Tolnai Népújság, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-31 / 177. szám
2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. JÚLIUS 31, SZOMBAT HÍRSÁV Közel százharmincán adták a vérüket bonyhád A héten két alkalommal, kedden és szerdán is adhatták vérüket a Bony- hádon, illetve környékén élők. A Magyar Vöröskereszt 150 jelentkezőt várt, 14Áen meg is jelentek, és végül 129-en adták a vérüket, közülük 13-an első alkalommal. Aki most nem tudott részt venni a véradáson, az bepótolhatja augusztus 14- én, a Tarkafesztiválon 10.30 és 18 óra között, (hé) Jövő hétvégén lesz a bonyhádi folklórfesztivál bonyhád A Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivál augusztus 7-8- án lesz Bonyhádon és a Szomszédolás során meglátogatott településeken. Lapunk tegnapi számában tévesen jelent meg az egy héttel korábbi dátum. Az érintettek elnézését kérjük, (wg) Erdélybe utazott az önkormányzati küldöttség siMONTORNYA Szabó Attila képviselő vezetésével egy háromtagú delegáció utazott a város erdélyi testvértelepülésére, Nyárádszeredára. A hosszú hétvégén tovább erősítik a két város kapcsolatát. A nevezetességek megismerése mellett részt vesznek a szeredai napok rendezvénysorozatán. (vl) Pályázatban segít a megyei egyesület szekszárd Pályázatíráshoz nyújt segítséget a látássérültek megyei szervezete. Kovács Lászlóné elnök elmondta, a tagoknak számítástechnikai eszközök és telefon beszerzésére, valamint tanulmányi támogatásra van lehetőségük pályázni. Segítséget kaphatnak ezenkívül üdülési csekk, egyéni méltányossági kérelem, segély, gyógyszer- segély igényléséhez is az egyesület Hunyadi u. 4. szám alatti székhelyén, (vm) Kovács Lászlóné A Balaton-parton tekernek a zombaiak zomba Balatoni kerékpártúrán vesznek részt a zombai iskolások. Az idén már tizedszer megrendezett program során hétfőtől vasárnapig naponta 40-50 kilométert teker le a harmincegy 10-18 év közötti gyerek és három felnőttkísérőjük. Siófoki szállásukról indulva a Balaton déli tájait járják be, kirándulást tettek Fűzfő felé, és megnézték a kőröshegyi völgyhidat (he) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Eltűnt a múlt egy darabja SZEKSZÁRD emlékek Lebontották a Béla király téren a hajdani trafikot A régi képen a Béla téri bazár fénykorában a Varga házaspár Eltűnt a szekszárdi múlt egy darabja. Lebontották a Béla király téri trafikot, Mint mindenhez, ehhez is szép emlékek fűzik a szekszárdiakat. Egy házaspár életében pedig új életformát és húsz évet jelentett a kis üzlet. Ihárosi Ibolya A sors fintora, hogy a ma már Sióagárdon élő Faddi Varga János királyi főszakács és felesége, Vargáné Kovács Veronika élethivatását éppen a hagyományőrzésben találta meg. Majdnem pontosan húsz évet dolgoztak a szekszárdi Béla király téren. 1979-ben vették meg az akkor már nem működő bodegáL A lapos tetős betonbunker közterületen álló magántulajdon volt. Előtte mindketten a nyomdában dolgoztak, az önállóságba OTP-hi- tellel vágtak bele. Illetve, először Veronika, majd miután hamarosan kiderült, hogy egyedül nem megy, a férje is kilépett a fixfize- téses állásból. Az építési engedélyre három évet kellett várniuk, mert az Országos Műemléki Felügyelőség jóváhagyása is kellett a műemléki környezetbe épülő pavilonhoz.- Kezdetben hiánypótló szerepet töltött be a város életében az üzletünk - mesélte Veronika. - Nem voltak még áruházláncok, butikok. Csak nálunk lehetett kapni például díszgyertyát, forgalmaztunk népművészeti termékeket is. Egyetlen játékbolt működött a városban, így e téren is választékot bővítettünk. Nem lehetett kapni színvonalas képeslapokat sem. Egy öreg, budapesti, sokszorosan kitüntetett könyvkötő készített műnyomó kartonra, domborított arany nyomásos üdvözlő szöveggel ellátott képeslapokat. Ennek azért volt nagy szerepe, mert a cégek és az intézmények előszeretettel küldözgettek újévi üdvözleteket. Százával számláztunk nekik. Nem volt helyi képeslap sem. A fiunk kapott egy fényképezőgépet és némi alapképzést fotózásból. A mai napig forgalomban vannak az akkor készült szekszárdi képeslapok - mesélte az asszony. Közben Veronika egyre több munkát fektetett a sióagárdi hímzés gyűjtésébe, majd a Hímzésmúzeum létrehozásába. János pedig országos sikereket ért el - a családdal együtt - a régi magyar ételek újrafelfedezésében. Végül- is 2000-ben adták el a trafikot, amelyet még több évig működtetett tovább új tulajdonosa, s néhány éve zárt be végleg, utolsóként a régen a városban sorakozó legalább négy-öt trafik közül. Legszebb fiatal éveiket ott töltötték - mondta el a Varga házaspár, akiket annak idején Béla téri bazárosoknak nevezett a népnyelv. Ha később elmentek a pavilon mellett, úgy néztek rá, mint egy távolba szakadt családtagra. A hűlt helyét még nem látták. Energiatakarékos izzókat nyertek a szekszárdi nagycsaládosok Negyvenkét szekszárdi nagycsaládos kapott 469 energiatakarékos izzót Heim