Tolnai Népújság, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-03 / 153. szám
2010. JÚLIUS 3., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT 15 Ivanicsé az első szakasz kerérpár A Szekszárdon is megfordult expécsi kiválóan hajrázott Itt még együtt a 36. Gemenci Nagydíj mezőnye. A táv később alaposan megrostálta a konvojt, volt aki elfáradt, s volt, aki műszaki hiba miatt szakadt le A Nyugati-csoport legeredményesebb játékosa az ASE új szerzeménye Kreatív kosárlabdázóval erősítette tovább magyar kontingensét az Atomerőmű SE NB I-es férfi csapata. Faragó Tamás, az NB 1/B-ben negyedik helyen végző Veszprémi Egyetem SC csapatának húzóembere egy évre szóló szerződést kötött a paksi alakulattal. Lehet, hogy sokak számára nem ismerős a név, de a sportágban járatos szakemberek azért tudják, kiről van szó. Faragó korábban játszott már az NB I-ben: a 2008-as évadban az Enternet együttesében szerepelt. A 2009/2010-es bajnoki évadban az alapszakaszban 16.9 pont volt az átlaga. A rájátszásban aztán mindent vitt a 26 éves, 1-2-es poszton bevethető játékos. A nyolc csapatos, 1-8. helyért zajló playoffban meccsenként harminc pontot átlagolt, az ösz- szes statisztikai adatot átlagoló IBM-mutatóban pedig 38.75 volt az indexe, ezzel a rangsor első helyén végzett a 189 centiméter magas kosaras. Az egyetemi csapatban mutatott produkciójával több élvonalbeli klub érdeklődését is felkeltette a tehetséges játékos, aki az ősztől ismét a legjobbak között bizonyíthat. ■ A Ferencváros otthonában kezd a paksi együttes A Paksi FC a Ferencváros otthonában lép pályára a labdarúgó Soproni Liga 2010/2011-es idényének nyitófordulójában, július 31-én, derült ki a Telkiben megtartott sorsoláson. Kis Károly csapata a második fordulóban a bajnoki címvédő Debreceni VSC- TEVA együttesét fogadja, mégpedig augusztus 7-én. A harmadik körben az újonc Szolnoki MÁV otthonába látogatnak az atomvárosiak, augusztus 14-én. A sorolás előtt kiosztották az idény legjobbjának járó díjakat. A szezon legjobb játékosának Horváth Gábort (Videoton), legjobb edzőjének Mezey Györgyöt (Videoton), az évad felfedezettjének pedig a Ferencvárosból a görög Olympiakosz Pireuszhoz szerződött kapust, Megyeri Balázst választották. A legjobb játékvezetőnek járó elismerést Szabó Zsolt vehette át ■ Ivanics Gergely, a Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület kerekese nyerte a 36. Gemenci Nagydíj első futamát, amelyen 19 csapat 77 versenyzője állt rajthoz. Máté Dóra Kis késéssel ugyan, de sikeresen elrajtolt az egykor szebb napokat is megélt országúti kerékpáros verseny 122 km-es első szakasza. Valamivel Gyönk előtt ketten megpróbáltak elszakadni a mezőnytől Szeghalmi Bálint és Kiss Gergely személyében, ám Hat nemzet (szerb, szlovák, litván, cseh, lengyel, magyar) súlyemelői mérik össze erejüket szombaton a VI. Ireg Kupa nemzetközi súlyemelő versenyen. A megmérettetésnek a Tolna Megyei Önkormányzat Egységes az előnyük csekély volt. Az első gyorsasági hajrát egy hegyi menet követte, ami igencsak igénybe vette a bringásokat: a hőgyé- szi elágazóig negyvenhetén szakadtak le a mezőnytől, ki erőnléti, ki műszaki hiba miatt. Ekkor tört az élre az idei Gemenc Nagydíj egyik esélyesének kikiáltott Ivanics Gergely, a szekszárdiak kiválósága. Ot követte Müllner Zoltán a Merida színeiben, és Vígh Zoltán, az Atlantis Casino versenyzője. Az élboly tehát teljesen kicserélődött. Dúzst elhagyva a versenyzők megkapták első frissítőjüket, ettől többen szárnyra kaptak és Kisvejkéhez közeledve hatan elGyógypedagógiai Intézményének Göllesz Viktor Tagintézménye ad otthont. A versenyt szabadtéren, a kastélyparkban bonyolítják. Az előzetes nevezések alapján 110 indulóra lehet számítani a női és férfi kategóriákban. léptek a mezőnytől, de előnyük még mindig nem volt több fél percnél. A második hegyi hajrá után mindössze kilencen maradtak esélyesek a szakaszgyőzelemre, köztük két szekszárdi versenyző, Ivanics és Szeghalmi. Bonyhádot elhagyva már öt perccel a mezőny előtt jártak. A befutó a hagyományokhoz híven a Kálvária tetőn volt, melyre szép számú közönség gyűlt össze. A bringásokat a cél után az energiaitalokon kívül egy kis égi zuhany is frissítette. A versenyen baleset nem történt, de egy szabálytalanságot észleltek a versenybírók: Kiss Ákos 2-3 perces büntetésre száA szervezők felnőtt, junior, ifjúsági és serdülő korcsoportokban hirdetnek bajnokot. Az Iregszem- csei Súlyemelő és Szabadidős SE sportolói nagy reményekkel várják a kupát A jimioroknál a 60 kilogrammosok mezőnyében indumíthat, amiért szabálytalanul segítették. A futam egyik üde színfoltja volt a női országúti válogatott négy tagja, akik a nemzetközi viadalokra való felkészülés jegyében indultak el a Tolna megyei