnes és Deák Attila utazik Siófok-Szabadifürdőre. Au­gusztus 25-től szeptember 10- ig festenek ott Néhány képü­ket a székesfehérvári kórház­nak adományozzák, a gyer­mekosztály díszítésére, (wgj Biszák László TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Tamási ügynökségvezetőjét: Kovács Gábor, ___________ 30 /252-0700, koveksz@gmail.com Lösch Ferenc 20/969-20-15 Továbbiak a TEOLhu hírportálon Minden motor modellként is megmérheti magát belecska Motoros szabadidő- egyesület alakult az idén Belecskán. Négyessy Angéla, a civil szervezet titkára elmondta, hogy az egyesületnek mintegy húsz tagja van, a helybélieken kívül a környékbeli települések­ről is. Erre a hétvégére motoros találkozót szerveznek, amelyre több száz résztvevőt várnak a helyi sportpályára, pénteken ko­ra délutántól. Aznap egy helyi zenekar, a Verona együttes ad koncertet, szombaton többek kö­zött motorszépségverseny, moto­ros akadályverseny, gyorsasági bemutató várja az érdeklődőket. Gondoltak a gyerekekre is, akik­nek vetélkedőt, kézműves prog­ramokat tartanak. ■ K. S. TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. AUGUSZTUS 24., KEDD Az ügyeletén végződött a sikeres pecázás TAMÁSI KÖRNYÉKE Az OTVOSi ügyeletén zárult egy sikeres hor­gászás vasárnap Tamási környé­kén, valóságos szabálytalanság­halmozást követően. A rendőrök késő este két, robogóval közle­kedő szakályi polgárt igazoltat­tak Diósberényben. Mint azt Badáczy Szabolcstól, a Tamási Rendőrkapitányság hivatalveze­tőjétől megtudtuk, a rendőri el­lenőrzés során kiderült, hogy a két szakályi férfi horgászni volt Varsádon. Sikerrel is jártak, hi­szen mintegy tízkilónyi tükör­ponty volt náluk. Horgászenge­dély azonban nem, így a halakat és a két horgászbotot a rendőrök lefoglalták. Aztán fény derült ar­ra is, hogy a robogó sofőrjének nemcsak horgászengedélye, de vezetői engedélye sincs. Mindennek tetejébe még ittas is volt, így a rendőrök vér- és vize- letminta-vételre beszállították a tamási orvosi ügyeletre. ■ S. K. Palatina, Eszter és Néró is adja érett fürtjeit Odaadta első fizetségét a telepü­lésnek a szakadáti határban ta­lálható szőlőterület. A kéthektá- ros parcellán tegnap a szociális földprogram három dolgozója szüretelte le a már érett fürtöket. Összesen tíz láda fogadta be az Eszter, Néró és Palatina fajtákból álló termést. - A Néró kifejezet­ten jó állapotban van - állapítot­ta meg Laszk Gábor polgármes­ter. - Reméljük, meg is marad ez a minőség, növényvédő szakmér­nök tanácsai alapján igyekszünk megelőzni a különböző növényi betegségeket. Mostantól kezdve folyamatosan szüretelünk, a sző­lőt helyben szánjuk lakossági fo­gyasztásra, és ha marad fölös mennyiség, azt értékesítjük. Az immár hat esztendeje zaj­ló szociális földprogram a szőlő mellett más gyümölcsök ter­mesztésére is kiterjed. Alma, kajszi és meggy is jutott már a helyieknek, de - közölte Laszk Gábor - sajnos a korábbi évek­kel ellentétben most csak mini­mális mennyiségben.- A súlyos esőzések nagy ká­rokat okoztak nálunk is a földe­ken. így helyettünk a rossz idő­járás szedte meg a gyümölcsfá­kat. ■ Á. Sz. Az október 3-i választások után átlagban negyedével csökken az önkormányza­ti képviselők száma a Ta­mási kistérségben. A leg­inkább a hőgyészi és a simontornyai testület fo­gyatkozik meg, míg szá­mos kisebb településen csak eggyel lesz kevesebb képviselő. Steinbach Zsolt Ha nem is a felével, de a negye­dével azért csökkenni fog a kép­viselő-testületek létszáma az őszi önkormányzati választások után a tamási kistérség telepü­lésein, az új jogszabályok alap­ján. A legutóbbi önkormányzati választáson 100 lakosig 3, hat­száz lakosig 5, ezerháromszázig 7, háromezerig 9, ötezerig 11, míg tízezer lakosig 13 képvise­lőt lehetett választani. Az új sza­bályok szerint értelemszerűen tágabbak a létszámhatárok: 100 lakosig 2, ezerig 4, ötezerig 6, tízezerig pedig 8 lesz a képvise­lők száma. A tamási kistérségben a fen­tebb említett huszonöt százalé­kos csökkenés átlagérték, a har­minckét település döntéshozó testületéi nem egyformán fogyat­koznak majd meg. A hatszáz fő alatti