Tolnai Népújság, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178.-202. szám)

2010-08-12 / 187. szám

2010. AUGUSZTUS 12., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR 3 JEGYZET Haladás a tervek szerint ma elkészül az aszfaltozás a decsi főutca mindkét sávján. Ahogy korábban már írtunk róla, az építkezés nem problémamen­tes, ugyanis a lakók részéről több panasz is érkezett a túl magas padka miatt. A kivitelező a megoldás érdekében minden érintettet felkeresett, hogy személyesen egyeztethessenek a kapubejárók akadálymentes kialakításáról Rekordot döntött az omlás löszfalak Védelem híján a megbontott partoldal idővel megindul Nemcsak eső után, ha­nem az előtt is kellene foglalkozni a löszfalakkal - mondta Kraft János geo­lógus. Már csak azért is, mert a mondás szerint ez már eső után köpönyeg. Szeri Árpád Óriási robajra riadt fel idén júni­us 9-én kora reggel Rózsa Móni­ka. A Nagyszékelyen élő asszony kirohant az udvarra és megdöb­benéssel látta: a kertje végén emelkedő partoldal egy része le­szakadt, és embernagyságú lösz­darabok terítették be az udvart. Az omlás egyébként nem ma­radt abba, aznap még kétszer in­dult meg a domb. Tolna megyében a legkevésbé sem számít újdonságnak a lösz­falak - gyakran jelentős károkat okozó, veszélyt jelentő - mállása. Ha csak az idei első félév nagy- székelyihez hasonló eseteit néz­zük, akkor is terjedelmes a lista. Február közepén Dunafóldváron, a Felső-Öreghegyen omlott le a löszfal, a föld három pincelejárót teljesen elzárt: szerencsére sen­ki nem tartózkodott a pincékben. Május közepén az esőzés miatt Paksnál két helyen, a volt vasúti múzeumnál, illetve néhány száz méterre északra, a dunakömlődi bekötőút előtt csúszott meg a löszfal. Ugyancsak ezekben a na­pokban Bátaapátiban történt ha­sonló eset, a településen két ház került veszélybe. Június közepén Ozorán repedt meg a löszfal, nem sokkal később pedig - a földbe szivárgó víz miatt - Tevelen több helyen is a leszakadt a löszös partoldal. A löszfalak fenyegetése már évtizedek óta állandó és komoly Báta településen. Érzékletes az a kép, amit hat évvel ezelőtt rögzí­tett lapunk munkatársa: az alszögi részen pincék omlottak be, a felszögi részen a fák a domb oldalából vízszintesen álltak ki. tolna megyét - pontosabban a Tolnai-dombságot és a Szek­szárdi-dombságot - említi az internetes lexikon is, azt pél­dázva, hogy a Kárpát-meden­cében mely területeken gyakori a lösz. Ennek a kőzetnek sárga- Az omlásszám-csúcsot idén regisztráltuk - közölte Sziebert György polgármester. - Ebben az évben eddig nem kevesebb, mint huszonöt lesza­kadás, csuszamlás, mállás történt. A leg­utolsó helyreállítás költsége hat és fél miliőt forintot tett ki, de már je­lentkeztünk egy újabb, tizenhat millió forintos vis maior - tehát rendkívüli káreset miatti - tá­mogatásra. A templom körüli te­rület biztosítása úgy hétszáz- nyolcszáz millió forintba kerül­ne: ekkora összeg megszerzésé­re nincs reményünk. A polgármester hozzátette, hogy a löszfalomlás elleni véde­kezés, avagy a kármentés évről évre milliókba, illetve rengeteg föld a népies neve. A lösz dur­va kőzetlisztből álló, meszes, rétegzetten, meredek falakban megálló, állékony, fakósárga üledék, adott esetben igen ter­mékeny, a szőlőnek is kiváló talaj képződik rajta. időbe és tartósan lekötött energi­ába kerül. Sok ezer löszfal van a dél-du­nántúli régióban, ezek döntően mintegy kétszázöt­ven településen okoznak vagy okoz­hatnak gondot-ezt már Kraft János geológus jelentette ki.