versenyen. AZ ALISCA AUTÓCENTRUM KUPA végeredménye: 1. Ivanics Gergely (Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület), 2. Szórádi Balázs (Merida HCT), 3. Vígh Zoltán (Atlantis Casino), 4. Dejan Vidákovity (szerb, Team AS), 5. Tomas Ázaltovic (szlovák), 6. Szeghalmi Bálint (SZSZKE), 7. Müllner Zoltán (Merida HCT), 8. Sagát Artúr (Atlantis Casino). ló Orsós István, a serdülőknél pedig az 56 kilósok mezőnyében induló Horváth Bence és a 69 kilogrammosok súlycsoportjában pódiumra lépő Juhász Dávid egyaránt az éremért száll ringbe a riválisokkal. ■ HÍRSÁV Névhasználati pályázatot írt ki a megyei szövetség labdarúgás Pályázatot írt ki a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség a megye első, és második osztályú felnőtt és utánpótlás bajnokságok név- használatának elnyerésére. Pályázni 2010. július 9-ig lehet. A pályázatokat a szövetség címére (Szekszárd, 7100, Keselyűsi u. 3.) várják. Minden további információ megtalálható a tolnalsz.hu internetes oldalon. Deák a tanulmányai miatt igazolt a PVSK csapatába kosárlabda Deák Attila a PVSK csapatában folytatja. A Dombóvár KC kiváló tripladobója, egyben csapatkapitánya civilben sportjogi szakjogász, és két hátralévő vizsgáját most kívánja letenni. Mivel Deák Pécsett él, és miután a tanulmányai miatt nehezen tudná beiktatni a sok utazással járó ingázást, úgy döntött, hogy a baranyai csapat ajánlatát fogadja el. Deák az elmúlt idényben 11,6 pontos átlagot ért el. Fucsovics Márton döntőt játszik a junioroknál tenisz A 13. helyen kiemelt Fucsovics Márton bejutott a döntőbe a juniorok versenyében a wimbledoni teniszbajnokságon. Fucsovics az elődöntőben az argentin Fa- cundo Arguellót győzte le két sima játszmában (6:3, 6:2). A meccs mindössze 1 óra 9 percig tartott, a magyar játékos 11 foghatatlan adogatást küldött riválisa térfelére, valamint 25 nyerő ütése volt. A magyar fiú a fináléban az ausztrál Benjamin Mitchell- lel találkozik. Fucsovics 6. az ITF ranglistáján Továbbiak a TEOLhu hírportálon Ireg Kupa: éremesélyes hazai fiatalok súlyemelés Hat nemzet száztíz sportolója küzdhet a szabadtéri versenyen * Mindenki Contador ellen, Armstrong szépen búcsúzna kerékpár A hétszeres győztes saját alapítású csapatával versenyez, a spanyol klasszis maradt a kazah társulatnál A spanyol Alberto Contador toronymagas favoritja a ma rajtoló Tour de France országúti kerékpáros körversenynek, mégis egyik legnagyobb riválisa szerepel a rivaldafényben: a viadalt hétszer megnyerő Lance Armstrong. Az amerikai sztár Radio- Shack néven saját csapatot alapított, amelyben olyan kiváló kerekesek dolgoznak neki, mint a német Andreas Klöden, az amerikai Levi Leipheimer, azaz Armstrong talán a legerősebb istállóval indul harcba pályafutása utolsó Tourjának. Contador három éve legyőzhetetlen a nagy körversenyeken. Az Astana kapitánya először 2007-ben diadalmaskodott a Touron, de a következő évben csapatának sorozatos doppingbotrányai miatt nem hívták meg, így kénytelen volt a Giro d’ Italia és a Vuelta a Espa- na megnyerésével vigasztalódni. Tavaly ismét győzött. Idén legfőbb támasza a kazah Alek- szandr Vinokurov lehet, aki doppingeltiltása után a Girón kiváló teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet. Esélyesként kell számolni a luxemburgi Schleck fivérekkel, a tavaly második Andy és az egy éve ötödik Fränk szoríthatja meg Conta- dort, mivel őket is bivalyerős együttes (Saxo Bank) segíti. A 2008-ban győztes Carlos Sastre | (Cervelo) és az ausztrál Cadel = Evans (BMC Racing) ezúttal a Contador (képünkön) és Armstrong tavaly még egy csapatban szerepelt A LEGUTÓBBI TÍZ ÉV GYŐZTESEI a touron, 2000: Armstrong. 2001: Armstrong. 2002: Armstrong. 2003: Armstrong. 2004: Armstrong. 2005: Armstrong. 2006: Oscar Pereiro Sio. (spanyol). 2007: Contador. 2008: Sastre. 2009: Contador. Girón hegyezték a formájukat. Mellettük Gyenyisz Mencsovra (Rabobank) érdemes még nagyon odafigyelni. Az orosz kerekes idén címvédőként sem állt rajthoz a Girón, éppen azért, hogy ezúttal kizárólag a Tourra koncentráljon. A Girón győztes olasz Ivan Basso (Liquigas) is okozhat meglepetést, aki nem titkoltan duplázásra készül. Erre legutóbb 1998-ban volt példa, akkor Marco Pantaninak sikerült a bravúr. A sprintereknél is óriási harc várható. Élen végezhet a címvédő norvég Thor Hus- hovd (Cervelo), a spanyol Oscar Freire Gomez (Rabobank), az ausztrál Stuart O’Grady (Saxo Bank) és honfitársa, Robbie McEwen (Katyusa). A legnagyobb esélyes azonban a brit Mark Cavendish (Columbia), aki tavaly hat szakaszgyőzelmet aratott. Á 97. Tour de France 22 csapatának 198 indulójára 3596 kilométer vár. A prológ mellett 20 szakaszból álló viadal programjában két egyéni időfutam és négy hegyi befutó szerepel. ■ é i *