településeken, például Belecskán jelenleg hatfős a testü­let (5 képviselő, plusz a polgár- mester). Ezeken a helyeken az október 3-i választások után mindössze egy fővel csökkennek majd a döntéshozó grémiumok, hat helyett öten (4+1) lesznek. Ahol a lélekszám 600 és 1300 között van, jelen állás szerint 7+1 fős a képviselő-testület, pél­dául Pártban. Ahol az ezer főt meghaladja a lakosságszám, ott csak egy fővel csökken, 6+1 fős lesz a létszám, ilyen például Nagykónyi. Ahol viszont ezer fő alatti a lélekszám, ott csak 4+1 fős lesz a testület Ebbe a kategó­riába tartozik Fürgéd is. Barkóczi József pol­gármester azt mond­ta, hogy a létszám- csökkentés javíthatja a működőképességet, mivel eddig a határozatképesség biztosítása néha problémát je­lentett. Anyagi szempontból nincs jelentősége az új szabá­lyoknak, mivel Fürgédén nincs képviselői tiszteletdíj. Ő nem ért egyet azokkal a véleményekkel, melyek szerint a kisebb testüle­tek miatt sérülne a demokrácia. A legnagyobb létszámbeli kar­csúsítás a három- és ötezer kö­zötti lakosú Hőgyész, illetve Simontornya testületét érinti. Ezen települések képviselői lét­száma jelenleg 11+1 fő, a választások után pedig 6+1 lesz. Gyet- vai László, Hőgyész első embere egyetért a létszámcsökkentéssel, és az­zal, hogy páratlan létszámú tes­tületek alakulnak. Szerinte a döntési folyamatok leegyszerű­södnek, az érdekegyeztetés könnyebbé válik, és a korlátozott képviselői létszám még inkább abba az irányba hat, hogy a leg­rátermettebbek kerülhetnek csak be a testületekbe. Csőszné Kacz Edit, Simon­tornya polgármestere sajnálja a létszámcsökkentést. Részben ér­zelmi okokból, mivel, mint mondta, minden képviselő egy- egy egyéniség volt. Emellett ar­ra is rámutatott, hogy náluk ed­dig négy bizottságban, alaposan elő lehetett készíteni a döntése­ket. Hétfős testületnél viszont feltehetően nem működhet majd ennyi bizottság. A testületek létszáma a tamási kistérségben Jelenleg Választás után Települések 5+1 4+1 Belecska, Diósberény, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kisszékely, Koppányszántó, Miszla, Dúzs, Mucsi, Nagyszékely, Szakádét, Szárazd, Udvari, Újireg, Varsád 7+1 4+1 Értény, Fürgéd, Nagyszokoly, Pari 7+1 6+1 Felsőnyék, Nagykónyi, Regöly, Tolnanémedi 9+1 6+1 Gyönk, Iregszemcse, Magyarkeszi, Ozora, Pincehely, Szakály 11+1 6+1 Hőgyész, Simontornya 13+1 8+1 Tamási FORRÁS: TN-GYŰJTÉS ■ Van, aki egyetért, van, aki sajnálja. Hőgyészen majdnem a felére csökken a képviselő-testület létszáma. A polgármester szerint ezáltal egyszerűsödhetnek a döntési folyamatok Négyből három maradhat képviselők A térség legtöbb döntéshozó testületé öttagú lesz Feltarul Udvari históriája helytörténet Dr. László Péter itt töltötte gyermekkorát udvari Levéltári kutatás, vala­mint visszaemlékezések révén készítette el dr. László Péter azt a monográfiát, mely a falu törté­netét mutatja be az olvasóknak. A hiánypótló, 130 oldalas, fotók­kal is ellátott kiadvány a helyi önkormányzat jegyzésében je­lent meg. Elsőként a település fa­lunapján került az érdeklődők elé. A történész szerző nem vélet­lenül vállalkozott arra, hogy fel­derítse és írásba foglalja a község históriáját: annak idején ugyan­is Udvariban gyerekeskedett.- Egy település igen összetett rendszerként működik, ha vala­mely elemét megbolygatjuk, ak­kor az egész építmény megrop­pan - bocsátotta előre dr. László Dr. László Péter és kötete Péter. - Udvari története ponto­san ezt a megállapítást igazolja. A falu - mely német, magyar, ci­gány lakosságával, evangélikus, református, katolikus és zsidó vak lású híveivel sokféle kultúra talál­kozásának volt békés terepe - szá­mos traumát volt kénytelen meg­élni az elmúlt évszázadokban: jár­ványokat, háborúkat, gazdasági válságokat, és kitelepítést is. A szerző számos érdekesség­gel szolgál, miközben Udvari múltjában tallóz. A falu a napó­leoni háborúkban is képviseltet­te magát: a településen ugyanis laktak nemesek is, akik a vár­megye felhívására hadba vonul­tak a franciák császára ellen. ■ Sz. Á. HIRDETÉS 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom