Tolnai Népújság, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178.-202. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-08-08 / 31. szám
2010. AUGUSZTUS 8., VASÁRNAP SZTORI 5 Szennyvíztisztító telep bűz és zaj nélkül csepel A tömény szenny helyett ezután biológiailag kezelt víz ömlik a Dunába Budapestnél „A víz áramlási sebessége folyamatosan lassul, hogy legyen idő az ülepedésre” - magyarázza Tóbiás Sándor az előülepítő medencék mellett Politikai csaták akadnak az új budapesti szennyvíz- tisztító körül, de az üzem működésével kapcsolatban nehéz kritikát megfogalmazni. Európa talán legkorszerűbb, de biztosan legzöldebb tisztítótelepe a Dunának is jót tesz. Arvay N. Tivadar Kedd óta működik hivatalosan az új Budapesti Központi Szennyvíz- tisztító Telep (BKSZT). A létesítmény 4,5 év alatt épült fel, s bár kék Dunánk nem lesz, a folyó az előnyére változik majd a következő években. „A budai oldalon élőktől kaptunk visszajelzést, hogy a parti víz tisztább - mondja Tóbiás Sándor, a telepet üzemeltető Enviroduna Kft. műszaki menedzsere. - Buda szennyvize korábban kezeletlenül ömlött a Dunába, a part melletti, lassabb sodrás miatt a folyó szélén volt egy szennyezett sáv. A szerves hulladék miatt a halak szívesen időztek ott, de ma már az Ördög- J árok Erzsébet híd melletti torko- | latánál nem látni horgászt és ha- | lászgató madarakat - megszűnt a ,g halak élelem-utánpótlása.” Budapest mintegy 500 ezer köbméter szennyvizet produkál naponta, amelynek eddig alig a fele esett át biológiai tisztításon. A többi a Dunában landolt. A BKSZT a budai oldal és több pesti kerületi V., VI., VIE, VIII., IX, X, XIII, XIV, XX.) szennyvizét kezeli, 300ezer köbméterig, a többit a két, már működő üzem tisztítja. „A folyamat rácsos szűréssel kezdődik - magyarázza a telep makettje előtt Tóbiás Sándor. - Három milliméteres réseken áramlik a beérkező szennyvíz, amelynek minőségét folyamatosan ellenőrizzük. Erre azért van szükség, mert bár a háztartásokból elvben nem kerülhet nagy mennyiségben olyan anyag a csatornába, amely ártana a biológiai tisztítást végző mikroorganizmusoknak, egy nagyobb olajszennyeződés kivégezhetné ezt az eleveniszapot.” Inkább futurisztikus parknak, semmint ipari létesítménynek látszik a zöld növényzettel fedett üzem. Még meglepőbb, hogy a szabadba lépve nincs kellemetlen szag. „A megvalósításnak volt néhány kritériuma - mondja Tóbiás Sándor. - Például semmilyen építmény nem lehetett 16 méternél magasabb, a tetőket növényzettel kellett fednünk, és a telep kerítésén túl sem zaj, sem szag nem juthat.” Alig ér a mondat végére kísérőnk, budiszag üti meg az orrunkat. A szennyvíziszapot kezelő épület mellett járunk, amelynek kitárt ajtaján átjön a bűz. „Hiába a tökéletes berendezések, az ember a gyenge pont a rendszerben - sóhajt kísérőnk. - Annak az ajtónak zárva kellene lennie, bent ugyanis légcserélők biztosítják a megfelelő levegőt. Ha »szellőztetnek«, annak ez a vége. De ezeket a problémákat felszámoljuk.” S valóban, a velünk tartó műszakvezető már utasítja a két munkást, akik gyorsan bezárják az ajtót - reményeink szerint nem csak a sajtó kedvéért. A fizikai szűrőket rejtő épületben jön az újabb meglepetés: a nyitott konténerekbe gyűjtött hulladék és a fedetlenül áramló A rácson fennakadó szennyeződés szennyvíz mellett sincs szag. A levegő hűvös, a gépek halk duru- zsolása tölti be a csarnokot. „Minden munkafázis fedett helyen történik - mondja Tóbiás. - Ilyen alig néhány helyen van Európában. A szagot légcserével tartjuk távol, idebent mindig kisebb a légnyomás, mint a szabadban, ezért a nyitott ajtókon befelé áramlik a levegő.” Az átszűrt szennyvíz innen az ülepítőmedencékbe kerül, ahol a homokot szűrik ki, majd a következő, úgynevezett labirintusmedencében hozzákeverik a már említett eleveniszapot. A többi a természet dolga: a mikroszkopikus élőlények „kiesznek” mindent a vízből. Hogy munkára - és szaporodásra - serkentsék őket, a szennyvizet alulról oxigénnel dúsítják. Az ablakokon bekukkantva jól látszanak a bugyborékoló óriás „jakuzzik”, de vezetőnk jelzi, oda nem mehetünk be. „Az eleveniszap elhasználja az oxigént, ezért a víz fölött megfulladnánk.” Sétát teszünk a 12 méterrel a földfelszín alá süllyesztett üzem tetején is. A hatalmas tetőkert úgy négy méterre emelkedhet ki a terepből. Zuzmók burjánzanak rajta. Néhány építész azzal az ötlettel állt elő, hogy legyen itt közpark, de a kivitelezők lebeszélték őket. „Mégiscsak ipari léteHová megy az iszap? A SZENNYVÍZBŐL KINYERT, biológiailag és fizikailag is kezelt iszapot a csepeli telepről a Heves megyei Lőrinci melletti pemyehányó területére szállítják. Ott tovább kezelik, komposztálják s teljesen ártalmatlanítják. Az így előkészített szennyvíziszapot végül 1 méter vastagon terítik el, a felületét humusszal fedik, és a területet akácerdővel ültetik be. A komposztált termőtalajt, úgy tűnik, kedvelik a növények, mert amikor egy ideig csak 60 centis réteg elterítésére kapott engedélyt a telep, a fák nem akartak fejlődni Amióta ismét méteres altalajt képezhetnek, az akácos újra gyorsan fejlődik A BKSZT számokban Építési Idő 4,5 év Teljes költség 428,7 millió euró (120 milliárd forint) Terület 29 hektár Épületek 70000 m2 Napi kapacitás 350-525 ezer m3 Biológiai blokkok 18 db Előülepítők 7 db sítményről van szó, inkább ne sétálgassanak benne civilek felügyelet nélkül” - mondja Tóbiás Sándor. A gyárlátogatás végén megnézzük a Dunába tartó végterméket is. A 3x3 méteres aknába- amelynek vége a Nagy-Duna alatt, a meder közepén található- éppen 14 ezer köbméter víz zúdul óránként. Ránézésre olyan, mint egy hegyi patak: enyhén sárgás a színe, de átlátszó és teljesen szagtalan a víz. „Öntözésre, kocsimosásra bármikor használnám - mondja Tóbiás Sándor.- A medencémet azért még nem tölteném fel ezzel, de egy utolsó szűrés után arra is bátran használnám.” A tetőt lassan benövi a növényzet Az ülepítőmedence nyolc méter mély. Érthető, hogy van mentőöv is. Jobbra a biológiailag tisztított, balra a fizikailag szűrt víz. Van különbség. ■ Az eleveniszap „eszi” tisztára a szennyvizet. Hanyagul elsziszegett, haszontalan tanácsok RADOS VIRÁG „mindig jótanácsot sziszegnek” - írja József Attila, és itt most a sziszegésről van szó. Vagyis az olyan tanácsokról, amelyeket az ember dühösen felhajít a padlásra. Nem csak azért, mert sokra menni nem lehet velük. Hanem mert olyan adja, akinek gőze sincs róla, miről beszél, mihez szól hozzá, érdemben segíteni nem akar vagy nem tud, de azért megpróbál úgy tenni, „mintha”. van nekem egy kedves emberem, akit nagyon szeretek. Idős férfi, tele bajokkal. Egyedül él a lakásában, a beteg teste börtönében, amely lassacskán már kimozdulni sem engedi őt. Pedig vásárolnia kellene járni, orvoshoz mennie, csinálni a mindennapi ügyeket, mert, ugye, azokból áll össze az élet. Rezsifizetésből, postára futkosásból, háztartásvezetésből, banki ügyintézésből. Amíg egészségesek vagyunk, mindez meg se koty- tyan, habár még úgy is akadnak olyanok, akiknek az ilyesmi nehezen megy. Mert ők olvasni, filmeket nézni, verseket idézni, kulturáltan csevegni szeretnek, megannyi púp a hátukon a számtalan gyakorlati teendő. említett barátom is efféle holdvilágfaló volt világéletében, amit megértek, hiszen hasonló típusnak születtem. Különben nem volnánk lelki rokonok. Régebben még múzeumba is jártunk együtt, nézegettük közösen a képeket, és eltársalogtunk a művészet mibenlétéről. mára barátom megöregedett, beteges lett, és nemhogy múzeumba, de, mint mondom, orvoshoz sem igen tud elmenni. A gyerekei segítenek neki, amiben csak tudnak, de hát helyette nem élhetnek, a nap 24 órájában nem lehetnek vele, és nem is szakápolók, hogy menedzseljék a rengeteg betegséget. az öreg most töri a fejét, hogy esetleg beköltözik egy nyugdíjasotthonba. Anyagi akadálya ennek nincsen, a jó helyek ráadásul korszerűek, lehetőség szerint külön lakrésszel, rendszeres étkezéssel, gyógyszerekkel, 24 órás szakápolással, orvosokkal, társasággal, programokkal, füves-fás parkkal. És ha a lakó látogatót fogadna, netán kiruccanna valahová, azt is megteheti. imádkozom érte, hogy barátom rászánja magát a lépésre, ne pedig az üres lakásban, magányosan érje a halál egy szép napon, csak mert nem tud magáról gondoskodni. Erre mit ír egyik ismerősöm nekem? Jaj, csak azt ne, mert a nyugdíjasotthonokban „éheztetik az embereket”. Az illetővel, aki ezt kinyilatkoztatta, együtt laknak a felnőtt gyerekei, mert elég a hely. A szülei nyolcvanon túl is hál’ istennek jól bírják magukat, és boldog házasságban élnek hosz- szú évtizedek óta. Ismerősöm álló nap csak a számítógép előtt ül, és közösségi oldalazik - ennyi információja van a külvilágról. hát erre mondom én. hogy jó tanács van már megint sziszegve. Örüljön a kedves ismerősöm, hogy a saját és nem az öreg barátom bőrében lehet. Ha pedig nem ismeri a helyzetet, kérdezzen, vagy mondjon egy „sajná- lom”-ot. Esetleg maradjon szép csöndben. ■ Rados Virág