Károlyné, a Szekszárdi Nagycsaládosok Egyesületének elnöke elmondta, a megtakarítás éves szinten közel 40 ezer forint is lehet. Az izzókat az egyesület a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázatán nyert pénzből vették. Nemcsak a tagság pénztárcáját kímélik meg a programmal, hanem a környezetet is kímélik. A tagság figyelmét felhívták az elhasználódott izzók szelektív gyűjtésére. ■ 1.1. Városi küldöttség utazott az óbecsei ünnepre Horváth István polgármester vezetésével szekszárdi delegáció utazott el hajnalban a szerbiai testvértelepülés, Óbecse legnagyobb ünnepére, a város napjára. A küldöttség tagja Hadházy Ákos önkormányzati képviselő és a megyeszékhely szolgáltató cége, az Alisca Terra is képviselteti magát Az anyavállalat 21 szelektív gyűjtésre alkalmas edényt adományozott a kint szolgáltató közös cégnek, a Tiszamente Óbecse Kommunális Vállalatnak. Ezekből többet használatba is vesznek, amikor a Tisza-parton 180 bográcsban fő a halászlé. ■ S. I. Adakoztak, és a jótékonyság pianínót termett A „Für Piano” jótékonysági programsorozat szekszárdi szakasza lezárult A szervező, Leposa Dezső elmondta, egy hordozható pianínót vásároltak közösségi célokra. A hangszer 200 ezer forintba került, már használatba vették, de még csak a felét fizették ki. A helyi képzőművészek alkotásokat ajánlottak fel, amelyeket a közönség megvásárolhatott Az utolsó jótékonysági tárlat csütörtökön zárult a megyei könyvtárban. Zenészek is hozzájárultak a pianínószerzéshez, jótékonysági fellépésekkel. A programsorozat Budapesten folytatódik. ■ W. G. Nem illett volna a hamarosan megújuló városképbe már hosszabb ideje nem üzemelt a városháza tövében álló trafik, s állandó céltáblája volt a hétvégi éjszakák végén magukat erősnek érzők ostromának. Az utóbbi időben ugyan rendben volt, de időről időre falfirkák jelentek meg a falán. Jhlajdonosát nemrégiben felszólították, hogy bontsa le, mert megjelenése nem illik a hamarosan megújuló Béla király tér látványába - tájékoztatott Möcz László, a polgár- mesteri hivatal beruházási referense. Mint ismeretes, a tér „faltól falig” egységes, új burkolatot kap majd. Semmi nem indokolta, hogy a funkcióját veszített bódé megmaradjon. Az együttműködés híve a bizottság döntés Nem kapott plusz négymillió forintot felújításra a ZUG egyesület Tizenötmillióba került eddig a helyreállítás Két témában nem döntött a közgyűlés gazdasági és mezőgazda- sági bizottsága, mert az érintettek nem jelentek meg az ülésen - mondta Kővári László, a testület elnöke. Az együttműködésnek ezt a hiányát határozottan nehezményezte a bizottság. Távollétükben nem foglalkozott a bizottság a Szekszárdi Polgárőregyesület első és második negyedéves beszámolójával. Mint ismeretes, ennek az elfogadásához kötött a költségvetési támogatás kifizetése. Több témában is egyeztetni szerettek volna az egyesülettel, amelynek a munkájával amúgy elégedettek, hiszen a plusz kéréseknek is mindig eleget tettek. Ugyanakkor összehangoltabb tevékenységet szeretnének elérni a településőrök, a polgárőrök, a közterületfelügyelők és a rendőrség között. Az egyesület elnöke, Bakodi Róbert kérdésünkre elmondta, hogy csak hétfőn kapta meg a meghívót, már nem tudta átszervezni teendőit, ezért nem tudott részt venni az ülésen. A következő bizottsági ülésen azonban ott lesz. Ugyancsak később térnek vissza az őszi kiültetésű növények beszerzésére kiírt közbeszerzési pályázat elbírálására, mert ebben az ügyben szakmai segítségre lett volna szükségük, nem vitatva, hogy szép, virágos a város. Kővári László, a bizottság elnöke Nem támogatta a bizottság a ZUG kérelmét, amelyben 4 millió forintot kértek annak az épületnek a felújítására, ahova korábbi helyükről költöztek. A legszükségesebb munkákhoz saját keretéből egymillió forintot már adott a bizottság. - Senki sem hatalmazta fel az egyesületet, hogy az önkormányzat terhére ilyen mértékű beruházásokba kezdjenek - fogalmazott Kővári László. Halmosi István, a ZUG egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, hogy aláírásokat gyűjtenek, s minden törvényes eszközt igénybe vesznek annak érdekében, hogy az önkormányzattól megkapják a felújítás kifizetéséhez szükséges összeget ■ Ihárosi I. Mintegy 15 millió forintot költött eddig a város az eső és a viharkárok elhárítására - mondta Märcz László, a városfejlesztési igazgatóság beruházási referense. A pénzt utak kátyúzására, kisebb üregek tömedékelésére, zártkerti utak megtisztítására költötték. A megyeszékhely ösz- szesen 250 millió forint értékben adott be vis maior pályázatokat, de még ezek egyikéről sem született döntés. Ha megkapják is a pénzt, mintegy 100 millió forintot kell még hozzátenni a költségvetésből. Mint megírtuk, megcsúszott az út a Csalogány utca alatt, a partfal pedig a Barátság utca felett is. Ezek a legnagyobb károk. ■ 1.1. 4 > 1 Vargáné Kovács Veronika és Faddi Varga János a sióagárdi Margit Pincében