- Ha a löszréteget akár műve­léssel megbontom, akkor a szer­kezete átalakul - mutatott rá a Magyar Bányászati és Földtani Flivatal Pécsi Bányakapitányság szakértője. - Arra kellene töre­kednünk, hogy az eredeti kőzet­teret megőrizzük: ha erre nincs lehetőség, akkor valamiféle védel­met kell kialakítani. A korábbi nemzedékek még tisztában vol­tak azzal, hogy miként kell jól ke­zelni a löszterületeket. Mára ez a tudás jobbára elenyészett. A meg­oldást hosszú távon nem a vis maior támogatás jelenti. Szemlé­letváltozásra lenne szükség. Vala­mint olyan, együttműködéssel megvalósított, szakszerű megelő­zésre, karbantartásra, mely a fel­színi vízelvezetésektől kezdve az építési engedélyek kiadásán át a településszerkezetig minden té­nyezőre figyelmet fordít. A szekszárdi szőlő is ebben gyökeredzik ■ A megoldás nem a vis maior támogatás. WESSELY GÁBOR Munka és szórakozás aratóbál, szüreti mulatság. A jól végzett munka után jár a szórakozás a magyarnak, régtől fogva. Járna. De most nagyon nincs munka. S az érem másik oldala is rozsdás - legalábbis Bonyhádon nincs igazi szórakozási lehe­tőség sem. Egy közel 15 ezer lakosú városban, korlátozni szándékoznak az egyetlen éj­szakai vendéglátóhely műkö­dését. Mert hangos a zene és sok a rendbontás. Lehet, hogy jogosak a környéken lakók jelzései, de akkor mi­ért nem biztosítanak a fiata­loknak valahol máshol egy bulizóhelyet? az alkohol előcsalja az em­berből a szunnyadó szuper­sztárt. Ezért tilos a fogyasz­tása a legtöbb munkahe­lyen. Hétköznapi csavarhú­zókra és csavarlazítókra van szükség, nem zsenikre. A parlamenti büfében vi­szont kapható pia. (Hogy a parlament munkahely-e vagy sem, arról megoszla­nak a vélemények.) kövér László, az új házel- nök szabályozni szeretné a büfézést Főleg az nem tet­szik neki, hogy egyes hon­atyák az ülésteremben maj­szolják a mustáros virslit. Szó se róla, ez tényleg abszur­dum. Olyan, mintha a bírósá­gi ülnök benyomna egy-két túrós palacsintát az üléste­remben, vagy az altatóorvos meguzsonnázna a műtőben. teljesen száműzni az ország házából a büfét nem volna il­domos. Hozzátartozik az már a törvényalkotáshoz, Isten tudja mióta. A büfében egye­bek között az is egyértelmű­en megmutatkozik, hogy me­lyik szónok szava mit ér. Ér­dektelen beszéd alatt sok a büféző. Mikszáth Kálmán ezt így publikálta ezelőtt több mint száz esztendővel: „bevétel. Helfy beszéde alatt 6 Ft 54 kr. Horánszky beszéde alatt 6 Ft 23 kr. Helfy tehát 31 krajcárral gyengébb szónok Horánszkynál.” Továbbiak a TEOLhu hírportálon Ittasan garázdálkodott a belvárosban Képünk Illusztráció Ismét felépítették a várudvari lelátót simontornya A Nyári szín­házi napok és fesztivál már befejeződött, ezért lebontot­ták a lelátót. A napokban azonban újra építették, mert egy ráadás-produkció­val szeretnék még emléke­zetesebbé tenni a jubileu­mot. Endreffyné Takács Má­ria, a kuratórium elnöke el­mondta, augusztus 13-án este fél kilenckor a várban lép fel a Presidance Hungarythm és Csikó Sza­bolcs. (vl) DUNAFÖLDVÁR TÖrt-ZÚZOtt egy ittas férfi Dunaföldvár központjában. Mint Heisler Judit rendőrségi szóvivő el­mondta, a 24 éves helyi la­kos a takarékszövetkezet előtti telefonfülkét rongálta meg kedden este. Az ittas fi­atalember betörte a telefon- fülke ablakát, és az ajtó gu­miszegélyét is leszakította. A rongálást járókelők jelen­tették a rendőrségen. A férfi ellen eljárást indítottak, (ii) Ajándékokat sorsolnak ki a véradók között ezen a hétvégén is rendkí­vüli véradásokra várja a do­norokat a Magyar Vöröske­reszt. Pénteken a dombóvá­ri és a szekszárdi Tesco áru­háznál is a vérüket adhatják a segíteni akarók 14 és 18 óra között. Szombaton Bony­hádon a Tarkafesztiválhoz kapcsolódó véradáson je­lentkezhetnek a Művelődési háznál 10.30-tól 18 óráig. Itt a véradás végén ajándéktár­gyakat sorsolnak ki a részt­vevők között, (hé) A csurgóhoz már rendeltek egy szobrot egyeztetés A jelenlegi koncepcióban nem szerepel a húsz éve készült alkotás A minisztérium cáfolta, hogy Medinán lokátor épül szekszárd Lassan csordogál a csurgó ügye. Szatmári Juhos László szobrászművész szerint már legalább 3-4 alkalommal át­tervezték a kifolyó környékét az elmúlt húsz évben. Eredetileg az ő szobrát akarták odahelyezni - melynek a talapzatából jött vol­na a víz -, de most úgy tűnik, hogy nem szerepel a tervben az alkotás. A város főépítésze, Herr Teréz is megerősítette ezt. A je­lenlegi koncepció nem számol a Juhos-szoborral, de még folynak a tárgyalások, nincs végleges döntés. A probléma természetesen nem a kiváló szobrász alkotásá­val van, hanem a helyszínnel. Korábban egy körbejárható kifo­Szatmári Juhos László és a Munkácsy utcai csurgóhoz készült alkotása lyót terveztek, s arra került vol­na a körbejárható szobor. A mos­tani verzió szerint a domb olda­lából tör elő a víz, és oda egy dombormű jobban illene. Az egyeztetések tehát még tartanak, de sietni kell, mert szeptemberre tervezik az át­adást. Az anyagiakon nem múl­hat semmi, hiszen a Juhos-szo­bor már rég elkészült, és „elvi­leg" ki is fizették. Igaz, hogy a szobrász nem volt elragadtatva a honoráriumtól. A döntéshozók annak idején háromszázezer forintot ítéltek meg neki, amiből hatvanezret kapott kézhez, a két évtizeddel ezelőtti egyezséget követően. ■ W.G. Medina Felröppent a hír, miszerint Medina lehet a tervezett NATO-lo- kátor helyszíne, lévén, hogy ott már működik egy légtérellenőrző egység. A honvédelmi tárca azonban cáfolta az értesülést Az már biztossá vált, hogy a baranyai Tubesen nem épülhet fel az állomás, mivel júliusban a hatóság megszüntette az építésügyi eljárást A hétvégén megrendezett XI. Nemzetközi Re­pülőnap és Haditechnikai Bemuta­tón azonban dr. Simicskó István, a HM államtitkára megerősítette, a radarállomás felállítása elenged­hetetlenül fontos az ország bizton­ságának és szuverenitásának szempontjából, s azon varrnak, hogy mielőbb olyan döntés szület­hessen, amely szolgálja a lakosság megelégedését és a honvédelem ügyét is. Németh Miklós Attila, a HM sajtófőnöke dr. Hende Csaba honvé­delmi miniszter eddi­gi megnyilvánulásai­ra hivatkozva elárul­ta, hogy a tárca szakértők segítsé­gével vizsgálja a lehetőségeket, a végleges helyszín kiválasztása még zajlik. Szalai László, Medina polgár- mestere egy korábbi nyilatkoza­tában úgy fogalmazott, ő is hal­lott már arról, hogy felmerült a település neve, mint lehetséges helyszín, de hivatalosan nem ér­tesítették. ■ H. E. ■ A radarállomás elengedhetetle­nül fontos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom