Tolnai Népújság, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-07-04 / 26. szám

2010. JÚLIUS 4., VASÁRNAP TOLNÁBAN, KÖZELRŐL 3 A Duna örök szerelmese marad jegyzetek Pakssal kapcsolatban sok érdekes információ van a birtokában Lányi Miklós idestova nyolcvan esztendeje él - ahogy ő mondja - első szerelme szomszédságá­ban. Ez pedig a Duna. Viszonyuk máig szoros. Olyannyira, hogy idén minden eddiginél koráb­ban, március 30-án már­tózott meg a folyóban. Vida Tünde Huszonkettőezer-kettőszázti- zenhét. Augusztus 29-én ennyi napos lesz idősebb Lányi Mik­lós. Jó előre kiszámolta, bevés­te a naptárba. Egyébként is minden fontos dolgot felír. Kis cédulákon őrzi a jegyzeteket. Egyelőre nem igazán van szük­sége rá, fejből is kapásból idéz nemcsak akár hetven éve tör­tént eseményeket, hanem az ak­kor elhangzottakat is. Nemcsak őt és családját érintő momentu­mokat, hanem a várossal kap­csolatos érdekességeket és más „kincseket” is elraktározott a memóriájában. ■ Megdöntöttem az egyé­ni rekordomat. Lányi Miklós nagy szerelme a Duna. Idén minden eddiginél korábban, március 30-án mártó­zott meg a folyóban. Igaz, nem teljesen önszántából. A történet, ami Miklós bácsi elbeszéléséből kikerekedik, nem mentes a hu­mortól. Mint meséli, bement a háziorvoshoz, ahova egyébként több mint hetven évig nemigen járt. A doktor kérdezte, mitől van a seb a karján, aminek nyo­mát, egy nagyjából tízcentis he­get meg is mutat. Ő azt felelte, a feledékenysége miatt. - „Elfelej­tettem, hogy nyolcvanéves va­gyok, és a partról úgy akartam a ladikba ugrani.”- Egyik lábá­val sikerült is, de a végén még­is csak a vízben kötött ki. - „Megörültem neki, mert meg­döntöttem az egyéni rekordo­mat.” - Eddig ugyanis március 31-e volt a legkorábbi időpont, amikor fürdött a folyóban.- Hetvenhárom évesen én voltam a legidősebb Duna-átú- szó. Még maga írta meg - em­lékeztet. Aztán elmeséli, hogy nagy szenvedélye a horgászat. Lányi Miklós tele van tervekkel. Alig várja, hogy kisebb legyen a Duna, mert készül a folyóra vízisízni Emellé sem éppen mostanság, hanem hetvenhárom éve köte­lezte el magát. Ezzel kel és ez­zel fekszik. Ezen túl még ezer­féle hobbija van, amelyek közül néhányról le kellett mondani három éve, amikor agyérgörcse volt, és kórházba került. Miklós bácsi azóta nem teljesen a régi, csak tavaly tizenegy kisebb-na- gyobb baleste volt. Nem készít már hordót, motorcsónakot, la­dikot. Ez nem jelenti azt, hogy semmittevéssel telik a napja, máig sokan megirigyelhetnék aktivitásáért. Majd negyedszá­zada ő húzza fel a katolikus templom toronyóráját. Minden­nap 82 lépcső fel, ugyanannyi le. 1983-ban javította, azóta raj­ta maradt a feladat. Az adatgyűjtést, ami minden számára érdekes dologra kiter­jedt, Lacza bácsi szavai hatásá­ra kezdte el. Ő mondta 1943- ban, az akkor 13 esztendős fi­úcskának, hogy mindent le kell jegyzetelni. Azóta ő ezt meg is lányi Miklós - illetve, hogy pontosabbak legyünk Lyubojevits, mert hogy arról magyarosított - órásmester. Akadnak olyan régi szerkeze­tek, ingaórák, amelyek javítá­sához rajta kívül már senki nem fog hozzá. Ugyanez igaz a toronyórákra. Ő javította a kör­nyék szinte összes templomá­ban az időmérőt. A tengelici például darabokban volt, úgy rakta össze. Olyan hálásak vol­tak érte, hogy végül már ő ma­teszi, bár a legtöbb adat a fejé­ben is megmaradt. Elsőként a háború idején jegyzetelt. Máig emlékszik, hogy 1944. április ga érezte kellemetlenül, annyit emlegették nevét a szentmisén. Meg is mondta nekik, amíg erővel bírja, számíthatnak rá. Negyvenöt évet dolgozott a szakmában, ami persze nem tűnt el nyomtalanul. Szerinte például a máig megmaradt precízsége onnan eredeztethető. Pedig rendkívül csintalan gye­rek volt. Az ilyen kölykökből lesznek az öreg korukig aktív felnőttek, vélekedik saját megfi­gyelésére alapozva. Negyvenöt évet dolgozott órásmesterként másodikán Paks fölött 472 re­pülő ment el. Akkor bombázták Budapestet. Ez a jegyzet nincs meg, 1956-ban, félve a következ­ményektől, felesége elégette. 37 és fél évet éltek együtt. Ma már új párja van Miklós bácsinak. Húsz éve vannak együtt. Sokan házasságban sem élnek ennyi ideig együtt, mondja, miközben sorra veszi elő a pedánsan fel­iratozott borítékokat. Egyikben aforizmákat gyűjt, a másikban régi újságcikkeket, fotókat, helytörténeti értékeket. Pakssal kapcsolatban sok ér­dekes információ van a birtoká­ban. Ezeket szépen legépelve, összetűzve át is adja. A dátum rajta 2010 májusa. Beszélgeté­sünkre készülve maga gépelte. Leírta, hogy az 1900-as években még Promenádnak, majd ké­sőbb sétánynak hívták a mai Duna-korzót, amelynek fái a tévhittel ellentétben nem 70-80, inkább 100-110 évesek. A le­írásban persze az első szere­lemnek köszönhetően, rendkí­vül sok szó esik a Dunáról, a ví­zimalmokról, a halászatról, a fo­lyószabályozásról. Térképet vesz elő, azon mutatja, hogy a Duna túlsó partján hol van egy avar kori temető, aminek létére azokból a leletekből következ­tet, amelyeket horgászat köz­ben talált. Közben a polcokról hol egy régi könyvet, hol egy- egy tárgyat vesz le, ezekhez mind tartozik egy-egy történet. Kis porcelán tálban precízen fel­iratozott, löszbe ágyazott csigá­kat mutat. Természetesen ki­egészítéssel is szolgál. A lösz- fal, ami a kertjük végében ma­gasodik, a Pleisztocén korban, időszámításunk előtt hatszáz­ezer-egymillió évvel keletkezett. Porát a szél kínai-ázsiai sivata­gokból szállította Paksra. A por­celántálban a tüdős csigák ős­maradványai vannak. És Miklós bácsi csak mesél, mesél. Szaval nyomán megele­venedik az elmúlt nyolcvan esz­tendő. Elárulja, azért hívott, mert sajnálná, ha vele veszne el ez a sok adat, információ. Té­vedés ne essék, nem búcsúzni készül, csak előrelátó. Amúgy tele van tervekkel. Most vett egy új, modern horgászbotot. Alig várja, hogy kisebb legyen a Duna, mert készül a folyóra vízisízni. JEGYZET . -S /{^ SZERI HL íBárpád Célba ért az üzenet A múlt utánunk jön. Ezt iga­zolja két néhai, Tolna me­gyei honvéd hatvanhét év el­teltével valahonnan Oroszor­szágból előkerült hagyatéka. Két aprócska, megkopott fémlapról, két személyazo­nosítóról van szó mindösz- sze: de ezek a jelentéktelen­nek tűnő tárgyi emlékek - némi utánajárással - akár egy-egy élettörténetet is fel­tárhatnak. Igaz, olyan élet- történeteket, melyeknek vé­ge idő előtti és tragikus volt - de ez már egy másik, nem kevésbé elgondolkodtató ré­sze az egésznek. ezelőtt úgy harminc-har­mincöt évvel a második világ­háború - úgy tűnt - maga volt a befejezett és végleg le­zárt múlt. Egyenesen a távoli ködbe veszett. Iskolák és ben­nük kisdiákok emlékeztek meg a felszabadulásról, mely azután később megszállássá változott. Ugyancsak vala­honnan az idő kútjának mé­lyéről rémlett fel 1956, ami ellenforradalomból mondhat­ni egy huszárvágással forra­dalommá alakult. Trianon pe­dig annak idején szinte se­honnan sem bukkant elő - ehhez képest már Tolna me­gye székhelyén is van az 1920-as békediktátumra em­lékeztető országzászló. A két néhai katona erről per­sze mit sem tudhat: hiszen közel hetven éve nyugszanak valahol a Don-kanyar környé­kén. Nem érhették meg nem­csak a nagy történelmi válto­zásokat, a rendszerváltáso­kat, de a nagy átértékelése­ket és velük együtt a várat­lan és meglepő egyéni meg­világosodásokat sem. Me­lyekből szakadatlan kapunk ízelítőt a két katona mégsem maradt ki a napjainkat is meghatáro­zó folyamatokból. Ugyanis a sors kifürkészhetetlen akara­tából képesek voltak üzenni az utókornak. Átvitt értelem­ben is, ha eseüeg mást nem, azt biztosan: soha nem tud­hatjuk, hogy mit hoz a múlt. Boszorkányszombat Hencsén kiállítás Régen volt, hogy is volt - képekben Reggeltől estig buliztak ünnep Két falunyi érdeklődő gyűlt össze a sportpályán A múlt felidézésével vette kezde­tét az immár hagyományosnak mondható boszorkányszombat Pusztahencsén. A rendezvény előestéjén Régen volt, hogy is volt címmel kiállítást nyitottak az is­kolában. Ugyanitt helybeli diá­kok munkáit is megnézhették az érdeklődők, illetve egy dokumen­tumfilmet, a Pusztahencse legen­dáját. A programot éppen e legen­da, a Bagóhegyi boszorkány ih­lette. Tegnap délelőtt fakanalat vettek a kezükbe a hencseiek, fő­zőversenyt rendeztek. A délután a felhőüen szórakozás jegyében telt, Koós Jánost és Dékány Sarol­tát, Postás Józsit, Varga Viktort és sok bájos boszorkát láthatott a kö­zönség. ■ V. T. I Sok-sok régi fotó került elő, amelyek a hencsei múltat idézik fel szakadát Megsokszorozódott a falu lakossága szombaton. Az alig 300 főt számláló település legalább még egyszer ennyi ér­deklődőt látott vendégül a Méz- és Borfesztivállal egybekötött fa­lunapon. Reggel kispályás foci­val indult a program, nem sokkal később pedig már a halfőző ver­senyre nevezett csapatok tagjai is serénykedtek. A gyerekek a kézműves udvarban vagy a lég­várban találhattak maguknak szórakozást, aztán szüleikkel együtt a motoros bemutatón ál- mélkodhattak. Délután kulturá­lis programok, köztük a németor­szági Énekkar Plauen fellépése volt soron. De színpadra lépett Peller Anna és Emilio is. ■ H. E. Versenyre ugyan nem került sor, de így is sikere volt a motoroknak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom